Inkább nézzük Donald Trumpot a Két hét múlva örökké (Cool, 20.55) című romantikus komédiában, mert itt csak egy villanásnyi cameo-szerepet játszik, mintsem a világ látványosan idióta uraként a valóságban, a Fehér Házban. Hugh Grant amúgy ma este is a tőle megszokott módon léha bugyibubus (egy nagyvállalat fejese) ebben a filmben, míg Sandra Bullock egy éles eszű, karakán ügyvédnő – a Grant által alakított karakter beosztottja. Én már tudom a végkifejletet.
Nem tudom, hanyadszorra nézhetjük A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső (Paramount Channel, 21.00) című, erősen gájricsis Guy Ritchie-filmet is, melyben négy lúzer már megint azt a hülye ötletet találja ki, hogy az egyik bűnszövetkezet felé megadandó tartozásukat kiegyenlítendő, kirabolják a másik, még nagyobb bűnszövetkezetet. Az így létrejött óriási kavarodásban aztán a Ritchie-filmektől megszokott vizuális poénok mellett, pergő, általában meghökkentően trágár, de mégis szellemes dialógok, állandó szerepcserék, eltévesztett leszámolások után kerül minden a helyére – és minden marad a régiben.
Leonardo DiCapriót is láthatjuk, ezúttal Quentin Tarantino -sokszor vetített- olasz spagetti-westernek előtti tisztelgő Django elszabadul (SuperTV2, 21.00) című filmjében, melyben egy igen gennyes karaktert alakít – kiválóan). A főszereplők párosát ezúttal azonban egy német vándor-fogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotja, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe a gaz déli rabszolgatartókkal (DiCaprio), személyes indítéktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)
Michael Bay 183 perces, második világháborús látványfilmjét, a Pearl Harbor – Égi háborút (Viasat3, 21.00) is számtalanszor vetítették már, mégis csupán annyira emlékszem belőle, hogy piszok jól nézett ki, amikor az ismert történelmi jelentőségű napon (1941. december 7-én) a japán bombázók lebombázták a hawaii kikötőt. Nyilván a film végén aztán lengett a magasban a csillagsávos lobogó is… De hogy aztán közte mi volt? Passz.
Az a Srác a biciklivel (m2, 21.10) viszont egyáltalán nem rossz gyerek. Csak éppen szar neki az élet: anyjáról nem tud semmit, ám apja is elhagyta, ezért nevelőintézetben él. Az élet őt igen korán érő kihívásaira adott ösztönös válaszait nem szabad bármiféle rosszaságként felfogni, hiszen e filmből is nyilvánvaló, pusztán csak túlélni akar, egyetlen igazi “barátjával”, a biciklijével együtt. Éppen olyan játszani, hülyéskedni akaró, szeretetre vágyó kisfiú ő, mint minden más kortársa. A belga Dardenne-testvérek (Jean-Pierre és Luc), mint az európai film egyes számú szociális lelkiismeretei, az ő tanulságos sorsát tárják a nézők elé eme soron következő tanmeséjükben. (Bővebben)
Rowan Atkinson Maigret-je ezúttal Montmartre sikátoraiban nyomoz a Maigret és az éjszaka örömei (Duna, 21.15) című történetben (lásd a képen). Az ezután, ezen a csatornán következő, Don Quijote-s Terry Gilliam-filmet nem láttam még, de annyi rosszat hallottam róla, hogy ilyen későn én biztosan nem nézem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: