Vasárnap, november 3.

Nekem úgy tűnik, hogy A Kulcsfigura (RTL Spike, 21.00) című krimi alkotói mintha kicsit sokat vállaltak volna magukra… Az alapötlet talán elég lett volna egy rendes drámára, melyben a hajdani, főiskolás hokibálvány (Joseph Gordon-Lewitt) elveszti emlékezetét egy baleset következtében és élete további részét “kétbites” munkakörben, a társadalom perifériáján kénytelen leélni. Egyetlen segítsége a lakótársa, egy vak férfi (Jeff Daniels). Ebben a szituációban bőven van annyi lehetőség, amennyi egy jó filmhez kell – de hogy miért kellett ezt egy kissé közepes bankrablós történetté variálni? Vagy miért éppen így? Nem értem.

Az előbbi ajánlathoz képest A kém (Prime, 21.00) című film maga a bűnös élvezet. Egy elementárisan szórakoztató kémfilm-paródia, melyben Paul Feig író-rendező a kémfilmek egyik jellegzetes mellékszereplőjét, a számítógépes adatbázisok előtt gubbasztó, általában kövér, randa “geek-csajt” teszi meg főszereplővé – és ezt a ziccert Melissa McCarthy (Börcsök Enikő pazar szinkronjával) be is húzza, NBL-nyelven szólva. Ha láttunk már legalább egy James Bond-filmet, és túl tudunk lépni az olykor tényleg kicsit túltolt trágárságon, akkor harsogva röhöghetjük végig a nagy részben Magyarországon forgott filmet. McCarthy öniróniától duzzadó komédiázásához remek asszisztenciát nyújt két “profi” ügynök, Jude Law és Jason Statham (utóbbi ráadásul ismét bizonyítja, hogy bármikor képes kilépni az akciófilmesek által rákényszerített szerepskatulyából). Végre új, friss és ropogós szállóigék!

Ridley Scott sok Oscarra jelölt története, a Mentőexpedíció (SuperTV2, 21.00) amolyan marsbeli robinzonád, Péntek, azaz itt&most marslakó nélkül – viszont Matt Damonnal. Látványos, izgalmas film, fantasztikus filmnek viszont túl tudományos. Annyira, hogy bár a cselekmény fősodra szinte mindvégig az űrben, illetve a Marson játszódik, minden teljesen reális, legalábbis a tudomány mai állása szerint. Vicces látni viszont a budapesti MÜPÁ-t kínai űrközpontként, a magyar stáb -merthogy a film szintén nálunk forgott- jól dolgozott.

Minden merev, kőtáblákba vésett elvek alapján működtetett konzervatív rendszer elébb-utóbb kivívja az ellene való lázadást. Nincs kivétel. Ráadásul a forradalom sokszor a legváratlanabb irányból, a rendszer belsejéből érkezik, így annak romantikus, idealisztikus hevülete, valamint igazságtartalma ilyenkor még kevésbé megkérdőjelezhető. A Holt költők társaságában (Filmcafe, 21.00) például egy független gondolkodású, lendületes irodalomtanár (Robin Williams) alakítja át a szigorúan hagyománytisztelő angol fiúiskola merev, kőtáblákba vésett rendjét azzal, hogy tanítványaival valóban meg tudja szerettetni az irodalom, a művészetek és ezeken keresztül az élet nagyszerűségét. Kötelező érvényű, katartikus film minden diák, de főleg minden pedagógus számára!

Van aztán még 10 dolog, amit utálok benned (Cool, 21.05). Itt valójában Shakespeare William Makrancos Katájának 1999-es, amerikai tinikomédia-verziójáról van szó, modern köntösbe öltöztetve, Heath Ledgerrel és sokan másokkal az illető szerepekben (a képen Ledger Julia Stilesszal). Nem tudom, milyen ez a film, de könnyen meglehet, hogy “fájni” fog… vagy nem.

Picit később, a Megérzés (m2, 21.10) című -közepes- thrillerben Sandra Bullock alakít egy családanyát, aki egy nap azt a hírt kapja, hogy férje és családja autóbaleset áldozatai lettek. Másnap, amikor felébred, mintha semmi nem történt volna, a háza zeng az élettől, a nap süt, a madarak csicseregnek… Egy másik nap viszont üres házra és síri csend ébreszti. És így tovább, míg a nő lassan teljesen bekattan – velünk együtt, ha nem figyelünk eléggé.

Egy érdekes vizuális kísérlet az Örökké (Duna, 21.20) című francia-belga mozi, mely száz éven keresztül, különböző helyzetekben mutatja meg az szerelem-élet-halál-elválás örök körforgását, a vietnámi származású Tran Anh Hung rendezésében. A rendezőt a Zöld papaya illata című Oscar-díjra is jelölt filmről ismerhetjük, így tán nem meglepetés, hogy ezúttal is egy lassú ritmusú, meditatív, filozofikus képáradatra számíthatunk.

Charlotte Rampling és Tom Courtenay megérdemelten nyerte el a 2015-ös Berlini Filmfesztivál legjobb női, illetve férfi alakításáért járó szobrait, hiszen megejtő, őszinte, természetes és intim bájjal formálják meg Andrew Haigh gyakorlatilag kétszereplős kamararámájában a 45 évnyi házasságot megünnepelni készülő angol, vidéki házaspárt. A 45 év (Duna, 23.20) című film által feltárt cselekmény a címszereplő, nevezetes nap előtti öt nap történéseit meséli el, melyben Kate, a feleség számot vet érzelmeivel, Geoffal való, hosszú házasságával, de legfőképpen végre végére jár férje hajdani nagy szerelmével való, előtte eltitkolt kapcsolatának, miközben Geoff is nagyjából ugyanezt az utat járja végig, csak a saját “ritmusában”. (Bővebben)