Ha egy jelzőt kellene mondanom Quentin Tarantinóra, akkor azt mondanám, hogy: szertelen. Annyira szabálytalan, öntörvényű, szabad a faszi, hogy lehetetlen beleszuszakolni bármilyen méretű és címkéjű skatulyába. Miközben elég világosan, és elég rövid vonallal körül is lehet határolni azt az univerzumot, amiben forog. Forgat. Mindegy. Eddigi életműve kivétel nélkül a filmművészet alsó-szélső, esztétikai értelemben csekély értékű perifériáiból táplálkozik, miközben filmjei inkább a művészmozik igényes filmekhez szokott, eredetiséget és/vagy katartikus szellemi élményeket kereső közönségét mozgatja meg. Érdemes beleolvasni a Volt egyszer egy… Hollywood (HBO, 20.00) című, eddigi legújabb moziját követő kommentekbe, ahol az internet nem éppen az imént jellemzett rétege többségében értetlenkedik, sőt, utálkozik. Vagyis nem érdemes, mert a filmből ezek a vélemények nem fogtak fel semmit, számukra Tarantino egy felfuvalkodott ripacs, rajongói pedig sznobok – a film pedig szar. Pedig nagyon nem az… (Bővebben) (A képen Brad Pitt és Leonardo DiCaprio a film egyik jelenetében.)
Láthatjuk viszont Jean-Paul Belmondót is, méghozzá Az arany bűvöletében (Film Mánia, 21.00). Ez egy minket kicsit Rejtő Jenő idegenlégiós történeteire emlékeztető idegenlégiós történet, melyben néhány kalandra éhes idegenlégiós nácik által zsákmányolt aranyat igyekszik megszerezni, valahol a messze, a Szaharában.
Guy Ritchie 2015-ös filmje, Az U.N.C.L.E. embere (Film+, 21.00) egy hatvanas évekbeli tévés kémsorozat remake-je. A külcsín alapján egyfajta stílusbravúr, hiszen a helyén van benne minden, a színek, a cselekmény (bár a hidegháborús orosz-amerikai meccs ebben a formában lefutott már, a jelenlegi formájában pedig nem ilyen), a korhangulat, a környezet megteremtése – csak hát minek mindez? Jelen pillanatban és a közelmúltban legalább 4-5 hasonló kategóriájú és témájú kémtörténet fut a mozikban, az épp kifutottakról nem is szólva. Mint Szaharában a homok. Ráadásul, a karakterek sem túl markánsak, a cselekmény pedig alulról súrolja a legostobább Bond-filmek színvonalát… Mondom ez úgy, hogy a film, önmagában mégis szórakoztató, izgalmas és látványos, bár egyáltalán nem olyan, illetve nem úgy humoros, mint Ritchie korábbi filmjei…
A Ron Howard által rendezett Egy csodálatos elme (Paramount Channel, 21.00) című, bőven díjazott filmben Russell Crowe alakít egy skizofréniában szenvedő matematikai zsenit, akit ettől még lehet szeretni. Szép történet ez amúgy, ha nem látta volna már mindenki, de ettől függetlenül, jó film is.
A ma esti Legyőzhetetlent (Viasat3, 21.00) ne keverjük össze Clint Eastwood hasonló című Mandela-életrajzával, de Werner Herzog filmjével se. Azonban ez is egy életrajz… Elég jó kis mozi ez (is), főleg, ha szeretjük a sportot, a sportdrámákat. Egy vidéki srácról szól a történet, aki addig álmodozott, míg álma valóra vált. Vince (Mark Wahlberg) valós figura, egy átlagos kisember, akinek egész életében az volt a vágya, hogy profi amerikai futballista legyen. Vince azonban soha nem került be egyetlen menő csapatba sem, így felnőve csaposként és helyettes tanárként -valamint óriási futballrajongóként- élte életét. Egy nap azonban, már jócskán benne a harmadik X-ben, a Philadelphia Eagles nyílt játékosválogatójára jelentkezve kiválasztják, hogy profi futballista legyen. Vince története maga az amerikai álom és ezzel együtt egy igaz történet.
Kalandfilm lesz a klasszikus Pillangó (Film Mánia, 23.10), Steve McQueennel és Dustin Hoffmannal. Henri Charriére könyvét minimum ötször olvastam, de a filmet is láttam jó néhányszor – mindkettő egy szökés történetét meséli el a hírhedt börtönként működő guyanai Ördög-szigetről. A kedvenc jelenetem a leprások között játszódik, sajnos az a filmben nem olyan, mint ahogy a könyvből olvasva elképzeltem – ennek ellenére ez egy jó kis veretes darab.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: