Szombat, október 3.

• efes
• 2020. október 2. péntek

Két, egymással szorosan összefüggő életpályát , sorsot és embert mutat be a Fosse/Verdon (HBO3, 20.00) című minisorozat, melyet ma este egyben nézhet végig a vállalkozó kedvű, színháztörténet iránt is érdeklődő musical-rajongó. A két, egybefonódó életutat elmesélő történet hitelességét híres Broadway-színésznő Gwen Verdon és a zseniális táncos-koreográfus-rendező Bob Fosse közös gyermeke, a szintén igen kalandos életpályát futó Nicole Fosse garantálja – a történetében természetesen az ő gyerekkori karaktere is fontos szereplő. Mondhatni lakmuszpapír a két rendkívül erős egyéniség héjanászában, ha élhetek ezzel a súlyos képzavarral. Ő is táncos lett, ő is megküzdött később mindazokkal a kihívásokkal, amivel szülei (a képen Michelle Williams és Sam Rockwell), csak ő mindezt túlélte. E kettős/hármas portrét, mintegy nyolc részben, Thomas Kail és Steven Levenson alkotta televíziós minisorozattá. (Bővebben)

 

 

A többieknek Vágy és vezeklés (Filmcafe, 21.00) marad… A film rendezője, Joe Wright amúgy érdekes fazon. Nem mondom, hogy feltétlenül tetszik mindig, amit csinál, de tagadhatatlan, hogy olykor kifejezetten meglepő ötletekkel próbálja felrázni az általában igen konzervatív szemléletű romantikus dráma műfaját. E múlt század harmincas éveiben játszódó filmjének narrációját például erősen ritmizált, zenei hatású képszekvenciákkal pörgeti fel, melyek aztán a filmben a késő viktoriánus enteriőrök, lebbenő fátylas romantikájával vegyülve erősen sejtelmes, érzéki és izgató világot eredményeznek, még akkor is, ha Keira Knightley csontkollekciójában annyi erotika van, mint egy vállfákkal teli, üres szekrényben. Vanessa Redgrave viszont hatalmas színésznő. Pont.

Richard Curtis Igazából szerelem (SuperTV2, 21.00) című, kétórás szerelmi kaleidoszkópja inkább a karácsonyi tematikába illik… Persze, ettől még ez egy kiválóan megírt és ugyanilyen jól megszerkesztett romantikus komédia, szuper karakterekkel, ezekhez méltó színészi alakításokkal (pl. Hugh Grant tánca), minimális mélységgel, de semmiképpen nem felszínességgel, olykor meghökkentően frivol, de még vicces szabadszájúsággal. (Bővebben)

Semmit nem tudok az 1989 – A fordulat éve (m5, 21.05) című német kémtörténetről, mely egy CIA-nak és a keletnémet Stasinak egyszerre kémkedő pasasról, valamint a berlini fal lebontásáról szól, mintegy 130 percben. Lehet, hogy jó lesz ez…

Tulajdonképpen “mese habbal” A király összes embere (Story4, 21.45), hiszen egy becsületes politikusról szól a történet, ami így önmagában, a valóság hímes mezején bandukolva, tényleg nem több egy szép oximoronnál. De a viccet félretéve, Willie Stark valóban élt, s bár karrierje és figurája eléggé “dramatizáltan jelenik meg” a filmben, a történet mégis a valóságban gyökerezik, minden benne megmutatkozó emberi gyengeséggel egyetemben. A film amúgy remake. Sean Penn is remek Stark szerepében (ugyan most is fullba’ nyomja), de elképesztő a mellékes karaktereket alakító színészek névsora is, Kate Winslettől Sir Anthony Hopkinsig. Kissé idealista megközelítésű, ám mindenképpen tanulságos film ez – manapság pedig főleg az.