Mit nézzünk ma a tévében?

Műfajilag mondva, vaskosan romantikus komédia a Csak veled (Filmcafe, 21.00) című nagyon-nagyon édes, jaj-de-cuki történet, melyben Marisa Tomei és Robert Downey Jr. látható, Norman Jewison atombiztos rendezésében. A téma mi más lenne, mint a szerelem. 1994-es film. (Csak mellesleg mondom, Marisa Tomei pont ugyanígy néz ki ma is.)

Annyiszor adták már a Macska-jajt (AMC, 21.00), hogy szerintem ma már soha nem nézi senki, holott Emir Kusturica (eddigi) utolsó értelmezhető alkotása ez, az aranyfogak, a hangos umca-umcazene és a féktelen tivornyákat kedvelők kultuszfilmje. No, de ezek mind csak szubkultúrák…

Steven Spielberg részben Budapesten forgatta München (Paramount Channel, 21.00) című drámáját, ami amellett, hogy sok magyar színész és ismert magyarországi helyszín is feltűnik benne, néha alig, máskor éppen eléggé felismerhetően, azért is érdekes, mert a mester ezúttal nem mesét mond, hanem valós történelmi eseményt, a müncheni olimpián az izraeli sportküldöttség ellen elkövetett véres merénylet körülményeit eleveníti fel. (Bővebben) (A képen Ciarán Hinds, Eric Bana, Mathieu Kassovitz, Hanns Zischler és Daniel Craig.)

Werner Herzog, a legendás német rendező, aki hajdan képes lett volna az amazónai őserdőbe is operaházat építeni (Fitzcarraldo), ismét a dzsungelben tapicskol. A Hajnali mentőakcióban (RTL Spike, 22.00) magát (az egyik) Batmant szívatja meg alaposan, bár meg kell vallani, Christian Bale igen keményen állja a sarat. Herzog tehát ismét kedvenc témáját boncolgatja: főhősét egy számára idegen környezetbe pottyantja, majd nézi, hogy mihez kezd most. Szerintem gyerekkorában legtöbbet azzal szórakozott, hogy hangyákat, bogarakat potyogtatott vízbe, tűzbe, mindegy hová, ahol azoknak biztos nem jó, és nézegette őket. Később filmjeiben ugyanezzel szórakozik, csak már emberekkel. (Bővebben)

Az impozáns, például Sir Anthony Hopkinst, Nicole Kidmant, Ed Harrist vagy Gary Sinise-t is magában foglaló szereplőgárdájától és az igényes, irodalmi alapanyagától (Philip Roth) függetlenül unalmas és széteső film a Szégyenfolt (Filmcafe, 23.10), a szintén messze nem tehetségtelen Robert Benton alkotása. A filmben eltitkolt múltról, valamint bűnről és bűnhődésről lesz szó.

Én nem találtam ma estére semmilyen normális filmet. (Máshol igen, de a tévében nem.)

A Kedves John! (Film Mánia, 20.00) című, nagyon romantikus, ám egy picit háborús drámában ma este is egy rendes, becsületes katonafiú (Channing Tatum) érkezik haza szabadságra a vidéken egyedül éldegélő öregapjához, a szomszédban azonban éppen ott vakációzik a gyönyörű, táguló pupilláit szempillaerdőbe rejtő diáklány (Amanda Seyfried)… Naná, hogy egymásba szeretnek, ami önmagában nem lenne baj, csupán az a bökkenő, hogy éppen háború van! A filmet rendezte Lasse Hallström, aki ebben a műfajban ritkán ismer mértéket.

A 2015-ben bemutatott Spotlight – Egy nyomozás részletei (AXN, 21.00) tulajdonképpen egy dokumentarista játékfilm, mely egy valóságos eseményt dolgoz fel tényszerűen, beazonosítható helyszíneken és figurákkal. A történet a Boston Globe nevű újság oknyomozó riporterei által írt és 2002 elején publikált cikk keletkezéstörténetét meséli el, mely addig soha nem látott méretű földcsuszamlást okozott a római katolikus egyházban. A filmet az oknyomozó újságírás jellegzetes eseményei töltik ki: újságírók ülnek egy teremben és értekeznek, vagy telefonnal a fülükön, vagy jegyzetfüzettel a kezükben jegyzetelnek, interjúznak, és rengeteget beszélnek. Nincs semmilyen akciójelent, nincs autós száguldozás, lövöldözés, de nincsenek poénok sem. A film mégis roppant izgalmas (köszönhetően a remek színészeknek is, mint például Michael Keaton, Liev Schreiber, Mark Ruffalo, Rachel McAdams, John Slattery, illetve Brian d’Arcy James – a képen), persze, főleg azok számára, akik hajlandóak még gondolkodni, figyelni, és találnak valami érdekeset abban, amikor bizonyos emberek akár fejjel is a falnak rohannak, ha mögötte az igazságot sejtik. (Bővebben)

Érdekesnek tűnő kolumbiai dráma a Föld és víz között (m2, 21.10), melyben egy anya és súlyosan beteg fiának történetét ismerhetjük meg, valahol a karibi édenkertben. Nem láttam ezt a filmet, de a független filmes Oscarként is értelmezhető Sundance Fesztiválon elnyert közönségdíj (és egy sor más díj) azért ad némi reményt, hogy nem valami dagályos latin melodrámát látunk, hanem valódi, mély emberi történetet. 

A Garni-zóna (Duna, 21.15) viszont biztosan egy ártatlan, régimódi, katonai kiképzős-kisvárosi szerelemespáros történet, a még nem őszülő halántékú Richard Gere-rel, valamint Debra Wingerrel – 1982-ből.

Graham Greene ismert regényének adaptációja A csendes amerikai (Film Mánia, 22.05). Az irodalmi alapanyag viszonylag száraz, de ízléses romantikáját a film rendezőjének, Philip Noyce-nak sikerült hatásvadász szentimentalizmussá gyúrnia, aminek azért annyi eredménye van, hogy a film működik, már ha a működés a papírzsepkendő morzsolgatását jelenti. A történet amúgy a múlt század ötvenes éveinek Saigonjában játszódik, mikor Vietnam még francia gyarmat, de Ho apó kommunistái már izgágáskodnak, orosz, angol és amerikai kémek szívatják egymást; a fősodor azonban a kelet és nyugat találkozása egy fiatal amerikai önkéntes és egy gyönyörű vietnami lány személyében. Én sajnos nem tudom elfogadni Brendan Frasert romantikus amorózó-szerepben (s tán egyáltalán semmilyenben), de tagadhatatlan, itt igyekszik. Zsigeri bumfordiságát azonban nem tudja levetkőzni, így nem tudom őt szeretni. Michael Caine viszont remek, mint mindig, a vietnami lány (Do Thi Hay Yen) pedig gyönyörű.

Sophie Marceau első önálló rendezése a Beszélj a szerelemről! (Duna, 23.25) újfent ismeretlen anyag számomra. Állítólag önéletrajzi elemek felhasználásával készült, a téma pedig egy szakítás (lásd a címet).

Jane Austen kultikus Értelem és érzelem (Sony Max, 20.00) című történetének ma este ismét az Ang Lee-féle 1995-ös filmváltozata kerül műsorra. Ez kifejezetten egy olyan történet, amiben bármikor, bármennyiszer érdemes elmerülni, mint egy kád langymeleg vízben, egy fárasztó és idegölő nap után. Emma Thompson forgatókönyve Oscar-díjat ért, főszereplése is majdnem, de hát láthatjuk őt a filmben Alan Rickman, Greg Wise, Kate Winslet, Hugh Grant, sőt Hugh Laurie társaságában, mielőtt ez utóbbi Dr. House lett volna.

Adam Sandlerből -végzett bölcsész létére- legtöbbször egy is sok. Viszont a Ki nevel a végén? (Film Mánia, 21.00) a félig tele-félig üres pohár tipikus esete. Vagy Jack Nicholson süllyedt le Sandler kakipuki szintjére, vagy Jack emelte magához Ádit. Mondjuk azt ezúttal, hogy félig tele van az a pohár, hiszen e film még bőven a nézhető vígjátékok sorában van. Nicholson tolja ezerrel, ahogy szokta ebben a műfajban, Sandler pedig séróból asszisztál hozzá. Amúgy “a megöntözött öntöző”, illetve, “amikor a fagyi visszanyal” klasszikus sémáinak egyfajta variációját látjuk ismét e műben: amikor az orvos talán betegebb, mint a betege. Indulatkezelés, mint napjaink egyik fő civilizációs mifenéje. (Bővebben)

Az izlandiak, bár skandinávok, egyáltalán nem “szögletesek”. Sőt, állítólag kifejezetten rendetlenek. Lazák, humoruk morbid, kedvük nagy. Nyilván még igen nagy koncentrációban van jelen bennük a hódító, vad vikingek vére. Eme jellemzők érvényesek Benedikt Erlingsson filmjére, az Izlandi amazonra (Duna, 21.20) is. A történet főhőse, egyben címszereplője egy negyvenkilenc éves nő, aki az érintetlenségében fantasztikus izlandi táj védelmében egyszemélyes háborút folytat (lásd a képen) a -szerinte- környezetszennyező, nemzetközi tulajdonú alumíniumkohó ellenében, akit szigorú konspirációban és inkognitóban még felelős politikusok is támogatnak, miközben itt-ott ukrán énekegyüttes fakad dalra a hangamezőben és egy zseniális dob-harmonika-szuszafon trió játssza a kísérőzenét, személyesen, élőben. (Bővebben)

A modern társadalmak tipikus párkapcsolatairól, a párválasztás berögzült sémáiról, illetve magáról, a szerelemről alkotott mai fogalmunkról értekezik az új görög film fenegyereke, Yorgos Lanthimos, széles nemzetközi összefogással készült A homár (Sony Max, 22.55) című, igen komoly díjakkal jutalmazott filmjében. Az elismerésektől függetlenül a film minden egyes pillanatában, de teljes egészében is alkalmas arra, hogy bizonyos befogadási nehézségekkel, előítéletekkel, fixációkkal, illetve röghöz kötött gondolkodással megáldott/megvert nézők sikoltva ugorjanak ki tőle az ablakon. Persze, aki annak idején már belefutott a Kutyafogba, az nagyjából tudja, mi vár rá. (Bővebben)

Freddie Mercury tragikus sorsú figurája, valamint a Queen nevű, világhírű zenekar története van olyan izgalmas és drámai, hogy az filmre kívánkozzon. Először talán Stephen Frears rugaszkodott neki ennek a projektnek, Freddie-t a szintén eléggé híres, egyben legalább annyira megosztó személyiségű Sacha Baron Cohen alakította volna – na, ez a verzió szerintem kifejezetten érdekes lett volna. Brian May, a Queen-jogok felett őrködő, hajdani Queen-tag azonban ezt másként gondolta… Végül a történetet, mely szinte értelemszerűen a Bohém rapszódia (Moziverzum, 21.00) címet kapta, az X-Men-filmekkel, vagy például a Valkűr című második világháborús drámával nevet szerző Bryan Singer rendezte meg, hűvös profizmussal és vélhetően May-ék jóváhagyásával: a film ugyanis pontosan érezhető óvatossággal kezeli a kényes részeket, miközben szégyentelenül kihasználja azt a maga nemében nyugodtan zseniálisnak nevezhető hatásmechanizmust, ami a Queen együttest a rock- és popzene egyik legnagyobb ikonjává tette, Rami Malek pedig azóta Oscar-díjat kapott Freddie Mercury figurájának alakításáért. Nekem nem igazán jött be ez a leosztás… (Bővebben)

A Veszett vad (AMC, 21.00) című filmet William Friedkin rendezte, akihez a Francia kapcsolat, vagy az Ördögűző című klasszikusokat köthetjük. Ezen munkája a fentiekhez nem mérhető ugyan, de az átlagnál mindenképpen jobb: afféle gyakorlati mestermunka. A történet (Anti)hőse (Benicio del Toro), éppen szökésben, így minden környékbeli egyenruhás őt üldözi. El is fogják, de csak azért, hogy (anti)hősünk újra megszökjön, mg több vérbe fagyott áldozatot hátrahagyva. A mester, aki e szabadon futó, ölésre programozott robotot kiképezte, véletlenül a szomszéd erdőségben tevékenykedik állatvédő felügyelőként, szintén nem igazán vadászpártian (Tommy Lee Jones). Egyértelmű, hogy a fékevesztett tanítványt csak egyvalaki állíthatja meg, a mestere. Ám tulajdonképpen ők majdhogynem egy oldalon állnak, a vadakén, a civilizáció és a politika ellenében. Üldözés, menekülés, nagyon véres verekedések… (Bővebben)

Egy igen tökös mai, modern western A préri urai (Filmbox Prémium, 21.00), melyben egy elvált apa (Chris Pine – a műfajban kötelező “jó cowboy”) rabolja végig börtönviselt bátyja (Ben Foster – a képen Chris Pine-nal) segítségével a nyugat-texasi Midland Bank (itt most a bank játssza a “rossz cowboy” szerepét) összes kisvárosi fiókját, hogy így fizesse vissza azt a jelzálogot, amit éppen ez a bank jegyzett be a testvérpár elhalálozott édesanyjának farmjára (melyen nemrégiben olajat találtak, hahaha). Az írott törvénynek, természetesen, közbe kell szólnia két, komótosan dolgát végző ranger (rendőrbíró) személyében, akik közül az egyik kaukázusi (Jeff Bridges), nyugdíj előtt áll és ízig-vérig texasi, a másik indián (Gil Birmingham), és még nála is inkább texasi. Jelen esetben ők lesznek a “rossz cowboy” pisztolyai. Lesz piff-puff, izgalom és egy remek film. (Bővebben)

Nem vagyok egy nagy zsugabubus, a pókert, legalábbis azt, amit a “nagyok” játszanak, pedig csak messziről ismerem. Szerencsére, mert amit ebből az Elit játszma (Sony Movie Channel, 21.00) című filmből megtudhatok erről a játékról, az semmiképpen nem hozza meg a kedvem hozzá… A pergő párbeszédek mestereként és az amerikai közélet egyik legavatottabb ismerőjeként ismert Aaron Sorkin megtörtént események alapján írta és rendezte ezt a filmet, melynek főszereplője a sok százezer dolláros tétekben zajló, titkos pókerpartik szervezésével foglalkozó, amúgy rendkívül sokoldalú tehetséggel megáldott/megvert Molly Blum (Jessica Chastain). A hölgy tevékenysége Amerikában súlyosan büntetendő tevékenység (tiltott szerencsejáték szervezése), ennek megfelelően a film műfajilag a tárgyalótermi dráma és az oknyomozó zsurnál-thriller egyfajta keveréke, minden olyan jellegzetességgel, ami Sorkin korábbi munkáit (pl. Az elnök emberei című sorozat) is jellemzi. Villámsebesen pergő dialógusok, masszív karakterépítés (legalábbis a főbb figurák esetében), ügyes dramaturgia – és meglehetős méretű hossz. A film nyilvánvalóan a tévé képernyőjére készült, nem tartozik funkciói közé a szemkápráztatás, ellentétben a tartalom cizellált és érdekfeszítő közlésének kiemelt fontosságával. Molly Blum, valamint az ügyvédje (Idris Elba) közötti polémia adja meg az apropót Molly sztorijának kibontására: egy érdekes és tanulságos sztori egy érdekes nőről, a sikerről és az ahhoz vezető sokféle útról, és buktatókról.

Emlékszünk Blue Jasmine-ra (Paramount Channel, 21.00)? Ő az a csaj abból a (filmekből) jól ismert, decens, liberális, értelmiségi társaságból, aki már évtizedek óta halálosan unja a rossz családregények dagályosságát idéző, állandó és általánossá rögzült civakodást, a mindig ismétlődő témákat és áskálódásokat – és egy napon dönt. Woody Allen 2013-as filmje ezúttal (a képen látható) Cate Blanchett-et segítette hozzá a már régen megérdemelt Oscar-díjhoz. (Bővebben)

Életközeli történet az 1996-ban készült, angol Fújhatjuk! (m5, 21.00). A hatalmas, közép-angliai bányavidéken sorra zárják be a bányákat, tömegével kerülnek az utcára a kemény fizikai munkához szokott bányászok – és úgy tűnik, ez a sors vár a városka bányászokból álló fúvószenekarára is. A küzdelem a fennmaradásért, természetesen, itt egy sor keserűen vicces nüanszon áll vagy bukik, s ezt a film nagy emberszeretettel, romantikusan, de éleslátón fogalmaz meg, egy sor kitűnő angol színésszel a főbb szerepekben (Pl. Pete Postlethwaite, Ewan McGregor, Tara Fitzgerald…)

Természetesen, Jim Carrey filmje, A Minden6ó (Viasat3, 21.00) komédia. Bár ahogy Jim is öregszik, humora is mintha kissé visszafogottabbá válna – bár az ürítés-motívum azért nála sem kopott ki teljesen. Ezúttal a kutyáját kell szobatisztaságra nevelnie, nagy-nagy nehézségekkel. Bruce, a címszereplő-főszereplő, akit Carrey alakít, egy elfuserált, ám karrierre vágyó tévériporter, aki szentül meg van győződve arról, hogy sikertelenségének csak misztikus okai lehetnek, ezért sűrűn átkozza a Jóistent, mintha ő tehetne egyáltalán valamiről. A Teremtő (Morgan Freeman) megelégelve a sok istenkáromlást, úgy dönt, szabadságra megy, és helyettesítésével Bruce-t bízza meg, tapasztalja csak meg, mily nehéz a Mindenható-élet. Bruce persze a nem várt hatalmat először saját érdekeinek érvényesítésére használja: pl. hogy barátnőjének (Jennifer Anniston) kebelméret-növekedést idézzen elő, a csillagokat lehozza a Földre, illetve vetélytársát kiüsse a vágyott hírolvasói székből. Egy kezdő mindenható is mindenható, Bruce élete fenekestül felfordul. Siker a munkában, siker a nőknél, ez azonban barátnőjének már nem tetszik, ezért elhagyja az egyre fennhéjázóbb Bruce-t. Hősünk azonban látja, hiába minden siker, minden csillogás, ha szerelme elhagyja, mit sem ér az egész, ezért újra Főnökéhez fordul… (Bővebben)

Bár nem több egy szórakoztató szélhámos-filmnél, A tehetséges Mr. Ripley (Filmcafe, 21.00) is jó választás lehet ma estére. A címszereplő Tom Ripley (Matt Damon) egy csóró New York-i srác, aki egy valamiben biztos, hogy nem akar csóró lenni, s ennek érdekében különös képességet fejleszt ki magában: bárkit képes hitelesen utánozni. Tom meredeken kúszik felfelé a társadalmi ranglétrán, de meddig még? Damon partnerei Gwyneth Paltrow, Cate Banchett, valamint Jude Law és Philip Seymour Hoffman, a filmet pedig Anthony Minghella (pl. Hideghegy, Az angol beteg) rendezte.

Szomjas György panelballadáinak emblematikus darabja a Könnyű testi sértés (Duna, 23.05), avagy a könnyű testű sertés újfent konkrét földközeli masszívum. Ma már kultikus jelentőségű látlelet a kőbányai betonrengetegből, Grunwalksy kibillent képeivel, Bikácsy tanár úr éles szemű, oktondi kommentárjaival, no és a potenciazavaros Eperjessel, a Dózsa-melegítős -a napokban 70 éves- Andoraival, Erdős Mariannal, a lakótelepi szexbombával, egy könnyű testű sertéssel, olcsó piákkal és keserédes bájjal, mellyel könnyebb volt elviselni az elviselhetetlenül nevetséges kádári barakk fojtó levegőjét. Billakiráj. Kőbányánszületteeem, ottisnőttemfel. Vannakjobbhelyeeek, de nekemmegfelel. Ilyenek.

Szép, méltóságteljes, romantikus dráma lesz a Színes fátyol (Film Mánia, 21.00), melyben egy Naomi Watts és Edward Norton William Somerset Maugham által megírt karakterei között köttetett, elhibázott házasság története fordul megfelelőre a távoli, múlt század eleji Kína egzotikus, ám kolerától fertőzött tájain. (A képen Naomi és Edward.) 

Michael Douglas és Kathleen Turner szerelmi légyottja viszont háborúba torkollik ma este. A rózsák háborújában (Paramount Channel, 21.00) Danny deVito tartja a gyertyát, sőt, még ő is mondja meg, mikor, ki vágja a másik fejéhez az éppen keze ügyében levő tárgyat s miegymást (értsd ezalatt, hogy ő a film rendezője is egyben…).

Ma este is lesz A másik Boleyn lány (Filmcafe, 21.00), mely rengeteg sztárral (leginkább Natalie Portmannel és Scarlett Johanssonnal), pompázatos kiállításban meséli el VIII. Henrik második felesége nővérének (vagy húgának, a vita még mindig folyik a történészek között erről) sztoriját. (Bővebben)

Viszonylag friss darab Ben Affleck 2016-os dolgozata, Az éjszaka törvénye (Viasat3, 21.00)… Szép tiszta, romantikus maffiózó-sztori ez, mely Geyza barátunktól (ez Affleck hivatalos harmadik neve!) megszokottan, Boston bűnös éjszakájába kalauzolja el a nézőt. Az idő ezúttal a múlt század húszas évei, tehát a maffia arany-, és a szeszcsempészet virágkora. A főszereplő fiatalember (akit természetesen Ben Affleck alakít), a rendőrfőnök fiacskájaként kerül bele a a bűnbe, hogy aztán hamarosan a város legnagyobb piacsempészévé váljon, erőszakosságának, eszének és kapcsolatainak hála. A töretlenül felfelé (avagy lefelé, nézőpont kérdése) ívelő pályát azonban hirtelen egy szerelem akasztja meg…

Clint Eastwood 2014-ben 6 Oscar-díjra jelölt háborús életrajzi drámája, az Amerikai mesterlövész (Film+, 21.00) a ma esti igazi -háborús- ajánlat. Amerikában, saját műfajában jegyeladási rekordokat döntögetett ez a mozi. A kritikát azonban alaposan megosztotta és a közönség egyik -gondolkodóbb- része is megütközött a film néhány jelenetén, illetve azok etikai vonatkozásain (miközben a másik -indulatosabb- fél nyilván diadalittasan bokszolt a levegőbe: America is Great Again!). A film által elmesélt történet valós: Chris Kyle könyvben írta meg, hogyan vált egy egyszerű texasi parasztgyerekből Legendaként (az ellenfeleknél pedig el Shaitanként, “az Ördögként” – a filmben Bradley Cooper által alakítva) ismert háborús mítosszá, akinek számlájára 150 “gaz muszlim” áldozatot ír a Pentagon. (Bővebben)

A 2001 szeptember 11-i New York-i terrortámadás valódi hősei, a mentésben résztvevő rendőrök, tűzoltók és mentősök a főszereplői a World Trade Center (Paramount Channel, 21.00) című elnagyolt, kiszámítható, sablonos és leegyszerűsített cselekményű filmnek, amivel e szörnyű napra emlékeztet minket Hollywood. Ők ennél jóval többet, szebbet érdemeltek volna – bár lehet, hogy nekik így is tetszik, hiszen hömpölyögve árad a pátosz, a csillagsávos lobogó végül magasan lobog, a keményen összeszorított ajkak felett pedig könnycsepp lágyítja a sötét tekinteteket… Oliver Stone-tól azonban kifejezetten csalódás egy ilyen film (miközben például Michael Bay-től vagy Roland Emmerichtől egyáltalán nem lenne az).

Egy szó szerint habkönnyű, francia romantikus komédia az alternatíva. A Szívrablók (Filmcafe, 21.00) témája a szerelem (mi más). A cselekményben egy boldog párkapcsolatok szétbombázásra szakosodott, a szerelmet -nyilván meghatározó csalódások után- már csak cinikusan megélő testvérpár (Julie Ferrier és Romain Duris) fog törököt (Vanessa Paradis) egy megbízásuk teljesítése közben. A végkifejlet nyilvánvaló, odáig az út… kellemes. (A képen Romain Duris szorult helyzetben.)

Vicces, olykor kifejezetten kacagtató film a Jószomszédi iszony (Film Mánia, 21.00), melyben Drew Barrymore és Ben Stiller alakítja azt a szerencsétlen sorsú fiatal párt, akik házasságkötésük alkalmából új otthonba költöznek, ám nem számolnak a felettük lakó öregasszonnyal, aki minden elképzelhető, sőt gyakran még a legelképzelhetetlenebb gonoszságot elkövet, bimbózó közös életüket megkeserítendő. A filmet rendezte Danny De Vito.

A Wind River – Gyilkos nyomon (Fim+, 23.10) című akció-krimi nagyjából a masszívan kitaposott műfaji középúton halad. Egy isten háta mögötti, wyomingi indián rezervátum területén játszódik a történet (a képen Elizabeth Olsen és Jeremy Renner) süppedősen mély hóban és csikorgó fagyban, az indiánok hitében még a mai napig meglévő szellemvilág misztikuma lengi be a tájat – azonban a film végére tökéletesen kiderül, hogy itt nem találunk semmi misztikusat, legfeljebb alávaló emberi gazságot. (Bővebben)

Inkább nézzük Donald Trumpot a Két hét múlva örökké (Cool, 20.55) című romantikus komédiában, mert itt csak egy villanásnyi cameo-szerepet játszik, mintsem a világ látványosan idióta uraként a valóságban, a Fehér Házban. Hugh Grant amúgy ma este is a tőle megszokott módon léha bugyibubus (egy nagyvállalat fejese) ebben a filmben, míg Sandra Bullock egy éles eszű, karakán ügyvédnő – a Grant által alakított karakter beosztottja. Én már tudom a végkifejletet.

Nem tudom, hanyadszorra nézhetjük A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső (Paramount Channel, 21.00) című, erősen gájricsis Guy Ritchie-filmet is, melyben négy lúzer már megint azt a hülye ötletet találja ki, hogy az egyik bűnszövetkezet felé megadandó tartozásukat kiegyenlítendő, kirabolják a másik, még nagyobb bűnszövetkezetet. Az így létrejött óriási kavarodásban aztán a Ritchie-filmektől megszokott vizuális poénok mellett, pergő, általában meghökkentően trágár, de mégis szellemes dialógok, állandó szerepcserék, eltévesztett leszámolások után kerül minden a helyére – és minden marad a régiben.

Leonardo DiCapriót is láthatjuk, ezúttal Quentin Tarantino -sokszor vetített- olasz spagetti-westernek előtti tisztelgő Django elszabadul (SuperTV2, 21.00) című filmjében, melyben egy igen gennyes karaktert alakít – kiválóan). A főszereplők párosát ezúttal azonban egy német vándor-fogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotja, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe a gaz déli rabszolgatartókkal (DiCaprio), személyes indítéktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)

Michael Bay 183 perces, második világháborús látványfilmjét, a Pearl Harbor – Égi háborút (Viasat3, 21.00) is számtalanszor vetítették már, mégis csupán annyira emlékszem belőle, hogy piszok jól nézett ki, amikor az ismert történelmi jelentőségű napon (1941. december 7-én) a japán bombázók lebombázták a hawaii kikötőt. Nyilván a film végén aztán lengett a magasban a csillagsávos lobogó is… De hogy aztán közte mi volt? Passz.

Az a Srác a biciklivel (m2, 21.10) viszont egyáltalán nem rossz gyerek. Csak éppen szar neki az élet: anyjáról nem tud semmit, ám apja is elhagyta, ezért nevelőintézetben él. Az élet őt igen korán érő kihívásaira adott ösztönös válaszait nem szabad bármiféle rosszaságként felfogni, hiszen e filmből is nyilvánvaló, pusztán csak túlélni akar, egyetlen igazi “barátjával”, a biciklijével együtt. Éppen olyan játszani, hülyéskedni akaró, szeretetre vágyó kisfiú ő, mint minden más kortársa. A belga Dardenne-testvérek (Jean-Pierre és Luc), mint az európai film egyes számú szociális lelkiismeretei, az ő tanulságos sorsát tárják a nézők elé eme soron következő tanmeséjükben. (Bővebben)

Rowan Atkinson Maigret-je ezúttal Montmartre sikátoraiban nyomoz a Maigret és az éjszaka örömei (Duna, 21.15) című történetben (lásd a képen). Az ezután, ezen a csatornán következő, Don Quijote-s Terry Gilliam-filmet nem láttam még, de annyi rosszat hallottam róla, hogy ilyen későn én biztosan nem nézem.