Mit nézzünk ma a tévében?

Sandra Bullock Oscar-díjat kapott A szív bajnokaiban (Cool, 20.30) nyújtott teljesítményéért – ahogyan ezt már rengetegszer láthattuk korábban. Ha nem, akkor elmondom, hogy ez a valós és valóban hatásos történet egy hatalmas termetű, de kissé lomha (ész)járású, déli srácról (Quinton Aaron) és az ő hi-he-tet-len futball-karrierjéről szól, amit a Sandra által alakított családanya egyenget. (Bővebben)

Az este fő kérdése azonban lehet az is, hogy Hé, haver, hol a kocsim? (Viasat6, 21.00). Utána vagy bambán meredünk magunk elé, vagy várunk a szombat esti ügyintézésre a legközelebbi rendőrőrsön… 🙂  Tipikus nyáresti litty-löty lesz ez a film, amúgy. (Bővebben)

A Ponyvaregényről (Prime, 21.00) bemutatása idején, 1994-ben azt mondtam, hogy az utóbbi száz év legjobb filmje, s tekintve, hogy a film maga épp akkoriban ünnepelte századik születésnapját, ez azért akkor egy elég merész kijelentés volt. Nyilván nem lehet a filmeket abszolút sorrendbe helyezni, nem lehet centire vagy kilóra megmérni, de hogy (a képen látható) Quentin Tarantino remekét akárhányszor meg lehet nézni, az egészen biztos. Ugye?

Láthatjuk aztán ma este Sir Anthony Hopkinst is a Törés (Sony Movie Channel, 21.00) című, igen csavaros cselekményt villantó krimiben; ezúttal egy megcsalt férj szerepében, aki ördögi tervet eszel ki, férfiúi becsületén esett foltot megbosszulandó – Ryan Gosling őszinte sajnálatára.

1994-ben, egy Budapestről Bécsbe tartó vonaton megismerkedett egymással Céline (Julie Delpy), a francia egyetemistalány és Jesse (Ethan Hawke), az amerikai srác. Végigdumálták az utat, sebtiben egymásba szerettek, majd a srác megkérte a lányt, hogy maradjon vele reggelig, amíg annak indul a repülőgépe. Azt hittük, ennyi, soha nem találkoznak többet. Aztán majd’ tíz év elteltével Jesse megírja annak a bécsi éjszakának a történetét egy regényben és a könyv párizsi bemutatóján újra találkozik Céline-nel. Egy újabb végtelen beszélgetés, újabb civódás, egy újabb megkapóan őszinte, bájos románc, melynek ezúttal még azelőtt vége lesz, Mielőtt lemegy a nap (RTL II, 23.00).

Semmit nem mondtam, ha azt mondom: nincs új a tűző nap alatt. Uborkaszezon csúcsrajár – amúgy kiváló filmekkel. Önmagamat részben cáfolnám is rögvest, hiszen visznonylag új film Ben Affleck 2016-os dolgozata, Az éjszaka törvénye (Sony Movie Channel, 21.00), csak éppen néhány napja is vetítették… Amúgy, szép tiszta, romantikus maffiózó-sztori ez, mely Geyza barátunktól (ez Affleck hivatalos harmadik neve!) megszokottan, Boston bűnös éjszakájába kalauzolja el a nézőt. Az idő ezúttal a múlt század huszas évei, tehát a maffia arany-, és a szeszcsempészet virágkora. A főszereplő fiatalember (akit természetesen Ben Affleck alakít), a rendőrfőnök fiacskájaként kerül bele a a bűnbe, hogy aztán hamarosan a város legnagyobb piacsempészévé váljon, erőszakosságának, eszének és kapcsolatainak hála. A töretlenül felfelé (avagy lefelé, nézőpont kérdése) ívelő pályát azonban hirtelen egy szerelem akasztja meg…

Erős, bár sokszor látott programot villant a Filmcafe: Quentin Tarantino eddigi életművének első önálló darabja a Kutyaszorítóban (Filmcafe, 21.00), egy groteszk, bizarr, morbid humorú krimi. Szereplői között pergő és szellemes dialógok cikáznak, a vadul száguldó cselekmény pedig a legváratlanabb pillanatokban zúdít a nyakunkba egy vödör művért. (Bővebben)

Az Erőszakik (Filmcafe, 22.55) viszont a csattanós európai, független válasz Tarantinóra. A kortárs drámaíró-sztárként is ismert Martin McDonagh belga-angol filmjében nevek, mint Ralph Fiennes, Colin Farrell, vagy mondjuk Bruges városa tűnnek fel fontos jelenésekben, ám az abszolút főszerep Brendan Gleesoné (a képen Colin Farrellel), akinél kevés cinikusabb figurát láthatunk eddig a filmvásznakon. Egy igen morbid, abszurd humorú, mocskos szájú, őrült gengszterfilm lesz ez (is).

Az Igaz történet (Paramount Channel, 21.00) című film valóban igaz történeten alapul, amit színdarab formájában is bemutatott Rupert Goold, a rendező. Azonban a történet valójában az igazság mibenlétével foglalkozik, etikai és picit filozófiai értelemben is. Két szereplője van a sztorinak. Az egyik egy sikeres újságíró, aki egyszer, a közvetítendő üzenet érdekében, némileg átírta az üzenetet közvetítő anyag valóságtartalmát. Kvázi hazudott, s ez gyakorlatilag karrierjének végét jelentette (Amerikában így megy ez). A másik főszereplő egy gyilkos, aki a vád szerint kiirtotta a családját. A nárcisztikus pszichopata elfogásakor az újságíró nevét mondta a rendőröknek – így jött létre végül kettejük találkozása. Az újságíró karrierjének újraindítását reméli a gyilkos valódi személyiségének feltárásától, amit szándékai szerint egy könyvben jelentetne meg, a gyilkos viszont médiumként viselkedik és körmönfont, intellektuális játékban reprezentálja számára az “igazság” sokféle természetét. A nézőket nyilván megtévesztette a szereposztás, Jonah Hilltől (aki az újságírót alakítja – jól) a tőle amúgy megszokott kakapisi poénokat várták,  vagy nem tudom, James Francótól meg talán akciókat – ez a film azonban résztvevő gondolkodást kíván, még ha nem is jut messzebb a témában, mint Truman Capote a Hidegvérrel, vagy Norman Mailer A hóhér dala című műveiben. De azért egy jó darabig eljut és addig pontosan is fogalmaz…

A tévé képernyőjén mindenképpen kuriózum a grúz film. Idősebbek számára talán még mond valamit Tengiz Abuladze neve. Az illető úr, ugyebár, grúz volt. 1967-ben bemutatott, a neorealizmus hagyományait a keleti/kaukázusi misztikummal és a szovjetorosz filmművészet melankolikus filmköltészetével vegyítő hangú Könyörgés (m5, 21.00) című alkotása két szomszéd birtok közötti élet-halálharcról szól, melynek során a hagyományos emberi értékek odáig devalválódnak, hogy a megbékélést hirdetőnek kell halállal lakolnia. Tanulságos lesz.

Ezzel szemben, a Holiday (Sony Movie Channel, 21.00) című romantikus komédiában viszont két harmincas szingli, a napfényes Los Angelesben élő Amanda (Cameron Diaz) és a ködös, esős londoni Iris (Kate Winslet) cserél lakóhelyet egy röpke vakáció idejére, hátha jobb lesz nekik akkor – merthogy amúgy nem az, pillanatnyilag. Hogy mennyire lesz jó, arra ad némi támpontot a stáblista, melyből következően, Jude Law a romantikus, míg Jack Black a komikus irányba mozdíthatja a mérleg nyelvét. Az egyensúlyról a csajfilmek specialistája, Nancy Meyers rendezőnő gondoskodik 138 (!) hosszú, avagy éppenséggel túl rövid percben.

A Copland (RTL Spike, 22.00) is tökös mozi. Nem véletlenül vetítik rengetegszer. Ebben az igen kemény zsarufilmben egy “igazságosjános” helyi seriff (Sylvester Stallone remek alakításában!) veszi fel a harcot a simlis nagyvárosi zsarukkal (Harvey Keitel, Ray Liotta, illetve Robert de Niro).

A még fiatal Catherine Deneuve és Gérard Depardieu játssza Francois Truffaut egyik utolsó filmjének, Az utolsó metrónak (Duna, 22.00) két főszerepét. A melodramatikus történet a nácik által megszállt Párizsban játszódik, ahol a zsidó színháztulajdonost felesége a színház pincéjében rejtegeti a németek elől, miközben a férj onnan, a feleségén keresztül instruálva állítja színpadra a színház új bemutatóját. Azonban a színház társas műfaj… (Megmondom őszintén és mea culpa, de ha megfeszítenek se emlékszem erre a filmre. Lehet, hogy nem is láttam…)

Az Isten hozta, őrnagy úr! (m5, 22.25) viszont egészen biztosan halhatatlan remekmű, melynek örök helye van a világ filmművészetének mennybéli mozijában. Egyrészt, mert önmagában is egy remek film, óriási színészek óriási alakításával: Latinovits Zoltán például pályafutásának egyik emblematikus figuráját alkotta meg az Őrnagy szerepében, zseniálisan. Sinkovits Imre falusi tűzoltóparancsnoka hasonló méretű alakítás, gigászi méretű kisember. Fónay Márta, Venczel Vera, Dégi, a postás, Páger, a plébános… (A képen Venczel, Sinkovits, Fónay és Latinovits.) Ha értették, láthatták volna ezt a filmet Hollywoodban, 10 Oscar biztosan járt volna érte. Másrészt, Fábri Zoltán minden idők egyik legjobb irodalmi adaptációját alkotta meg e filmmel, hiszen általa Örkényvilághírű műve (Tóték) e filmmel méltó módon, gondolatában, stílusában hibátlanul, a szerzővel azonos minőségben konvertálódott mozgófilmmé.

Mára végképp nincs semmi ajánlatom… Csak lazán.

A mai napig termékeny táptalaj a különféle konspirációs teóriákat szárba szökkentők számára az amerikai politikatörténet egyik hatalmas, megkerülhetetlen rejtélye, miszerint ki és mi okból, mi célból ölte meg Kennedy elnököt? Erre keresi a választ Oliver Stone is a JFK – A nyitott dosszié (Paramount Channel, 21.00) című, sok díjra jelölt, sok díjat nyert és tényleg lehengerlő szereposztást villantó 1991-es, igen alaposnak tűnő, politikai oknyomozó drámájában.

A Revolver (Mozi+, 21.00) viszont Guy Ritchie 2005-ös filmje, mellyel azonban már kissé átbucskázott karrierjének a Blöffel, és A ravasz, az agy és a többivel meghágott meredélyén… De azért még van benne lendület. Lehet röhögni is, ám az eresztékek már hallhatóan recsegnek, a lufiból szökik a hélium, a vetítőgép pedig kockákat szalajt. De még, de még… Szerencse- és egyéb bűnös játék a téma, Jason Stathamnek pedig hosszú a haja.

Van aztán még a Hatodik érzék (Film, 21.00), ami 2000-ben 7 db. Oscar-díjra volt jelölve, ami messze nem semmi, főleg, hogy rendezőjét úgy hívják, hogy M. Night Shyamalan. Misztikus katyvasz lesz ez a történet is, mint ahogy az egzotikus nevű rendező szinte minden filmje – ezúttal azonban ez tényleg izgalmas. Rémálmaiban halottakat látó kisfiú, akinek álmai szinte valóságosak. Egy pszichológus (Bruce Willis) próbál neki segíteni.

Ma is lesz Robert Schwenke romantikus filmje, Az időutazó felesége (Viasat3, 21.00) szintén. Ez a film ugyan nem merészkedik túl a nagy sikerű lányregény mozgóképes illusztrálásánál, azonban amit tesz, azt ízléssel teszi: a lányok, asszonyok cinikus férfitársai is el tudják viselni e filmet, esetleg némi utólagos ellenszolgáltatás beígérésével 🙂 , de semmiképpen nem rohannak ki a szobából öklendezve, mint általában az ilyen filmeknél. Persze, Eric Bana nem több mint sármos, de Rachel McAdams helyes, és most talán elég ennyi is. (Bővebben)

Akad még Édes kis semmiség (SuperTV2, 22.25) is mára, melyben Cameron Diaz, Christina Applegate és Selma Blair adják azt a három féktelen szinglit, akiket ki sem lehet robbantani a legmenőbb helyekről, egészen addig, míg fel nem tűnik a színen Thomas Jane.

A Titokzatos folyó (Film+, 23.10) egyenesen remekmű a maga műfajában. Nem is mondok itt többet róla, minthogy Clint Eastwood rendezte, főszerepben pedig Sean Penn, Tim Robbins (ők Oscart is kaptak itteni “jelenésükért”), Kevin Bacon és Laurence Fishburne – a képen Sean és Kevin. (Bővebben)

Elsőként mondanám A sast (Paramount Channel, 21.00), a magyar származású Kevin Macdonald (aki tényleg magyar származású… 🙂 ) szandálos, köpönyeges, kockahas-domborítós történelmi kalandfilmjét, magyar statisztákkal és sok magyar helyszínen játszódó jelenettel. Egyrészt régen került adásba, másrészt pont lyan, amilyennek egy július végi hétfő estén lennie kell -nagyjából- egy filmnek.

Másrészt Eladó a családom (Film Mánia, 21.00) is. Ez a történet kizárólag a külsőségeknek élő, sznob újgazdagokról szól. Ismerjük őket (most éppen a Balaton partját formálják betonteknővé és kocka-lakóteleppé). Ők állnak előttünk és utánunk is a sorban a szupermarket pénztáránál, ők foglalják el az utolsó mozgássérülteknek fenntartott parkolót is túlméretezett, hófehér BMW terepjárójukkal, és senki meg nem mondaná róluk, hogy… Amúgy ez egy elég okos komédia Demi Moore-ral és David Duchovnyval.

Ugyanekkor a Véres gyémánt (Film+, 21.00) jóval több egy agyatlan, egyszerű vonalvezetésű lövöldözős akció-thrillernél, hiszen egy (efféle) filmekben rendszerint meglehetősen alul-reprezentált problematikára irányítja rá a figyelmet. Fekete-Afrikát a gazdag világ legfeljebb a luxus-szafarikról ismeri: talmi képeslap-hitelesség ez. Szinte mindennaposak a törzsi harcok, elképesztően brutális polgárháborús vérengzések, népirtások olykor néhány négyzetkilométernyi szikes földért. Vagy mint ebben az esetben, a gyémántért. Leonardo diCaprio is beállt a jófej-sorba, hogy tehetségéhez, eszköztárához szabott módon, műfajban adjon hangot a felhívásnak: itt is élnek emberek, akik, ha nem figyelünk, lassan elpusztítják magukat. (Vagy elindulnak Európa felé, amit viszont már nem fog megállítani semmilyen szögesdrót, vagy politikai kampány… és nem fogak otthon maradni sem, mert egy messziről jött okostojás ezt mondja nekik…) (Bővebben)

A pénzvilág bűnös üzelmeiről később maga Gordon Gecko (Michael Douglas), a tőzsdék feneketlen étvágyú csúcsragadozója tanítja meg a tutiságot a tátott szájú civileknek, Oliver Stone 1987-ben készült, ám még messze nem elavult Tőzsdecápák (SuperTV2, 22.25) című mozijában.

Sem a közönség, sem a kritika nem pörögte nagyon széjjel magát Szász János filmjén, A hentes, a kurva és a félszeműn (RTL Klub, 23.25), úgy gondolom, érdemtelenül. Messze nem hibátlan alkotás, de amiben jó, abban van olyan jó, mint sok más olyan mozi, amit amúgy sokkal magasabbra testálnak, mint ahová való. Tény, hogy nagyon látszik az, hogy ezzel a filmmel Szász fel akart kapaszkodni egy vonatra, a kosztümös történelmi zsánerek divatjára – szerintem a jegy is ott van a zsebében, ám a kalauz elfordult tőle… Pedig erős a sztori, tulajdonképpen jól is van elmesélve. Jó a három fő karakter, mind színészi, mind rendezői/írói szempontból. Jól néz ki a film fekete-fehérben, Máthé Tibor helyenként egészen zseniális képeket mutat. Igazából a legnagyobb problémája a filmnek a határozatlanság: Szász nem tudta eldönteni, hogy akkor most marad a kezdeti, némafilmeket idéző groteszk, ám dokumentarista modorban (amit pl. Coenék olyan jól csináltak az O Brother Where Art Thou-ban), vagy pedig lemegy explicit brutálba (mint ahogy le is ment). Ez a hangvételek közti pendlizés végül az egész film összhatását gyengítette, ami azonban még így sem volt rossz élmény. (A képen Nagy Zsolt.)

Ami tegnap volt, ahhoz képest ami most jön, az lesz az igazi Apokalipszis most (Film Mánia, 20.00). Egy mágikus, misztikus és pszichedelikus utazás vár a bátrakra a zöld pokolba, a Mekong árterében burjánzó dzsungelbe, ahol az őrült Kurtz ezredes az úr. (Zene: Wagner – Walkürök lovaglása, Doors – The End, stb.) Francis Ford Coppola legendás filmjének megtekintése 159 percet (+reklámok) vesz igénybe.

Gavin O’Connor, az általam maga nemében közel remekműnek “bélyegzett” Warrior után, újra a farkaskölykökként együtt nevelkedő fivérpár témájához nyúlt, azonban ez alkalommal csipetnyi, azaz inkább maroknyi autizmussal, mint rendkívüli képességeket előhozó furcsasággal színezve a történetet. A könyvelő (Viasat3, 21.00) címszereplője (Ben Affleck) bűnszervezetek, terrorhálózatok, simlis megacégek könyvelője, aki segít az illegális pénzt legálissá változtatni. Ebben zseni a fickó, aki azonban ezt a képességét betegségének köszönheti, ami azonban az élet minden más területén inkább csak gátolja. O’Connor azonban ahelyett, hogy afféle Esőember-szerű könnyes melodrámát csinált volna, inkább egy kemény akciófilmmel rukkolt elő – 2016-ban az egyik legjobbal. Mainstream zsánermozi ez is, mint pl. a Warrior is volt, azonban cselekményvezetésében, dramaturgiájában olyan erényeket csillant meg, melyek bőven a műfaj legfelsőbb köreibe helyezik a filmet. Keretekben, mondhatni “szorítóban” dolgozik, szabályokban gondolkozik és esze ágában sincs áthágni azokat, mégis kreatív és szórakoztató. Bírtam.

Richard Attenborough Archibald Belanyról, azaz indián nevén Szürke bagolyról (m2, 21.10) szóló filmjét 1999-ben készítette. Pierce Brosnan alakítja a kanadai vadonban élő vadász-írót és elkötelezett természetvédőt, aki az indiánok tiszteletétől, valamint egy természetrajongó fiatal lány (Annie Gallipeau) figyelmétől övezve veszi fel a harcot a dinamittal és más brutális eszközökkel ipari méretű szőrmevadászatot folytató fehérekkel. Szürke Baglyot amúgy ismerhetjük gyerekkorunkból, a Két kicsi hód, A vadon fiai vagy A rengeteg zarándokai című kalandregényeiből.

A Váratlan szépségről (Sony Max, 21.20) azt mondja Perry bácsi: “… nem tesz jót a központi szerepnek és szereplőnek (tehát Will Smithnek)  az, ha lejátsszák a vászonról.
Keira Knightley, Kate Winslet, Edward Norton, Helen Mirren, Naomie Harris vagy Michael Pena ebben a filmben látott játéka egyaránt csillagászati távolságra van az ő alakításától. Sajnos az ő javukra. Ettől aztán ő (Smith) csak egy húzónév a moziban és a film megbillen. Csodálkozva nézem Helen Mirren ámulatba ejtő játékát, Knightley pár percét, ami “felfénylik” a mozivászon.” Én még nem láttam a filmet, ahogy nézem, valami cégvezetőről szól, akinek egy pillanat alatt széthullik jól felépített, irigylésre méltóan gondtalan élete.

Stephen King ‘A test‘ című novellájából készült Állj mellém! (Duna, 21.20), egy igen remek ifjúsági kalandfilm, talán egyedüliként King borzongató életpályáján. Négy 12 éves srác (lásd a képen) unatkozik, és elindul megkeresni egy bizonyos holttestet, amit egyikük, a “dolog” keletkezésében sárosnak tűnő bátyját kihallgatva szerzett tudomást. Természetes, hiteles, helyenként vicces és csak picit thrilleres a film, Rob Reiner remek rendezésében és rengeteg későbbi sztár részvételével.

Latin alternatívát tudok ajánlani arra az esetre, ha idegrendszerünket túl megtépázottnak ítélnénk meg az elmúlt napokban átélt viszintagságok okán, bár ez a latin temperamentum sem tekinthető éppen langymeleg nyuginak. Pedro Almodóvar zseniális Kika című  filmjében (Duna, 22.50) egy kíváncsi és tüzes természetű fodrásznő keresi a szerelmet a szokásos “almodóvari” forgatagban, s amellett, hogy meg is találja, furcsa, nyugtalanító titkokra is bukkan. Semmi komolyra ne gondoljunk azonban, mindössze néhány hulláról van szó, ám Almodóvar rikító színei és féktelen tempója inkább egy elementárisan szórakoztató szatírát tárnak elénk. Főszerepben Almodóvar kedvenc színésznői, Verónica Forqué és Victoria Abril. És Peter Coyote.

Paczolay Béla 2008-ban bemutatott Kalandorok (RTL II, 23.00) című filmjében, egy tulajdonképpen szerethető road-movieban, egy defektes életű erdélyi trombitás (Rudolf Péter) fogja kézen kisfiát (Schruff Milán) és felkerekedik, hogy megkeresse édesapját (Haumann Péter). Generációk, rögös (élet)utak, apró-cseprő nagy kalandok Erdély és Magyarország között – ahogyan Erdélyt, a vidéki Magyarországot és az erdélyi embereket Budapesten, túlcsorduló nemzeti érzelmektől fűtötten elképzelik. (Érdemes elolvasni az erdélyi manna.ro idevágó kritikáját is – az kevésbé ilyen megértő.)

Szép tiszta, romantikus maffiózó-sztori Ben Affleck dolgozata, Az éjszaka törvénye (Viasat3, 21.00), mely Geyza barátunktól (ez Affleck hivatalos harmadik neve!) megszokottan, Boston bűnös éjszakájába kalauzolja el a nézőt. Az idő ezúttal a múlt század huszas évei, tehát a maffia arany-, és a szeszcsempészet virágkora. A főszereplő fiatalember (Ben Affleck), a rendőrfőnök fiacskájaként kerül bele a a bűnbe, hogy aztán hamarosan a város legnagyobb piacsempészévé váljon, erőszakosságának, eszének és kapcsolatainak hála. A töretlenül felfelé (avagy lefelé, nézőpont kérdése) ívelő pályát azonban hirtelen egy szerelem akasztja meg… (A képen Siena Miller Ben Affleckkel.)

A Budacash-, Quaestor-, és ki tudja még milyen pénzügyi balhé érintettjei már jól tudják, hogy nálunk is mindennaposak a meghökkentően nagy haszonnal kecsegtető, valójában azonban csak óriási pénzeket elsikkasztó befektetési ajánlatok, melyekről gyorsan (vagy éppen kevésbé gyorsan) kiderül, hogy nagy haszont igazából csak az kaszál, aki a piramis csúcsán ül. Martin Scorsese filmje, A Wall Street farkasa (Prime, 21.00) pont efféle gátlástalan machinátorokról szól: konkrétan Jordan Belfortról (Leonardo diCaprio valóban Oscart érő alakításában), aki azonban csak szerény vizesnyolcas a mi “tarsolycsabáinkhoz” képest… (Számoljunk utána, ha nem hisszük.) Legyünk tehát nagyon, de nagyon dühösek, mert csakis mi tehetünk arról, hogy ezek a “belfortok” és “tarsolyok” gondtalanul garázdálkodhatnak… (Bővebben)

A szerencsejátékok sporttal összefonódó területén játszódik a Pénz beszél (RTL Spike, 21.00). Akik alkalmanként dollármilliókkal fogadnak a hétvégi bajnoki fordulók eredményére, nagyot is nyernek, vagy éppen nagyot vesztenek. Ebben a környezetben nagy az értéke a biztos tippnek… Erről szól ez a megtörtént eseményeken alapuló sztori, melyet állítólag maga az akkor a golfpályán labdaszedőként dolgozó főhős mesélte el a film producerének. Matthew McConaughey talán e szereppel lépett ki az üresfejű szépfiú kliséjéből és kezdte meg komoly színészi pályáját, Al Pacino, a tuti-tippadóhálózat fejeként viszont ugyanazt a figurát hozza tulajdonképpen, amit például a Fedőneve: Donnie Brascóban is, az agresszív és kegyetlen, sokat tudó és sokat tapasztalt, de valahol belül mégis jólelkű, humánus kisembert. (Bővebben)

A remek Tangerine-t is jegyző Sean Baker maradt a dokumentarista “budapesti” iskolánál e ma esti, Floridai álom (Duna, 21.15) címet viselő filmjében is. Amerika alulnézetben ismét, egy karcos képeslap, ezúttal a napfényes Floridából, egy giga-mega Disney-park közvetlen szomszédságából. Egy lilára festett motelben lakik sok-sok keserű, önhibájából vagy csak a sors szeszélye folytán tartós mellékvágányra került ember, akik így lemaradtak a szebb jövő felé száguldó amerikai álomról. Életüket a sokat látott, sokat tapasztalt gondnok (Willem Dafoe Oscar-díjra méltó alakításában) próbálja terelgetni, inkább kevesebb, mint több sikerrel, de rengeteg empátiával. Érdekes a rendező nézőpontja, ahogyan a motel körül csatangoló 5-7 éves gyerekhordák által láttatja a motel mindennapi – igen zűrös- életét, ahogyan a lakók (kurvák, alkoholisták és más hátrányos helyzetűek) próbálnak egyik napról a másikra jutni. Nyilván sokkolóan hat mindez azokra, akik számára Florida egy igazi Disney-paradicsom, a mindennapi luxus, a valóra vált álmok hazája – de innen, a pesti hatodik-hetedik-nyolcadik kerületből nézve mindaz a kegyetlen valóság, amit e film bemutat, sajnos még mindig csak az álom kategóriája (és most nem a filmbeli kötekedő, agresszív anya figurájára gondolok, hanem úgy, en bloc).

Rendkívül jól szerkesztett, helyenként valóban lélegzetelállítóan látványos háborús freskó a Dunkirk (RTL Klub, 21.20), ám én azoktól a szuperlatívuszoktól mégis tartózkodnék, amellyel az első körös kritikák túlnyomó többsége él. Szép film, jó film Christopher Nolan mozija, de hogy ilyet még nem láttunk, az azért erős túlzás. (Bővebben)

1995-öt írjunk inkább. Egy Budapestről Bécsbe tartó vonaton ebben az évben ismerkedik meg egymással Céline (Julie Delpy), a francia egyetemistalány és Jesse (Ethan Hawke), az amerikai srác. Végigdumálják az utat, sebtiben egymásba szeretnek, ám mindketten tudják, hogy boldogságuk hamarosan véget is ér, Mielőtt felkel a nap (RTL II, 23.00). Így kezdődik Richard Linklater évtizedeken átívelő, elbűvölően romantikus története.

A Wind River – Gyilkos nyomon (Sony Movie Channel, 21.00) című akció-krimi nagyjából a masszívan kitaposott műfaji középúton halad. Egy isten háta mögötti, wyomingi indián rezervátum területén játszódik a történet (a képen jelenet a filmből) süppedősen mély hóban és csikorgó fagyban, az indiánok hitében még a mai napig meglévő szellemvilág misztikuma lengi be a tájat – azonban a film végére tökéletesen kiderül, hogy itt nem találunk semmi misztikusat, legfeljebb alávaló emberi gazságot. (Bővebben)

Éppen negyedszázados mozi Az utolsó esély (Filmcafe, 21.00), néhai Tony Scott elég izgalmas tengeralattjárós akció-dolgozata, melyben az éppen minap 90 éves Gene Hackman, a műszaki bolti eladó külsejű remek színész adja a fafejű, konzervatív parancsnokot, aki -miközben Oroszországban katonai puccs zajlik – atom-tengeralattjáróját orosz vizekre kormányozva majdnem kirobbantja a harmadik világháborút. Szerencsére, eközben észnél van fiatal másodtisztje, Denzel Washington.

Két középkorú embert (Juliette Binoche és Clive Owen) láthatunk az Apropó szerelem (Paramount Channel, 21.00) című romantikus komédiában, akik valaha tehetséges művésznek számítottak. Mára azonban különböző okokból kényszerpályákon mozognak, ugyanabban az iskolában tanítanak. Segíthetnék is egymást, megértő társai is lehetnének a másiknak, ehelyett rivalizálásuk lassan valós háborúba fullad. A jelzett műfajban azonban a háború kimenetele borítékolható

Hasonló opció a Rögtönzött szerelem (SuperTV2, 22.25), amiben egy Kumail Nanjiani nevű, pakisztáni származású amerikai stand up-komikus és sorozatsztár (Szilícium-völgy) meséli el saját szerelmének történetét, mely szakadéknyi kulturális különbözőségek, valamint egy súlyos betegség fenyegető árnya között szökken szárba. Őszinte, feltáró jellegű és szívmelengető komédia ez. (Bővebben)

Charlotte Rampling és Tom Courtenay megérdemelten nyerte el a 2015-ös Berlini Filmfesztivál legjobb női, illetve férfi alakításáért járó szobrait, hiszen megejtő, őszinte, természetes és intim bájjal formálják meg Andrew Haigh gyakorlatilag kétszereplős kamararámájában a 45 évnyi házasságot megünnepelni készülő angol, vidéki házaspárt (lásd a képen). A 45 év (m5 20.50) című film által feltárt cselekmény a címszereplő, nevezetes nap előtti öt nap történéseit meséli el, melyben Kate, a feleség számot vet érzelmeivel, Geoffal való, hosszú házasságával, de legfőképpen végre végére jár férje hajdani nagy szerelmével való, előtte eltitkolt kapcsolatának, miközben Geoff is nagyjából ugyanezt az utat járja végig, csak a saját “ritmusában”. (Bővebben)

Engedhetünk azonban a borzongató csábításnak is és megnézhetjük, milyen az, amikor Megszólít az éjszaka (Film Mánia, 21.00). A Richard Gere főszereplésével készült thriller a Molyember bizonyos kultúrkörökben élő mítoszának ügyes, visszafogott, ám mégis hatásos feldolgozása. (Bővebben)

Később azonban az öregedő Casanova is visszatér az öregedő Alain Delon képében, illetve a Casanova visszatér (Duna, 22.00) című, annak idején Cannes-ban Arany Pálmára is jelölt dolgozatban – ki tudja? Nyal-e még sót a vén kecske?

Peter Greenaway Shakespeare-variációját, a Vihar alapján készült Prospero könyveit (m5, 22.30) viszont inkább otthon ülő kékharisnyáknak, a romkocsmák homályából viszonylag korán hazatérő értelmiségieknek, még meglévő hivatástudatukat ápoló irodalomtanároknak, valamint filmínyenceknek ajánlom.

Pedagógus-témájú Szabó István 1992-ben bemutatott Édes Emma, drága Böbe (Duna, 23.40) című filmje is, hiszen két olyan, akár tipikusnak is mondható életpályát mutat be, aminek kilátásai vajmi keveset változtak az azóta elmúlt majd’ harminc évben. A két címszereplő (Johanna ter Steege és Börcsök Enikő) két falusi lány, akik Pestre kerültek pedagógusnak. A fizetésből csak pedagógusszállásra futja, így a fennmaradáshoz megalázó különmunkákat vállalnak. Az egyik budai villákban takarít, miközben főnökével, egy családos férfival folytat bűnös viszont; a másik alkalmi partnereket kényeztet némi javadalmazásért. Kiszolgáltatott, reménytelen emberi sorsok az állítólagos nagy szabadság első, boldog éveiben – egy rendkívül intim, érzékeny, finom filmben.