A mai nappal beköszönt a cudar, kegyetlen tél, így akár még aktuális is lehet az Édes november (Sony Max, 20.00), egy igazi, könnyekben bővelkedő, romantikus dráma. Szívet facsar, agyat zsibbaszt. Keanu Reeves, a nagymenő, kíméletlenül törtető üzletember egy véletlen baleset okán megismerkedik Charlize Theronnal, akibe halálosan szerelmes lesz – és ezt értsd szó szerint.
Mel Gibson, a hajdani nőverő, masszív hímsoviniszta-masiniszta, részegen randalírozó, vérnősző zsidófaló, a feszes seggű szexidol és pisztolyhős ezúttal egy kifejezetten emberi figurát alakít A hódkóros (Paramount Channel, 20.15) című drámában (és nem mesefilmben, nem komédiában!), akinek gondjai vannak az élettel, és általában önmagával. Méghozzá igen komoly gondjai vannak. A történetbeli menő játékgyáros mély depressziójában egy furcsa terápiát talál ki saját maga meggyógyítására. Attól azonban, hogy valaki menő játékgyáros, még nem biztos, hogy remek pszichiáter/pszichológus is, így az önterápia hamarosan nem várt “sikert” -egy újabb, ám teljesen más természetű- mentális defektust okoz. Az igen bizarr, zavarba ejtő vezérmotívumot görgető, furcsa, de mégis figyelemre méltó film másik főszereplője, a gyáros aggódó feleségét játszó Jodie Foster egyben a film rendezője is. (Bővebben)
Ehhez képest, például az Ilyen az élet (Cool, 20.45) című romantikus komédia tökéletesen semmilyen. Műbalhé, műhiszti, műboldogság, Katherine Heigl és Josh Duhamel részvételével.
Biztonsági program ma a Játsz/ma (Filmcafe, 21.00), David Fincher műfaji remeke, melyben Michael Douglas, Deborah Kara Unger és Sean Penn szívatja egymást körbe nagyon durván. Annyi baj van ezzel a filmmel mindössze, hogyha egyszer már láttad, akkor már tudod a csavarokat, tekeréseket és fordulatokat és annyira már nem lesz szórakoztató (bár a színészek és a rendezés még mindig elsőrangú). “Újszülöttek” azonban mindig vannak…
Tán már a sci-fi műfajának rajongói is unják már az Aeon Fluxot (RTL Spike, 21.00), még a feszes gumiruhába bújtatott Charlize Theron idomai, a film egészen egyedi látványvilága, különös dizájnja ellenére is. Ráadásul a történet sem ás túl mélyre: egy utópikus társadalom kívülről gondtalannak, boldognak látszik, ám belülről rohad. A “földalatti erők” azonban forradalomra készülnek – nem túl eredeti szüzsé. Mindegy, szóltam.
Lenyűgöző élmény nézni viszont A vadász (m2, 21.10) című filmet, már annak, aki amúgy szívesen bandukol, barangol és bóklászik az erdőben, főleg a kijelölt turistautaktól távol. Vagy legalább néhány kilométerrel messzebb minden népszerű látványosságtól, dobogó kövektől, csobogó forrásoktól és kilátóktól, ott ahol legfeljebb csak az erdészet fakitermelő szakmunkásai járnak. Azok szinte minden pillanatát élvezni fogják e filmnek, hiszen Tasmánia gyakorlatilag érintetlen mérsékelt égövi őserdeje alig változott valamit az elmúlt néhány tízezer évben – ez a film márpedig legnagyobbrészt itt játszódik. Robert Humphreys operatőr pedig komoly természetfilmeseket idézően parádés képekkel mesél e tájról. A film sztorija amúgy egy meglehetősen közhelyes öko-thriller sablonjaira épül: egy fiktív európai gyógyszerkonszern okosai azt találták ki, hogy a híres, de mára már kipusztult tasmán erszényes farkas olyan bénító hatású mérget termelt, amiből fantasztikus hatású új gyógyszereket lehetne kifejleszteni. Állítólag azonban valahol a tasmán dzsungel mélyén láttak még élő példányt a tasmán farkasból… Itt jön képbe a vadász (Willem Dafoe – a képen). (Bővebben)
George Sand és Alfred de Musset (egy évszázaddal közelebbi) híres-hírhedt románcát dolgozza fel 132 hosszú, de rendkívül romantikus percben Az évszázad gyermekei (Duna, 21.20) című, 1999-ben készült dráma. A cigarettázó, horribile dictu, nadrágot viselő, proto-feminista Sand-t a mindig kitűnő Juliette Binoche, míg a részeges, kártya-és szexfüggő Musset-t Benoît Magimel alakítja.
Veretes, igen expresszív képi világú film Jean-Jacques Annaud Umberto Eco-verziója, A rózsa neve (Duna, 23.40), melyet tulajdonképpen akár tekinthetünk úgy is, hogy vele egy alműfaj született: a történelmi krimi. Nyilván voltak korábban is efelé tendáló filmek, de a történelmi megalapozottság, a tudományos hitelesség ezelőtt talán még soha nem járt ennyire kéz a kézben a krimi műfaji eszköztárával. Hibátlan kísérlet, ahogy hibátlan Eco könyve is, amivel 1980-ban hangosan debütált a világirodalomban. Pontosan, lényegre törően érinti a középkori katolicizmust érintő, szinte összes filozófiai és teológiai problematikát, úgy, hogy ez mégsem megy a cselekményként fűződő sorozatgyilkosságos krimi izgalmának rovására – miközben mindvégig megmarad hívő, bölcs katolikusnak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: