Mit nézzünk ma a tévében?

Minden romantikus lelkületű személyi testőrnek, valamint néhai Whitney Houston összes rajongójának nagy kedvence a Több mint testőr (Cool, 20.40) című nagyívű szerelmi románc, melyben a híres énekesnő (akit Whitney alakít, egyébként meglepően hitelesen) egy romantikus lelkületű testőrt (Kevin Costner) kénytelen maga mellé venni, az egyre elszemtelenedő rajongók távol tartását megakadályozandó. A nő és a férfi kényszerű együttléte azonban, úgymond, hamarosan túlnő a hagyományos munkakapcsolaton. Híres betétdalok, amiket tusolás közben szoktál utánozni, mint például: End ááááááááá-i-áááááiááááj… stb.

Jó magyar szokás szerint, látatlanul gyalázta szénné a zinternetnépe Miklauzic Bence 2014-es filmjét, a Parkolót (Viasat6, 21.00). Érdemtelenül. A sztori, pontosabban annak váza tulajdonképpen egy klasszikus western kliséje. A magányos kóboj békésen éldegél világvégi farmján, amikor betoppan a gazdag úr, mondjuk Tucsonból, hogy épp erre halad a vasútvonal, és hogy kéne a föld. A magányos kóboj persze nem adja, felveszi a reménytelennek tűnő harcot a gazdag úrral, aki közben sok pénzzel maga mellé állította az összes környékbeli gazdát is, és győz, mert a magányos kóbojok mindig győznek az efféle történetekben, majd az egyik áruló mellyes-bögyös menyecskéjével ellovagol a lenyugvó napba. A magányos kóboj itt egy parkolóként használt nyóckerületi grund őre (Lengyel Ferenc), a földje a grund, a gazdag úr (Szervét Tibor) egy ármányöltönyös vállalkozó, a környékbeli gazdák a helyi kolor lokál, a “mellyes-bögyös menyecske” pedig Pokorny Lia. A naplemente itt is naplemente. (Bővebben)

Gavin O’Connor, az általam maga nemében közel remekműnek “bélyegzett” Warrior után, újra a farkaskölykökként együtt nevelkedő fivérpár témájához nyúlt, azonban ez alkalommal csipetnyi, azaz inkább maroknyi autizmussal, mint rendkívüli képességeket előhozó furcsasággal színezve a történetet. A könyvelő (AXN, 21.00) címszereplője (Ben Affleck) bűnszervezetek, terrorhálózatok, simlis megacégek könyvelője, aki segít az illegális pénzt legálissá változtatni. Ebben zseni a fickó, aki azonban ezt a képességét betegségének köszönheti, ami azonban az élet minden más területén inkább csak gátolja. O’Connor azonban ahelyett, hogy afféle Esőember-szerű könnyes melodrámát csinált volna, inkább egy kemény akciófilmmel rukkolt elő – 2016-ban az egyik legjobbal. Mainstream zsánermozi ez is, mint pl. a Warrior is volt, azonban cselekményvezetésében, dramaturgiájában olyan erényeket csillant meg, melyek bőven a műfaj legfelsőbb köreibe helyezik a filmet. Keretekben, mondhatni “szorítóban” dolgozik, szabályokban gondolkozik és esze ágában sincs áthágni azokat, mégis kreatív és szórakoztató. Bírtam.

Hamisítatlan olasz dráma a Giovanna apja (Duna, 21.25), hiszen a történet 1938-ban játszódik, Bolognában. Az ismert író/rendező, Pupi Avati ezúttal egy rajztanárról mesél, aki mindent elkövet annak érdekében, hogy csúnyácska, magának való leányának udvarlót szerezzen. Ők a film címszereplői (Silvio Orlando és Alba Rohrwacher – lásd a képen), akik nem jöhetnek ki jól ebből a történetből… Epikus, szép film, hiteles korrajzzal és színészi alakításokkal, igényes nézőknek.

Egyesek igazi régimódi, szép, tiszta vonalú, érzelmes szerelmes filmként üdvözlik a 2016-ban három Oscar-díjra jelölt Brooklyn (Prime, 22.55) című mozit, míg mások csupán erősen túlértékelt, üres, sekélyes, giccses melodrámát látnak benne. Természetesen mindenki téved egy picit, bár ugyanennyire mindenkinek igaza is van. Az Oscar-jelölések mindenképpen megérdemeltek, sőt, én adtam is volna ennek a filmnek, egyet legalábbis biztosan (Saoirse Rohannak a főszerepért). Miközben ez valóban egy igen tiszta vonalú, érzelmes szerelmes film, azért a mélyben ennél sokkal mélyebb és összetettebb gondolatok is kibomlanak, és aki csak az idillikus románcot látja, az éppen a közmondásos erdőt nem látja attól a bizonyos fától. (Bővebben)

A zene nem zene, a szöveg nem szöveg, senki nem tudja, hogy jön, vagy megy… Bár a Zene és szöveg (Sony Max, 20.00) csak egy romantikus komédia, ám annak a javából, mondhatni, sűrűjéből. Hugh Grant ezúttal egy kiégett, öregedő pop-rocksztár, akinek utolsó felkérése egy dal megírására megoldhatatlan feladatot okoz. Drew Barrymore pedig az ő bőbeszédű, pergő fantáziájú -természetesen bölcsész végzettségű- bejárónője, aki látva munkaadója terméketlenségét, kicsit besegít a dalírásba… Nem tudom a titkát a cápaszájú Hugh-nak, de ezt a műfajt neki találták ki. Semmit nem tesz érte, szemmel láthatóan lusta, mint színész és unja is az egészet, mégis úgy jön le a vászonról, hogy lubickol az adott szerepében. Drew pedig óriási komika, de ebben nincs semmi meglepő. Jó kis litty-lötty ez.

Ang Lee 2012-ben bemutatott mozija, a Pi élete (RTL II, 20.40) az akkori Oscar-cécón 11 jelölésből 4-et be is váltott, ráadásul köztük a legjobb rendező igen magasra testált szobrocskáját is. A történet Yann Martel regényének filmváltozata, melyből megtudhatjuk, hogy akkor járunk jobban, ha vegetáriánus életmódot folytatva egyszerre vagyunk hinduisták (33 millió kisebb-nagyobb istennel), Mohammed követői és keresztények (horribile dictu, még zsidók is – ez is elhangzik a filmben egy elejtett félmondatban), mert akkor szépnek látjuk még a szart is, barátnak a halálos ellenséget, hidegnek a meleget, melegnek a hideget, nedvesnek a szárazat és száraznak a nedveset. Akkor tök jó lesz nekünk, a halál pedig utána úgyis mindenkinek ugyanolyan lesz. (Bővebben)

Sokak által nagy tiszteletnek örvend Christopher Nolan, akinek egyik első filmje volt a Memento (RTL Spike, 21.00), egy meglehetősen csavaros, mondhatni agytekervény-gyúrogató, meghökkentő dramaturgiájú thriller, mely akár a műfaj egyik kulcsfontosságú darabjaként is felfogható. Nem mondok róla többet, mert azzal lelőném a poént, és hátha nem látta még valaki… A műfaj rajongóinak kötelező.

A mai este legfigyelemreméltóbb alkotása azonban a román új hullám jeles alkotójának, Cristian Mungiunak 2016-os filmje, a 4 hónap, 3 hét, 2 naphoz hasonlóan szintén Arany Pálmára jelölt, és ez alkalommal a Legjobb rendező díját elnyert Érettségi (Duna, 21.15), mely a jelenkor, már társadalomtudósok és közgazdászok által is definiált legfőbb rákfenéjét, a korrupció valódi természetét mutatja be egy szépen, következetesen végigvitt tanmese formájában. A mai román valóság nettó tök ugyanaz, ami nálunk is van: Mungiu tűpontosan a jelen történések velejébe hatoló története a lehető legaktuálisabb ránk nézve is. KÖTELEZŐ darab. (Bővebben)

A késő esti, 23.00 órás idősáv Tom Hanksé. Forrest Gump (Prime, 23.00) futóedzése az egyik legtökéletesebb, legszebb film az amerikai álomról, ami mostanában és a magamfajtáknak már megint csak egyre távolibb álom. Egy elragadó tündérmese a hitről, a barátságról, a szeretetről és a kitartásról, ami nélkül semmilyen normális dolog nem létezhet ezen a világon. Egy igazi, hamisítatlan giccs, amit azonban minden igényes, értelmes embernek egyszer látnia kell. A kör (RTL II, 23.00) című drámát azonban semmi szín alatt ne keverjük össze a magyarul teljesen hasonló című, eléggé híres japán/amerikai horrorral: ez egy abszolút mai, az infokommunikáció dzsungelében játszódó történet, melyben Tom (lásd a képen) egy Elon Muskba oltott Steve Jobst alakít, aki egy IT-gigacég tulajdonosa és egy mindent látó webkamerát próbál a világra tukmálni egy naiv, ám a felkínált lehetőségtől gyorsan elszédülő kollegina (Emma Watson) segítségével. Figyelni kell, mert egyáltalán nem beszélnek hülyeségekről…

Bolyonghatunk azonban Az elektromos ködben (Film Mánia, 23.05) is. Az Európában neves rendezőnek számító, francia Bertrand Tavernier amerikai bérmunkája messze nem hibátlan alkotás, a műfajhoz képest kissé túl… hmmm… meditatív. Főszereplője, a barázdált arcú Tommy Lee Jones (által alakított, saját démonaival küzdő zsaru) a párás ködben úszó, moszkitóktól hemzsegő Mississippi-deltában teszi a dolgát. (Bővebben)

Tom Cruise-t nézhetjük ki tudja, hányadszorra Az utolsó szamurájban (AMC, 20.00), amint polgárháborús hadi tapasztalatait áruba bocsájtva kap állást a XIX. századi Japánban: modernizálnia kell a szamurájhagyományokra épülő, ókonzervatív bushido erkölcsiségen alapuló japán hadsereget. Persze, Edward Zwick bő két és fél órás, olykor igen látványos filmjében történik azért ennél több is… (Bővebben)

Sára Sándor ’74-es abszurdja a Holnap lesz fácán (m5, 20.30), mely egy kis dunai szigeten megalakuló “banánköztársaságról” mesél. A “diktátor” Szirtes Ádám, a mellékszerepekben pedig olyan érdekes jelenések, mint például a Huszárik Zoltán-Nagy Anna páros.

Szörnyű titkokat rejt azonban a Ház az utca végén (Filmcafe, 21.00). A frissiben elvált anyu (Elisabeth Shue) nyilván ideköltözik, a szomszédba tinédzser lányával (Jennifer Lawrence). Rövidesen rájönnek, hogy nem kellett volna… ahogyan a hollywoodi nagykönyvben meg van írva. Horrornak mondják, de szerintem nem lesz ez más, mint egy sima, ijesztgetős thriller.

Clint Eastwood idegengyűlölet témájában készített, szerencsére sokat is játszott filmje, a Gran Torino (Sony Movie Channel, 21.00) nem túlzás: remekmű. Még nekünk, magyaroknak is tud újat mutatni, pedig -úgy hisszük- “migráncstémában” is mi oktatjuk a világot. (Bővebben)

Nyaralás elé, vagy inkább helyette ajánlom A zátony (SuperTV2, 22.25) című történetet, melyben egy csinos leányzó (Blake Lively – a képen) indul szörfözni ki, a messzi hullámok közé. Nem érdekli a kutyát sem, csupán egy éhes cápát, aki a lány után veti magát, mire az kimászik egy bójára – de onnan sehova, mert a cápa kitartóan köröz a bója körül. Erről szól a film. 🙂

Csütörtökön végre nem mondok csütörtököt, újra van netem. (A vasárnapi viharban villám csapott valami elosztóba, ezért nem tudtam megmondani, mit nézzetek a tévében…) Tehát. Látható lesz ma este például James Foley és David Mamet zseniális, és sajnos, ennek megfelelően ritkán látható Glengarry Glen Ross (Film Mánia, 21.00) című filmje, melyben olyan, jelentéktelennek egyáltalában nem mondható arcok adják a különféle karaktereket, mint Jack Lemmon, Al Pacino (ők a képen), Alan Arkin, Kevin Spacey, Ed Harris vagy Alec Baldwin… A film szúrós, fájdalmasan dörzsölős hangvételű -ám szórakoztató- bevezetés az ingatlanügynökök öldöklő világába.

Ma este is lesz, ám ezúttal reklámmentesen A másik Boleyn lány (m5, 21.00) – szintén rengeteg sztárral (leginkább Natalie Portmannel és Scarlett Johanssonnal), pompázatos kiállításban meséli el VIII. Henrik második felesége nővérének (vagy húgának, a vita még mindig folyik a történészek között erről) sztoriját. (Bővebben)

Clint Eastwood nagy kedvencem. Ma este egy nyugdíjas betörőt játszik az Államérdek (Sony Movie Channel, 21.00) című ’97-es thrillerben, aki utolsó balhéjának egy helyes, gazdag házat néz ki magának – nem tudja azonban, hogy a villa az amerikai elnök titkos légyottjainak helyszíne. Öreg rabló, nem vén rabló, de ha már a rendőrség mellett az egész titkosszolgálat is a nyomában van, akkor az már könnyen megfekszi az ember gyomrát. Laza a szereposztás: Clint bácsi rendez és főszerepel, ahogy szokta; mellette Gene Hackman az elnök, Ed Harris pedig zsaru. Jó film.

Van egy francia komédia, a Madame (Duna, 22.20), amit nem láttam, szerintem nem is fogok megnézni, hacsak nem Rossy de Palma, Toni Collette és Harvey Keitel triójának játékáért nem… Valami puccos vacsora történetét meséli el a film, amiben az ügyetlen szolgálóleány (na ki?) fogja eljátszani az est úrnője szerepét.

Maár Gyulát sajnos ma már leginkább Törőcsik Mari néha férjeként tartják számon, s bár életműve nagy részének valóban Mari volt a múzsája, témája és főszereplője, igen jelentős filmes volt, aki szép, tiszta és őszinte filmeket tett le az asztalra. A Teketória (Duna, 23.55) is ilyen, melyben egy negyvenes nő küzd meg válásának következményeivel, a negyvenéves korral, valamint egy fiatal fiú zavarba ejtő érdeklődésével.

Nincs mára ajánlatom. Csak ismétlések. 

Egy elég laza kis átverős, fordulatos szajréfilm lesz a francia Csalások hálója (Film Mánia, 20.10), melyben két nagymenő tolvaj, egy fiatalabb (Jean Dujardin) és egy idősebb (Jean Reno) megy rá a nagy tutira – a baj az, hogy a szajrénál csak egy dolgot szeretnek jobban: a nőket. Könnyed, élvezetes darab – nem nagy dobás, de biztos találat.

Az Éjsötét árnyékban (Cool, 20.50) Tim Burton rendez (ma este is) Johnny Depp köré gótikusan éjsötét boszorkányos-vámpíros szatírát. Depp itt egy nőfaló telepest alakít Amerika (h)őskorában, akit egy nap utolér a végzete: egy boszorkány szívét töri össze, akinek viszont megvannak az eszközei a méltó és kegyetlen bosszúra… Johnny fiú körül Helena Bonham Carter, Michelle Pfeiffer és Eva Green ropja dévaj körtáncát.

A Mátrix-trilógiáról ismert Wachowski-testvérek írták és rendezték a V, mint vérbosszú (AXN, 21.00) című filmet, mely egyszerre kosztümös kalandfilm, politikai thriller és antiutópia. A történet a zsarnokságról, az elnyomásról, a média agymosásáról és az ez ellen lehetséges küzdelem lehetőségeiről és szükségességéről szól; azt vizsgálja, mi történik, ha egy diktatúrában az egyén a saját kezébe veszi a törvényt. “Ne kérdezz, ne kritizálj, ne is gondolkodj: a Párt mindent jobban tud!” – üvölti a filmbeli gonosz kancellár.” (A képen Natalie Portman a történet egyik főszerepében.)

A V, mint A vasálarcos (Moziverzum, 21.00) azonban csak kosztümös kalandfilm. Leonardo diCaprio a gonosz király jó ikertestvére, akit ezért a gonosz király úgy büntet, hogy vasálarcot forrasztat az arcára. Viszont mindenki egyért, ám abban mindenki egyetért, hogy Athos, Porthos és Aramis (John Malkovich, Gérard Depardieu és Jeremy Irons), no és D’Artagnan (Gabriel Byrne) kikardozza az igazságot.

A lovacskás filmek kedvelői megnézhetik megint A paripát (Filmcafe, 21.00), melyben egy ízig-vérig városi lány (Diane Lane) örököl egy versenylóistállót, amit egy veterán “suttogó” (John Malkovich itt is) segítségével szeretne gatyába rázni. Drámai végkifejlet, katartikusan lobogó sörények, szélsebesen vágtázó paták!

Gene Hackman tipikusan az a fazon, aki úgy harminc éves kora körül felvett magára egyfajta fizimiskát, és ahogy teltek, múltak az évek, rajta bizony nem fogtak azok a bizonyos vasfogak. Harminc évesen is enyhén pocakos sörissza raktárosnak látszódott, ahogyan a hetvenegyedikben -e film forgatása idején- is. Közben eljátszott egy csomó legendás szerepet: például ő volt Popeye Doyle a Francia kapcsolatban, ő játszotta Coppola Magánbeszélgetésének főszerepét, a mániákus lehallgató ügynököt, ő volt az a szadista seriff, akit annyira utált mindenki Clint Eastwood nagyszerű westernjében, a Nincs bocsánatban. Az arany markában (RTL Spike, 21.00) című kitűnő szajréfilmben ez a joviális öregúr egy szuperrablót alakít, aki nagyszámú kollégái közül tündökletes intelligenciájával, valamint hidegvérű gyilkolászási kedvével tűnik ki. (Bővebben)

A Sully – Csoda a Hudson folyón (Viasat6, 21.00) című filmben Clint Eastwood a repülőgépét 155 utassal vészhelyzetben a jeges Hudson-folyóra leszálló Chesley Sullenberger kapitány legendáját meséli el. Perfekt, tulajdonképpen hibátlan film, mely elegánsan reprodukálja a szerencsés végű repülőgép-szerencsétlenség körülményeit, Tom Hanks (és Eastwood) pedig sikerrel teremti meg a hőst Sully alakjában – aki itt is, és a valóságban is szerény, de szakmáját magas szinten űző átlagember.

A repüléstől rettegőkhöz szól a Légcsavar (Duna, 21.20) című thriller is, melyben Jodie Foster alakít egy anyát, aki éppen halott férjét szállítja haza, Amerikába, egy normál repülőjáraton. A hosszú úton a nő elalszik, s mikor felébred, csak azt látja, hogy a vele utazó, hatéves kislányának nyoma veszett. Mindössze a keze lenyomatát látja az ablaküvegen… Kívülről! Muhaha. (Vicceltem.)

Bár nem több egy szórakoztató szélhámos-filmnél, A tehetséges Mr. Ripley (RTL Spike, 22.50) is igen jó választás lehet ma estére. A címszereplő Tom Ripley (Matt Damon) egy csóró New York-i srác, aki egy valamiben biztos, hogy nem akar csóró lenni, s ennek érdekében különös képességet fejleszt ki magában: bárkit képes hitelesen utánozni. Tom meredeken kúszik felfelé a társadalmi ranglétrán, de meddig még? Damon partnerei Gwyneth Paltrow, Cate Banchett, valamint Jude Law és Philip Seymour Hoffman, a filmet pedig Anthony Minghella (pl. Hideghegy, Az angol beteg) rendezte.

Terrence Malick, úgy tűnik, végképp bezárta magát a saját maga által épített kozmikus elefántcsonttoronyba. Ki sem lát már onnan. (Pedig például ez még jó volt.) Az univerzum története (Duna, 22.55), “minden idők leglátványosabb IMAX-filmje” és effélék, nagyjából alig több, sőt, tán még kevesebb is, mint az Élet fájából kimaradt jelenetek random egymásutánisága, amit nem egy épeszű rendező, nem is egy dilettáns vágó, hanem egy őrült véletlen-generátor rakott össze. Látványos mozi, legalábbis helyenként akadnak benne szép képek, lélegzetelállító távlatok – de azért hagyjuk már ezeket a bombasztikus ajánlásokat… (Bővebben)

Jelen pillanatban minden idők legjobb filmje A remény rabjai (RTL II, 20.25), legalábbis az imdb olvasóinak 2 milliót is bőven meghaladó szavazata alapján. Frank Darabont rendezése Stephen King könyvéből készült, (a képen látható) Morgan Freeman és Tim Robbins főszereplésével. (Bővebben)

Picit később azonban jön A másik Boleyn lány (Filmcafe, 21.00) is, szintén rengeteg sztárral (leginkább Natalie Portmannel és Scarlett Johanssonnal), hogy pompázatos kiállításban mesélje el VIII. Henrik második felesége nővérének (vagy húgának, a vita még mindig folyik a történészek között erről) sztoriját. (Bővebben)

Egyenes, szép sportdráma a svéd Janus Metz filmje, a Borg/McEnroe (Duna, 21.25), mely Björn Borg figuráját állítja a minden idők egyik legizgalmasabb wimbledoni teniszdöntőjét felelevenítő történet középpontjába. Természetesen, a -számomra- jóval izgalmasabb személyiségű John McEnroe-t sem tudja megkerülni, ő azonban csak másodhegedűs a filmben. A döntőben is az volt, bár ha az egy évvel későbbi, 1981-es döntőt helyezzük a történet csúcspontjába, akkor pont fordított lenne a felállás. De hát egy svédnek ne vessük szemére, ha egy svédet sztárol – aki ráadásul ezért mindent meg is tett nagyszerű pályája során. Érdekes adalékokat tudhatunk meg e filmből Borgról (Sverrir Gudnason perfekt alakításában), akinek edzőjével (Stellan Skarsgård) való kapcsolata is van olyan izgalmas, mint maga, a drámai döntő (aminek korrekt, a maratoni teniszmeccs kulcspillanatait kiemelő, illúziókeltően reprodukált jeleneteivel Metz azért szépen elviteti filmjének drámai súlyát), McEnroe (Shia LaBeouf szintén lenyűgöző) így csak asszisztál, de azért kellő súllyal: egy említésre sem méltó ellenfelet legyőzni nem nagy cucc, még ha tudjuk is jól, hogy McEnroe azért nem akármilyen teniszező volt. Egyszóval, mint film, semmi extra ez a mozi, de amit kell, azt biztosan és ízléssel tudja – a végső “poén” pedig tényleg szép, és főleg igaz. 

A Saul fia (RTL II, 23.00) viszont iszonyú kemény dió. A magyar film eddigi legnagyobb nemzetközi sikere, nem csak az Oscar-díj miatt, hanem az ezen kívül elnyert temérdek más díj, elismerés okán is. Döbbenetes erejű képei azóta beleégtek a világ emlékezetébe. Gyötrelmes, súlyos mondanivalót, sőt, kimondanivalót hordozó film. Én már láttam. (Bővebben) 

Kvázi pedagógusnapi ajándék Szabó István 1992-ben bemutatott Édes Emma, drága Böbe (m5, 21.00) című filmje, hiszen két olyan pedagógus-életpályát mutat be, aminek kilátásai vajmi keveset változtak az azóta elmúlt majd’ harminc évben. A két címszereplő (Johanna ter Steege és Börcsök Enikő – a képen) két falusi lány, akik Pestre kerültek pedagógusnak. A fizetésből csak pedagógusszállásra futja, így a fennmaradáshoz megalázó különmunkákat vállalnak. Az egyik budai villákban takarít, miközben főnökével, egy családos férfival folytat bűnös viszont; a másik alkalmi partnereket kényeztet némi javadalmazásért. Kiszolgáltatott, reménytelen emberi sorsok az állítólagos nagy szabadság első, boldog éveiben – egy rendkívül intim, érzékeny, finom filmben.

Ugyanekkor az sem kérdés ma már senkinek, vajon Két apának mennyi a fele? (Film Mánia, 21.00) Ebben a (szintén) múlt századi (1998-as), ám mostanában ki tudja, hányadszorra előkerülő, Patrice Leconte rendezte francia krimi-komédiában a kor bájos sztárja (és Johnny Depp későbbi exe), Vanessa Paradise alakít egy rosszkislányt, aki börtönből szabadulva megpróbálja kideríteni, melyik fazon az igazi apja a jelentkezők (Jean-Paul Belmondo és Alain Delon) közül. Zsolötaxi.

Jack Nicholsont, illetve az általa alakított, középkorúnál picit korosabb, pohosabb puncibubust megkísérti a halál szele a Minden végzet nehéz (Sony Movie Channel, 21.00) című -igen laza- romantikus komédiában. Gyógyulásában aztán leckét kap a nőkből, a nőktől… Jack óriási színész, de azért komédiákban tud rengeteg is lenni, mint például itt is, Diane Keaton viszont még nála is több (az az ordító sírás!). A film ennek ellenére szórakoztató és a célközönséget (50+) nyilván meg is hatja majd.

David Fincher egyik nagy dobása a Harcosok klubja (Mozi+, 21.00) című film volt 1999-ben, mely tűpontosan mutatja be korának (ma is élő) jellegzetes embertípusát, a cinikus, gátlástalan, dekadens yuppie-t. Brad Pitt és Edward Norton.

Elsőként talán nézzük meg, hogyan lesz Hugh Grantből Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le (Filmcafe, 19.15). Ez az angol romantikus komédia az első világháború idején játszódik egy walesi faluban (Ffynnon Garwban 🙂 ), valamint a hozzátartozó dombon. Hegyen. Majd kiderül a filmből. Grant egy angol térképész, aki idegenül mozog a bájos, de maguknak való, furcsa modorú emberek által lakott faluban. Cuki film. (A képen Tara Fitzgerald és Hugh Grant.)

Federico Fellini első komolyan vehető és komolyan is veendő filmjében, A bikaborjakban (m5, 20.30) még az olasz neorealizmus jellemző stílusjegyei dominálnak. A címszereplők egy unalmas olasz kisváros unatkozó, de nagy hanggal megáldott ifjai, akik valahogy mégsem tudnak “túlnőni” a városka főterén…

Elsősorban a teke-játékosok, a white russian nevű koktél kedvelői, a perzsaszőnyeg-mániások, a Coen-testvérek rajongói, illetve azon emberek számára alapfilm A nagy Lebowski (Filmcafe, 21.00), akik legszívesebben egy fürdőköpenyben, a semmit téve töltenék el egész életüket. A címszerepben Jeff Bridgest, mellékesen pedig John Goodmant, Julianne Moore-t, John Turturrót, Steve Buscemit, vagy például Philip Seymour Hoffmant láthatjuk.

Vár ránk azonban A nyolcadik utas: a Halál (Moziverzum, 21.00) is. Ráadásul rendezői (néhány perccel hosszabb, uszkve két jelenettel bővebb) verzióban. Az én korosztályom még moziban látta először (a moziverziót), amikor még szó sem volt Alien-sorozatról. Hogy milyen hatással bírt a film az akkor már picit repedező szocialista közerkölcsre, arra bizonyíték, hogy Nyolcadik utas a benzinkutas címmel már énekelte is a dalt nem sokkal később a Sikátor zenekar. Így születik a kultusz: ha valami bejön, rögtön jön is kifele. Nem mondom, hogy annyiszor néztük meg, ahányszor adták (az a Star Wars volt), mert elsőre is sokk volt Ridley Scott filmje. Számomra azonban azóta is ez a film a Numero Uno, ha scifi-horrorról van szó.

Meglehetősen sablonos történet a Brooklyn legmérgesebb embere (Duna, 21.35), melyben egy mindenkivel perlekedő, kiállhatatlan, önző fráter megtudja, hogy gyógyíthatatlan betegségének következtében már csak kevés ideje van hátra, és ezt, gyökeresen változtatva eddigi életfelfogásán, szeretné jól kihasználni; ám éppen a címszerepet alakító Robin Williams saját, személyes sorsán keresztül válik torokszorítóan megkapóvá. Nem sokkal a film forgatását követően ugyanis a színész önkezével vet véget életének. A tett okai nem tisztázottak: sokan mély depressziót, mások egy bizonyos visszafordíthatatlan elbutulással járó betegséget emlegetnek… Ahogy nézzük a filmben Williamst, és visszaemlékszünk arra az elementáris, életerőtől és energiától duzzadó pacákra, akit mondjuk a Halászkirályban láttunk, kétségünk sem lehet, hogy itt már tulajdonképpen egy haldoklót látunk. Williams mozdulatai fáradtak, arcára rideg maszkként rögzült Harlekin, a szomorú bohóc sírásra fittyedő szájszélű grimasza, tekintete gyakorlatilag nincs. És ennek fényében a történet… tényleg megkönnyeztem.

Gyarmathy Lívia 1984-ben készült Egy kicsit én, egy kicsit te (Duna, 23.30) című lírai groteszkjét annak idején elsősorban azért néztük meg, mert látható volt benne az akkoriban éppen hogy csak megtűrt, de inkább tiltott VHK, más, szintén a háttérbe szorított, valódi underground arcok társaságában. Pedig a film sem rossz, amolyan csehes életkép egy pesti bérházból, ahol egy lakásban él együtt három generáció (Esztergályos Cecília, Őze Lajos, Lukáts Andor, Tóth Ildikó és mások)

Az idő múlásával egyre reménytelenebb álláskeresés gyötrelmei köszönnek vissza a Dick és Jane trükkjei (Viasat3, 20.55) című komédiában, mely Jim Carrey fogyaszthatóbb filmjei közé tartozik. Carrey egy hajdan nagy karrier előtt álló, tehetséges fickót alakít a filmben, aki mégis az utcára kerül – de nem adja fel.

A Hajsza a föld alatt (Duna, 21.50) című izgalmas túszdrámában a New York-i metróban tehetünk egy kirándulást, hogy ezúttal a helyi “BKV” tökös forgalomirányítója szerepében köszönthessük Denzel Washingtont, aki gonosz fegyveresek (John Travolta adja a na-gyon-na-gyon negatív hőst) által elfoglalt, utasokkal teli szerelvényt szabadít fel/ki/meg – a film végére.

Egy igen szép, megtekintésre feltétlenül javasolt francia bűndráma (bűndráma, nem pedig bűn rossz dráma!) a Rozsda és csont (SuperTV2, 22.25), mely egy tragikus sorsú delfinidomárlány (Marion Cotillard) és egy kőkemény utcai harcos (Matthias Schoenaerts – a képen ők) szerelmét meséli el sallangmentesen, keményen, de érzelmesen. (Bővebben)