Agyonjátszott ismétlések. Blöff. “Fogd be a szád, ke’ kuraftyumuj! Figyeljé’! Anci imádja a tetővilágítást, kedvenc színe a babakék, távelvunétoszárecignesávrengibugyogá, és fűzöld legyen a plüsskanapé! Ja, és kérjél még hozzá egy fasza kis hableányos szökőkutat. Na minden világos csávókáim?” – ezt mondja (nagyjából) Brad Pitt (a képen, illetve) Guy Ritchie Blöffjében (Moziverzum, 21.00), mely a 2000-es évek elejének hangulatát komolyan meghatározó komolytalan műfajnak egyik cégéres darabja. Szerintem sokadjára nézve is szórakoztató marhaság ez, és nemcsak a mókásan hadaró roma csávót játszó Pitt miatt. A filmben “érdek ütközik érdekkel, ököl arccal, pisztolygolyó fejjel, joghurt szélvédővel, autó emberrel…” Nagy benyögések, elrajzolt fazonok, de hát mindezt tudjuk már jól.
Ugyanekkor A tökéletes trükk (AMC, 21.00) című Christopher Nolan-film sem először kerül ma este adásba. Két nagyszerű illuzionista (Hugh Jackman és Christian Bale) vetélkedését meséli el ez a látványos és izgalmas mozi, ráadásul nem is akármilyen asszisztenciával: David Bowie-t például a legendás tudós, Nikola Tesla szerepében láthatjuk, Michael Caine-t és Scarlett Johanssont pedig más, fontos mellékfigurákként. (Bővebben)
XVI. Lajos fényűző, pompázatos udvarát is unhatjuk már a Búcsú a királynémtól (Film Mánia, 21.00) című francia történelmi drámában. Miközben itt Marie Antoinette (Diane Kruger) mazsolás kalácsot majszol, pezsgőt kortyol és idióta, együgyű férje helyett udvaroncokkal kényezteti magát, a nép odakint éhezik és egyre dühösebb. A királynő ifjú társalkodónőjét (Léa Seydoux) azonban mindez egyelőre hidegen hagyja, élvezi a pompát, a fényűzést és a gondtalan napokat… A nagy francia forradalom, ezúttal a királyi budoárból nézve.
John Cassavetes feleségének, a nagyszerű Gena Rowlandsnek rendezett jutalomjátékot Premier (m5, 21.50) címmel 1977-ben. Filmmúzeum. A Vígszínházban színpadon is látható történet egy öregedéssel küzdő színésznő hajmeresztő lelki hullámvasút-utazását mutatja be, amit átél egy bemutató előtt. Rowlands és Cassavetes metszően pontos és hátborzongatóan őszinte feltárulkozása örök élmény mindenki számára, aki valaha is szemtanúja volt.
Zolnay Pál -szintén muzeális korú és értékű- Fotográfia (Duna, 23.30) című filmje egy igen fontos és érdekes művészetelméleti paradoxont fogalmaz meg. A filmbeli fotós egy barátjával (Zala Márk és Iglódi István) a vidéket járja az igazság és a valóság megtalálása érdekében, és régi, elfeledett foglakozásokat űző, idős mestereket, kemény munkában megőszült és megtört parasztokat fényképez, akik viszont mereven elutasítják a róluk készült szuggesztív, pontos és hiteles fotográfiákat, és helyettük inkább kiszínezett, idealizált, kiretusált, hamis portrékat látnának inkább.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: