Itt van, itt van… de minek? Negyvenhatodik nap. De ha már szakszervezetek és munkás-képviseletek ünnepe van ma, akkor az első ajánlat éppen e napra illő. Andrzej Wajda már a Márványemberben és a Vasemberben elkezdte (egyéb filmek mellett) a lengyel történelmi múlttal (és jelennel) való szembenézést. E nagy hatású filmekben leszámolt a sztálinizmussal, a neosztálinista akkori lengyel jelennel, beszélt (beszélhetett/mert beszélni) a gdanski eseményekről, a Szolidaritásról és Lech Walesáról, a vezérről. A nagy hajógyári sztrájk alkalmával ő maga, személyesen tette le voksát a munkások mellett, Walesával való barátsága azóta tart. Ne várjunk tehát kimért, objektív, ténysoroló életrajzi drámát, Wajda Walesa-filmje, A remény embere (Duna, 20.30) egy jóbarát szubjektív, néha csipkelődő, de mindig szeretetteljes hangú dramatizált portréfilmje. (Bővebben)
Viszont az Őrült, dilis, szerelem (RTL II, 20.50) már a címéből sejthetően sem árul zsákbamacskát, bár egy ilyen Steve Carellt, Julianne Moore-t, Ryan Goslingot, Emma Stone-t, Marisa Tomeit és Kevin Bacont felvonultató litty-löttyre már csak a kápráztató szereposztás miatt is érdemes vetni egy pillantást. Amúgy pedig többgenerációs szerelmi négyszög(ötszög?) egészen ügyesen, szórakoztatóan, színvonalasan megírt története ez.
A Véres gyémánt (AMC, 21.00) is jóval több egy agyatlan, egyszerű vonalvezetésű lövöldözős akció-thrillernél, hiszen egy (efféle) filmekben rendszerint meglehetősen alul-reprezentált problematikára irányítja rá a figyelmet. Fekete-Afrikát a gazdag világ legfeljebb a luxus-szafarikról ismeri: talmi képeslap-hitelesség ez. Szinte mindennaposak a törzsi harcok, elképesztően brutális polgárháborús vérengzések, népirtások olykor néhány négyzetkilométernyi szikes földért. Vagy mint ebben az esetben, a gyémántért. Leonardo diCaprio is beállt a jófej-sorba, hogy tehetségéhez, eszköztárához szabott módon, műfajban adjon hangot a felhívásnak: itt is élnek emberek, akik, ha nem figyelünk, lassan elpusztítják magukat. (Vagy elindulnak Európa felé, amit viszont már nem fog megállítani semmilyen szögesdrót, vagy politikai kampány… és nem fognak otthon maradni sem, mert egy messziről jött okostojás ezt mondja nekik…) (Bővebben)
Fábri Zoltán filmjének, a 141 perc a befejezetlen mondatból (m5, 21.20) című, 1974-ben bemutatott alkotásnak egyetlen baja van: az, hogy csupán 134 percig tart. Az eredeti címe 148 perc a befejezetlen mondatból lett volna, de hét perccel rövidebb lett a film. Végül még több perc kivágásra került, így a film 24 képes másodpercenkénti sebességgel sem éri el a 141 percet, normál, 25 kocka/mp sebességgel lejátszva kapjuk meg a 134 percet. Amúgy a Déry Tibor regényéből készült monstruózus, lenyűgöző történelmi tabló a huszadik századról szól, egy nagypolgári származású férfi (Bálint András – a képen) szemszögéből elmesélve. A további szerepekben láthatjuk Latinovits Zoltánt, Csomós Marit, Mensáros Lászlót, Dayka Margitot és sorolhatnám még hosszan a kitűnő színészek pazar névsorát…
A másik, tegnap késő este már vetített (és erősen ajánlott) Fábri-film, Az ötödik pecsét (Duna World, 21.35) ma emberibb időpontban látható.
A 2017-es év sikerfilmjének tartották ezt az Az (AXN, 22.00) című filmet műfajában, a horrorban, rám viszont nem gyakorolt különösebb hatást. Oké, a bohócokban valóban van valami riasztó, talán groteszkségükből adódik ez, a sötét, dohos pincék, a szennyvízben tocsogó csatornák pedig tulajdonképpen műfaji toposzok. Stephen King is tud írni, amit ezúttal Andy Muschietti filmre is tudott alkalmazni. Jó a filmben az, hogy bár a gonosz alapvetően egy misztikus valami, ami 27 évente tör rá az idilli, Madison megyei kisvárosra – de látjuk azt is, hogy itt minden szereplő saját, belső félelmeivel küzd (meg), a külső, misztikus fenyegetettség csak az apropó mindehhez. A jó horror a szememben mindig az, ami a rögvalóban gyökerezik, a misztikum csak mese. Persze, jól néz ki a film, igényes a kivitele, de a második részre már nem vagyok kíváncsi.