Mit nézzünk ma a tévében?

Ízlésesen szép, szikár, karakán és férfias film A régi város (Sony Max, 20.00). A legjobb férfialakítás Oscar-díját nyerte 2016-ban ezzel a filmmel Casey Affleck, egy olyan alakítással, amit általában észre sem szoktak venni Hollywoodban. Nem arról van szó, hogy rossz lett volna ebben a szerepben, csak éppen Oscart általában valami nagy, látványos alakításért szoktak adni (lásd Leo DiCaprio is mit össze nem szenvedett azért a rohadt szoborért, holott eddig szinte mindegyik alakításáért jobban megérdemelte a díjat, mint A visszatérőért…). Casey Affleck tulajdonképpen fád pofával végigmotyogja ezt a visszafogott, mindvégig eltitkolt, elrejtett érzelmekben tobzódó, csendes és mélyen emberi történetet, és jól teszi, mert ez a figura, akit játszik, ilyen. Egy szélesebb gesztussal, egy látványos kiborulással hiteltelenné, olcsó melodrámává tette volna az önhibájából, illetve saját szerencsétlenségéből bekövetkezett szörnyű tragédiáért vezeklő férfi történetét – így viszont igaz az egész, az elejétől a végéig. Kenneth Lonergan (pl. Margaret) elegánsan alkalmazott flashbackes történetmesélésében feltáruló, valahol banális, de ezzel mégis egyetemes érvényű filmje arra tanít, hogy mindannyiunknak megvan a maga személyes története és soha, semmikor nem szabad megítélni senkit első ránézésre, mert soha nem tudhatjuk, milyen történet miatt olyan és miért éppen azt csinálja akkor, amit.

Jodie Foster egy rádiócsillagászt alakít a Kapcsolat (AMC, 20.00) című igen remek történetben, aki óriási rádióteleszkópjain keresztül fürkészi a világűrt, esetleges Földön kívüli intelligenciáktól érkező rádiójelek után kutatva. A Robert Zemeckis által rendezett film azzal a feltételezett esettel játszik el, hogy mi van, ha ezek a jelek megérkeznek? Felismerjük-e őket egyáltalán, s ha ezek a jelek tényleg azok, aminek hisszük őket, akkor képesek leszünk-e egyáltalán felvenni a kapcsolatot az idegenekkel, s ha igen, az milyen hatással lesz az emberiségre? A film műfajilag természetesen sci-fi, de annak a filozofikus, ám izgalmas cselekménnyel is bíró válfajából, a végén nem kevés érzelmi ki- és lecsapódással.

A John Patrick Shanley által írt és rendezett, méltán sok Oscar-díjra jelölt Kételyben (Film4, 20.00) egy furcsa pap-tanár (Philip Seymour Hoffman) érkezik a mélyen vallásos szellemiségű, egyházi tanintézetbe. Az új tanár azonban gyorsan az iskola tanulóinak kedvencévé válik felvilágosult, humánus pedagógiai módszereinek köszönhetően, viszont az intézet vaskalapos főnővére (Meryl Streep) azonban magát, a sátánt látja a férfiban és kíméletlen háborút indít ellene… Erősen ajánlott e bölcs, okos, ráadásul izgalmas film megtekintése is – főleg manapság… (Bővebben)

Ma este ismét láthatjuk a Farkasokkal táncoló (Filmcafe, 21.00) Kevin Costnert is, aki e filmmel kér nyilvánosan elnézést az indiánoktól azért, hogy fehér, angolszász és protestáns elődei gyakorlatilag kiirtották őket, földjeikért, bölényeikért cserébe. Amerikai filmen ezelőtt még tán soha nem jelentek meg ilyen pozitív színezetben az amerikai őslakosok. Costner tehát vezekel. Ő is fehér, de legalább tisztességes fajta. Kultúrtörténetileg, néprajzilag azért a film hagy némi kívánnivalót maga után, de nem azért szeretjük, mert olyan hiteles benne minden… A sok-sok Oscar jár a filmnek.

A Mielőtt megismertelek (SuperTV2, 21.00) című angol romantikus dráma akár a méltán óriási sikert arató, francia Életrevalók sztorijának Downton Abbeyban eljátszott parafrázisaként is értelmezhető. Itt egy fiatal, baleset következtében örökre kerekesszékbe kényszerült dúsgazdag, ám helyzetéből adódóan mélyen cinikus, keserű bankárt (Sam Claflin) lököd vissza a napfényre az életrevaló, tombolóan optimista segéderő, aki ezúttal egy ifjú hölgy (Emilia Clarke). Én passzolom.

Aki ma este csak aludni szeretne (mint én pl.), az aludjon nyugodtan, Sandra Bullock őrizni fogja a lángját álmát az Aludj csak, én álmodom (Cool, 21.00) című romantikus komédiában. Szandi egy bájos, de magányos metrókalauzt alakít ebben az érett bakfiskorú moziban, aki egy nap megmenti egy metró elé eső fiú (Peter Gallagher) életét, aki ezért ennek ellenére bekómál. Szandi azonban ápolgatja, látogatgatja, és lassan beleesik – a fiú bátyjába (Bill Pulmann)…

A kellő sminkkel bármilyen szerepet ugyanúgy eljátszó Meryl Streep egy kiöregedett rocksztárt játszik a Dübörög a szív (TV4, 22.00) hangzatos címet viselő filmben, aki már csak kis kocsmákban zenél unatkozó helyi alkeszoknak. Lánya, akit annak idején felívelőnek tűnő karrierje miatt hagyott (el) az apjánál, most válni készül és ez felébreszti benne az anyai ösztönöket. Én még nem láttam ezt a 2015-ben bemutatott filmet.

Sandra Bullock egy Amerikában illegálisan tartózkodó (közhasznú kifejezéssel élve: migráncs) nőt alakít a Nász-ajánlat (Viasat3, 21.00) című történetben, aki, miután a nagy hatalmú Bevándorlási Hivatal rászáll, mentő ötletként egyik munkatársát (Ryan Reynolds) kéri meg, hogy legyen a kamu-vőlegénye, mert így, házasság előtt, nem utasíthatják ki az Államokból. Talán ennyiből is nyilvánvaló a végkifejlet és az is, hogy ezúttal nem társadalmi dráma, hanem romantikus dráma lesz a műfaj. Jó közepes színvonalon.

Egy remekbe szabott, kőkemény filmdráma a Tolvajok városa (Sony Movie Channel, 21.00), mely tulajdonképpen Boston “nyóckeréről”, s benne a sok-sok szomorú, számítását csak a bűnben megtaláló emberről szól. Ben Afflecket a hajlamosak vagyunk inkább színésznek, általában afféle tejfelesszájú bájgúnárnak letudni, pedig ez az ábra is azt mutatja, hogy amellett, hogy valójában jó színész, igen jó forgatókönyvíró és rendező is. (Bővebben)

Viszont a Mocskos zsaruk (Viasat6, 21.00) is ez egy egészen izgalmas, bár már ’99-es évjáratú zsaru-haver film. Chow Yun-Fat , a neves hongkongi sztár adja az amerikai kínai maffiába beépülő zsarut, aki “zöldfülű” társa (Mark Wahlberg) segítségével, a film cselekményét képező bonyodalmak közepette, de mégis leleplezi a hongkongi illetőségű Triádok teljes Amerikába települt szekcióját (mert azok is csak ugyanolyan önző, korrupt szemétládák, mint minden maffiózó, bárhol a világon).

James Ivory mozija, a Napok romjai (TV4, 22.00) viszont egy remekmű. A szögletes komornyik (Sir Hopkins) és egy szúrós komorna (Emma Thompson) mérhetetlenül szomorú szerelmi történetében a múlt század elejének vidéki angol társadalmába nyerünk betekintést, méghozzá teljes keresztmetszetben, ahogyan például a közelmúltban a Downton Abbeyban is megszokhattuk. Hopkins és Thompson (lásd a képen) ráadásul irtózatosan nagyot játszanak…

Valóságban megtörtént eseményeket mesél el a Dzsungel (RTL Klub, 22.35) című film. A történet főhőse egy izraeli srác, aki katonaéveit letudva szembeszegül a családi akaratnak, világgá megy, hogy kieressze azt a bizonyos gőzt, és kipróbálja magát, mennyi is az annyi. Yossi Ghinsberg (Harry Potter karakterétől minden erejével szabadulni szándékozó Daniel Ratcliffe) kisebb kanyarok után Dél-Amerikában találja magát, hogy fejest ugorjon a kontinens misztikus lényegébe. Összeverődik néhány hasonszőrű gringóval, és ahelyett, hogy megmásznák a Machu Pichut, mint minden rendes turista, azt tervezik, hogy az igazi amazonasi dzsungelt ismerik meg és egy magát tapasztaltnak beállító vezető beszámolóit hallgatva, már azt képzelik, hogy egy ismeretlen indiántörzset fognak felfedezni, majd dúsgazdagon térnek haza a titkos arany-lelőhelyen talál nyereménynek köszönhetően. Természetesen, a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan tervezik és a dzsungel lassan átveszi az irányítást… (Bővebben)

Nem vagyok egy nagy zsugabubus, a pókert, legalábbis azt, amit a “nagyok” játszanak, pedig csak messziről ismerem. Szerencsére, mert amit ebből az Elit játszma (Cool, 23.00) című filmből megtudhatok erről a játékról, az semmiképpen nem hozza meg a kedvem hozzá… A pergő párbeszédek mestereként és az amerikai közélet egyik legavatottabb ismerőjeként ismert Aaron Sorkin megtörtént események alapján írta és rendezte ezt a filmet, melynek főszereplője a sok százezer dolláros tétekben zajló, titkos pókerpartik szervezésével foglalkozó, amúgy rendkívül sokoldalú tehetséggel megáldott/megvert Molly Blum (Jessica Chastain). A hölgy tevékenysége Amerikában súlyosan büntetendő tevékenység (tiltott szerencsejáték szervezése), ennek megfelelően a film műfajilag a tárgyalótermi dráma és az oknyomozó zsurnál-thriller egyfajta keveréke, minden olyan jellegzetességgel, ami Sorkin korábbi munkáit (pl. Az elnök emberei című sorozat) is jellemzi. Villámsebesen pergő dialógusok, masszív karakterépítés (legalábbis a főbb figurák esetében), ügyes dramaturgia – és meglehetős méretű hossz. A film nyilvánvalóan a tévé képernyőjére készült, nem tartozik funkciói közé a szemkápráztatás, ellentétben a tartalom cizellált és érdekfeszítő közlésének kiemelt fontosságával. Molly Blum, valamint az ügyvédje (Idris Elba) közötti polémia adja meg az apropót Molly sztorijának kibontására: egy érdekes és tanulságos sztori egy érdekes nőről, a sikerről és az ahhoz vezető sokféle útról, és buktatókról.

David Fincher filmje, a Hetedik (RTL II, 23.10), egy igen csavaros , cselekményű sorozat-gyilkosos thriller. Mestermű, ráadásul nemcsak a maga műfaján belül, azonban azt igen nehezen tudom elképzelni, hogy úgy nézzem meg még egyszer, hogy már tudom a végkifejletet. Főleg, hogy láttam már, nem is egyszer… 🙂

Umberto Eco világhírű regényének egy új verziója kezdődik ma este. A rózsa neve (Filmcafe, 21.00) ezúttal egy minisorozat formájában kerül képernyőre, két rész ma este, a másik kettő pedig jövő héten, ugyanebben az időben, ugyanezen a csatornán. (Lesznek ismétlések is hajnali időpontokban.) A főbb szerepekben John Turturrot (a képen) és Rupert Everettet láthatjuk: kíváncsi vagyok én is… Középkori kolostorban játszódó művelődéstörténeti krimi a műfaj, ha szabad ilyet mondani.

Sokan a jelenkor legjobb rendezőjének tartják Christopher Nolant. 2014-ben bemutatott filmjét, a Csillagok között-et (Film+, 21.00) is a rendezőtől korábban már megszokott borongós, negatív jövőkép jellemzi. A Földet a globális felmelegedés következtében porviharok sújtják. A megváltozott klímában kritikus mértékben elszaporodtak a penészgombák, melyek megfertőzve a Föld összes haszonnövényét, belátható közelségbe került a végső katasztrófa. Ha nem történik valami, akkor az emberiség kihal. És a többi… (Bővebben)

Klasszikus kardozós-lovaglós-romantikus kalanddarab A négy testőr, avagy a Milady bosszúja (Film Mánia, 21.00), még 1974-ből. Akik korukból fakadóan megérhették, még bőven láthatták e filmet moziban is – akkor slágernek számított. Imponáló szereposztás: Michael York D’Artagnan, Oliver Reed, Richard Chamberlain és Frank Finlay az Athos-Aramis-Porthos, Raquel Welch pedig a Milady, akinek bosszúja van. 

Egy második világháború végnapjaiban megtörtént eseményből növeszt szép allegóriát Szabó István 1976-os Budapesti mesék (m5, 21.50) című filmjében. A szétbombázott, de már csendes városban elkezdenek kimerészkedni az ostromot túlélők az utcára. Néhányan sínre állítanak egy szétlőtt villamost, és elkezdik betolni azt a távoli remizbe… Közben történetek, sorsok, életképek mesélik el a huszadik századot.

Stephen Daldry 2002-es Az órák (Film4, 21.50) című filmje “Michael Cunningham azonos című Purlitzer-, és PEN/Faulkner-díjas regényéből készült, amit viszont Virginia Woolf 1925-ös műve, a Mrs. Dalloway inspirált. Három korszak, három történet és három női sors olvad össze egyetlen történetté Az Órák időfolyamában. Úgy kapcsolódnak össze, mint a láncszemek, anélkül, hogy tudnák, ugyanaz a nagyszerű irodalmi alkotás változtatja meg visszavonhatatlanul az életüket. Virginia Woolf (Nicole Kidman – e filmben nyújtott alakításáért Oscart kapott) a húszas évek londoni külvárosában az elmebajjal küzd, és közben első nagy regényét, a Mrs. Dallowayt írja. Laura Brown (Julianne Moore) Los Angeles-i feleség és anya több mint két évtizeddel később, a második világháború végén olvassa a regényt, és hatására elsöprő erejű változást forgat a fejében. A mai New York Cityben ott van Clarissa Vaughan (Meryl Streep), aki Mrs. Dalloway modern alteregója, s aki szerelmes Richardba (Ed Harris), az AIDS-ben haldokló, briliáns költő-barátjába.” Én semmire nem emlékszem belőle.

Egy igen szép, megtekintésre feltétlenül javasolt francia bűndráma (bűndráma, nem pedig bűn rossz dráma!) a Rozsda és csont (Moziverzum, 23.00), mely egy tragikus sorsú delfinidomárlány (Marion Cotillard) és egy kőkemény utcai harcos (Matthias Schoenaerts) szerelmét meséli el sallangmentesen, keményen, de érzelmesen. (Bővebben)

Mike Cahill, a független filmes szcéna romantikus-ezoterikus-filozofikus történetekben utazó specialistája ott folytatja, ahol az Egy másik Földben abbahagyta. A szem tükrében (Paramount Channel, 21.00) is pont azon a kötélen táncol, ami az blöff és a tiszta művészet között húzódik, miközben alant a nyúlós, ragacsos giccstenger hullámai vetnek tarajokat. A fillérekből készült független film látszólag egy sírig, sőt azon túl is tartó szerelem története (Michael Pitt és Astrid Berges-Frisbey), miközben megbirkózik egymással a megfoghatatlan, spirituális transzcendencia a kizárólag egzakt, tapasztalati alapokon nyugvó, aprólékos bizonyítási eljárásokon kikristályosodott tudománnyal. Rázós, meredek téma, hiszen mindkét oldalról lehet támadni a filmet, ennek ellenére bizonyítja Cahill tehetségét, hogy a végkifejletre elegánsan ki tudja húzni fejét a hurokból és a történetet be tudja fejezni oly módon, amire mindkét oldal harcosai rá tudnak bólintani – feltéve, ha valamennyire komolyan veszik magukat, illetve a másikat. (Bővebben)

Eközben Ben Thomas (azaz Will Smith) ma este is azt találta ki magának, hogy saját, beteg lelkét hét, számára teljesen idegen ember életének pozitív irányba terelésével fogja meggyógyítani. Szerencsés szerencsétlenségére, beleszeret az egyikbe a hét kiválasztott közül. A Hét élet (Filmcafe, 21.00) egy izgalmas, (NAGYON!) érzelmes, ám mégis provokatív hangú romantikus dráma a szokásos nagy kérdésekről, életről, halálról, szerelemről és barátságról. (Bővebben)

A Nem kellesz eléggé (Viasat3, 21.00) című könnyed, romantikus komédiában viszont négy csaj (Jennifer Aniston, Scarlett Johansson, Drew Barrymore és Ginnifer Goodwin) veszi fejébe azt, hogy kiismeri a férfi agyvelőt. Ez körülbelül pont olyan, mintha fordítva lenne, mintha négy fószer venné fejébe azt, hogy kiismeri a női észjárást… Nonszensz. De legalább lehet rajta mosolyogni…

A szerelem a témája Az Északi-sarkkör szerelmesei (Duna, 21.30) című spanyol történetnek is. Ez a szerelem még a gyermekkorban született meg, és nagyon sokáig tart, földrajzi, családi és társadalmi távolságoktól (és közelségektől) függetlenül. Nagyon finom, lírai szövetű, szép film – érdemes megnézni. (A film hangulatát idéző képen a női főszerepet alakító Naiwa Nimri.)

A vér és a méz földjén (Film4, 21.50) viszont az a film, amit Angelina Jolie túlnyomó részben Magyarországon forgatott (és állítólag Braddel vettek is egy lakást a Rózsák terén -> már eladták, ismert okok miatt), én még mindig nem mertem megnézni. A Rómeó és Júlia-szerű történet a boszniai háború idején játszódik.

Emily Brontë klasszikus regényét, az Üvöltő szeleket (m5, 21.50) 2011-ben az angol Andrea Arnold (lásd például Red Road, vagy Akvárium) dolgozta fel újra, híven megidézve a regény hangulatát, ám mégis bátor, radikális és a történet eredeti témájához is kapcsolódva, provokatív ötletekkel. Gyönyörűséges képi világ és remek színészi teljesítmények jellemzik ezt az okos adaptációt.

Ismétlések. A Tony Scott által -nagy részben- Budapesten forgatott Kémjátszma (Filmcafe, 21.00) című krimiben, egy igazi, hamisítatlan, régimódi kémhistóriában, Brad Pittet nézhetjük a még nála is sármosabb Robert Redford társaságában (a képen is). (Bővebben)

Láthatjuk aztán ma este Sir Anthony Hopkinst is a Törés (Viasat3, 21.00) című, igen csavaros cselekményt villantó krimiben; ezúttal egy megcsalt férj szerepében, aki ördögi tervet eszel ki, férfiúi becsületén esett foltot megbosszulandó – Ryan Gosling őszinte sajnálatára.

A Furcsa pár (Duna, 22.25) című legendát generációk röhögték már végig. A Neil Simon világsikerű színdarabjából 1968-ban készült világsikerű filmben két elvált férj költözik össze egy albérletbe, hogy aztán a végtelenül pedáns, mániákus Felixet (Jack Lemmon) a sírba kergesse a végtelenül rendetlen, trehány Oscar (Walter Matthau).

Pénz a lelke mindennek, mondhatjuk manapság. Pedig mi még úgy tanultuk, hogy a pénz nem boldogít. Ennek ellenére, A pénz boldogít (Film Mánia, 21.00), mondja az első ma esti ajánlat címe is. Ebben a nem éppen friss, de ettől még bőven aranyos kis vígjátékban Kirk Douglas alakítja azt a nagypapit, akit szerető családja vesz körül, akik elhalmozzák őt szeretetükkel s aggódva figyelik élete utolsó éveit. A nagypapi azonban virgoncabb, mint sok harminc éves ficsúr, de ami a nagyobb baj, hogy az örökséget sem azoknak szánja, akik szerint ahhoz vér szerint minden joguk megvan. A szeretet lesz a film üzenete, az esetleges félreértések elkerülése végett.

Egy álmainkban, vagy éppen józan, tiszta, de a dolgok folyása felett érzett elkeseredésünkben igen indulatosra duzzadt pillanatban tökéletesen érthető szituációt dolgoz fel a Pénzes cápa (Viasat3, 21.00) című közgazdasági thriller (vagy mi). A Jodi Foster által rendezett filmben George Clooney egy igazi, nyálas, nagyképű tévés, aki úgy osztja a képernyőről befektetési tippjeit, mintha ő kakilta volna a Wall Street-i tőzsdét. Egy nap azonban az egyik néző (Jack O’Connell), aki hallgatott rá és így elvesztett egy csomó pénzt, elégtételt akar venni a megmondóemberen… A továbbiakban a történet picit hajaz Sidney Lumet örökbecsű Hálózat című filmjére, másrészt a fantázia vizein is eltévedni látszik (egy tévéműsor, legyen bármekkora nézettsége, soha nem fogja tudni úgy befolyásolni a piacot, mint bármelyik idióta miniszterelnök hablatyolása). Nem igazán jó film, de mára talán ennyi is megteszi…

Sir Anthony Hopkins irdatlan műtokájában (lásd a képen) néhány sebtiben odakent, szinte karikaturisztikus gesztussal “festi fel” a nagy rendező karakterét Sacha Gervasi minden különösebb kunszt nélkül, de lazán és profin levezényelt Hitchcock (Paramount Channel, 21.00) című életrajzi filmjében. Más kérdés, hogy aztán valójában ki is volt ez a Sir Alfred… (Bővebben)

Az igen fiatal, még ma is mindössze 38 éves ausztrál Markus Zusack eddig több mint 30 nyelvre (magyarra is) lefordított bestsellere egy Liesel nevű fiatal lányt követ végig a második világháborún. Az eddig főleg tévéfilmeket (például az igen jeles Downton Abbey egyes epizódjait is) rendező Brian Percival azonos című filmadaptációjában, A könyvtolvajban (SuperTV2, 22.50) híven követi Zusack regényének cselekményét, ügyelve arra, hogy a film is közvetítse a regény sajátos hangulatát. Liesel kalandjaiból értelemszerűen a filmbe nem került bele mind. A film, mint médium képei sem veszik igénybe annyira képzelőerőnket, mint az írott szöveg olvasása és Percival olvasata sem tesz hozzá semmilyen egyedi ízt, nézőpontot, tehát ez az adaptáció nem több egy kétségtelenül igényesen “megfestett”, szeretettel készített, szép, színes illusztrációnál – ami bizonyos esetekben mégis éppen elég. (Bővebben)

A meglehetősen jellegtelen című Kísérleti gyilkosság (Viasat3, 21.00) című krimi-thrillert a jobb sorsra érdemes Barbet Schroeder rendezte.  Annak ellenére, hogy Sandra Bullock játssza benne a címbeli ügyben nyomozó nyomozót, ez egy kevéssé nevetséges, ám kifejezetten izgalmas történet, remek mellékkarakterekkel, akik közül természetesen senki sem az, akinek kezdetben látszik (még Ryan Gosling sem – lásd a képen, Sandra Bullockkkal).

A Chicago (Filmcafe, 21.00) eközben még mindig pontosan olyan, amilyennek egy Oscar-szivacs Broadway musicalfilmnek lennie kell. Pergő, látványos, megtartva a műfaj sajátosságaiból fakadó, kötelező teatralitást, buja, erotikus, bájos és szenvedélyes. És nem cukormázas! Persze, Bob Fosse akkora zseni, mint ide a Tau Ceti (az ő broadwayi koreográfiája alapján készült Rob Marshall filmje). És milyen jól énekel Richard Gere! És az a pizzaképű Zellweger! Hogy volt! Hogy volt!

Újra itt A Sakál (AMC, 21.00) is, Fred Zinnemann 1973-ban készült A sakál napja című remekének remake-je. Ez a mozi azonban már messze van az eredetitől, éppen az hiányzik belőle, amitől az alapeset nagyszerű. Ott pörög, ahol ki kéne tartani, és ott lassít, ahol pörögni kéne. Így csak egy átlagos akciófilm lett ez is, viszont ha nem láttuk az eredetit, akár még szórakoztathat is. Ha azonban láttuk már, akkor halálra fog idegesíteni, Bruce Willis ide, Richard Gere oda.

Egy igen különös történet lesz a Darabokban (Sony Max, 20.00), mely egy súlyos lelki trauma feldolgozásának sajátos, kissé bizarr módozatát mutatja be, Jake Gyllenhaal főszereplésével (lásd a képen), Jean-Marc Vallée rendezésében. Nem láttam még – de nemcsak ezért érdekel. Jake jó színész, Vallée pedig olyan dolgokat tett le eddig az asztalra (Éles tárgyak, Hatalmas kis hazugságok vagy például a Dallas Buyers Club), melyek azért adnak okot a bizalomra. Viszont nem lesz egyszerű darab a Darabokban, abban is biztos vagyok.

Picit később, a Férfias játékok (RTL Spike, 21.00) című 1992-es moziban ma este is Harrison Ford adja a visszavonult CIA-ügynököt, aki bájos feleségével (Anne Archer) nem vágyik már másra, mint unalmas, nyugodt életre – ám sorsa újra kísérti, amikor nyaralás közben belecsöppen egy terroristaakció kellős közepébe. A vér nem válik vízzé, a vén kecske is megnyalja a sót, csalánba nem üt a mennykő, stb. Kicsit poros, de azért ez is elmegy két fröccsel.

Dennis Villeneuve (pl. Felperzselt föld, Fogságban, Sicario, Szárnyas fejvadász 2049) viszont a tudományos-fantasztikus irodalom berkeiben nevesnek számító Ted Chiang novellájából adaptálta Érkezés (AXN, 21.00) című filmjét, mely egyszerre apellál értelemre és érzelemre, miközben kihagyja a játékból a szívet és a gyomrot. Így ha valami zsigeri élményre vágynánk, mint egy Star Wars-mozi például, hoppon maradunk; sem izgalom nem fogja meghajtani ketyerénket, sem a drámai feszültség nem fogja vasmarokra a gyomrunk. Ellenben elgondolkozhatunk az élet értelmén, valóban a saját életünk értelmén, valamint a világ jelenlegi legnagyobb problémáján, miszerint mennyire nem értjük meg egymást, hogy mennyire előkerült -újra- a problémák erőszakos lerendezésének vágya, ahelyett, hogy megismernénk “ellenségünket”, akiről szinte bizonyosan kiderülne, hogy valójában csak rettenetesen magányos és barátkozni akar, amihez nem találja a megfelelő módot, pont, ahogy mi sem. Egyszerűbb inkább leordítani a fejét és hazaküldeni… Egyszerűbb ezt a filmet is le-“unalmas művész-picsogásozni”, mint megpróbálni megérteni. Pedig ez sem lenne túl bonyolult agyi tevékenység, legalábbis lényegesen egyszerűbb, mint az a probléma, amit Amy Adams oly ügyesen megold a filmben. Mondjuk: Kapcsolat 2. (és ez a film negatívuma). (Perry által ugyanez versben.)

Mondanám, hogy Klaus Kinski fejével gyerekjáték eljátszani Woyzeck (Duna, 22.35) figuráját, de nem! Ilyen mértékű azonosulást a szereppel ritkán lehet látni filmvásznon, mint amit Kinski művel Woyzeck, a tébolyult baka figurájában (manapság már nem szokás őrültnek játszatni Woyzecket, ez viszont még a régi, hagyományos olvasat). De nem (csak) Kinski miatt nagyszerű e film, hanem Werner Herzog rendezése miatt is, hiszen lényegre törő, töretlen ívű drámát alkotott Büchner torzójából. Gyakorlatilag csontvázra csupaszította a mű testét, hogy aztán az utolsó pillanatban összerombolja, szilánkokra törje. Mindezt tette Kaspar David Friedrich ecsetjére méltó festőiséggel. A társadalom kitaszítottainak, a másoknak, a “furáknak”, a lúzereknek örök mementója e film.

Felemás érzéseim vannak viszont Mundruczó Kornél legutóbbi, Jupiter holdja (RTL II, 23.05) című filmjével kapcsolatban. Miközben abszolúte díjazom azt, hogy a jelenkor egyik legfontosabb kérdésével – a migrációval – foglalkozik, ráadásul egyéni nézőpontból közelítve ahhoz, hogy szinte készségszinten emeli be az ún. szerzői filmbe a leghollywoodibb popcorn-mozik eszközrendszerét, s ezt koherens egésszé is képes forrasztani; hogy tényleg jól néz ki a film, látványos, sőt, lélegzetelállító (Rév Marcell remek), nem tudok elmenni amellett, hogy a dialógokat egy az egybe ki lehetett volna dobni belőle. Ilyen mondatokat ugyanis, amiket ebben a filmben mondanak a szereplők, élő ember nem mond a szájával. Értem én, hogy tört angol, és izé… de ez így szar. Ráadásul, rettenetes az utószinkron is. A főszereplő (aki szerintem tévedés, bár a párom szerint nem rossz választás) Merab Ninidzéről úgy válik le a szinkron, mintha valahol, tőle méterekkel odébb valaki más beszélne – csak mi, a nézők nem azt az emvert, hanem egy másikat látunk. A repülő srác (Jéger Zsombor) is súlytalan, színészi értelemben is. Tetszett viszont Cserhalmi György szinte már démoni, ám mégis törékeny, esendő rendőr-figurája és Balsai Móni sem tud hibázni, ezúttal komoly, drámai szerepben. Hiába csap bele tehát Mundruczó a “lecsóba”, igazán releváns tanulságot ő sem képes megálapítani – bár legalább ügyesen megfogalmaz egy szép közhelyet. Ez mindenképpen eredmény. Szóval…

Annál romantikusabb történettel nem is üthetnénk el ezt a mai estét, mint amilyen a Zuhanás a szerelembe (Duna, 19.40). A történet két főszereplője (Meryl Streep és Robert de Niro – a képen) mindennap együtt utazik a vonaton a munkába. Tetszenek egymásnak, érdeklik is egymást, erős közöttük a vonzalom – a baj csak az, hogy mindkettejüknek van családja… Aztán, ami a csövön kifér.

Bár erős versenyző a műfajban a Hat nap, hét éjszaka (Cool, 20.50) is, mely nem akárhol játszódik, mint egy déltengeri szigeten, ahol az élet -állítólag- valóban szép. Harrison Ford, a hiperlaza bérpilóta kényszerleszáll ebben a paradicsomban, Anne Heche társaságában, aki felbérelte őt s gépét, és kezdetben ezért nagyon mérges… Kaland! Romantika! Fehér homok! Pálmafák!

A Két hét múlva örökké (Viasat3, 21.00) című romantikus komédiában Hugh Grant, a tőle már jól megszokott módon léha bugyibubus, itt egy nagyvállalat fejese, míg Sandra Bullock egy éles eszű, karakán ügyvédnő – a Grant által alakított karakter beosztottja. Én már tudom a végkifejletet. 

Gene Hackman tipikusan az a fazon, aki úgy harminc éves kora körül felvett magára egyfajta fizimiskát, és ahogy teltek, múltak az évek, rajta bizony nem fogtak azok a bizonyos vasfogak. Harminc évesen is enyhén pocakos sörissza raktárosnak látszódott, ahogyan a hetvenegyedikben -e film forgatása idején- is. Közben eljátszott egy csomó legendás szerepet: például ő volt Popeye Doyle a Francia kapcsolatban, ő játszotta Coppola Magánbeszélgetésének főszerepét, a mániákus lehallgató ügynököt, ő volt az a szadista seriff, akit annyira utált mindenki Clint Eastwood nagyszerű westernjében, a Nincs bocsánatban. Az arany markában (RTL Spike, 21.00) című kitűnő szajréfilmben ez a joviális öregúr egy szuperrablót alakít, aki nagyszámú kollégái közül tündökletes intelligenciájával, valamint hidegvérű gyilkolászási kedvével tűnik ki. (Bővebben)

A 2014-es Oscar-szórás nagy-nagy lufija volt David O. Russell Amerikai botrány (Viasat6, 21.00) című mozija. Ma szembesülhet ezzel a méretes blöffel az, aki eddig még nem tette meg… Nagy sztárok, remekül megidézett hetvenes évek-fíling – egy teljesen átlagos, üres és ötlettelen átveréses filmben (vagy filmes átverésben). (Bővebben)

Ryan közlegény is újra megmentésre kerül a Ryan közlegény megmentése (Paramount Channel, 21.00) című, nagy lélegzetű és igen látványos háborús eposzban, Spielberg Pista bácsi -sokak által ezerszer, általam egyben még sosem látott– Oscar-hegyekkel jutalmazott filmje által.

Remélhetőleg aki a minap jött, az nem volt olyan tapló, mint a Tapló Télapó (Comedy Central, 22.30). Azaz Billy Bob Thornton. Amúgy, ez a valóban tapló, gyökér humorú vígjáték egy simlis áruházi Télapóról szól, akinek története mégis üdítő lehet -elsősorban a felnőttek számára- így a karácsonyi ajándékvásárlás körüli őrület lecsengése közben…

A zene nem zene, a szöveg nem szöveg, senki nem tudja, hogy jön, vagy megy… Bár a Zene és szöveg (Viasat3, 23.00) újfent csak egy romantikus komédia, ám a javából, mondhatni, sűrűjéből, melyben Hugh Grant ezúttal egy kiégett, öregedő pop-rocksztár, akinek utolsó felkérése egy dal megírására megoldhatatlan feladatot okoz. Drew Barrymore pedig az ő bőbeszédű, pergő fantáziájú -természetesen bölcsész végzettségű- bejárónője, aki látva munkaadója terméketlenségét, kicsit besegít a dalírásba… Nem tudom a titkát a cápaszájú Hugh-nak, de ezt a műfajt neki találták ki. Semmit nem tesz érte, szemmel láthatóan lusta, mint színész és unja is az egészet, mégis úgy jön le a vászonról, hogy lubickol az adott szerepében. Drew pedig óriási komika, de ebben nincs semmi meglepő. Jó kis litty-lötty ez.

A 2017-es év sikerfilmjének tartják ezt az Az (Viasat6, 23.45) című filmet műfajában, a horrorban – rám viszont nem tett különösebb hatást. Oké, a bohócokban valóban van valami riasztó, talán groteszkségükből adódik ez; a sötét, dohos pincék, a szennyvízben tocsogó csatornák pedig tulajdonképpen műfaji toposzok. Stephen King is tud írni, amit ezúttal Andy Muschietti filmre is tudott alkalmazni. Jó a filmben az, hogy bár a gonosz alapvetően egy misztikus valami, ami 27 évente tör rá az idilli, Madison megyei kisvárosra – de valójában látjuk jól, hogy itt minden szereplő saját, belső félelmeivel, illetve valós külső fenyegetettségeivel küzd (meg). A jó horror a szememben mindig az, ami a rögvalóban gyökerezik, a misztikum csak mese. Jól néz ki amúgy a film, igényes a kivitele, de a második részre már nem vagyok kíváncsi.

Egy igen tökös modern western a ma esti fő ajánlat. A préri uraiban (Paramount Channel, 21.00) egy elvált apa (Chris Pine – a műfajban kötelező “jó cowboy”) rabolja végig börtönviselt bátyja (Ben Foster – a képen ők) segítségével a nyugat-texasi Midland Bank (itt most a bank játssza a “rossz cowboy” szerepét) összes kisvárosi fiókját, hogy így fizesse vissza azt a jelzálogot, amit éppen ez a bank jegyzett be a testvérpár elhalálozott édesanyjának farmjára (melyen nemrégiben olajat találtak, hahaha). Az írott törvénynek, természetesen, közbe kell szólnia két, komótosan dolgát végző ranger (rendőrbíró) személyében, akik közül az egyik kaukázusi (Jeff Bridges), nyugdíj előtt áll és ízig-vérig texasi, a másik indián (Gil Birmingham), és még nála is inkább texasi. Jelen esetben ők lesznek a “rossz cowboy” pisztolyai. Lesz piff-puff, izgalom és egy remek film. (Bővebben) Velem együtt sokan ezt a filmet eredeti címén (Hell or High Water) ismerik. Írójának –Taylor Sheridan– második rendezése, a Wind River tavaly futott a magyar mozikban.

Majdnem negyedszázados mozi Az utolsó esély (Paramount Channel, 21.00), Tony Scott elég izgalmas tengeralattjárós akció-dolgozata, melyben Gene Hackman, a műszaki bolti eladó külsejű remek színész adja a fafejű, konzervatív parancsnokot, aki -miközben Oroszországban katonai puccs zajlik – atom-tengeralattjáróját orosz vizekre kormányozva majdnem kirobbantja a harmadik világháborút. Szerencsére, eközben észnél van fiatal másodtisztje, Denzel Washington.

A London Boulevard (Film Mánia, 21.00) című krimi írója és rendezője, William Monahan eléggé otthon van a bűn témájában. Készített is néhány egész jó filmet ebből. Itt igen sok jó név (például Keira Kinghtley, Colin Farrell vagy Ben Chaplin) játssza el a börtönből frissen szabadult Mitchell (Farrell) történetét, aki szeretne beilleszkedni a társadalomba, azonban régi élete, bűn- és tettestársai ezt másként gondolják…

Al Pacino Oscar-díjával jön ma este is az Egy asszony illata (Filmcafe, 21.00). Annak idején még moziban láttam ennek olasz eredetijét, Vittorio Gassmannal, na azt nézném újra, de mindig ezt adják… Amúgy messze nem rossz film ez az amerikai verzió sem, sőt a dráma szempontjából talán ez még erősebb is, mert úgy rémlik, az olasz verzió inkább komédia volt. De lehet, hogy tévedek…

Északkelet-magyarországi maffiatörténet a rendszer(másként: gengszter)váltást követő zűrzavaros évekből A rózsa vére (Duna, 21.45). Zsigmond Dezső -jobbára láthatatlan- filmjében kocsmárosok csempésznek olajat éjszakánként Ukrajnából, zöldségesek keverednek ügyletbe az ukrán maffiával, szóval, zajlik az élet – mint mindig. Gáspár Sándor, Dörner György, Nagy-Kálózy Eszter. 

Maár Gyulát sajnos ma már leginkább Törőcsik Mari néha férjeként tartják számon, s bár életműve nagy részének valóban Mari volt a múzsája, témája és főszereplője, igen jelentős filmes volt, aki szép, tiszta és őszinte filmeket tett le az asztalra. A Teketória (m5, 22.00) is ilyen, melyben egy negyvenes nő küzd meg válásának következményeivel, a negyvenéves korral, valamint egy fiatal fiú zavarba ejtő érdeklődésével.