Sam Raimi, nem kis önbizalomról tanúbizonyságot téve, az Óz, a hatalmas (Duna, 20.30) című filmjében megalkotta saját maga emlékművét. Úgy, ahogyan előtte a nagyok: Charlie Chaplin, Orson Welles, Francis Ford Coppola, stb. A címszereplő valójában maga, Sam, a kókler, közepesen tehetséges vásári mutatványos, aki azért (némi furfanggal, csellel és szövetkezéssel) mindig képes legyőzni a gonosz erőket abban a nagy Álomvilágban, amit a valóságban Hollywoodnak, Lyman Baum híres meséjében és e filmben pedig Smaragdvárosnak hívnak. A klasszikus történet előzményével van dolgunk, Dorothy tán még meg sem született, amikor Ózt, a filmbéli vándorbűvészt (James Franco), némi félreértés-özön közepette, elragadja a hurrikán – mert Kansas bizony hurrikán-övezet. Óz aztán egy csodás álomvilágban ébred, ahol nemsokára esemény eseményt követ és a végére létrejön az az állapot, amibe később majd Dorothy és Toto is cseppenni fog. Boszorkányok az összes égtájról, furcsa lények, vicces és rémisztő kalandok, a végén happy az end. (Bővebben)
Nicole Kidman (vagyis az általa alakított nő) minden reggel egy ismeretlen férfi (Colin Firth) mellett, egy idegen ágyban, egy idegen házban ébred. Egy baleset utóhatásai miatt ugyanis nem emlékszik férjére, a saját házasságának megelőző, nyilván boldog időszakára. Az Amnézia (Filmcafe, 21.00) miatt pszichiáter (Mark Strong) is kezeli, aki egy videonapló-terápiát javasol. A gyógymód lassacskán hatásosnak bizonyul, és a nő elkezd rájönni, hogy nem véletlenül felejtett el mindent korábbi életéből… Muhahaha 🙂 Thriller lesz ez.
A holnapi este vélhetően bekövetkező eseményeit felvezetve, a Szilveszter éjjel (Viasat3, 21.00) című -szilveszter éjjelén játszódó- komédiát csak azért ajánlom be, mert igen komoly sztárparádét láthatunk benne, Robert de Nirótól Jon Bon Joviig és Michelle Pfeiffertől Halle Berryig.
A hajdan kitűnő tévésként megismert M. Kiss Csaba (Rohonyi Gábor rendezői segédletével készült) Brazilok (RTL Klub, 21.05) című mozija gyökeresen szakít mindazzal, amit a magyar film cigánysággal foglalkozó darabjaiban eddig megszokhattunk. Természetesen akadtak korábban olyan filmek, melyek hitelesebben, a nyilvánvaló problémák gyökereire pontosabban tapintottak a lényegre (pl. Koportos, Cséplő Gyuri), voltak olyanok is, melyek megcsúsztak a témán (pl. Dallas Pashamende, Vespa), viszont olyan szórakoztató, mint amilyen ez az acsai putrisor csodacsapatának meséjét elénk táró film, még nálunk nem készült. A Brazilok hangvételét legjobban talán Kusturica két roma-filmjéhez tudnám hasonlítani, bár kevésbé elrajzolt és bombasztikus, mint a Macska-jaj, viszont a Találkoztam boldog cigányokkal is-hoz igen közel áll – de talán a Mi kis falunk és a Drága örökösök nézői is meg fogják találni benne számításukat. (Bővebben)
Ha az angolokról esik szó, egészen biztosan nem azt a jelzőt kapcsoljuk hozzájuk, hogy a “táncos nép”, pedig nem az első remek, tánc-tematikát fősodrává választó film a Táncterápia (Duna, 22.45), amely a ködös-esős Albionból érkezik (gondoljunk csak példának okáért a világsikerű Alul semmire…). A mellesleg szobrászművész végzettségű Richard Loncraine nevét leginkább talán az Ian McKellennel alkotott, hideglelős III. Richárdról ismerhetjük, de mint ez a mostani filmje is bizonyítja, igencsak otthon van a mézédeset és a citromfanyarságot ínycsiklandozóan keverő romantikus komédiák műfajában is. A történet ugyan egy olyan korosztályt céloz meg, akik viszonylag kevésbé aktívak az internetes tetszési indexek pumpálásában, ám ettől még ők is léteznek, élnek és ami a fő, ebbéli létükben támogatja meg őket igen komoly erővel ez a film. Biztos vagyok abban, hogy viszonylag kevés 50+-os néző fogja elutasítani ezt a filmet és remélem, 50 alatt is lesz előrelátó és érző szívű közönsége, mert megérdemli. (A képen jelenet a filmből.) Nem nagy film a Táncterápia, csak egy olyan film, ami után biztosan jobban fogjuk magunkat érezni, mint előtte. Ez pedig nem kevés, s főleg nem az életkor előrehaladtával. (Bővebben)
Talán jobb lett volna, ha valóban kap valami misztikus felhangot a Wind River – Gyilkos nyomon (Film+, 23.25) című akció-krimi, mint ahogyan a filmes adatbázisokban jelölik a műfaji meghatározások között, azzal tán valóban különlegessé vált volna; nélküle azonban megmaradt a masszívan kitaposott középúton. Merthogy, lett volna helye a misztikumnak ebben a történetben, mely egy isten háta mögötti, wyomingi indián rezervátum területén játszódik süppedősen mély hóban és csikorgó fagyban, az indiánok hitében még a mai napig meglévő szellemvilág pedig maga a misztikum – azonban a film végére tökéletesen kiderül, hogy itt nem találunk semmi misztikusat, legfeljebb alávaló emberi gazságot. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: