Szombat, július 11.

Martin McDonagh 7 Oscarra jelölt Három óriásplakát Ebbing határában (Moziverzum, 21.00) című moziját becézik bosszúdrámának, mások meg fekete-komédiának, valójában azonban egy baromi jól megírt, tűpontos példázat az igazságszolgáltatás erkölcsi-etikai természetéről. Nem mellesleg, ez szerintem az utóbbi évek egyik legjobb és legerősebb filmje. (Bővebben) (A képen a főszerepet alakító zseniális Frances McDormand)

 

 

Danny Boon játéka néha valóban megidézi a hajdani “nagy” francia filmkomikusokat, Bourvilt, Fernandelt, Funes-t, Pierre Richard-t, miközben A sóher (TV2 Comedy, 21.00) című, ma este levetítendő filmje azért túlmegy a szimpla csetlés-botlás helyzetkomikumán és kissé műfajidegen módon, bizonyos erkölcsi tanítást is tolmácsol. Másrészt viszont azt is észre kell venni, hogy Boon sokszor Mr. Beant, azaz Rowan Atkinsont, hogy ne mondjam, egyenesen Adam Sandlert juttatja eszünkbe. Mondhatjuk erre, hogy “jaj nekünk!”, de szerencsére a kakipuki poénok nem férnek bele Boon eszköztárába. A Szuper-hipochonder kapcsán már megkapta tőlem a francia Sandler jelzőt Boon, de azért ne essünk kétségbe, pont annyira idióta a francia komikus, mint amerikai kollégája: semennyire (lásd pl. Isten hozott az isten háta mögött c. filmjét). (Bővebben)

Talán jobb lett volna, ha valóban kap valami misztikus felhangot a Wind River – Gyilkos nyomon (Viasat3, 21.00) című akció-krimi, mint ahogyan a filmes adatbázisokban jelölik a műfaji meghatározások között, azzal tán valóban különlegessé vált volna; nélküle azonban megmaradt a masszívan kitaposott középúton. Merthogy, lett volna helye a misztikumnak ebben a történetben, mely egy isten háta mögötti, wyomingi indián rezervátum területén játszódik süppedősen mély hóban és csikorgó fagyban, az indiánok hitében még a mai napig meglévő szellemvilág pedig maga a misztikum – azonban a film végére tökéletesen kiderül, hogy itt nem találunk semmi misztikusat, legfeljebb alávaló emberi gazságot. (Bővebben)

Nathaniel Hawthorne klasszikusának, A skarlát betűnek (Filmcafe, 21.00) hagyományos, veretes adaptációját Roland Joffé rendezte mesterien, 1995-ben. A gyönyörű, a kor erkölcsein bátran átlépő Hestert az akkor még tán természetes szépségében tündöklő Demi Moore, míg szerelmét, Dinsdale tiszteletest Gary Oldman alakítja, miközben a megcsalt férj (Robert Duvall) csak néz, mint mi a róluk szóló filmet.

Nézhetjük azonban Sophie Marceau-t is Philippe de Broca igen alapos és igen látványos Balzac-adaptációjában, a Huhogókban (Duna, 21.20). Ez a film a lobogó inges, szakadékba ugrós, romantikusan szerelmeses, vadul kardozós történelmi történetek közé tartozik és tulajdonképpen hibátlan alkotás a maga nemében.

Ajánlanék ma estére egy koncertet is, elsősorban azoknak, akik Bobby McFerrint csak afféle vicces palinak ismerik, aki a Don’t worry, be happy! című, idegesítően optimista slágert énekelte annak idején. Bobby amúgy rendkívüli tehetségű énekes-fenomén. Bizonyság erre a ma adásba kerülő MÜPA-beli estjének felvétele (m5, 22.45). 

Tovább a blogra »