Valentin-nap tegnap volt. A Valentin nap (Cool, 20.30) című filmecske nyilván ide kapcsolható, és a rózsaszín szívecskék özönére amúgy is mindig akad vevő. A sok-sok kis egymásba kapcsolódó, vagy éppen egymás mellett elsikló -hullámzó színvonalú- történet szereplői szerelmesek, szerelmesek voltak, vagy éppen szerelmesek lettek a címbeli napon. Sztárerdő, Alba és Biel Jessicától Hathaway Anniig és Roberts Juliig, és Kutcher Ashtontól Lautner Tayloron át Cooper Bradley-ig.
Stephen Daldry 2002-es Az órák (Film4, 21.55) című filmje “Michael Cunningham azonos című Purlitzer-, és PEN/Faulkner-díjas regényéből készült, amit viszont Virginia Woolf 1925-ös műve, a Mrs. Dalloway inspirált. Három korszak, három történet és három női sors olvad össze egyetlen történetté Az Órák időfolyamában. Úgy kapcsolódnak össze, mint a láncszemek, anélkül, hogy tudnák, ugyanaz a nagyszerű irodalmi alkotás változtatja meg visszavonhatatlanul az életüket. Virginia Woolf (Nicole Kidman –a képen– e filmben nyújtott alakításáért Oscar díjat kapott) a húszas évek londoni külvárosában az elmebajjal küzd, és közben első nagy regényét, a Mrs. Dallowayt írja. Laura Brown (Julianne Moore) Los Angeles-i feleség és anya több mint két évtizeddel később, a második világháború végén olvassa a regényt, és hatására elsöprő erejű változást forgat a fejében. A mai New York Cityben ott van Clarissa Vaughan (Meryl Streep), aki Mrs. Dalloway modern alteregója, s aki szerelmes Richardba (Ed Harris), az AIDS-ben haldokló, briliáns költő-barátjába.” Én semmire nem emlékszem belőle.
Én alapvetően bírom Sophie Coppola filmjeit, de a Marie Antoinette-től (TV4, 22.00) valahogyan mindig idegenkedtem. Ez az pop-dizájnos, rizsporos, viháncolós, anakronisztikus baromság túl van az én ízlésemen. Totális barokk + popzene? Nem jön be. Kiválóan mutatja a film fő erényeit, hogy a Legjobb jelmez kategóriában nyert Oscart, és egyéb jelölései is túlnyomó részben smink-, frizura- és más efféle pucckategóriákban történtek. Csajos film, a címszerepben Kirsten Dunsttal.
A legendás videoklipjeiről és fantáziadús mesefilmjeiről elhíresült Michael Gondry kifejezetten jól sikerült Tajtékos napok-adaptációja (Duna, 22.20) sikerrel idézi fel (és meg) Boris Vian sorait. Az persze, tiszta sor, hogy ha valaki, akkor ma talán Gondry (és esetleg Wes Anderson, bár az ő világa azért más…) az, aki adekvát módon képes hozzányúlni egy olyan, szürreális képekben, vad képzettársításokban, a jazz lüktető ritmusában és ezzel együtt megkapó romantikában úszó, valódi irodalmi szöveghez, mint amilyen Viané. (Bővebben)
Quentin Tarantino eddigi életművének első önálló darabja (jut eszembe, eddigi utolsó viszont a mozikban!) a Kutyaszorítóban (RTL Spike, 22.55). A groteszk, bizarr, morbid humorú krimi szereplői között pergő és szellemes dialógok cikáznak, a vadul száguldó cselekmény pedig a legváratlanabb pillanatokban zúdít a nyakunkba egy vödör művért. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: