Tim Burton szellemes, mesés, édesbús hangulatú története a Nagy Hal (Filmcafe, 21.00). Tulajdonképpen ez a film egy életrajz Edward Bloomról, egy érdekes emberről, aki egyfajta modern, jó szándékú Münchausenként élte le életét. Egyszerű ügynök volt, aki szürke hétköznapjait szárnyaló fantáziával feldúsítva mentette le memóriájába, és ezt, ha lehet, még jobban kiszínezve mesélte el fiának. Persze, a színes mese ellenére van nemzedéki ellentét, a fiú el is menekül papától jó messzire, Párizsba. Az apa betegségének hírére tér csak haza, ám ez ad apropót arra, hogy kiderítse, mi is igaz abból, amit a papa korábban összehordott. Albert Finney az öreg Bloomként zseniális. Mellette komoly sztárparádé: Danny De Vitótól Ewan McGregoron át Helena Bonham Carterig (Burton nejéig) sokan vannak jelen. Burton egyik legjobb filmje ez, elsősorban a világot komplexen meghatározni szándékozó, egyetemes érvénye és mély humanizmusa miatt. (A képen Matthew McGrory a film egyik kulcsszerepében.)
Rendkívül látványos, nagyszabású, ám klisékkel teli háborús történet a Midway (RTL Klub, 21.30), mely a híres Midway-szigeteknél lezajlott tengeri ütközetet dolgozza fel, természetesen amerikai szemszögből. Ha jól emlékszem a gimnáziumi történelemkönyvben olvasottakra, akkor ez a volt a világtörténelem első tengeri ütközete, amiben a két fél nem is látta egymás hadihajóit. Sok neves színész, de ők ezúttal csak pici bábuk a bazi nagy terepasztalon.
A Duna tévére meg rászakadhatott egy régi, eldugott párizsi videotéka raktára, ugyanis remekebbnél remekebb lejárt szavatosságú, ám azért még bőven fogyasztható francia krimikkel állnak elő egy ideje. A fejvadász (Duna, 22.35) 1976-os film és benne az ekkor csúcsformában játszó Jean-Paul Belmondo a fejvadász. Van, amikor ennyi ajánló is elég.
Quentin Tarantino havas Aljas nyolcasa (Film+, 23.00) szerintem hajaz egy kicsit Agatha Christie klasszikus történeteire. Ebben a sztoriban egy kicsi néger (Samuel L. Jackson) és hét kicsi fehér (Kurt Russell, Tim Roth, Walton Goggins, Jennifer Jason Leigh, Michael Madsen, Bruce Dern és Demian Bichir) verődik össze egy isten háta mögötti helyen, a havas-jeges wyomingi télben, több különböző céllal, melyek közül legalább kettő egymással ellentétes. Mindenki megvan győződve a saját erkölcsi igazáról, ám Tarantino ördögi csavarral éppen ezeket az önigazoló megállapításokat ütközteti egymással, így bizonyítva be, hogy nincs olyan, hogy valakinek “igaza van”. Nincs olyan, hogy valakinek bármi, bárki felhatalmazást adjon arra, hogy megölje a másikat. Egy aljas világ a benne élő emberek miatt aljas, s ebben nem különbözik maga a rendező sem, hiszen végső soron ő szolgáltat igazságot aljas szereplői között – azonban ugyanazzal az eszközzel, amiért “hőseit” elítéli. Vagy inkább csak jellemzi. (Bővebben)
A kanadai Denis Villeneuve filmje, a Fogságban (SuperTV2, 23.35), talán a közelmúlt egyik legnyugtalanítóbb, leggyomorszorítóbb, legnyomasztóbb thrillere… Nem biztos, hogy a legjobb, de hogy a leghatásosabb, az majdnem biztos. Ennek oka részben a rendező igen erős drámai érzéke, részben Roger Deakins Oscar-díjra jelölt delejes, ködös, borongós fényképezése, részben pedig az egész történetet átszövő vallásos őrület illogikus, irreális, rettegéssel telt kiszámíthatatlansága, illetve annak igen hiteles ábrázolása. Egy nap nyomtalanul eltűnik egy békés, átlagcsalád kislánya, az apa azonnal a nyomozni kezd – olykor a rendőrség ellenében is. A nyomok egy elhagyott, ócska lakókocsihoz vezetnek… Főszerepben Jake Gyllenhaal és Hugh Jackman. (Bővebben)
Éjszakára marad az Aki legyőzte Al Caponét (RTL Spike, 23.40) is. Brian De Palma rendezői zsenialitását jelzi, hogy miközben a kollégái rendszerint valamiféle heroikus pózban festették tablóikat a huszadik század nagy bűnözőiről, ő azzal férkőzött be a maffiafilmek élmezőnyébe, hogy e filmjében éppen a maffia szájában van az a bizonyos szopógolyó. A jellegéből fakadóan kissé valóban propagandaízű, jó kisfiús (Kevin Costner, na ja) sztorit kitűnően ellenpontozzák az olyan parádés jelenetek, mint a szeszszállítmány lekapcsolása a kanadai határnál, vagy az obligát Eizenstein-ommázs, a Patyomkin páncélos híres lépcsőjelenetének megidézésével. Robert De Niro szerintem itt nyújtja élete alakítását (pedig azért volt néhány), egyenesen lidérces, ahogyan az alacsony, köpcös, erősen kopaszodó, szétfolyt arcú, nettó pszichopata Caponét játssza. Oscart azonban Sir Sean Connery kapott egy mellékszerepért.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: