Mit nézzünk ma a tévében?

Gazdag Gyula 1971-es filmje a Sípoló macskakő (m5, 20.30), melyet a korabeli kultúrpolitika (vagy cenzúra, értsd, ahogy akarod) szinte azonnal be is dobozolt, hiszen Aczél elvtárs szeme éles volt, mint a sasé, és meglátá benne a szocialista társadalom karcos gúnyrajzát. Holott, csupán egy nyári építőtábor kissé balhés története bomlik ki a filmben. (Lásd a képen.) Szerencsére, az idők azóta már mások… (?)

Az Atomcsapda (Film Mánia, 21.00) viszont Kathryn Bigelow 2002-es, a valóságban is megtörtént eseményt feldolgozó filmje, melyben egy orosz atomtengeralattjáró robbantja ki (majdnem) a harmadik világháborút, még bőven a hidegháború közepén. Az amúgy ízig-vérig hollywoodi film (mégis) kitűnően mutatja be a fegyverkezési versenyben ekkor már erőn felül teljesítő szovjet hadsereg morálját és azt a vérfagyasztóan primitív technológiai hátteret, illetve döntési mechanizmust, amely olyan erő felett diszponál, amely romba döntheti a világot. Magyar szinkronnal talán még az sem zavaró, hogy a szereplőket -a szovjet hadsereg tisztjeit- olyan hollywoodi sztárok alakítják, mint Harrison Ford, Liam Neeson vagy Peter Saarsgard.

A repüléstől rettegők viszont nyugodtan kihagyhatják a Légcsavar (Filmcafe, 21.00) című thrillert, melyben Jodie Foster alakít egy anyát, aki éppen halott férjét szállítja haza, Ámerikába, egy normál repülőjáraton. A hosszú úton a nő elalszik, s mikor felébred, csak azt látja, hogy a vele utazó, hatéves kislányának nyoma veszett. Mindössze a keze lenyomatát látja az ablaküvegen… Kívülről! Muhaha. (Vicceltem.)

Egy kimért modorú, kínosan elegáns, régimódi idős angol hölgy Az eltakarítónő (Filmcafe, 21.00), akit a minap születésnapját ünneplő Maggie Smith alakít a tőle elvárt fanyar humorral és maró hatású megjegyzésekkel. Lila átmeneti kabátkájában tempósan rója a tipikus angol kisváros rozoga utcaköveit, az égadta világon semmi különös nincs benne. Hacsak nem az ormótlan nagy utazóládája nem az. Ez az idejétmúlt szállítóeszköz 43 évvel ezelőtt már okozott bizonyos problémákat tulajdonosának. Pontosabban nem is a láda, hanem annak tartalma… Kuncogós angol krimikomédia lesz ez, Smith néni mellett Kristin Scott Thomasszal,  Rowan Atkinsonnal és Patrick Swayze-val. (Bővebben)

Graham Greene regényét adaptálta a remek ír rendező, Neil Jordan az Egy kapcsolat vége (Film4, 21.50) című filmjében. A második világháború után, egy szomorkás éjszakán Maurice, a regényíró (Ralph Fiennes) véletlenül találkozik hajdani szeretője (Julianne Moore) férjével (Stephen Rea), és megpróbálja összerakni, mi történt a nővel, aki miatta hagyta el férjét, akivel együtt volt London bombázása alatt és aki röviddel később, váratlanul visszament férjéhez.

A Férfiremény (Duna, 22.40) című 2011-es cseh komédiáról csak annyit tudtam meg, hogy Kerekes Vica őrjítő piros miniruhában próbál benne biliárdozni (lásd a képen), ha rakoncátlan vörös fürtjei nem zavarnák őt ebben. Vica azonban ártatlan mosollyal lehúzza bugyiját, és a biliárdszalon hímivarú látogatóinak legteljesebb elképedésére, azzal oldja meg a helyzetet. Gondolom, az is kiderül még a filmből, hogy elteszi a golyót, vagy csak a posztót szakítja…

Dennis Villeneuve (pl. Felperzselt föld, Fogságban, Sicario, Szárnyas fejvadász 2049) viszont a tudományos-fantasztikus irodalom berkeiben nevesnek számító Ted Chiang novellájából adaptálta Érkezés (Viasat3, 20.55) című filmjét, mely egyszerre apellál értelemre és érzelemre, miközben kihagyja a játékból a szívet és a gyomrot. Így ha valami zsigeri élményre vágynánk, mint egy Star Wars-mozi például, hoppon maradunk; sem izgalom nem fogja meghajtani ketyerénket, sem a drámai feszültség nem fogja vasmarokra a gyomrunk. Ellenben elgondolkozhatunk az élet értelmén, valóban a saját életünk értelmén, valamint a világ jelenlegi legnagyobb problémáján, miszerint mennyire nem értjük meg egymást, hogy mennyire előkerült -újra- a problémák erőszakos lerendezésének vágya, ahelyett, hogy megismernénk “ellenségünket”, akiről szinte bizonyosan kiderülne, hogy valójában csak rettenetesen magányos és barátkozni akar, amihez nem találja a megfelelő módot, pont, ahogy mi sem. Egyszerűbb inkább leordítani a fejét és hazaküldeni… Egyszerűbb ezt a filmet is le-“unalmas művész-picsogásozni”, mint megpróbálni megérteni. Pedig ez sem lenne túl bonyolult agyi tevékenység, legalábbis lényegesen egyszerűbb, mint az a probléma, amit Amy Adams oly ügyesen megold a filmben. Mondjuk: Kapcsolat 2. (és ez a film negatívuma). (Perry által ugyanez versben.)

A ma esti másik ajánlatom egy francia-angol-kanadai-belga háborús dráma, a Francia szvit (Duna, 21.50), amit viszont én még nem láttam. Ahogy nézem, ez a háborús filmek mezőnyében egy kifejezetten romantikus darab lesz, melynek cselekménye egy vidéki, francia birtokon játszódik a második világháború idején, amikor a ház fiatal úrnője beleszerelmesedik a hozzá bekvártélyozott, megszálló náci tisztbe (Matthias Schoenaerts). A románc már önmagában is botrányos, de az ifjú hölgy (Michelle Williams) férje a németek ellen harcol, anyósa (Kristin Scott Thomas) pedig a nő minden léptét figyeli… Nem tudom, lehet benne valami. Jó a szereposztás. Remélem, nem lesz nagyon “nyálas”. (A  képen Matthias Schoenaerts és Michelle Williams.)

Elsősorban Jane Austen habos-babos, ám mégis okos humorú, a későbbi feminista mozgalmakat megelőlegező felhangokat megpengető, ám nagyon romantikus komédiáit kedvelőknek valamint a viktoriánus-kor iránt bárminemű nosztalgiát táplálóknak ajánlott az Emma (Filmcafe, 21.00) című kosztümös darab, Gwyneth Paltrow-val a cserfes, kissé túlzottan is magabiztos címszerepben (és a képen), mellékesen pedig Jeremy Northammel, Ewan McGregorral, illetve Greta Sacchival és Toni Collette-tel. ’97-ben Oscar-jelölést kapott a Douglas McGrath által rendezett film kosztümtervezője (Ruth Myers), ami azért garancia a kiállítás minőségére is.

Ezalatt A repülő tőrök klánja (Film Mánia, 21.00) című kínai-hongkongi film szépen, hosszan meghal a szépségben. A vizualitás, a harcok koreográfiája, a tájak, az emberek csodaszépek, a CGI állat, de mindez nem menti a filmet (nálam). A film cselekménye, annak bonyolítása gyermekien együgyű, de még ez sem lenne baj -nem ez az első kínai, sőt távol-keleti film az életemben-, ám az egyesek szerint romantikus, szerintem szentimentális máz, ami befedi az egész filmet, engem émelyít. Ráadásul éppen ezek a ragacsos jelenetek nyúlnak, nyúlnak, mint egy végeérhetetlen rizsmetélt… Egynek azért elmegy. 🙂

Leonardo di Caprio ma este a Hazugságok hálója (Sony Movie Channel, 21.00) című politikai thrillerben tűnik fel. Ridley Scott dolgozata a CIA közel-keleti ténykedéseinek témájában játszadozik információkkal és dezinformációkkal; Leo mellett, többek között, Russel Crowe-t is láthatjuk. (Bővebben)

Clint Eastwood egy nyugdíjas betörőt játszik az Államérdek (Viasat3, 20.55) című ’97-es thrillerben, aki utolsó balhéjának egy helyes, gazdag házat néz ki magának – nem tudja azonban, hogy a villa az amerikai elnök titkos légyottjainak helyszíne. Öreg rabló, nem vén rabló, de ha már a rendőrség mellett az egész titkosszolgálat is a nyomában van, akkor az már könnyen megfekszi az ember gyomrát. Laza a szereposztás: Clint bácsi rendez és főszerepel, ahogy szokta; mellette Gene Hackman az elnök, Ed Harris pedig zsaru. Jó film.

A Penelope Cruz és Matthew McConaughey főszereplésével készült Szahara (Paramount Channel, 21.00) lesz a mai esti film – egy kalandfilm. Mintha Spielberg mester egy elfeledett Indiana Jones-történetével lenne dolgunk, pont olyan kincskeresős, menekülős, gonosz emberes, kincsmegtalálós, majd világmegmentős sztori lesz ez is, melynek színhelye Afrika, hősei pedig egy naggyon laza kalandor, egy gyönyörű, ámde okos doktornéni, valamint különböző egyéb vicces figurák. (A képen Penelope és Matthew.)

A Kémek a Sasfészekben (AMC, 20.00) egy igazi, régimódi háborús kalandfilm, melyben a szövetséges csapatok egyik speciális osztaga a híres Sasfészek nevű alpesi kastélyból szándékozik kiszabadítani “egy fontos célszemélyt”. Clint Eastwood az amerikai, Richard Burton az angol összetevője a szövetségnek, Mary Ure pedig a vendéglátók csapatát erősíti… vagy gyengíti. Meg fogjuk látni.

Később rápillanthatunk a Kettős játék (Filmcafe, 21.00) című romantikus thrillerre is, melyben Julia Roberts és Clive Owen alakít két rivális kémet, akik aztán egymásba is szeretnek, ahogyan az egy filmben elvárható. Lesznek még a történetben gonosz gyógyszergyárak is, már csak az izgalom végett… Amúgy nem egy nagy durranás ez a mozi.

Wong Kar-Wai rajongói általában földre borulnak atmoszférateremtő tehetsége és könnyed, de tán mégsem súlytalan, melankolikus filmlírája előtt. Hollywoodban készült filmje, a My Blueberry Nights – A távolság íze (m2, 21.05) is szépen beleillik a Vadító szép napok óta felfestett sorba: ugyanazt a franciás-film noiros, költőien dizájnolt formalizmust csinálja, mint eddig, csak nincs itt Maggie és Leslie Cheung, Andy Lau és a többi hongkongi, modellszépségű filmsztár és nincsenek a monszuneső áztatta Hongkong lampionokkal sejtelmesen átvilágított sikátorai… Helyettük vannak viszont modellszépségű hollywoodi színészek, mint Rachel Weisz, Natalie Portman és Jude Law, valamint kakukktojásként, a filmnek dalaival, de erős színészi jelenlétével is markáns fazont adó Norah Jones. És vannak még az amerikai filmek kedvelt helyszíneiként ismert kávézó, kocsma- és kaszinóbelsők, valamint vannak ezek klausztrofóbiáját oldva, a szintén ismerős nevadai és coloradói tájképek. (Bővebben)

Klára és Aladár túlélték a koncentrációs táborok rettenetét, de mindkettőjüknek ottmaradt családjuk nagy része. Klára ezt nem hajlandó tudomásul venni, míg Aladár inkább mélyre eltemetett magában minden emléket, és megpróbál továbblépni. Nem rokonok ők, tulajdonképpen két idegen, akiket kizárólag származásuk köt össze; egy rendelőben találkoztak. Aladár (Hajduk Károly) negyvenes orvos, Klára (Szőke Abigél) cserfes tinédzser (lásd a képen). Kettejük sorsszerűen egybefonódó sorsáról mesél az Akik maradtak (Duna, 21.15) című csendes, szelíd, rengeteg szeretettel teli film. (Bővebben)

Veretes, igen expresszív képi világú film Jean-Jacques Annaud Umberto Eco-verziója, A rózsa neve (Film Mánia, 21.50), melyet tulajdonképpen akár tekinthetünk úgy is, hogy vele egy alműfaj született: a történelmi krimi. Nyilván voltak korábban is efelé tendáló filmek, de a történelmi megalapozottság, a tudományos hitelesség ezelőtt talán még soha nem járt ennyire kéz a kézben a krimi műfaji eszköztárával. Hibátlan kísérlet, ahogy hibátlan Eco könyve is, amivel 1980-ban hangosan debütált a világirodalomban. Pontosan, lényegre törően érinti a középkori katolicizmust érintő, szinte összes filozófiai és teológiai problematikát, úgy, hogy ez mégsem megy a cselekményként fűződő sorozatgyilkosságos krimi izgalmának rovására – miközben mindvégig megmarad hívő, bölcs katolikusnak.

Ron Fricke monstre filmkölteménye, a Világok arca: Baraka (Duna, 22.50) meghatározó élmény sokak számára. Szakadatlan, mágikus-misztikus képfolyam a világunkról, múltunkról, jelenünkről és jövőnkről. Aki tudja, HD-ben nézi. (Bővebben)

Tulajdonképpen “mese habbal” A király összes embere (Film4, 20.00), hiszen egy becsületes politikusról szól a történet, ami így önmagában, a valóság hímes mezején bandukolva, tényleg nem több egy szép oximoronnál. A viccet félretéve, Willie Stark valóban élt, s bár karrierje és figurája eléggé “dramatizáltan jelenik meg” a filmben, ám a történet mégis a valóságban gyökerezik, minden benne megmutatkozó emberi gyengeséggel egyetemben. A film amúgy remake. Sean Penn is remek Stark szerepében (ugyan most is fullba’ nyomja), de elképesztő a mellékes karaktereket alakító színészek névsora is, Kate Winslettől Sir Anthony Hopkinsig. Kissé idealista megközelítésű, ám mindenképpen tanulságos film ez – manapság pedig főleg az.

Szörnyű titkokat rejt azonban a Ház az utca végén (Film Mánia, 21.00). A frissiben elvált anyu (Elisabeth Shue) nyilván ideköltözik, a szomszédba tinédzser lányával (Jennifer Lawrence). Rövidesen rájönnek, hogy nem kellett volna… ahogyan a hollywoodi nagykönyvben meg van írva. Horrornak mondják, de szerintem nem lesz ez más, mint egy sima, ijesztgetős thriller. (Nem láttam amúgy.)

Billy Bob Thornton érdekesnek ígérkező Cormac McCarthy-adaptációját, a Vad lovakat (Duna, 21.35) még szintén nem tudtam megnézni. Félek tőle egy picit. Túl sok a kérdőjel. Matt Damon, Penélope Cruz? A színészként olykor zseniális teljesítményre képes Billy Bob rendez? Méghozzá a poszt-apokaliptikus irodalom királyának, McCarthy-nak írásából egy cowboyos filmet, ami nem western? Talán ma meglátjuk. (Mellesleg ez az a film, amelyről egy firkász annak idején azt állította, hogy a Quimby nevű zenekar a Most múlik pontosan… c. slágeréhez ennek egyik betétdalából nyúlt le harmóniákat…)

A Budapest Noirral (RTL Klub, 21.45) tulajdonképpen minden rendben van. Például, egészen jól sikerült ráhúzni a klasszikus noir krimik stíluselemeit a harmincas évek Budapestjére. Nem lóg ki a sztoriból Kondor Vilmos történelmi “színezése” sem, jók az arcok is (bár én az összes férfiszínészt megborotváltattam volna, ugyanis a harmincas években magára bármit is adó férfi egész egyszerűen sehol nem jelent meg borostásan) – csak éppen az egész steril, élettelen. Nincs ritmusa a történetnek, és a végén is inkább csak abbamarad, nem pedig befejeződik. Érződik Gárdos Éva profizmusa a történeten, érződik az odafigyelés és én néznék is ilyen történeteket, ilyen kivitelben, csak éppen tévésorozatban, epizódonként legfeljebb egyórás időtartamban. (A képen Tenki Réka és Kolovratnik Krisztián.)

Az első ajánlathoz hasonlóan politikai témájú A válságstáb (RTL II, 23.00) is. Műfaja azonban komédia, mely arról mesél, hogy az, hogy éppen ki irányítsa egy ország, egy minisztérium, egy város élén közvetve/közvetlenül az életünket, alig különbözik attól technikai értelemben, mint hogy mit eszünk, milyen autóval járunk, mit fújunk magunkra, hogy ne legyünk büdösek, milyen nadrágot és cipőt veszünk fel és ezeket hol szerezzük be – a megfelelő marketing kérdése mindez. Egy ilyen politikai marketinges a főszereplője ennek a történetnek. Jane (Sandra Bullock) azonban messze nincs szakmája csúcsán, leszálló ágban lévő karrierje a bolíviai elnökválasztási kampányba sodorja, ahol azonban egy régi, de nála sokkal sikeresebb ellenlábasával (Billy Bob Thornton) találja szemben magát. Természetesen a történet ezek után nem marad meg a politikai kommunikáció természetének száraz vizsgálatánál, hiszen Jane világosan látja, hogy az utolsó esély adatott meg számára, így minden létező mocskos trükköt a győzelem érdekében. Hát, nem egy Finkelstein a csaj, de azért tanulságos a sztori, amellett, hogy talán szórakoztató is.

Valami egész mélyen megpattanhatott bizonyos emberekben, ugyanis már öt perce meredek a Hahó, Öcsi! (m5, 20.30) című 1971-es  mesefilmre, de felfogni nem tudom, mi keresnivalója lenne ennek a kis mozinak a péntek esti fő műsorsávban… Csak nem azért van itt, hogy megnézzem?! Illetve, újranézzem, hiszen életem talán első moziélményéről van szó. Kovács Krisztián (a képen), aki ma már távol-messze van a filmezéstől és mereven el is zárkózik mindenféle erre irányuló érdeklődéstől, szóval, az a dundi kiscsávó pont annyi idős mint én, értelemszerűen, a film készítése idején is pont annyi volt (5-6). Kököjszi és Bobojsza. Ez lesz ma.

Picit később a Mosás, vágás, ámítás (Duna, 20.35) című habkönnyű francia romantikus komédia csempészi a dél-francia nyár napfényes hangulatát ebbe a mai, szürke napfényes, hűvös, vírusos magyar tavaszba. Audrey Tautou ezúttal Emilie-ként csippenti össze hamiskásan huncut, fekete szemeit, világjobbító szándéka azonban cseppet sem lankad: ezúttal egy kisvárosi fodrászüzletből kutyulja a szálakat… (Bővebben)

Robert Schwenke romantikus filmje, Az időutazó felesége (Viasat3, 20.55) ugyan nem merészkedik túl a nagy sikerű lányregény mozgóképes illusztrálásánál, azonban amit tesz, azt ízléssel teszi: a lányok, asszonyok cinikus férfitársai is el tudják viselni e filmet, esetleg némi utólagos ellenszolgáltatás beígérésével 🙂 , de semmiképpen nem rohannak ki a szobából öklendezve, mint általában az ilyen filmeknél. Persze, Eric Bana nem több mint sármos, de Rachel McAdams helyes, és most talán elég ennyi is. (Bővebben)

Sokan a jelenkor legjobb rendezőjének tartják Christopher Nolant. 2014-ben bemutatott filmjét, a Csillagok között-et (Film+, 21.00) is a rendezőtől korábban már megszokott borongós, negatív jövőkép jellemzi. A Földet a globális felmelegedés következtében porviharok sújtják. A megváltozott klímában kritikus mértékben elszaporodtak a penészgombák, melyek megfertőzve a Föld összes haszonnövényét, belátható közelségbe került a végső katasztrófa. Ha nem történik valami, akkor az emberiség kihal. És a többi… (Bővebben)

A buli azonban ma este is Alkonyattól pirkadatig (AMC, 21.00) tart, például Robert Rodriguez ellenállhatatlanul nevetséges, vámpírzombi-kaszabolós bad tripjében, akár sokadjára is. A szereposztás: George Clooney, Quentin Tarantino, Salma Hayek, Harvey Keitel, Juliette Lewis, Danny Trejo, stb.

Nyilván herótunk van már az ismétlésekből, de azért nem árt azzal is tisztában lenni, hogy a járvány miatt nincsenek filmbemutatók sem, így új filmek sem kerülnek a mozikba – onnan így nem kopnak ki a kevésbé újak. Alig jelennek meg DVD-k vagy BD-k, így szinte egyáltalán nem kerülnek tévéforgalmazásba a közelmúlt újdonságai sem. Még a Barátok közt forgatása is leállt… Ha most unjuk, hogy fogjuk unni ősszel, jövő télen! Egy elhagyott, vad tengerparton magányosan álló kastélyban játszódik a napi betevő rémálomra vágyóknak az Árvaház (Film Mánia, 21.00) című picit közhelyes, de azért igen jól működő mexikói-spanyol thriller, Hitchcock nyomdokain. Egy család érkezik a lepukkant kastélyba, hogy ott az agilis anya fogyatékos gyerekeknek rendezzen be otthont. Nem számolnak azonban azzal, hogy a kastélyban korábban furcsa dolgok történtek, melyek hatása nem múlt el a mai napig… (Bővebben)

Guy Ritchie 2015-ös filmje, Az U.N.C.L.E. embere (Film+, 21.00) egy hatvanas évekbeli tévés kémsorozat remake-je. A külcsín alapján egyfajta stílusbravúr, hiszen a helynén van benne minden, a színek, a cselekmény (bár a hidegháborús orosz-amerikai meccs ebben a formában lefutott már, a jelenlegi formájában pedig nem ilyen), a korhangulat, a környezet megteremtése – csak hát minek mindez? Jelen pillanatban és a közelmúltban legalább 4-5 hasonló kategóriájú és témájú kémtörténet fut a mozikban, az épp kifutottakról nem is szólva. Mint Szaharában a homok. Ráadásul, a karakterek sem túl markánsak, a cselekmény pedig alulról súrolja a legostobább Bond-filmek színvonalát… Mondom ez úgy, hogy a film, önmagában mégis szórakoztató, izgalmas és látványos, bár egyáltalán nem olyan, illetve nem úgy humoros, mint Ritchie korábbi filmjei…

A 2004-ben bemutatott Mobilt (AMC, 21.00) az a Larry Cohen írta, aki a néhány évvel korábbi Fülkét is kitalálta – most valószínűleg az íróasztalán heverő mobilján akadhatott meg a szeme. Vagy azért, mert folyamatosan csörgött, vagy azért, mert meg sem szólalt: nem ez a lényeg. Ellenben, mi történik, ha valakinek egyszer megcsörren kézikészüléke, és egy hallhatóan remegő, halálra vált hang kéri a segítségét. Nem tudom, a script írása idején a híváskijelzés ismert volt-e már, valószínűleg nem, mert ha igen, akkor a filmben szereplő helyes, ám nyugati parti szörfös srácokhoz méltóan kellően üresfejű ifjú (Chris Evans) nevetve kilőtte volna a fals hívást. Nem így történt, és ez újfent egy kifejezetten ötletes, szórakoztató akció-krimihez vezetett. (Bővebben)

Nincs különösebb “ördöglakat” Woody Allen új filmjében, a Wonder Wheel – Az óriáskerékben (Paramount Channel, 21.00): egy újabb virtigli melodráma a múlt század ötvenes éveinek közepéből, Hollywood aranykorának szája íze szerint, Eugene O’Neill, William Faulkner és Tennessee Williams tipikus hangvételében. Színhely ezúttal a New Yorkiak híres szórakozóhelye, a megannyi filmből és például Lou Reed dalaiból is ismert Coney Island, annak széles, homokos strandja, csillogó-csörömpölő, csiricsáré óriás vidámparkja, melyet a hatalmas, emblematikus óriáskerék, a Wonder Wheel koronáz meg. (Bővebben)

Jim Carrey filmje, A Minden6ó (Sony Movie Channel, 21.00) természetesen komédia. Bár ahogy Jim is öregszik, humora is kezd kissé visszafogottabbá válni – bár az ürítés-motívum azért nem kopott ki teljesen, itt a kutyáját kell szobatisztaságra nevelnie, nagy-nagy nehézségekkel. Bruce, a címszereplő-főszereplő, akit Carrey alakít, egy elfuserált, ám karrierre vágyó tévériporter, aki szentül meg van győződve arról, hogy sikertelenségének csak misztikus okai lehetnek, ezért sűrűn átkozza a Jóistent, mintha ő tehetne egyáltalán valamiről. A Teremtő (Morgan Freeman) megelégelve a sok istenkáromlást, úgy dönt, szabadságra megy, és helyettesítésével Bruce-t bízza meg, tapasztalja csak meg, mily nehéz a Mindenható-élet. Bruce persze a nem várt hatalmat először saját érdekeinek érvényesítésére használja: pl. hogy barátnőjének (Jennifer Anniston) kebelméret-növekedést idézzen elő, a csillagokat lehozza a Földre, illetve vetélytársát kiüsse a vágyott hírolvasói székből. Egy kezdő mindenható is mindenható, Bruce élete fenekestül felfordul. Siker a munkában, siker a nőknél, ez azonban barátnőjének már nem tetszik, ezért elhagyja az egyre fennhéjázóbb Bruce-t. Hősünk azonban látja, hiába minden siker, minden csillogás, ha szerelme elhagyja, mit sem ér az egész, ezért újra Főnökéhez fordul… (Bővebben)

Nézhetjük aztán például szegény Patrick Swayzet is, amint egy barátságos kidobót játszik az Országúti diszkóban (Moziverzum, 21.00), a VHS-korszak egyik legendás darabjában, akit egyszerre kóstolgatnak a helyi menő csávók (Ben Gazzara) és a szerelem (Kelly Lynch), illetve e kettő sajátos kombinációja.

Tom Tykwer, a kitűnő német rendező volt olyan bátor, hogy filmre álmodja Patrick Süskind kultikus regényét, a Parfümöt. A film, azaz a Parfüm: Egy gyilkos története (AMC, 22.40) végül látványos, gazdagon díszített, ízléses és pikkpakk műnek sikeredett, azonban számomra valahogyan mégsem tűnik az igazinak. Talán ha szagos is lenne? Persze, ettől még simán nézhető, Dustin Hoffman például igazán remek benne, de Ben Whishaw (a képen) sem rossz. Csak ne hasonlítsuk a filmet a regényhez…

Nézhetjük ma este egyrészt a bármikor nézhető Jack Nicholsont, illetve az általa alakított, középkorúnál picit korosabb, pohosabb puncibubust, ahogy megkísérti a halál szele a Minden végzet nehéz (Viasat3, 20.55) című -igen laza- romantikus komédiában. Gyógyulásában aztán leckét kap a nőkből, a nőktől… Jack óriási színész, de azért komédiákban tud rengeteg is lenni, mint például itt is, Diane Keaton viszont még nála is több (az az ordító sírás!). A film ennek ellenére szórakoztató és a célközönséget (50+) nyilván meg is hatja majd.

Másrészt. David Fincher és Aaron Sorkin Facebook-filmjétől, a Social Networktől (Filmcafe, 21.00) annak idején először nem voltam túlzottan lenyűgözve, újranézve azonban már sokkal jobban tetszett, miután már átrágtam magam a vég nélküli szövegelés (hiszen egy weblap megalkotása nem éppen akciódús menet…) hálóján… A történet tehát a Facebook megszületéséről szól, a képen pedig maga, Mark Zuckerberg látható (Jesse Eisenberg).