Julie Taymor filmjében, a Fridában (Filmbox Plus, 21.00) Salma Hayek kelti életre Frida Kahlót, a híres-hírhedt mexikói festőművésznőt. A film tökéletesen idézi meg a festőnő alakját, művészetét, de az adott kor és ország társadalmi, politikai körülményeit is, Hayek pedig e filmmel lett igazi színésznő (legalábbis a szememben). De ami még fontosabb, hogy a film képi világa is Frida Kahlo látásmódján alapszik, méghozzá szinte kockáról kockára. Elliot Goldenthal pedig minden idők egyik legerősebb, legszuggesztívebb filmzenéjét követte el itt…
Ma már azért eléggé látszik, hogy a Madarak (Filmcafe, 21.00) című klasszikus horror minden jelenete mennyire meg van rendezve… De hogy van megrendezve! Hitchcock szinte rajzolja a filmet. Viszont, mialatt -néhány éve- újranéztem, rengetegszer eszembe jutott Lynch és a Twin Peaks, aminek köszönhetően végigröhögtem ezt a megkerülhetetlen műfaji klasszikust. Hiába, az idő kerekét megállítani… (A képen Tippi Hedren.)
A régi környék (RTL Spike, 21.00) viszont egy igen különleges, mélabús kis film, melynek hangulatáról talán elég lenne annyi is, hogy kísérőzenéje részben Nick Drake dalaiból áll… (Oké, de ki volt Nick Drake?) A Zach Braff által írt, rendezett és főszerepelt megkapóan szép és egyszerű film középszerű színészként dolgozó főszereplője az állandó depresszióban szenvedő Andrew, aki hosszú idő után édesanyja halálhírére tér vissza a szürke és unalmas kisvárosba, “a régi környékre”, amit annak idején pszichiáter apja tudálékos dominanciája, valamint a kilátástalan unalom miatt hagyott ott. Az idők azonban változnak… (Na.)
Talán ma lesz az az este, amikor megnézzük a Szárnyas fejvadász 2049-et (Viasat3, 21.00), a legendás sci-fi lenyűgöző képekben tobzódó, de kissé közepes folytatását. A filmet teljes egészében Magyarországon forgatta -az amúgy rendkívül tehetséges- Dennis Villeneuve. (Bővebben)
Shirley Maclaine -ki tudja, hányadik- jutalomjátéka Az utolsó szó (Duna, 21.15) című csendes, mélabús történet. Shirley egy idős, gazdag üzletasszonyt alakít a filmben, aki egész életében kíméletlen döntésekhez és kőkemény kompromisszumokhoz szokott az amerikai üzleti élet vérszomjas férfiakkal zsúfolt világában. Elérkezett azonban az idő, amikor a hölgy úgy dönt, hogy megírja gyászjelentését: ehhez egy fiatal, ambiciózus újságírónő (Amanda Seyfried) segítségét veszi igénybe, tekintve, hogy életébe egy dolog nem fért bele, a család.
Az Etűdök gépzongorára (Duna, 23.05) Nyikita Mihalkov harmadik játékfilmje, amire sokszor hivatkoznak úgy, mint etalon az irodalmi filmadaptációk körében. A film Csehov kalandos sorsú Platonov című drámája alapján készült, de ami alapján messzemenően jogos az ‘etalon-státusz’, az az, hogy Mihalkov nem törekedett a csehovi szöveg szóról szóra mozgóképre történő átültetésére, hanem a mű mélyére törve annak alapszituációját vázolta fel, a benne szereplő karakterek érzékletes bemutatásával mintegy megidézve Csehov szellemét, Csehov világát, a (múlt)századforduló vidéki Oroszországának lényegét. A film színhelyéül szolgáló dácsa lehetne akár a Cseresznyéskert, a Három nővér vagy az Ivanov színhelye is, de a szereplő karakterek is ismerősek, feltéve, ha láttunk már színházban egy-két Csehov-darabot. Mihalkov így tulajdonképpen egy általános Csehov-portrét, -panorámát készített, ám ezzel együtt a film tökéletesen egyedi, szuverén műalkotás is. Mindenképpen, minden tekintetben mestermunka. Amúgy Mihalkov -szokásához híven- e filmben is feltűnik színészként, Nyikolaj Ivanovics Triletszkij szerepében, bajuszos, vigyorgós pofa, okkerszínű jellegzetes orosz blúzban, zakóban. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: