Mit nézzünk ma a tévében?

Harminchatodik nap. Bár konzervszínházból mostanában igen jól el vagyunk látva, hiszen a színházak egymással is versenyezve töltik fel archív előadásaik videofelvételeit a netre, így is enyhítve picit a (laza) karantén unalmát, de életjeleket is adva; azért én ajánlanám a Radnóti Színház 2014-es Karamazov testvérekjét (m5, 20.30), a címszerepekben Gáspár Sándorral, Adorjáni Bálinttal, Rusznák Andrással és Szabó Kimmel Tamással. Az előadást Valló Péter rendezte – élőben nem volt rossz, láttam.

A német Dennis Gansel picit később viszont azt mutatja meg filmjében, A hullámban (Filmbox, 21.00), hogy bizonyos körülmények együttállása esetén bármikor, bármilyen körülmények között kipattanhat a totális autokrácia. Kiváló alapanyag egy tökéletes osztályfőnöki órához ez a tinédzserkörnyezetben játszódó film, ami így, gondolom, többet ér, mint a szokásos pad alatti amőbázás (vagy ami éppen ma megy helyette), hiszen általa a gyerekek majdnem a saját bőrükön érezhetik azt, hogy milyen hatásoknak, szólamoknak, showműsoroknak, politikai lózungoknak, s egyebeknek ne dőljenek be soha. A film ex catedra didaktikája, az átadandó üzenet fontosságára való tekintettel, ez alkalommal talán elfogadható. Nem véletlen a párhuzam a szintén német Kísérlettel. Kb. ugyanarról szól, ugyanolyan minőségben.

A Sikoly (RTL Spike, 22.00) Wes Craven híres, egyben hírhedt műfaji klasszikusa, melyben valaki Munch közismert Sikoly című festményének főalakját mintázó maszkban gyilkolászik, méghozzá sorozatban. Én bírom, de nem véletlenül került fel ez a film a (tini)horrorparódiák céltáblájára.

Elsősorban a teke-játékosok, a white russian nevű koktél kedvelői, a perzsaszőnyeg-mániások, a Coen-testvérek rajongói, illetve azon emberek számára alapfilm A nagy Lebowski (AMC, 22.40), akik legszívesebben egy fürdőköpenyben, a semmit téve töltenék el egész életüket. A címszerepben Jeff Bridgest (a képen), mellékesen pedig John Goodmant, Julianne Moore-t, John Turturrót, Steve Buscemit, vagy például Philip Seymour Hoffmant láthatjuk.

 Harminc öt nap telt el eddig az örökkévalóságból. Nincs más hátra, mint hogy Fújd szárazra, édes! (Film Mánia, 21.00) Hülye címével szemben ez egy hamisítatlan, ember- és életszagú angol komédia, mely egy vidéki fodrászverseny történetét meséli el imponáló szereposztásban, Alan Rickmannel (lásd a képen), Natasha Richardsonnal, Hugh Bonneville-lel és Bill Nighyvel.

Harrison Ford a címszereplője A szökevény (Film+, 21.00) című, üldözős, árkon-bokron keresztül menekülős, izgalmas akció-kriminek. A címbeli szökevény egy jól szituált orvos, akit minden felmentő bizonyíték ellenére, feleségének meggyilkolása miatt mégis halálra ítél a bíróság. A pasas azonban megszökik és nyomában a Tommy Lee Jones által játszott rendőrbíróval, az életéért és az igazságért fut. Oscar-díjat azonban Tommy Lee kapott ezért az alakításért.

Anthony Hopkins alakítja az Ösztön (Filmcafe, 21.00) főhősét, aki, amolyan Tarzanba oltott Robinzonként, több évet töltött a dzsungelben, mindenféle emberi társaság híján, egy gorillacsaládban. Már lemondott róla mindenki, amikor hirtelen újra feltűnik a civilizációban – ám a gorillák társaságában már lefoszlott róla minden emberi. Ruha, kultúra, artikulált beszéd, stb. Hogy aztán ez jó, avagy rossz, arra választ ad ez a 1999-ben készült film. Van benne még sok minden, még egy krimi-szál is a cselekményben, valamint Cuba Gooding Jr., Donald Sutherland és Maura Tierney a Vészhelyzetből.

Egészen biztosan szar film lesz A vérszomjas terror városa (Film Mánia, 22.45), egy holland horror-komédia, de talán lesz annyira szar, hogy az már jó. Ha nem, hát nem. 

Harmincnegyedik nap a lyukban. Mike Binder filmje, az Egy férfi naplója (Film Mánia, 20.00) valószínűleg azon csúszik meg először, hogy főhőse, a szupermenő, kőgazdag művészügynök nem tud mit kezdeni életével és ez, így, bizony, eléggé hiteltelen. Főleg, hogy a karakter emellett megmarad nagyképű, cinikus, öntelt hólyagnak. Semmi szerethető nincs benne, ami megfogná a nézőt. Ráadásul a másik oldal sem szimpatikus, csupán egy szimpla, irigy suttyó, aki pont ilyen lenne, mint a főhős, ha szerepet cserélnének. Ezenkívül, Ben Affleck sem tesz semmit azért, hogy az általa alakított karakter néző-közelibbé váljon és még az az “önmagamat is leköpöm, ha kell” attitűd is hiányzik belőle, amit pl. Adam Sandler oly sikeresen alkalmaz hasonló esetekben (magán). Ettől függetlenül, talán tanulságos lehet ez a történet.

Egy álmainkban, vagy éppen józan, tiszta, de a dolgok folyása felett érzett elkeseredésünkben igen indulatosra duzzadt pillanatban tökéletesen érthető szituációt dolgoz fel a Pénzes cápa (Sony Max, 20.45) című közgazdasági thriller (vagy mi). A Jodi Foster által rendezett filmben George Clooney egy igazi, nyálas, nagyképű tévés, aki úgy osztja a képernyőről befektetési tippjeit, mintha ő kakilta volna a Wall Street-i tőzsdét. Egy nap azonban az egyik néző (Jack O’Connell), aki hallgatott rá és így elvesztett egy csomó pénzt, elégtételt akar venni a megmondóemberen… A továbbiakban a történet picit hajaz Sidney Lumet örökbecsű Hálózat című filmjére, másrészt a fantázia vizein is eltévedni látszik (egy tévéműsor, legyen bármekkora nézettsége, soha nem fogja tudni úgy befolyásolni a piacot, mint bármelyik idióta miniszterelnök hablatyolása). Nem igazán jó film, de mára talán ennyi is megteszi…

Kevin Bacon nem sokkal később láthatatlanná válik a hajdan nevesnek számító Paul Verhoeven Árnyék nélkül (Filmcafe, 21.00) című thrillerében, mely ettől függetlenül nem is olyan rossz, mint amilyennek első blikkre hinnők esetleg. (Bővebben)

A Holtodiglan (Prime, 21.00) a thriller-specialista David Fincher filmje, egy igen ügyes, szórakoztató regényadaptáció (Gillian Flynn hasonló című bestsellerét több mint 6 millióan olvasták csak Amerikában…), nagyvonalúan, lezseren kezelt, ám pontosan megtervezett formában. Maga a sztori azonban nem sok újdonságot tartalmaz azok számára, akik töltöttek már hosszabb időt párkapcsolatban, ajtócsapkodásban, “elköltözökanyámhoz”-ban, effélékben. Itt persze mindez sokkal durvábban megy, mint otthon. (Bővebben)

Újra betekintést nyerhetünk Benjamin Button különös életébe (AXN, 21.00) is. A címbéli pasas egy tök átlagos, középszerű ürge, pont olyan, mint amilyenek mi is vagyunk. Az ő történetét is David Fincher rendezte, aki ezúttal F.Scott Fitzgeraldhoz, a nagy amerikai íróhoz nyúl vissza (aki Benjamin Button életét eredetileg megírta). Rengeteg jelölést kapott a film, benne rengeteg sztár, rengeteg idő és rengeteg, rengeteg… szentimentalizmus. (Bővebben)

Vladimir Nabokov klasszikus Lolitájának ma (m2, 21.05) egy Adrian Lyne által rendezett, 1997-es verzióját láthatjuk, ahol Jeremy Irons lesz a szenvedő fél… És aki miatt szenved: Dominique Swan (lásd a képen). A manapság is “forró” téma klasszikus, és egyáltalán nem fekete-fehér változata.

A fél világot átverő, ám mégis tanulságos üzenetet közvetítő, zseniális Olajfalókkal indító, majd az ettől teljesen eltérő hangvételű, de szintén zseniális Koljával az Oscar-díjig eljutó Jan Sverák ismét édesapjával, Zdenek Sverákkal, annak forgatókönyvéből és főszereplésével forgatta a Csereüvegek (Duna, 21.20) című drámát. A hamisítatlan, tündéri, humánus és élet-igenlő cseh kisrealizmust tapasztalhatjuk meg újra e csodás filmben: egy idős irodalomtanár úgy próbálja megérteni a fiatalokat, hogy megpróbálja felvenni tempójukat. Abbahagyja a tanítást és biciklis-futárnak áll – amibe viszont majdnem belerokkan, így rövidesen egy élelmiszerbolt üvegvisszaváltó pultjában találjuk. Itt nyílik ki aztán számára a világ, örömét leli az emberekkel való kommunikációban, élvezettel terelgeti ügyes-bajos dolgaikat a megfelelő mederbe – csak éppen az ő problémája nincs még mindig megoldva. Szellemes párbeszédek színezik az alapvetően banális élethelyzetekből a lehető legtöbbet kinyerő meleg, barátságos, kedélyes és mélyen emberi alkotást.

Az igazi martfűi rém pszichológiailag hiteles portréja Sopsits Árpád krimije, A martfűi rém (RTL II, 23.00), mely viszonylag stabil lábakon áll a valóság talaján/ingoványán, ám ezzel együtt a rendező talán legműfajibb filmje is. Ez utóbbi tekintetben ráadásul nemzetközi színvonalon hozza mércét, sok tekintetben meg is haladva azt. Egyszerre idézi a trendi skandináv krimik borongós, sötét, kissé misztikus, de mégis földközeli világát és a Fincher-, vagy True Detective-szerű thrillerek borzongató, brutális atmoszféráját – miközben az egész egy valóban megtörtént bűnügy a hatvanas éve Magyarországáról. Én egy időben faltam Mág Bertalan és Szamos Rudolf történeteit, azok is rendre eszembe jutottak. Alapos, igényes munka a film, igen hatásos látványvilággal, egy-két nem túl súlyos anakronizmustól, illetve néhány nem egészen odaillő színészi teljesítménytől eltekintve (és itt most nem a remek Anger Zsoltra, Hajduk Károlyra vagy Balsai Mónira gondolok).

Harminchárom nap. Egyébként tegnap elfelejtettem írni A vörös bolygó kapcsán, hogy ez a karantén felfogható kísérletként is, hogyan bírnánk a hosszú űrutazás bezártságát, ha egyszer tényleg el kéne innen húzni… Hát, szarul. Ha már lovagoltál, azért nézed A suttogót (Duna, 19.40) ma is, ha még nem, akkor azért – feltéve, ha nem unod még Robert Redfordot, a szélben pajkosan reppenő szőke hajtincseivel és kisfiúsan férfias mosolyával, valamint Scarlett Johanssont, még kislányként. Persze, otthon kuksolva lovagolni sem könnyű (egyedül főleg).

Ja, A Tanár nem lesz, áttette az RTL Klub a netes platformjára, kifúrták bájologszék. Utána a Mellékhatás azonban lesz! (Ha eső nem lesz.)

Okozhat azonban izgalmakat is a karanténban töltött este, kipillantva az ablakon… Hé, haver, hol a kocsim? (Viasat6, 21.00). Utána vagy bambán meredünk magunk elé, vagy várunk a szombat esti ügyintézésre a legközelebbi rendőrőrsön… 🙂 (Bővebben)

Ha világvége-hangulatot akarunk, az ausztrál John Hillcoat kietlen, rideg és végletesen pesszimista Cormac McCarthy-feldolgozását, Az út című filmet (Film Mánia, 21.00) ajánlanám, elsősorban végletesen optimista beállítódású nézőknek. A történet gyakorlatilag arról szól, hogy mi lesz velünk, emberekkel, amikor már nem lesz semmi… (Lásd a képen.) Súlyosbító körülmény, hogy Nick Cave és Warren Ellis ólomfüggöny-jellegű kísérőzenéjében sincs feloldozás. (Bővebben) Viszont köztudottan teher alatt nő a pálma!

Amerika mítoszának egyik legfontosabb tartópillérei a hétköznapi hősök. A veterán Clint Eastwood -ennek megfelelve- a tőle elvárható precizitással alkotja meg a Sully – Csoda a Hudson folyón (RTL II, 21.00) című filmben a repülőgépét 155 utassal vészhelyzetben a jeges Hudson-folyóra leszálló Chesley Sullenberger kapitány legendáját. Perfekt, tulajdonképpen hibátlan film, mely elegánsan reprodukálja a szerencsés végű repülőgép-szerencsétlenség körülményeit, Tom Hanks (és Eastwood) pedig sikerrel teremti meg a hőst Sully alakjában – aki itt is, és a valóságban is szerény, de szakmáját magas szinten űző átlagember.

Ugyanekkor a Sötétkamra (RTL Spike, 21.00) egy kompakt, az agyonunt kliséket ügyesen kerülő, illetve azokat kreatívan használó thriller (vagy inkább thriller-elemekkel feldúsított lélektani dráma?), egy igen jó teljesítményt nyújtó, komoly Robin Williamsszel. (Bővebben)

A Vérmesék (Prime, 21.00) viszont ma este is egy kissé morbid humorú, ám igen szórakoztató film, egy akciókrimi-vígjáték Luc Besson rendezésében. Egy tanúvédelmi programban résztvevő hajdani maffiózó (Robert de Niro) és családja (Michelle Pfeiffer, valamint Dianna Agron és John D’Leo) -ők a Vérmesék, tehát a Vérmes család, és nem pedig vérbő mesék…- néhány napját követjük nyomon, amit folyamatos vándorlásukban éppen egy békés normandiai kisvárosban töltenek el, szembesülve a vidéki francia élet kényelmes sebességével és életszemléletével, az őket óvó FBI (Tommy Lee Jones) figyelő szemei által vizslatva minden lépésüket – miközben a maffia is teljes erővel keresi őket. (Bővebben)

Charles Bronson Bosszúvágy-filmjei jutnak eszembe a késő esti Harry Brown (Duna, 22.35) című moziról. A címszereplő (Michael Caine kvázi jutalomjátékában) épp olyan egyszerű civilből válik kérlelhetetlen igazságosztóvá, mint Bronsonból lett anno, de a film is pont olyan demagóg: azt sugallja, ha a töketlen rendőrség helyett mi magunk, tökös civilek vesszük kezünkbe a bűn üldözését, akkor sikerrel járhatunk és a rossz elnyeri méltó büntetését. (Persze, ha a rendőrség valóban töketlen, korrupt, feladatára alkalmatlan, akkor…) (Bővebben)

Harmickettedik nap. Mészáros Márta mesél 1956-ról ma este szüleinek Napló apámnak, anyámnak (m5, 20.30) című filmdrámájában. (A képen Törőcsik Mari.)

Másik opció a Mars. A vörös bolygó (Sony Movie Channel, 21.00) című, igen klausztro- és agórafób sci-fiben a betonarcú Carrie-Anne Mosst, az akkoriban éppen józan Val Kilmert és a mindig kiváló Tom Sizemore-t láthatjuk. Ha nem kívánunk a filmtől a tudomány mai állása szerinti egzakt eredményeknek megfelelő hitelességet, akkor azért egy korrekt, feszes és gondolatébresztő, nézhető film lesz ez – bár lesz benne űrhajó, de lézerkardok, mesefigurák és más efféle műfaji közhelyek viszont nem. (Bővebben)

Tessék választani. 

Egy hónap. Biztosan van fény az alagút végén, de hogy az még innen nem látszik, az tuti. A nagyjából egybecsengő külföldi példák és forgatókönyvek alapján könnyen még háromszor ennyi lyukban töltött idő vár ránk. Az első ajánlatban Sir Anthony Hopkins “festi fel” újra irdatlan műtokában, néhány sebtiben odakent, szinte karikaturisztikus gesztussal a nagy filmrendező karakterét, Sacha Gervasi minden különösebb kunszt nélkül, de lazán és profin levezényelt Hitchcock (Paramount Channel, 21.00) című életrajzi filmjében. Más kérdés, hogy aztán valójában ki is volt ez a Sir Alfred… (Bővebben)

Ugyanekkor A tökéletes trükk (AMC, 21.00) című Christopher Nolan-film sem először kerül ma este adásba. Két nagyszerű illuzionista (Hugh Jackman és Christian Bale) vetélkedését meséli el ez a látványos és izgalmas mozi, ráadásul nem is akármilyen asszisztenciával: David Bowie-t például a legendás tudós, Nikola Tesla szerepében láthatjuk, Michael Caine-t és Scarlett Johanssont pedig más, fontos mellékfigurákként. (Bővebben)

Igen ritkán vetítik viszont Szabó István igen szép kiállítású, nagyívű filmjét, A napfény ízét (Duna, 21.05), pedig ez is nyert szépen díjakat; főszerepekben pedig virtigli világsztárok: Ralph Fiennes (a képen), valamint Rachel Weisz, William Hurt… A XX. század nagy részén áthömpölygő, több generációs történet főalakjának, Soros Sors Ádámnak sorsát Petschauer Attila magyar vívó olimpiai bajnok életéről mintázta a filmet Szabóval közösen író Israel Horowitz.

A New York bandái (AMC, 23.30) című, olykor igen erőszakos jeleneteket is tartalmazó filmeposz a címbeli város -a Nagy Alma- hősies őskoráról mesél, két színész-gigaikon főszereplésével. Leonardo Di Caprio és Daniel Day Lewis vetélkedik egymással a filmben, bokszban, véres utcai harcokban és kőkemény farkasszem-nézésben, bő két és félórában, Martin Scorsese rendezésében. (Bővebben)

Harminc napja a lyukban. Nincs ok örömre. Igen erős film azonban a Kiadatás (Sony Movie Channel, 21.00), egy igencsak “valóságszagú” filmdráma a WTC-tornyok lebombázása utáni meglehetősen paranoid amerikai állapotokról, melynek tisztességes, ám ekkor szerencsétlenségükre arab származású amerikai állampolgárok voltak elszenvedői a tragédiát követő években. Természetesen van “üzenete” a filmnek, hiszen a film oktat, nevel és tanít, ugyebár, ahogyan azt már Sztálin elvtárs is kitűnően meglátta azokban az átkos időkben. Sok jó színészt láthatunk a történetben, mellékszerepben például az Oscar-szobor gyűjtőként is ismert Meryl Streep is feltűnik, Jake Gyllenhaal és Reese Whiterspoon főszereplése mellett. (A képen Reese.)

Ehhez képest egy elég laza kis átverős, fordulatos szajréfilm lesz a francia Csalások hálója (Film Mánia, 21.00), melyben két nagymenő tolvaj, egy fiatalabb (Jean Dujardin) és egy idősebb (Jean Reno) megy rá a nagy tutira – a baj az, hogy a szajrénál csak egy dolgot szeretnek jobban: a nőket. Könnyed, élvezetes darab – nem nagy dobás, de biztos találat.

Bruce Willis megszokott karakterét, a kiégett, cinikus rendvédelmi dolgozót (ezúttal FBI-ügynököt) hozza A kód neve: Merkúrban (Filmcafe, 21.00), aki egy autista, dolgokat, titokzatos ábrákat látó kisfiú eltűnésének ügyében döbben rá furcsa összefüggésekre, bár azt igazán felfogni sem tudja, mi az, amit a kisfiú magától értetődően lát. Tök izgi film amúgy, bár -szerintem- már mindenki látta.

Talán nem tisztességtelen ajánlat a Tisztességtelen ajánlat (Duna, 21.50) című romantikus történet, melyben a szegény, de szerelmes párnak (Demi Moore és Woody Harrelson) egy cinikus milliomos (Robert Redford) teszi meg a film címében említett ajánlatot: a párt gazdaggá teszi, ha a pár hölgytagja eltölt vele egy éjszakát.

A huszonkilencedik napon az égadta világon semmilyen néznivalót nem találtam a tévében.

 Huszonnyolcadik nap. Ugye, ma senki nem locsolkodott? Ha igen, akkor lehet, hogy pont most fertőzött meg valakit, vagy éppen pont most fertőzték meg, hogy aztán holnap adhassa is tovább… Gratulálok. Szóval. Néhány éve ment a moziban ez A kis herceg (Duna, 18.45). A velünk lévő hétéves szerint jó is volt, bár szerintem azért nem volt benne számára minden teljesen világos. Bár, az az igazság, hogy ilyen idős koromban én sem tudtam mit kezdeni Antoine de Saint-Exupéry klasszikusával. Bennem is csak a kalap ragadt meg, meg azon a picike bolygón az a nagy kis herceg… (Lásd a képen) Természetesen, fontos dolgokról van itten szó, aminek megértéséhez azért kell élni egy kicsit. Az üzenet azonban tényleg kétmondatos. Ez amúgy -felnőtt szemmel- egy elég jó adaptáció. Ami a könyvhöz kapcsolódik, az igen jó és főleg hiteles is, a kissé bő lére engedett kerettörténet viszont sablonos, kissé banális és így picit unalmas is. Viszont kétszer sírtam. 

Sokat megy mostanában a Szerelem és más drogok (RTL II, 20.40). A tisztes hollywoodi mesterembernek megismert Edward Zwick -mi tagadás- ijesztően zajosan kezdődő dolgozata főleg igéző szemei és tökéletesnél is tökéletesebb fogai villogtatásán túl igen pikáns jeleneteket is bevállaló Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal közti civódásról szól, némi diszkrét gyógyszeripar-fikázáson és a Parkinson-kórral való együttélés nehézségeinek közérdekű középpontba helyezésén túl. Én bírom.

Tehetünk egy kirándulást Indokínába (m5, 21.00) is, mellyel Régis Wargnier (valamint Catherine Deneuve) alkotott igen emlékezeteset. E nagyívű, romantikus és egzotikus tabló a múlt század harmincas éveiben játszódik Távol-Keleten – talán ma sikerül végig is nézni a közel háromórás darabot. (Kétszer már próbálkoztunk ezzel, de mindig bealudtunk… Nem mintha olyan rossz lett volna, inkább csak olyan későn adták…)

Kicsit anakronisztikusnak tűnik, így Húsvét idején Richard Curtis Igazából szerelem (Prime, 21.00) című, kétórás szerelmi kaleidoszkópjának ma esti vetítése, tekintve, hogy a sztori inkább a karácsonyi tematikába illik inkább… Persze, ettől még ez egy kiválóan megírt és ugyanilyen jól megszerkesztett romantikus komédia, szuper karakterekkel, ezekhez méltó színészi alakításokkal, minimális mélységgel, de semmiképpen nem felszínességgel, olykor meghökkentően frivol, de még vicces szabadszájúsággal. (Bővebben)

Ma este ismét láthatjuk a Farkasokkal táncoló (Filmcafe, 21.00) Kevin Costnert is, aki e filmmel kér nyilvánosan elnézést az indiánoktól azért, hogy fehér, angolszász és protestáns elődei gyakorlatilag kiirtották őket, földjeikért, bölényeikért cserébe. Amerikai filmen ezelőtt még tán soha nem jelentek meg ilyen pozitív színezetben az amerikai őslakosok. Costner tehát vezekel. Ő is fehér, de legalább tisztességes fajta. Kultúrtörténetileg, néprajzilag azért a film hagy némi kívánnivalót maga után, de nem azért szeretjük, mert olyan hiteles benne minden… A sok-sok Oscar azonban jár.

Michael Caine és Ben Kingsley Sherlock Holmes-variációja, a Sherlock és én (Duna, 21.30) Dr. Watsont teszi meg a nyomozó zseninek, aki a hóbortos, különc Holmes mögé bújva oldja meg a megoldhatatlannak tűnő bűneseteket. Szellemes, szórakoztató darab 1988-ból.

Éjszaka Ryan Goslingot, illetve a nem kevésbé érdekes Michelle Williamst nézhetjük a Blue Valentine-ben (Duna, 23.25), Derek Cianfrance tegnapelőtti sikerében. A pszichológiailag igen alapos történet egy kudarcba fúló párkapcsolat mélyreható vizsgálata, Bergman után szabadon. (Bővebben)

Huszonhetedik nap a lyukban, egyben húsvét vasárnapja. Nagyon cuki, de egyben nagyon okos és követendő példát is felmutatni képes kis film A pillangó (m2, 20.15), mely nem keverendő össze azzal a híres, börtönszigetről menekülős történettel. Itt egy bájos kislányt felejtenek rendre elfoglalt szülei az iskola előtt, aki a szomszédban lakó magányos öregemberrel (Michel Serrault) kezd el barátkozni és együtt mennek világgá – az Alpok rengetegébe, egy ritka pillangófaj nyomában…

Ewan McGregor alakítja a következő, az előbbihez képest gyökeresen ellentétes hangulatot megütő ajánlatban azt a joghallgatót, aki ösztöndíját kiegészítendő lesz Éjjeliőr a hullaházban (RTL Spike, 21.00). Nem lesz ez igazán horror, csak thriller – szerintem nézhető.

Julia Roberts ma este ki tudja, hányadszorra cserkészi be, főzi meg, csavarja ujjai köré, majd a nyakkendőjénél fogva, amolyan pudlikutyaként vonszolja maga után Richard Gere-t, aki minderre csak annyit képes kinyögni: Micsoda nő! (RTL Klub, 21.30)

Újra a tengerben találhatjuk magunkat viszont  című filmben. A nyolcvanas évek végének, a kilencvenes évek elejének nagy-nagy kultusza volt A nagy kékség (m2, 21.45). Elsősorban ezért kezdtük emlegetni Luc Bessont, részben e film kapcsán kellett beszélnünk valamiféle új francia új hullámról, holott tulajdonképpen nincs másról szó, mint egy sportfilmről, melyben két rivális sportbúvár küzd meg egymással és az elemekkel az oxigénpalack nélküli szabadmerülés világcsúcsáért. A feneketlen mélység hívogató szavának dekadens romantikája, valamint a rivális búvárokat megjelenítő két színész (Jean-Marc Barr és Jean Reno – a képen) emblematikus teljesítménye, a varázslatos -és a ma igen távolinak tűnő- mediterrán környezet azonban ma is hat, Besson pedig szépen rajzolja meg a küzdelem emberi vonatkozásait is.

A szabadság Márai Sándornál még valóban teljes körű szabadságot jelent, az emberi méltóság pedig valóban emberi méltóságot, mégpedig fajra, vallásra, társadalmi rétegekre való tekintet nélkül… 2011-ben, az akkor már elfelejtendővé lefokozott, állami Márai-kultusz utolsó napjaiban készülhetett el a Kaland (Duna, 23.25) című magyar játékfilm, ami ettől, vagy akár éppen ezért, lehetett volna jó film is. Nem lett. (Bővebben)