A Vágy és vezeklés (Filmcafe, 21.00) rendezője, Joe Wright érdekes fazon. Nem mondom, hogy feltétlenül tetszik mindig, amit csinál, de tagadhatatlan, hogy olykor kifejezetten meglepő ötletekkel rázza fel az általában igen konzervatív szemléletű romantikus dráma műfaját. E múlt század harmincas éveiben játszódó filmjének narrációját például erősen ritmizált, zenei hatású képszekvenciákkal pörgeti fel, melyek aztán a filmben a késő viktoriánus enteriőrök lebbenő fátylas romantikájával vegyülve erősen sejtelmes, érzéki és izgató világot eredményeznek, még akkor is, ha Keira Knightley csontkollekciója alig erotikusabb, mint egy vállfákkal teli, üres szekrény. Vanessa Redgrave viszont hatalmas színésznő. Pont.
Az Összeesküvés-elmélet (AMC, 21.00) eközben ma este is tipikusan az a film lesz, amelyik megmutatja, hogy milyen veszélyekkel járhat, ha egy színész túl mélyen beleéli magát szerepébe… 🙂 A viccet félretéve, Mel Gibson valószínűleg már sokkal régebben ilyen, mint amit ebben az 1997-es filmben megmutat magából, viszont a konspirációs teória-mechanizmusok kialakulása, illetve megjelenésük tűpontosan jelennek meg ebben az izgalmas moziban. Mindig vannak, mindig voltak és lesznek is olyanok, akik tisztán (értsd: mindenkinél tisztábban, hiszen mindenki hülye, idióta, ostoba, sőt, vak és süket is, ráadásul át vagyunk verve) látnak mindent, és átlátják azt a mindent átszövő pókhálót, melynek közepén ott csücsül a csúnya, karvalyorrú, kígyóvállú, kapzsi banyapók (az UFO, Soros, az ENSZ, az EU, a komcsik, a kínaiak és egyáltalán, az idegenszívű migráncsok – tetszés szerint behelyettesíthető, illetve felsorolható). A film amúgy vicces is, főleg a Julia Roberts által jegyzett romantikus szál fényében…
Nem sokat tudok a Bársonyos hullámok (Duna, 21.45) című cseh vígjátékról. Egy srác története, afféle felnövés-történet. Apuka bajnokot akar faragni a fiúból, anyuka művészt, a srác viszont a vörös hajú Elát akarja (lásd a képen). Közben éppen zajlik a bársonyos forradalom. Ezt fogom nézni.