Egy sakkjátszmánál, illetve két sakkozó küzdelménél nem nagyon tudok kevésbé filmre való témát mondani, ám Edward Zwick mégis igen izgalmas mozit csinált Bobby Fischerről, a sakk Muhammad Alijáról és Mozartjáról. Az egy dolog, hogy a furcsa, különc személyiségek, a zsenik mindig érdekesek a “porbafingó” átlag számára, s ebben Tobey Maguire (a képen) egészen jól megfogja Fischer karakterét; ennél azonban fontosabb, hogy Zwick igazi drámaiságot a Szpasszkij (Liev Schreiber szintén remek alakítása) elleni, 1972-es sakkvilágbajnoki döntő -amúgy reális- hidegháborús kontextusba emelésével vitt a filmbe. A Gyalogáldozat (Paramount Channel, 21.00) című, igen korrekt életrajzi dráma hollywoodi dramaturgiája pontosan működik. Fischer zseniális döntő lépése szinte katartikus erővel “húzza be” a csúcspontot, amit még az is érteni, érezni fog, akinek fogalma sincs a sakklépésekről. A lecsengés száraz tényszerűsége, mely Fischer életének további fordulópontjait ismerteti, gyorsan visszaránt a földre.
A Veszett vad (Filmcafe, 21.00) című filmet William Friedkin rendezte, akihez a Francia kapcsolat, vagy az Ördögűző című klasszikusokat köthetjük, e friss munkája a fentiekhez nem mérhető ugyan, de az átlagnál mindenképpen jobb, afféle gyakorlati mestermunka. A történet (Anti)hőse (Benicio del Toro), éppen szökésben, így minden környékbeli egyenruhás őt üldözi. El is fogják, de csak azért, hogy (anti)hősünk újra megszökjön, mg több vérbe fagyott áldozatot hátrahagyva. A mester, aki e szabadon futó, ölésre programozott robotot kiképezte, véletlenül a szomszéd erdőségben tevékenykedik állatvédő felügyelőként, szintén nem igazán vadászpártian (Tommy Lee Jones). Egyértelmű, hogy a fékevesztett tanítványt csak egyvalaki állíthatja meg, a mestere. Ám tulajdonképpen ők majdhogynem egy oldalon állnak, a vadakén, a civilizáció és a politika ellenében. Üldözés, menekülés, nagyon véres verekedések…Tökéletes vegyülete a film a Rambó I-nek, a műraszta gyilkos ufó Predatornak, valamint a Szökevény és az Életre-halálra című, szintén Tommy Lee Jones által főszerepelt üldözéses moziknak, többek között. (Bővebben)
A francia film filmtörténeti jelentőségű új hullámából ismert Éric Rohmer, a “fecsegő filmek professzora” készített ilyen filmeket pályája második felében, végében, mint amivel a fiatal, dán-francia illetőségű Mia Hansen-Løve (korábban pl: Eden, Viszlát, első szerelem, Gyermekeim apja) elnyerte a legjobb rendezésnek járó Ezüst Medvét 2016-ban, Berlinben. Sokan majd nyilván legyintenek is rá: Á, nem történik benne semmi, csak az a nő jár-kel benne végig, és rengeteget beszél… És végül is, tényleg így van. Az eljövendő napokban (m5, 21.50) tényleg egy nőt (Nathalie-t, a filozófiatanárnőt – Isabelle Huppert játssza, vagyis inkább megjeleníti a történetben) látunk végig, ahogyan éli az életét, megküzd éppen demokratikus jogaikat érvényesíteni tanuló diákjaival, megküzd esszékötetének promóciója helyett inkább a profit hajhászása felé forduló kiadójával, magányos, lányát érzelmeivel zsaroló, beteg anyjával, valamint annak nagy, lusta macskájával, eközben elválni készül szintén filozófiával foglalkozó, ám a tanítványai bájai felett szemet hunyni nem tudó férjétől. Őt nézzük, ahogyan bátortalanul segítségért fordul egyik jóképű, tehetséges, ám igen öntörvényű tanítványához; ahogyan a tőle telhető tettrekészséggel megpróbálja túlélni az életében következő eljövendő napokat. (Bővebben)
Az életet és az élet szépségét ünnepli Ang Lee 2009-ben bemutatott Woodstock a kertemben (Film4, 21.50) című színes-szagos (de azért hozzávetőleg a valóságos tényeken alapuló) fantáziájában, mely a legendás fesztivál keletkezésének körülményeiről mesél. A zenés vígjáték műfaji megjelölés azonban ne tévesszen meg senkit, nem fog szerepelni a filmben se Janis, se Jimi, de még a Crosby, Stills, Nash & Young sem (bár a háttérben ők is átvonulnak), úgy emlékszem, egyáltalán nincs koncertjelenet, viszont az adekvát kísérőzenék, amolyan hangkulisszaként, végig szólnak. (Bővebben)