Mit nézzünk ma a tévében?

Egy sakkjátszmánál, illetve két sakkozó küzdelménél nem nagyon tudok kevésbé filmre való témát mondani, ám Edward Zwick mégis igen izgalmas mozit csinált Bobby Fischerről, a sakk Muhammad Alijáról és Mozartjáról. Az egy dolog, hogy a furcsa, különc személyiségek, a zsenik mindig érdekesek a “porbafingó” átlag számára, s ebben Tobey Maguire (a képen) egészen jól megfogja Fischer karakterét; ennél azonban fontosabb, hogy Zwick igazi drámaiságot a Szpasszkij (Liev Schreiber szintén remek alakítása) elleni, 1972-es sakkvilágbajnoki döntő -amúgy reális- hidegháborús kontextusba emelésével vitt a filmbe. A Gyalogáldozat (Paramount Channel, 21.00) című, igen korrekt életrajzi dráma hollywoodi dramaturgiája pontosan működik. Fischer zseniális döntő lépése szinte katartikus erővel “húzza be” a csúcspontot, amit még az is érteni, érezni fog, akinek fogalma sincs a sakklépésekről. A lecsengés száraz tényszerűsége, mely Fischer életének további fordulópontjait ismerteti, gyorsan visszaránt a földre.

A Veszett vad (Filmcafe, 21.00) című filmet William Friedkin rendezte, akihez a Francia kapcsolat, vagy az Ördögűző című klasszikusokat köthetjük, e friss munkája a fentiekhez nem mérhető ugyan, de az átlagnál mindenképpen jobb, afféle gyakorlati mestermunka. A történet (Anti)hőse (Benicio del Toro), éppen szökésben, így minden környékbeli egyenruhás őt üldözi. El is fogják, de csak azért, hogy (anti)hősünk újra megszökjön, mg több vérbe fagyott áldozatot hátrahagyva. A mester, aki e szabadon futó, ölésre programozott robotot kiképezte, véletlenül a szomszéd erdőségben tevékenykedik állatvédő felügyelőként, szintén nem igazán vadászpártian (Tommy Lee Jones). Egyértelmű, hogy a fékevesztett tanítványt csak egyvalaki állíthatja meg, a mestere. Ám tulajdonképpen ők majdhogynem egy oldalon állnak, a vadakén, a civilizáció és a politika ellenében. Üldözés, menekülés, nagyon véres verekedések…Tökéletes vegyülete a film a Rambó I-nek, a műraszta gyilkos ufó Predatornak, valamint a Szökevény és az Életre-halálra című, szintén Tommy Lee Jones által főszerepelt üldözéses moziknak, többek között. (Bővebben)

A francia film filmtörténeti jelentőségű új hullámából ismert Éric Rohmer, a “fecsegő filmek professzora” készített ilyen filmeket pályája második felében, végében, mint amivel a fiatal, dán-francia illetőségű Mia Hansen-Løve (korábban pl: Eden, Viszlát, első szerelem, Gyermekeim apja) elnyerte a legjobb rendezésnek járó Ezüst Medvét 2016-ban, Berlinben. Sokan majd nyilván legyintenek is rá: Á, nem történik benne semmi, csak az a nő jár-kel benne végig, és rengeteget beszél… És végül is, tényleg így van. Az eljövendő napokban (m5, 21.50) tényleg egy nőt (Nathalie-t, a filozófiatanárnőt – Isabelle Huppert játssza, vagyis inkább megjeleníti a történetben) látunk végig, ahogyan éli az életét, megküzd éppen demokratikus jogaikat érvényesíteni tanuló diákjaival, megküzd esszékötetének promóciója helyett inkább a profit hajhászása felé forduló kiadójával, magányos, lányát érzelmeivel zsaroló, beteg anyjával, valamint annak nagy, lusta macskájával, eközben elválni készül szintén filozófiával foglalkozó, ám a tanítványai bájai felett szemet hunyni nem tudó férjétől. Őt nézzük, ahogyan bátortalanul segítségért fordul egyik jóképű, tehetséges, ám igen öntörvényű tanítványához; ahogyan a tőle telhető tettrekészséggel megpróbálja túlélni az életében következő eljövendő napokat. (Bővebben)

Az életet és az élet szépségét ünnepli Ang Lee 2009-ben bemutatott Woodstock a kertemben (Film4, 21.50) című színes-szagos (de azért hozzávetőleg a valóságos tényeken alapuló) fantáziájában, mely a legendás fesztivál keletkezésének körülményeiről mesél. A zenés vígjáték műfaji megjelölés azonban ne tévesszen meg senkit, nem fog szerepelni a filmben se Janis, se Jimi, de még a Crosby, Stills, Nash & Young sem (bár a háttérben ők is átvonulnak), úgy emlékszem, egyáltalán nincs koncertjelenet, viszont az adekvát kísérőzenék, amolyan hangkulisszaként, végig szólnak. (Bővebben)

A sorsról, a nagy döntések meghozatalát körítő tépelődésekről, a magányról és társas kapcsolatokról, azok konfliktusainak okairól és okozatairól beszél igen nagy érzékenységgel, intelligensen, őszintén, érzelmesen, de semmiképpen nem dagályosan a szűk körben, de ott igen nagy tiszteletnek örvendő török-olasz Ferzan Özpetek alkotása, A Szaturnusz gyűrűjében (Filmbox Plus, 21.00). (Bővebben)

Liam Neeson az utóbbi években, évtizedben elsősorban thrillerekben szerepel, melyekből azért tizenkettő egy tucat. Ma este Sírok között (Filmcafe, 21.00) barangol azokat keresve, akiknek “köszönhetően” feltűnően gyarapodnak azok a sírok.

A gyermekvállalás felelősségének kérdésével játszik el a kifejezetten okos humorú Barátok babával (Viasat3, 21.00) című független vígjáték, mely egy kiterjedt baráti társaság körében játszódik, ahol már minden párnak született gyereke, kivéve az utolsónak, akik tulajdonképpen nem is alkotnak egy párt. Julie (Jennifer Westfeldt – ő írta és rendezte is a filmet) és Jason (Adam Scott) csak barátok, ám hogy ne lógjanak ki a sorból, elhatározzák, hogy ők is vállalnak babát, de barátokként, nem pedig házastársakként – remélve, hogy így optimalizálni tudják a gyermeknevelést és minimalizálni az ebből adódó személyes konfliktusokat. Természetesen, a tettek mezején minden másképpen alakul, mint ahogy eltervezték…

Edward St. Aubyn valamikor 1991-ben sétálni indult az anyjával, majd felé fordult és közölte vele, hogy gyerekkorában az apja rendszeresen megerőszakolta, az asszony mindössze ennyit válaszolt: „Engem is”. Ebből a rövid jelenetből is élesen kirajzolódik az a mérhetetlen fájdalommal, traumával és elfojtással bíró családi háromszög, melynek történetét St. Aubyn a Melrose Patrick-történetekben mesélte és írta újra. Ezekből készült aztán a Patrick Melrose (Filmbox Prémium, 22.50) című ötrészes (ma este az első rész kerül adásba ezen a csatornán) minisorozat Benedict Cumberbatch produkciójában és díjakra méltó címszereplésével (lásd a képen). A St. Aubyn önéletrajzi ihletettségű története(i) egy bizarr, végletesen cinikus családregényként is olvashatók/láthatók a mai angol felső tízezer mindennapjaiból, rengeteg alkohollal, droggal és az emberi szellem mindenféle végletes megnyilvánulásával teli életéből, halálából. Emellett Patrick Melrose egy addiktológiailag és pszichológiailag is hiteles drog- és alkoholnapló. Ehhez az olykor morbid, máskor abszurd, legtöbbször igen felkavaró történethez azonban egy éktelenül színes, pszichedelikus, de esztétikailag rendkívül kifinomult képi világ tartozik, melyben ha lehet, még raszteresebben rajzolódik a high society nihilje. Amúgy mintha Paolo Sorrentino pacsizna Wes Andersonnal.

Nem véletlenül hajaz címében Dan Trachtenberg bemutatkozó rendezése J.J. Abrams 2008-as Cloverfield című produkciójára, amiben Abrams szintén egy “nyeretlen kétévessel”, Matt Reevesszel vitette el a balhét (és csinált filmtörténelmet). A Cloverfield Lane 10 (Moziverzum, 22.50) is egy (természetesen fiktív) földön kívülről érkező katasztrófa földlakókra gyakorolt pszichológiai hatásaival foglalkozik (főszerepben az igen meggyőzően alakító Mary Elizabeth Winsteaddel), mivel azonban láttuk már a korábbi filmet, joggal sejthetjük, hogy mi okozza a film cselekményében elmesélt történéseket. Így, ha történetesen nem igazolódna be sejtésünk, azért lennénk morcosak, ha meg igazunk van (merthogy elspoilerezhetem: igazunk van), akkor azért. Viszont ne legyünk morcosak, mert a film tényleg érdekes. (Bővebben)

A Próbatétel (Paramount Channel, 21.00) című thriller gyermekrablója az efféle történetekben megszokott anyagi jellegű megfontolások helyett egy egészen más, sokkal megfoghatatlanabb, ezért veszélyesebb indítékkal bír… Gerald Butler, Maria Bello és Pierce Brosnan egy jó erős közepes filmben.

A leginkább talán a Mátrix-trilógiáról ismert Wachowski-testvérek írták és rendezték a V, mint vérbosszú (Viasat3, 21.00) című filmet, mely egyszerre kosztümös kalandfilm, politikai thriller és antiutópia. A történet a zsarnokságról, az elnyomásról, a média agymosásáról és az ez ellen lehetséges küzdelem lehetőségeiről és szükségességéről szól; azt vizsgálja, mi történik, ha egy diktatúrában az egyén a saját kezébe veszi a törvényt. “Ne kérdezz, ne kritizálj, ne is gondolkodj: a Párt mindent jobban tud!” – üvölti a filmbeli gonosz kancellár.”

Gavin O’Connor az általam maga nemében közel remekműnek “bélyegzett” Warrior után újra a farkaskölykökként együtt nevelkedő fivérpár témájához nyúlt, azonban ez alkalommal csipetnyi, azaz inkább maroknyi autizmussal, mint rendkívüli képességeket előhozó furcsasággal színezve a történetet. A könyvelő (Film+, 21.00) címszereplője (Ben Affleck – a képen) bűnszervezetek, terrorhálózatok, simlis megacégek könyvelője, aki segít az illegális pénzt legálissá változtatni. Ebben zseni a fickó, aki azonban ezt a képességét betegségének köszönheti, ami azonban az élet minden más területén inkább csak gátolja. O’Connor azonban ahelyett, hogy afféle Esőember-szerű könnyes melodrámát csinált volna, inkább egy kemény akciófilmmel rukkolt elő – 2016-ban az egyik legjobbal. Mainstream zsánermozi ez is, mint pl. a Warrior is volt, azonban cselekményvezetésében, dramaturgiájában olyan erényeket csillant meg, melyek bőven a műfaj legfelsőbb köreibe helyezik a filmet. Keretekben, mondhatni “szorítóban” dolgozik, szabályokban gondolkozik és esze ágában sincs áthágni azokat, mégis kreatív és szórakoztató. Bírtam.

Az idén kisebb-nagyobb meglepetésre Oscar-díjat nyert Élősködők talán meghozta olyanok kedvét is a dél-koreai filmekhez, akik eddig idegenkedtek a távoli, egzotikus ízhatásoktól. Az amúgy teljesen világos bosszútörténetet elmesélő Bácsi (Film Mánia, 22.55) Jeong-beom Lee filmje, minden bizonnyal kimcshi a paprikáshoz és az amerikai hamburgerhez szokott magyar szemnek.

Igen tanulságos mozi lehet ma estére a Csendes terror (Filmbox, 21.00) abban az esetben, ha jövőre új házunk egy részét, vagy éppen a szomszéd éppen üresen álló lakását szeretnénk kiadni albérletbe. A Melanie Griffith és Matthew Modine által alakított ifjú (a film 1990-ben volt bemutatva) pár éppen erre készül, amint megtapasztalják, hogy szerelmük új fészke túl nagy számukra, és az alsó szintet kiadják egy szimpatikus külsejű bérlőnek (Michael Keaton). Ekkor még nem tudják, hogy életük legnagyobb tévedését követik el… Bírtam. (A képen Matthew, Melanie és Michael.)

Főleg, hogy nagyjából mára ennyi is. 🙂

Juliette Binoche és Jean Reno (a képen), azaz Félix és Rose (Film Mánia, 21.00) a ma esti első ajánlat. Két ismeretlen találkozik egy nagy repülőtér tranzitvárójában és ahogyan az lenni szokott, csevegni kezdenek, hogy valahogyan elüssék az időt. Ahogyan azonban az szintén lenni szokott, kicsit jobban megnyílnak a másik elől, gondolva, úgysem látják soha többet egymást: kiderül, hogy az egyik egy férfi elől menekül, a másik pedig fut egy nő után. Na, mi fog ebből kisülni? Igen, az. Jó lesz.

A Holiday (Viasat3, 21.00) című romantikus komédiában viszont két harmincas szingli, a napfényes Los Angelesben élő Amanda (Cameron Diaz) és a ködös, esős londoni Iris (Kate Winslet) cserél lakóhelyet egy röpke vakáció idejére, hátha jobb lesz nekik akkor – merthogy amúgy nem az, pillanatnyilag. Hogy mennyire lesz jó, arra ad némi támpontot a stáblista, melyből következően, Jude Law a romantikus, míg Jack Black a komikus irányba mozdíthatja a mérleg nyelvét. Az egyensúlyról a csajfilmek specialistája, Nancy Meyers rendezőnő gondoskodik 138 (!) hosszú, avagy éppenséggel túl rövid percben.

Oriana Fallaci az oknyomozó újságágírás, az elkötelezett politikai propaganda és a bulvárfilozófia metszetében alkotó, sok botrányt okozó, nagy hatású személyiség volt a múlt század utolsó harmadában. Aki olvasott tőle valamit, az minden bizonnyal érdeklődéssel fogadja a róla készült, igen tetemes hosszúságú (200 perc!) Oriana (m2, 21.10) című olasz portréfilmet.

A tinédzser Mia (Chloë Grace Moretz) szerelmes, de emellett igen szépen csellózik is az átlagnál jóval felvilágosultabb családja óvó és támogató szárnyai alatt. Egy autóbaleset azonban brutálisan avatkozik közbe az álomszerű életbe, s Mia hamarosan egy kórházban ébred. Pontosabban nem ébred, mert kómában fekszik… A Ha maradnék (Moziverzum, 21.20) egy igen nagy sikert aratott romantikus (tini)dráma az élet és a halál közti igen vékony mezsgyén való egyensúlyozás nehézségeiről. Maga a film eközben egy másik mezsgyén egyensúlyoz, és néha bizony meg-megszédül…

Volt nekünk már olyan, hogy Két emelet boldogság. Nosztalgikus (és kissé propagandisztikus) közérzetmozi volt ez azokból az átkos hatvanas évekből, melynek cselekményét nagyjából egy beköltözés jelentette az új lakásba, új lakóközösségbe (!), Angyalföldön, a Lehel út – Aba utca sarkán. Ehhez képest az Öt emelet boldogság (Duna, 21.20) egy idős művészházaspár (Diane Keaton és Morgan Freeman) együtt eltöltött negyven évének, illetve ezen időszak helyszínének -egy ötödik emeleti brooklyni lakásnak- a története. Édesbús szeretetmozi. 

Jeff Bridges egyszerű, szolid tanárember A szomszéd (TV4, 22.00) című jó közepes thrillerben, akinek a felesége volt a “férfi” a családban: FBI ügynökként azonban tragikusan elhunyt egy bevetésben, melynek alkalmával egy szélsőséges terrorista-sejtet próbáltak meg felszámolni. Feleségének elvesztése azonban a lehető legrosszabb énjét hozza elő a Bridges által alakított figurából, aki szinte paranoid mániával kezdi szemlélni a külvilágot, és összeesküvések erdejét fedezi fel még a békés szomszédjában (Tim Robbins) is, aki éppen a füvet nyírja… Ismerős, átélhető szituáció ez napjainkban, ugye?

Az elkerülhetetlen elmúlás biztos tudatának érzelmes, helyenként tán kissé érzelgős lenyomata a spanyol katalán Isabel Coixet anno (2003-ban) szép feltűnést keltő drámája, Az élet nélkülem (Duna, 22.55). A lassú, lírai áramlású történet egy 23 éves, halálos beteg lány (Sarah Polley) kétségbeesett utolsó kísérletét meséli el egy normális, emberhez méltó élet elérésére.

A régen látott Nehéz időkben (TV2, 23.45) az Öböl-szindróma (illetve, általában a háborús traumákból eredő stressz és depresszió) témájában áskálódhatunk igen mélyre. Főszerepben egy igazi színészikon: Christian Bale. (Bővebben)

Valentin-nap tegnap volt. A Valentin nap (Cool, 20.30) című filmecske nyilván ide kapcsolható, és a rózsaszín szívecskék özönére amúgy is mindig akad vevő. A sok-sok kis egymásba kapcsolódó, vagy éppen egymás mellett elsikló -hullámzó színvonalú- történet szereplői szerelmesek, szerelmesek voltak, vagy éppen szerelmesek lettek a címbeli napon. Sztárerdő, Alba és Biel Jessicától Hathaway Anniig és Roberts Juliig, és Kutcher Ashtontól Lautner Tayloron át Cooper Bradley-ig.

Stephen Daldry 2002-es Az órák (Film4, 21.55) című filmje “Michael Cunningham azonos című Purlitzer-, és PEN/Faulkner-díjas regényéből készült, amit viszont Virginia Woolf 1925-ös műve, a Mrs. Dalloway inspirált. Három korszak, három történet és három női sors olvad össze egyetlen történetté Az Órák időfolyamában. Úgy kapcsolódnak össze, mint a láncszemek, anélkül, hogy tudnák, ugyanaz a nagyszerű irodalmi alkotás változtatja meg visszavonhatatlanul az életüket. Virginia Woolf (Nicole Kidman –a képen– e filmben nyújtott alakításáért Oscar díjat kapott) a húszas évek londoni külvárosában az elmebajjal küzd, és közben első nagy regényét, a Mrs. Dallowayt írja. Laura Brown (Julianne Moore) Los Angeles-i feleség és anya több mint két évtizeddel később, a második világháború végén olvassa a regényt, és hatására elsöprő erejű változást forgat a fejében. A mai New York Cityben ott van Clarissa Vaughan (Meryl Streep), aki Mrs. Dalloway modern alteregója, s aki szerelmes Richardba (Ed Harris), az AIDS-ben haldokló, briliáns költő-barátjába.” Én semmire nem emlékszem belőle.

Én alapvetően bírom Sophie Coppola filmjeit, de a Marie Antoinette-től (TV4, 22.00) valahogyan mindig idegenkedtem. Ez az pop-dizájnos, rizsporos, viháncolós, anakronisztikus baromság túl van az én ízlésemen. Totális barokk + popzene? Nem jön be. Kiválóan mutatja a film fő erényeit, hogy a Legjobb jelmez kategóriában nyert Oscart, és egyéb jelölései is túlnyomó részben smink-, frizura- és más efféle pucckategóriákban történtek. Csajos film, a címszerepben Kirsten Dunsttal.

A legendás videoklipjeiről és fantáziadús mesefilmjeiről elhíresült Michael Gondry kifejezetten jól sikerült Tajtékos napok-adaptációja (Duna, 22.20) sikerrel idézi fel (és meg) Boris Vian sorait. Az persze, tiszta sor, hogy ha valaki, akkor ma talán Gondry (és esetleg Wes Anderson, bár az ő világa azért más…) az, aki adekvát módon képes hozzányúlni egy olyan, szürreális képekben, vad képzettársításokban, a jazz lüktető ritmusában és ezzel együtt megkapó romantikában úszó, valódi irodalmi szöveghez, mint amilyen Viané. (Bővebben)

Quentin Tarantino eddigi életművének első önálló darabja (jut eszembe, eddigi utolsó viszont a mozikban!) a Kutyaszorítóban (RTL Spike, 22.55). A groteszk, bizarr, morbid humorú krimi szereplői között pergő és szellemes dialógok cikáznak, a vadul száguldó cselekmény pedig a legváratlanabb pillanatokban zúdít a nyakunkba egy vödör művért. (Bővebben)

Két nagyszerű színész jutalomjátékát láthatjuk Az aranytó (Duna, 20.30) című megkapó, csodás kis filmben. Katharine Hepburn és Henry Fonda egyaránt Oscar-díjat kapott Ernest Thompson szintén Oscar-díjas történetében nyújtott alakításért: egy szeretetben és megértésben megőszült, idős házaspárhoz öntörvényű, szabados lányuk (Jane Fonda!) lepasszolja mellékesen szült fiát, mialatt ő Európában nászutazik. Az unalmasnak, régimódinak tartott nagyiék és a kezelhetetlen, vad városi srác között lassan szoros kapcsolat alakul ki az idilli környezetben.

William Friedkin katonai bírósági drámája, A bevetés szabályai (Filmbox Extra HD, 21.00) egy harci bevetés fő kérdését járja körül: mennyire nehéz tudni ki a az ellenség és ki a civil… Egy tapasztalt katonát (Samuel L. Jackson) egy szerencsétlen véget érő mentőakció miatt bíróság elé állítanak, aki egy régi, harcedzett barátjával (Tommy Lee Jones) próbálja védeni a maga igazát a harci helyzetet nem ismerő civilek előtt.

Tim Burton Ollókezű Edwardja (Paramount Channel, 21.00), a látszat ellenére messze nem az az egyfenekű tömegmaszlag. Amolyan Frankenstein-parafrázis ez a film, horrornak (hogy nem mondjam: masszív idétlenségnek) tűnik, de mégis romantikus (nagyon romantikus) történet ez, a még hamvas Johnny Depp-pel.

A Szerencsecsillag (AXN, 21.55) is egy szép, romantikus (hogy ne mondjam: giccses), de teljességgel ártalmatlan mese, mely arról szól, hogy ha a katona (Zac Efron) hazatér a háborúból, akkor majd megtalálja azt a szép, szőke lányt (Taylor Schilling), akiről a csatazajban álmodozott egy véletlenül talált fénykép alapján… Valentin-nap van, ja.

Éjszakára azonban ezúttal is csak a Félelem és reszketés Las Vegasban (Filmcafe, 22.50) marad, Terry Gilliam remekbe szabott látomása Hunter S. Thomson kultuszregényéről. Az avatott és ihletett adaptáció minden idők egyik leghitelesebb drogfilmje, egyben a gonzó néven emlegetett szabados újságírás afféle bibliája. Ma már klasszikus darab. (A képen Hunter S. Thompson alteregójaként Johnny Depp.)

Üdvözölhetjük ma este újra Sir Anthony Hopkins-t, naná, hogy Hannibal Lecter ikonikus szerepében (lásd a képen), bár A vörös sárkányban (Filmcafe, 21.00) inkább csak “szakmai” tanácsokat ad az őt börtönbe juttató fiatal zsarunak (Edward Norton), hogyan teljesítse soron következő munkáját – természetesen egy őrült sorozatgyilkos elfogását. A bárányok még mindig hallgatnak.

A Kémnők (Film Mánia, 21.00) című francia dráma furcsasága talán az, hogy ezúttal hölgyek rombolják háborús időkben az ellenség hátországát. Ettől függetlenül viszont egy teljesen “normális” háborús drámát láthatunk, főszerepben a bőven negyvenen túl is bombaformát futó Sophie Marceau-val.

Sajnos, Timothy Green különös élete (Duna, 21.55) még annyira sem különös, de még csak nem is érdekes, mint a velünk szemben lakó szomszédé. (Bővebben)

A Ripacsok (Duna, 23.40) egy fájdalmasan szép, megható történet a rivalizálásról és a barátságról, mely szinte egyenes folytatása a Régi idők focija című korábbi Sándor Pál-mozinak, nem témájában, hanem gondolatában, érzelmeiben. Egyedül nem megy. Volt egy csapat. Volt Garas Dezső, de van még Kern András…

Az izlandi film világhírű reprezentánsaként ismert Baltasar Kormákur (pl.: 101 Reykjavík, Dermesztő mélység) hollywoodi bérmunkája a Csempészek (Filmcafe, 21.00), mely -meglepetésre- a csempészekről mesél. Sajnos, a filmbeli csempészek benne nem Izland lélegzetelállító tájak látványának tömkelegét nyújtó, izgalmas és egzotikus tájaira hozzák-viszik a drogot, hanem az uncsi Amerikába, de azért a film simán elmegy a két lábán így is. A sztori amúgy az ismert klisé: egy hajdani kábítószercsempész (Mark Wahlberg) már régen felhagyott “hivatásával”, azonban az üzletben rekedt rokona balfékeskedésének hála, hajdani főnöke (Giovanni Ribisi) egy utolsó, ám visszautasíthatatlan ajánlattal keresi meg (a család visszafogott örömére – a képen Wahlberg mellett Kate Beckinsale). Satöbbi.

Tony Scott igencsak izgalmas, a sztárok iránti elvakult rajongás negatív aspektusait feldolgozó filmjének, A rajongónak (Sony Movie Channel, 21.00) címszereplője (Robert De Niro) kedvence (a baseball-sztárt alakító Wesley Snipes) nyomába ered, hogy kissé túltengő imádatát közvetítse felé, akadályt, embert, Istent, biztonsági őrt, portást és takarítónőt nem ismerve.

Aztán ennyi.

A Kockázatos üzlet (Paramount Channel, 21.00) című 1983-as vígjáték nem szól másról, minthogy mennyire kockázatos egy hétre otthon hagyni tinédzser fiunkat, főleg ha még van is mit aprítani a tejbe. Tom Cruise alakítja a tinédzsert, még szinte tinédzserként, akinek a nagy “férfiúi magányában” első dolga, hogy call girlt rendeljen magának a puccos szülői házba. Ebben a pillanatban el is szabadul az a bizonyos pokol, amit a szülők még legvadabb rémálmaikban sem tudnak elképzelni… A még nagyon hamvas Tomi partnere a még szintén üde Rebecca De Mornay (lásd a képen) – egy korát meghazudtolóan friss, pörgős, szórakoztató történetben.

Nézhetjük azonban Sandra Bullockot is az Átkozott boszorkákban (Filmcafe, 21.00) is, ezúttal Nicole Kidman társaságában. A két hölgy testvérpár, akik családi örökségként boszorkányok, ám két teljesen különböző vérmérséklet, jellem és habitus. Imádják egymást, azonban hamar vége a családi békének, amikor egyikük megtalálni véli álmai hercegét… Ez egy jó kis papás-mamás mozi lesz, amúgy.

Clint Eastwood, az ízig-vérig konzervatív, hithű republikánus és feltétlen amerikai hazafi ma este ismét a tömeges migráció által keltett társadalmi méretű idegengyűlölet témájában ad elő. A Gran Torino (Viasat3, 21.00) remek film, nem túlzás, remekmű, mely tulajdonképpen arról (is) szól, amin mi, magyarok is keresztülmegyünk mostanában. (Bővebben)

Később azonban Hollywood mosolyog is (magára): a Hollywoodi őrjáratban (SuperTV2, 22.40) két tökös, külvárosi zsarut helyeznek büntetésből a nyugisnak gondolt álomgyári szolgálatra, ahol azok a “hely szelleméhez” igazodva próbálnak tovább érvényesülni. Egy véres mészárlás azonban visszazökkenti őket az álomból a valóságba… A film azonban ennyire nem szörnyű, illetve, másképpen az: a tökös zsarukat Harrison Ford és Josh Hartnett alakítja, a műfaj pedig alapvetően krimivígjáték.