A Vágy és vezeklés (Filmcafe, 21.00) rendezője, Joe Wright érdekes fazon. Nem mondom, hogy feltétlenül tetszik mindig, amit csinál, de tagadhatatlan, hogy olykor kifejezetten meglepő ötletekkel rázza fel az általában igen konzervatív szemléletű romantikus dráma műfaját. E múlt század harmincas éveiben játszódó filmjének narrációját például erősen ritmizált, zenei hatású képszekvenciákkal pörgeti fel, melyek aztán a filmben a késő viktoriánus enteriőrök lebbenő fátylas romantikájával vegyülve erősen sejtelmes, érzéki és izgató világot eredményeznek, még akkor is, ha Keira Knightley csontkollekciója alig erotikusabb, mint egy vállfákkal teli, üres szekrény. Vanessa Redgrave viszont hatalmas színésznő. Pont.
Rendkívül up to date viszont a Keresés (Viasat3, 21.00) című thriller, amely szinte teljes egészében különböző számítógépek keresőoldalain és chatszobáiban zajlik. Tehát igencsak kell akarni nézni ezt a filmet, viszont ha megyünk vele, alaposan megcsavarja velünk a világot. Fordulatos történet ez, melyben egy húsvér apa keresi eltűnt húsvér lányát a végtelen virtuális térben.
Az Összeesküvés-elmélet (AMC, 21.00) eközben ma este is tipikusan az a film lesz, amelyik megmutatja, hogy milyen veszélyekkel járhat, ha egy színész túl mélyen beleéli magát szerepébe… 🙂 A viccet félretéve, Mel Gibson valószínűleg már sokkal régebben ilyen, mint amit ebben az 1997-es filmben megmutat magából, viszont a konspirációs teória-mechanizmusok kialakulása, illetve megjelenésük tűpontosan jelennek meg ebben az izgalmas moziban. Mindig vannak, mindig voltak és lesznek is olyanok, akik tisztán (értsd: mindenkinél tisztábban, hiszen mindenki hülye, idióta, ostoba, sőt, vak és süket is, ráadásul át vagyunk verve) látnak mindent, és átlátják azt a mindent átszövő pókhálót, melynek közepén ott csücsül a csúnya, karvalyorrú, kígyóvállú, kapzsi banyapók (az UFO, Soros, az ENSZ, az EU, a komcsik, a kínaiak és egyáltalán, az idegenszívű migráncsok – tetszés szerint behelyettesíthető, illetve felsorolható). A film amúgy vicces is, főleg a Julia Roberts által jegyzett romantikus szál fényében…
Nem sokat tudok a Bársonyos hullámok (Duna, 21.45) című cseh vígjátékról. Egy srác története, afféle felnövés-történet. Apuka bajnokot akar faragni a fiúból, anyuka művészt, a srác viszont a vörös hajú Elát akarja (lásd a képen). Közben éppen zajlik a bársonyos forradalom. Ezt fogom nézni.
Anglia, 1935. A tehetős családba született Briony a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni. Amikor az egyik hétvégén összejön a család, a rekkenő hőség hatására a régóta elfojtott érzelmek veszélyes robbanóelegyként törnek felszínre. Egy sor félreértés következményeként Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert, a nővére, Cecilia szerelmét egy bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítás is elég ahhoz, hogy tönkretegye kettejük bimbózó szerelmét, és örökre megváltoztassa mindannyiuk életét.
Ez az ajánló, valójában Robit börtönbüntetésre ítélik, emiatt nem lehet tiszt, és közkatonaként hal meg Dunkirknél. Cecilia London németek általi bombázásánál veszti életét. B. később megírja kettejük életét hepiendre hangolva. A fent idézett mondat a könyvbemutatón B. szájából hangzik el.
Nem tűnt fel. De az igazat megvallva, egyszer láttam csak a filmet, amikor bemutatták, nem emlékszem már ilyen részletekre.
Vágy és vezeklés:
Nem tudom, feltűnt-e a könyvbemutató végén az írónő szájába adott sunyi, aljas és cinikus végszó:
“Ezért a könyvben meg akartam adni Cecíliának és Robinak, amit az élet elvett tőlük. Nem hinném, hogy ez a gyöngeség jele lenne vagy kibúvó, csupán egy parányi kedvesség. Én adtam nekik boldogságot.”
Pont.