Mit nézzünk ma a tévében?

Hazudik, aki azt mondja, ha jó sorsa tengerre vezeti, hogy a habokban lubickolva sosem jut eszébe A cápa (AMC, 20.00), Steven Spielberg klasszikus horrorja. Legendás mozi ez. Annak idején, állítólag olyan hatással volt a nézőkre, hogy egy nőnek megindult közben a szülése… No, de kezeljük a legendákat mindig némi távolságtartással (a képen jelenet a filmből): ma már nyilván csak egy borzongató emlék ez a film nyaralás idején – jó esetben. 🙂 Főszerepben Roy Scheider és Richard Dreyfuss, valamint John Williams (zenéje).

Volt már nemrégiben egy ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt, aztán volt egy galamb, aki (a semmi) ágán tűnődött el a létezés értelmén, vagy inkább értelmetlenségén, volt már egy lány is, aki a tűzzel játszott, volt már egy másik lány, bizonyos Veronika is, aki meg akart halni – és volt már elég sok, egymásra nagyon hajazó című skandináv, de főleg svéd film (illetve könyv), hogy felületesen tájékozódva simán keverjük ezeket egymással. Valamiért ott fent imádják ezeket a hosszú címeket… Frederik Backman Svédországot (és tán a világ értelmesebb felét is) megrengető bestsellere, amely immár film-formátumban is megjelent, szintén nem aprózza el: Az ember, akit Ovénak hívnak (m2, 21.10) pompásan illik a hosszú című, ám igen remek svéd filmek sorába. A film elején azt látjuk, ahogyan Ove, az 59 éves, korpulens svéd (Rolf Lassgård) éppen sámlin egyensúlyozva hurkot húz a nyakára – értelemszerűen hiába, hiszen még a film elején járunk, és a címszereplő ekkor még nem halhat meg. (Bővebben)

A Moliére két keréken (Duna, 21.20) című kedves, barátságos komédiában két idősödő színész (Fabrice Lucchini/Serge és Lambert Wilson/Gauthier) kezdi próbálni -közepes lelkesedéssel- Moliére Mizantrópját. Közben rivalizálnak, veszekednek, féltékenykednek, ahogy mindig, minden színész viseltetik pályatársa iránt, csakhogy közbeszól a szerelem… A film jellemzése amúgy elhangzik a filmben is, indirekt módon: “Ez csak amolyan tévéfilm, tudod, de azért talán van benne néhány jól sikerült jelenet”. És tényleg, van…

Az Engedd el! (TV4, 22.00) viszont Nicole Kidman projektje, ő a főszereplője (kapott is érte Oscar-jelölést) és ő a producere is a filmnek. Egyszülött fiuk tragikus elvesztését próbálja a két szülő (Kidman és Aaron Eckhart) különböző utakon feldolgozni, ám ezek az utak meghökkentő kanyarokat vesznek. A helyenként bizarr gondolatokat is felvető film tabukat döntő módon beszél a gyászról és a halál feldolgozásáról.

Az elektromos ködben (Film Mánia, 22.55) bolyongva is tölthetjük az este hátramaradó részét. Az Európában neves rendezőnek számító, francia Bertrand Tavernier amerikai bérmunkája messze nem hibátlan alkotás, a műfajhoz képest kissé túl… hmmm… meditatív. Főszereplője, a barázdált arcú Tommy Lee Jones (által alakított, saját démonaival küzdő zsaru) a párás ködben úszó, moszkitóktól hemzsegő Mississippi-deltában teszi a dolgát. (Bővebben)

Az öregedés egyik legbiztosabb jele, amikor egy férfiember egyre jobban hajlamos elragadtatni magát. Egyre gyakrabban felejti el a cinikus beszólogatás atombiztos önvédelmi gyakorlatát, sőt, egyre gyakrabban sír buta filmeken. Nos, én A nyomorultak (Prime, 23.00) kb. huszadik percében (Fantine “áriájánál” – Anne Hathaway) elkezdtem zokogni és ez így is ment egészen a vége főcímig, sőt még azon túl is, ahogy anno hazafelé bandukoltunk a hóesésbe burkolózó Andrássy úton. Csak mondom, a film mintegy 160 perc. Öregszem. (Bővebben) EZT A FILMET MIÉRT ILYEN ELMEBETEG IDŐPONTBAN KELL ADNI?!

A Köntörfalak (RTL II, 23.00) című háromszereplős (Elek Feri, Tompos Kátya és Rába Roland) kamarathrillert nyílt színi tapssal jutalmazta anno, az eddigi utolsó, 2010-es Filmszemle közönsége, amire viszont emberemlékezet óta alig volt példa. Dyga Zsombor filmje tehetséges próbálkozás a magyar műfaji film megújítására. (Bővebben)

A legendás videoklipjeiről és fantáziadús mesefilmjeiről elhíresült Michael Gondry kifejezetten jól sikerült Tajtékos napok-adaptációja (Duna, 23.10) sikerrel idézi fel (és meg) Boris Vian sorait. Az persze, tiszta sor, hogy ha valaki, akkor ma talán Gondry (és esetleg Wes Anderson, bár az ő világa azért más…) az, aki adekvát módon képes hozzányúlni egy olyan, szürreális képekben, vad képzettársításokban, a jazz lüktető ritmusában és ezzel együtt megkapó romantikában úszó, valódi irodalmi szöveghez, mint amilyen Viané. (Bővebben)

Hat éven aluliaknak nem ajánlja a forgalmazó T.S. Spivet különös utazását (Duna, 19.40), én azonban azt mondom, 9-12 év körülieknek való igazán, valamint azon felnőtteknek, akikben még él valami a gyerekkorból a szimpla nosztalgián túl. Nem mintha tele lenne a film horrorisztikus szörnyűségekkel, igazából alig ijesztget jobban, mint Bogyó és Babóca bármelyik története. Azonban a címszereplő fiatalember gondolatmenetének, érdeklődési körének követéséhez már kell némi tudományos ismeret, illetve érdeklődés, ami nélkül úgy járnak majd az e filmhez éretlenek, mint az a néhány túl kiskorú, aki velem együtt nézte síri csendben, csak a legbanálisabb jeleneteknél kiáltottak fel (pl. amikor a kutya bánatában megrágta a bádogvödröt, akkor megkérdezték, hogy: Miért eszi?). Körülbelül ilyenkor áll fel a hirtelen haragú szülő és rohan ki a teremből, pedig még nézte volna a mesefilmet… Mindemellett, a Reif Larsen hasonló című, nagy sikerű regényéből készült történet olyan ifjúsági irodalomban ritkán érintett témákat is boncolgat, mint a halál és a születés. (Bővebben)

Robert De Niro neve nem mindig jó ómen, ha komédiáról van szó, hiszen Bobby bácsi öregkorára már mindent szir-szart elvállal és az említett műfajban sokkal inkább tekinthető ripacsnak, mint színésznek. Ebben A kezdő (Cool, 20.30) című filmben sem adja olcsón, hogy úgy mondjam, de szerencsére Nancy Meyers rendelkezik azzal a rutinnal, hogy egy édes, kedves, csöppnyi feminista attitűdje ellenére is megható, okos filmvígjátékot rendezzen a barátságról, a szerelemről, az egészséges főnök-beosztott viszonyról, az optimális munkahelyi körülményekről, valamint a nyugdíjaskori munkavállaláshoz való hozzáállásról, hogy valami komolyabbat is említsek…

Én mindig jól szórakozom A trópusi vihar (Humor+, 21.00) című mozin, hiába nyomja fullba’ a kretént benne Ben Stiller és Robert Downey Jr.: ami találat, az találat. Persze, a röhögéshez valamennyire nem árt tisztában lenni az akciófilmek tipikus kliséivel…

Gyenge alternatíva lehet Az esemény (Moziverzum, 21.00), a ködös, misztikus filmjeiről ismert M. Night Shyamalan 2008-as “alkotása”, melynek alapötlete az, hogy egy titokzatos kór (űrlények, isteni csapás, stb.) következtében egy pillanat alatt megváltozik az emberek viselkedése a Földön. Vannak azonban (pl. a Mark Wahlberg alakította pszichológus és felbomlófélben lévő családja), akiké nem.

A barokk zene és a barokk korszak rajongóit hozhatja elsősorban lázba a Minden áldott reggel (Duna, 21.30) című francia film, melyben egy idős viola da gamba-mester és tanítványának bonyolult viszonyába nyerhetünk betekintést. Afféle Mozart és Salieri-történetet láthatunk, melynek egyik érdekessége, hogy együtt játszik benne Gérard és Guillaume Depardieu, a másik pedig az, hogy zenéjét Jordi Savall, a barokk zene kitűnő kortárs előadója szerkesztette és játssza. (A képen jelenet a filmből.)

Leonardo DiCapriót nézhetjük Quentin Tarantino olasz spagetti-westernek előtti tisztelgő Django elszabadul (TV2, 22.25) című filmjében, melyben egy igen gennyes karaktert alakít – kiválóan). A főszereplők párosát ezúttal azonban egy német vándor-fogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotja, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe a gaz déli rabszolgatartókkal (DiCaprio), személyes indítéktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)

Az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek (AMC, 23.00) viszont David Cronenberg igen jó kis krimije, melyben egy csúnyán összevert kamaszlány naplójában talált homályos információk alapján folyik a nyomozás az elkövetők után, egyenesen a legkegyetlenebb angliai orosz maffia bugyraiba. Főbb szerepekben Naomi Watts, Vincent Cassell és Viggo Mortensen.

Jack Nicholson is jön ma éjszakára, méghozzá egyik emblematikus alakításával. Egyszerűen szólva eszement, amit játszik Stanley Kubrick kultikus Ragyogásának (Duna, 23.25) főszerepében (is).

Láthatjuk megint Jackie Brownt (RTL Spike, 23.50) is. Quentin Tarantino ma esti második filmje a hetvenes évek tökös, trapéznadrágos, mikrofonfrizurás fekete B-mozijai, az ún. blaxploitation-filmek előtt tiszteleg afféle hommage-ként, igen izmos sztárparádéval (pl. Pam Grier, Robert de Niro, Samuel L. Jackson, Michael Keaton vagy Bridget Fonda), remek zenékkel és a Quentintől megszokott virtuóz párbeszédekkel.

Kevés forróbb téma adódik a mai közbeszédben, mint a migráció. Nem ragozom, csurig van vele az internet, mindenki szakért, megért, cáfol, segít, vagy éppen vérben forgó szemekkel életét féltve, halálért hörögve rázza virtuális fegyverét. Arról azonban kevés szó esik, hogy amúgy kik is ezek a szerencsétlenek (mások által gaz terroristáknak, megint mások által a nagyhatalmak által felbérelt ügynököknek nevezett emberek), akik tíz-, százezrével, sőt sokmilliónyian indultak meg a magát oly büszkén civilizáltnak tartó Nyugat irányába? A kanadai Philippe Falardeau (pl. Lazhar tanár úr) Szudán elveszett fiai  (Film4, 20.00) című, a valóságban is megtörtént eseményeket feldolgozó – és Kegyes hazugság címmel is ismert- drámája Dél-Szudán véres problematikájába nyúl bele, elmesélve néhány gyermek szerencsés megmenekülését háború sújtotta, nyomorúságos falujukból a távoli, mesés Amerikába, a “szabadság és bőség földjére”. (Bővebben)

Peter Webber a nagy németalföldi festő, Jan Vermeer világhírű festményének, a Leány gyöngy fülbevalóval (Duna, 20.30) címűnek történetét meséli el komoly szereposztásban: a címbeli lány Scarlett Johanssson személyében óriási telitalálat. Vermeert Colin Firth alakítja, míg mellékszerepekben például Tom Wilkinsont, Cillian Murphyt láthatjuk. Elképesztően magas színvonalú kivitelezés jellemzi a filmet, mind az operatőri, mind a jelmezek és kellékek tekintetében. Szinte minden képkocka tökéletesen idézi meg Vermeer ecsetvonásait. A festészet lényegének mozgóképben való megjelenítését ilyen minőségben eddig talán csak Derek Jarman Caravaggiójában láttam. Maga a film narrációjában, dramaturgiájában ugyan döcög egy picit, sok a nagy, jelentősnek szánt, de valójában kissé üresnek ható “nézés”, szűkszavúak a dialógok, problémák vannak a ritmusban, de a látvány, a színek, a fények és az árnyékok játéka, az valami csodálatos! Perfekt időutazás Vermeer korába, sőt, műtermébe. (A képen Scarlett Johansson és Colin Firth.)

Grimm testvérek jól ismert Piroska és a farkas című meséjének és a Farkasember kultúrkörökön át ívelő legendájának furcsa szintézise A lány és a farkas (Film+, 21.00) című tinihorror, mely azért így, ebben a konstellációban, inkább az Alkonyat-sorozat kedvelőinek nyújt nedves és borzongató élményeket ma estére. Gótikusan sötét romantika, bombasztikusan látványos vizualitással. Amanda Seyfried a címszerepben, Gary Oldman fenyegető árnya pedig a háttérben.

A Mocsokváros utcáin (Film4, 22.20) egy meglepően valóságszagú, de mégis érzelmes hajléktalan-, illetve apa-fiú-dráma a nagyváros pereméről, valahonnan Amerikából. Az apa (Robert de Niro) nagy írónak képzeli magát, ám a kaján sors a fiát (Paul Dano) teszi azzá. A film legnagyobb erénye, hogy az utóbbi évek ripacskodásai után ismét jó színésznek láthatjuk benne Robert De Nirót – a történet azonban nem annyira kemény, mint amennyire talán lennie kellene és mint amennyire szentimentális.

Már legalább fél éve nem került adásba A boldogító talán (Sony Movie Channel, 21.00) című romantikus komédia, melynek fő kérdése, hogy létezik-e férfi és nő között barátság? A vége azonban minden bizonnyal házasság, ásó, kapa és nagyharang lesz, mert az endingnek happynek kell lennie. A húzónevek Michelle Monaghan és Patrick Dempsey.

Egy hónapja volt utoljára adásban a Hideghegy (Paramount Channel, 21.00): egy igazi “nagyfilm”, mely valószínűleg szétkaszálta volna magát a 2004-es év Oscar-díj ceremónián, ha nem éppen a Gyűrűk ura – A király visszatérrel kellett volna versenyre kelnie. Nagyívű családi és szerelmi dráma a történelem viharában, egészen elképesztő szereposztással (Renée Zellwegertől Jude Law-n keresztül Nicole Kidmanig). (Bővebben).

James Clayton (Colin Farrell) átlagos figura. Összelegózik egy használható számítógépprogramot és várja a legjobb állást. Egy furcsa, olajos tekintetű alak (Al Pacino) azonban tesz egy érdekes ajánlatot: lépjen James is titokzatos körülmények között eltűnt apja helyére. A munkahely: a CIA. A srác nem tud nemet mondani, így megkezdődik beavatása (lásd a képen). Mozifilmekből nemigen kaphattunk még ilyen hitelesnek tűnő képet a világ legnagyobb és talán leghírhedtebb titkosszolgálatának, a CIA-nek belső életéről, hogyan választják ki és képzik ki ügynökeiket, egyáltalán, hogyan is működik a Cég. A Beavatás (Filmcafe, 21.00) ezt kísérli meg, egy hagyományos, izgalmas thriller formájában. (Bővebben)

Később Colin Firth, illetve az általa alakított pasas szerelmi csalódást próbálja gyógyítgatni egy új szerelemmel. A Nő előttem, nő utánam (Duna, 22.25) műfajilag természetesen romantikus komédia, melyben a pasas úgy jár, mint a kutyaharapás, amit szőrével próbálnak ápolni. Vagy mi.

Nincs mit néznünk, mindent láttunk már, és ami van, abból sem érdemes repetázni. Kivétel talán egy orosz gyártású sorozat, aminek érdekessége, hogy Tolsztoj Leó világhírű Anna Karenináját dolgozza fel nyolc részben. Az első rész lesz ma (Duna, 20.40). Semmit nem tudok róla, csak annyit, hogy “jó” orosz szokás szerint szénné nyerte magát különféle orosz filmfesztiválokon – az előzetes alapján viszont szép kiállítású, igényes szériának néz ki. És hát ki értsen Tolsztoj gazdagon áradó prózájához jobban, mint az oroszok? (A képen Jelizaveta Bojarszkaja a címszerepben.)

Annak idején, 2009-ben, nem véletlenül nyert egy szekérderéknyi Oscart (szám szerint 8-at + néhány vitrinnyi Golden Globe, BAFTA és egyéb más díjat) a  Gettómilliomos (Moziverzum, 21.00). Danny Boyle indiai környezetben játszódó filmje egyszerre média- és társadalomkritika, miközben egy alapvetően szórakoztató és megható romantikus dráma (A képen jelenet a filmből.). (Bővebben)

Ugyanekkor a Kettős kockázatban (Paramount Channel, 21.00) sincs nagyobb kockázat, mint rendesen. Ez egy eléggé kiszámítható fordulatokra építő, középszerű krimi, az ezúttal igen középszerű Ashley Juddal és Tommy Lee Jonesszal. Gonosz férj veri át csúnyán a feleségét, aki aztán visszaszívatja őt. Mintha valamelyik most futó krimisorozat egyik epizódja lenne – annál nem több, nem kevesebb.

Aztán. Az Álmomban már láttalak (Filmcafe, 21.00) amolyan Hamupipőke-sztori, tündérmese lusta felnőtteknek. Jennifer Lopez szobalány egy decens szállodában, ahol véletlenül egy jóképű politikus (Ralph Fiennes) összetéveszti őt egy helyi menő csajjal – és beleszeret. A szegény J-Lo kapva kap az alkalmon, és belemegy a játékba, azonban retteg attól, hogy kiderül, kicsoda is valójában. A hazugságerdő aztán egészen odáig gyűrűzik, hogy még mi, nézők is azt hisszük, ez egy jó film…

A Bőrnyakúak (AMC, 21.00) szerintem inkább Köcsögfejűek (Jarhead), de végül is tök mindegy. Sam Mendes (pl. Amerikai szépség) szemléletesen mutatja be e filmjében a katonalét agyrágó tétlenségét, ami pontosan ugyanaz a NATO-ban, az US Armyban, mint amilyen volt a Varsói Szerződésben – pedig abban mi még nem is háborúztunk. Roger Deakins ismét fényképezett néhány lélegzetelállítót, valamint többen látták e filmben feltűnni Fenyő Ivánt is…

Sosem volt merszem megnézni az Equilibrium – Gyilkos nyugalom (AMC, 21.00) című filmet, talán éppen a hangzatos, bőven gagyi-kategóriás címe miatt. Állítólag egy afféle utópikus sci-fi, egy post-war-dream lesz ez, láttunk már ilyet, ám ettől még lehet érdekes is: például az Emily Watson – Christian Bale páros a főszerepben (és a képen) már kifejezetten érdekesen hangzik. (…) A téma a következő: a harmadik világ után egy bizonyos Atya vezeti az emberiség megmaradt részét. Betiltja a művészeteket, az érzelmek átélését. Mindennapos az erőszakos agymosás… Ilyenek. A mai főelvtárs kedvenc filmje lesz ez, már látom, de talán nekem sem fog fájni.

Elsősorban Billy Bob Thornton parádézásának, valamint a film finom (olykor meg egészen abszurd) vizuális, valamint verbális poénjainak köszönhetően lett felejthetetlen krimikomédia a Banditák (Film Mánia, 21.00). A megszokott módon kőprofi Bruce Willis mellett Billy Bob egy hipochonder bankrablót alakít. A páros agyafúrt bankrablásaival hamar a környék kedvenceivé válik, mígnem megjelenik a színen egy csengő hangú lány (Cate Blanchett). Afféle Tarantino Light, vagy Bonnie és Clydes, szolid csattanóval a végén. Láttuk már?

Az amerikai jogrendszer egyik jellegzetes eleme, az esküdtszék intézménye áll Az esküdt (Sony Movie Channel, 22.55) című izgalmas dráma középpontjában. Egy maffiózó vár bírósági tárgyalására, aki úgy szeretné a dolgok állását a maga javára fordítani, hogy megbíz egy bírósági és jogi ügyekben járatos személyt (Alec Baldwin), hogy próbálja meg kipuhatolni, ki az az esküdtszékben, akit “meg lehet győzni” a maffiózó ártatlanságáról, hogy aztán az az illető befolyásolja az egész esküdtszék ítéletét. A gyermekét egyedül nevelő, gyengének tűnő Annie (Demi Moore) lesz kipécézve erre a célra, aki azonban -meglepetésre- hamarosan saját kezébe veszi az irányítást.

Ma este például Heath Ledger játssza Casanovát (Sony Max, 20.00), természetesen nem a Fellini-féle művészi, hanem a Lasse Hallström-féle kalandos, komédiás verzióban, Jeremy Irons társaságában. A történeten az egész család szórakozhat boldog egyetértésben: a hölgyek sikongatnak, a férfiak pedig irigykednek.

Minden időutazós filmek non plus ultrája a Végső visszaszámlálás (Duna, 20.35). Antik háborús film ez, mely eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna ha, mondjuk, az USA egy mai, modern repülőgép-anyahajóval oldaná meg a Pearl Harbornál történteket. Elektromos vihar, izé, mese, persze, de a film ettől még szerintem jó és izgalmas. És Kirk Douglas a kapitány.

Az ausztrál Rosalie Ham bestsellere alapján készült A ruhakészítő (Filmbox Prémium, 21.00) című film, a szintén ausztrál Jocelyn Moorhouse által. Kate Winslet adja az igazán friss, unikális, szórakoztató, ám egy picit fel is kavaró történet címszereplőjét, aki egy gyerekkori trauma, egy komoly vád miatt költözött Párizsba az isten háta mögötti ausztrál kisvárosból, ahol mesterévé vált a divatszabóságnak. Húsz év elteltével már mint egy igazi, nagyvilági, elegáns dáma érkezik vissza szülővárosába, ahol azonban semmi nem változott ez idő alatt. Ugyanaz a belterjes áskálódás, ugyanazok a tomboló, szűk látókörű előítéletek és ugyanaz a buta bizalmatlanság. Bár csak rövid időre tervezte a hazalátogatást, látva az ottani állapotokat, mégis marad, hogy helyrehozza a dolgokat. Helyenként bizarr, olykor kifejezetten fekete humorú, eredeti, fordulatos, gazdag szövetű romantikus bosszútörténet ez, remek fényképezéssel (Donald McAlpine), Winslet mellett egy kiváló Hugo Weavinggel, egy szimpatikus Liam Hemsworthel és egy frenetikus Judy Davisszel.

John Hillcoat második amerikai filmjében, a Tripla kilencesben (Viasat6, 21.00) ugyanazt az utat jártja, amit a Fékezhetetlennel elkezdett: imponáló szereposztásban (amit ezúttal például Chiwetel Ejiofor, Casey Affleck, Woody Harrelson, vagy például az itt felismerhetetlenné sminkelt Kate Winslet jelent) moralizál egy kőkemény történetben a kemény férfiak bűnös világáról. A férfiak ezúttal mai, többségükben velejéig korrupt rendőrök, néhány szénné varrt latin cabrón, valamint egy igen férfias orosz-zsidó maffiózónéni (karikatúrája). A morális tanulságot jelen esetben a végén csak egy, a legkevésbé tisztességtelen maradhat dramaturgiai kliséje jelenti – picit szembe menve a valóságban tapasztalható dolgokkal. Amúgy egy kissé kusza, de azért egyáltalán nem követhetetlen cselekményű, jó közepes korrupt zsarus-akciókrimi ez, néhány ötletes jelenettel. Hillcoattól azonban -korábbi filmjei, pl. Az út alapján- ez a film egyértelműen csalódás. Amúgy rendben van.

Tom Tykwer, a kitűnő német rendező volt olyan bátor, hogy filmre álmodja Patrick Süskind kultikus regényét, a Parfümöt. A film, azaz a Parfüm: Egy gyilkos története (Filmcafe, 21.00) végül látványos, gazdagon díszített, ízléses és pikkpakk műnek sikeredett, azonban számomra valahogyan mégsem tűnik az igazinak. Talán ha szagos is lenne? Persze, ettől még simán nézhető, Dustin Hoffman például igazán remek benne, de Ben Whishaw sem rossz. Csak ne hasonlítsuk a filmet a regényhez…

A Napsütötte Toszkána (Viasat3, 21.00) ma este sem több, de nem is kevesebb, mint egy utazási ajánlatnak is beillő romantikus komédia. Diane Lane játssza a filmben azt a sikeres, ám boldogtalan írónőt, akit egy barátnője toszkánai utazással lep meg, mintegy pihenési és regenerálódási célzattal. Az írónőnek azonban annyira bejön Toszkána, hogy hagyja a régi életét Amerikában és megveszi azt az ódon házat, ahol pihen… (Akár erre is mondhatná Woody Allen, hogy “Ha minden ilyen ilyen flottul menne!”, ugyebár?)

Két középkorú embert (Juliette Binoche és Clive Owen) láthatunk az Apropó szerelem (m2, 21.10) című romantikus komédiában, akik valaha tehetséges művésznek számítottak. Mára azonban különböző okokból kényszerpályákon mozognak, ugyanabban az iskolában tanítanak. Segíthetnék is egymást, megértő társai is lehetnének a másiknak, ehelyett rivalizálásuk lassan valós háborúba fullad. A jelzett műfajban azonban a háború kimenetele borítékolható.

Az életet és az élet szépségét ünnepli Ang Lee 2009-ben bemutatott Woodstock a kertemben (TV4, 22.00) című színes-szagos (de azért hozzávetőleg a valóságos tényeken alapuló) fantáziájában, mely a legendás fesztivál keletkezésének körülményeiről mesél. A zenés vígjáték műfaji megjelölés azonban ne tévesszen meg senkit, nem fog szerepelni a filmben se Janis, se Jimi, de még a Crosby, Stills, Nash & Young sem (bár a háttérben ők is átvonulnak), úgy emlékszem, egyáltalán nincs koncertjelenet, viszont az adekvát kísérőzenék, amolyan hangkulisszaként, végig szólnak. (Bővebben)

A mai este legfigyelemreméltóbb alkotása azonban a román új hullám jeles alkotójának, Cristian Mungiunak 2016-os filmje, a 4 hónap, 3 hét, 2 naphoz hasonlóan szintén Arany Pálmára jelölt, és ez alkalommal a Legjobb rendező díját elnyert Érettségi (Duna, 22.20), mely a jelenkor, már társadalomtudósok és közgazdászok által is definiált legfőbb rákfenéjét, a korrupció valódi természetét mutatja be egy szépen végigvitt tanmese formájában. A mai román valóság nettó tök ugyanaz, ami nálunk is van: Mungiu tűpontosan a jelen történések velejébe hatoló története a lehető legaktuálisabb ránk nézve is. (A kép jelenet a filmből.) KÖTELEZŐ darab. (Bővebben)

A Saul fia (RTL II, 23.00) viszont a magyar film eddigi legnagyobb nemzetközi sikere, nem csak az Oscar-díj miatt, hanem az ezen kívül elnyert temérdek más díj, elismerés okán is. Döbbenetes erejű képei azóta beleégtek a világ emlékezetébe. Gyötrelmes, súlyos mondanivalót, sőt, kimondanivalót hordozó film. (Bővebben)

Elsőként a manapság inkább csak képregény-figuraként ismert Tarzan igaz történetét ismerhetjük meg a Greystoke – Tarzan, a majmok ura (Duna, 19.30) című 1984-es filmből. A majmok között nevelkedett skót lord figuráját az akkoriban egy másik skót (Connor MacLeod, a MacLeod-klánból) szerepében IS világhírűvé vált -amúgy francia- Christopher Lambert kelti életre. Régimódi kalandfilm ez amúgy, tök rendben van.

Anya (Jane Fonda) bigott, mormon asszony, egyedül éldegél az isten háta mögötti kisvároska egyik házában. Egy nap már régen a zajos nagyvárosban élő lánya (Felicity Huffman) keresi fel, hogy “ő már nem tud semmit sem kezdeni” a zűrös, piás, drogos lányával, az unokával (Lindsay Lohan) – és hátha nagyanyja szigorú erkölcsei, valamint az idahói ingerszegény környezet majd hatással lesz rá. Hát, minden inkább fordítva történik az Anya, lánya, unokája (Paramout Channel, 21.00) című komédiában, melynek aktuális pikantériáját éppen az adja, hogy az itt még balhés tinit alakító, és később a magánéletében is hasonló, sőt még az itt láthatónál is sokkal durvább pályát futó Lindsay Lohan az, aki gyökeresen szakítva addigi életével áttért a teljes önmegtartóztatást követelő muszlim hitre. Isten útjai kifürkészhetetlenek, ugyebár. 🙂

Szóba jöhet ma este A Thomas Crown-ügy (RTL Spike, 21.00) is, egy szórakoztató szajréfilm-komédia, Steve McQueen után szabadon, Pierce Brosnan (valamint Rene Russo) előadásában. Siker, nők, pénz, csillogás, majd lebukás. Vagy sem.

A Szárnyas fejvadász 2049 (Viasat6, 21.00) egy legendás film lenyűgöző képekben tobzódó, de kissé közepes folytatása. A filmet teljes egészében Magyarországon forgatta -az amúgy rendkívül tehetséges- Dennis Villeneuve. (Bővebben)

A K-PAX – A belső bolygó (Duna, 21.50) a hatvanas évek artisztikus scifijeit juttatja eszembe, pl. Truffaut 45 Fahrenheitjét, vagy az Alphaville-t attól a másik franciától (J.L. Godard). A K-PAX bár tök más irányba fut, de szintén igényes témafelvetésű, filozofikus sci-fi, csak éppen az elődöktől eltérően kissé szirupos végkifejlettel. De azért még bőven helyes kis mozi ez, kitűnő színészekkel, mint például Kevin Spacey (a képen) és Jeff Bridges.

Paul W.S. Anderson (akit nem illik összekeverni Paul Thomas Andersonnal) 2011-es darabja A három testőrről (RTL II, 23.00) fantasy és steampunk elemekkel van újra keverve. Amúgy semmi extra, pikk-pakk működik a mozi, 110 perc (+ a reklámok), de legfeljebb negyvennek tűnik. (Bővebben)

Clint Eastwood Nincs bocsánat (Moziverzum, 23.00) című, 4 db. Oscart (!) érő westernje viszont egyenesen kulcsfilm a western műfajában, illetve annak a mai, nu-westernnek becézett alfajában. (Peckinpah, Leone és mások mellett, természetesen). Kitűnő, sőt, kötelező darab, amiben Morgan Freeman, Gene Hackman, Richard Harris és maga, Clint bácsi szerepelnek a főbb szerepekben. A cselekmény tulajdonképpen egy szokványos bosszú történet, az újdonság ereje itt elsősorban az alapos lelki-, valamint környezetábrázolásban jelentkezik.

A Gyilkos Joe (RTL Spike, 23.25) viszont William Friedkin bizarr, morbid humorú családi drámája a “jó útra tért” (értsd: minőségi filmekben nyújtott minőségi alakításokkal a kor egyik vezető színészévé vált) Matthew McConaughey egyik első, méghozzá igen komoly jelenése ezen új státuszában. (Bővebben)

Julie Taymor filmjében, a Fridában (Paramount Channel, 23.25) Salma Hayek kelti életre Frida Kahlót, a híres-hírhedt mexikói festőművésznőt. A film tökéletesen idézi meg a festőnő alakját, művészetét, de az adott kor és ország társadalmi, politikai körülményeit is, Hayek pedig e filmmel lett igazi színésznő (legalábbis a szememben). De ami még fontosabb, hogy a film képi világa is Frida Kahlo látásmódján alapszik, méghozzá szinte kockáról kockára. Elliot Goldenthal pedig minden idők egyik legerősebb, legszuggesztívebb filmzenéjét követte el itt…

Rendkívül harmatosan indul ez a 2020 a tévékben… Ez a mai felhozatal is csak arra jó, hogy semmire sem. Nem is tudom már, hogy hányszor kellett megnéznünk A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső (Paramount Channel, 21.00) című erősen gájricsis Guy Ritchie-filmet, melyben négy lúzer már megint azt a hülye ötletet találja ki, hogy az egyik bűnszövetkezet felé megadandó tartozásukat kiegyenlítendő, kirabolják a másik, még nagyobb bűnszövetkezetet. Az így létrejött óriási kavarodásban aztán a Ritchie-filmektől megszokott vizuális poénok mellett, pergő, általában meghökkentően trágár, de mégis szellemes dialógok, állandó szerepcserék, eltévesztett leszámolások után kerül minden a helyére – és minden marad a régiben. (De ha tényleg minden így marad a régiben a tévécsatornáknál is, akkor lassan én leszek az, aki így fog oda bemenni kérdéseket feltenni, mint ahogy Vinnie Jones adja ebben a filmben és a képen…)

Később a Két apának mennyi a fele? (Duna, 22.30) című múlt századi (1998-as), Patrice Leconte rendezte francia krimi-komédiában alakít a kor bájos sztárja (és Johnny Depp későbbi exe), Vanessa Paradise egy rosszkislányt, aki börtönből szabadulva megpróbálja kideríteni, melyik fazon az igazi apja a jelentkezők (Jean-Paul Belmondo és Alain Delon) közül. Zsolötaxi.