Mit nézzünk ma a tévében?

Passz. Még a késő esti Barátok között-et is eltörölték… 😀

Az első kockától kezdve látványosan őszintébb, érdekfeszítőbb és igazibb a Rocketman (TV2, 21.00), Elton John életrajza, mint a vele majdnem párhuzamosan -de természetesen teljesen más produkcióban- készült Freddie Mercury-film. Persze, rengeteg jobb-rosszabb zenész-, illetve sztárbiopic készült már eddig is, e két popikon összevetését a a róluk készült filmek időbeni közelségén túl karakterük, indíttatásuk hasonlósága is indokolja. Mindkét zenész valóban zenész (Freddie esetében sajnos a múltidő használata lenne indokolt), kiugróan tehetséges művészek a saját műfajukban, akik elképesztő sikereket értek el pályájukon. Származásuk is hasonló társadalmi értelemben: mindketten az angol alsó-középosztályból keveredtek fel a csúcsra, s mindkettejük karrierje telis-tele volt buktatókkal, vészhelyzetekkel. Míg azonban Freddie Mercury filmje retusált, megmókolt, tulajdonképpen hamis képet mutat a sztárról, addig ez a film semmit nem tagad le Elton John (a képen a zseniális teljesítményt nyújtó Taron Egerton) pályájának igen zűrösre sikeredett első feléről. (Bővebben)

Rendkívül jól szerkesztett, helyenként valóban lélegzetelállítóan látványos háborús freskó a Dunkirk (AXN, 21.00), ám én azoktól a szuperlatívuszoktól mégis tartózkodnék, amellyel az első körös kritikák túlnyomó többsége él. Szép film, jó film Christopher Nolan mozija, de hogy ilyet még nem láttunk, az azért erős túlzás. (Bővebben)

Ma este is lesz A másik Boleyn lány (Filmcafe, 20.00), mely rengeteg sztárral (leginkább Natalie Portmannel és Scarlett Johanssonnal), pompázatos kiállításban meséli el VIII. Henrik második felesége nővérének (vagy húgának, a vita még mindig folyik a történészek között erről) sztoriját. (Bővebben)

Azok a csodálatos Baker fiúk (m2, 21.10) ma már éppen olyan unalmasak a közönség számára, mint amennyire unják egymást. Mivel azonban máshoz sem értenek, mint zongorázáshoz, ha abbahagynák, az egyet jelentene a halállal. Kell egy énekesnő! Jeff és Beau Bridges, valamint Michelle Pfeiffer triója tulajdonképpen ugyanazt mondja el hollywoodiul, amit nálunk a Ripacsokban mesélt Sándor Pál. Egyedül nem megy. Kell egy csapat. Ilyenek. Szép film ez is.

Semmi kétség: korunk társadalmi, politikai, gazdasági válságainak legfőbb okozói a gonosz, nagy hatalmú, gátlástalanul kapzsi oligarchák, akik idejük túlnyomó részében tömpe ujjacskáik között sodorgatják a világ sorsát. Természetesen, ezúttal sem a mieinkről lesz szó, hiszen a mi ismert nagyurainkról csak a legmegveszekedettebb sorosista-kommunista-balliberális-karvalyfirkászok állítják, hogy oligarchák; tudjuk jól, hogy ők kicsi szívük teljes erejével a magyar emberek sorsának javításán fáradoznak. Naná. Viszont ezek a mai Végzetes hazugságok (Sony Max, 21.10) a jól ismert Tel Aviv-Brüsszel-New York-tengely nyugati végén történnek – hiszen hol máshol történhetnének? Nálunk ilyen nincs! Persze. A főbb szerepeket Richard Gere, valamint Susan Sarandon és Tim Roth alakítják. (Bővebben)

A Félelem a város felett (Duna, 21.15) című ’75-ös francia akció-krimiben ezalatt az ekkoriban csúcsformát futó Jean-Paul Belmondo -párizsi rendőrfelügyelőként- üldöz egy magát jótevőnek hívő sorozatgyilkost.

Késő este lesz még egy ízig-vérig független (lásd pl. Shop Stop) vígjáték – tehát rétegműfaj. A Szerepszemle (Duna, 23.25) néhány óra története, melyben egy kisebb szerepre készülő, lecsúszóban lévő színész szeretne mintát venni az áruházi eladók munkájáról (ezt a szerepet kapta a castingon). Ezalatt azonban különféle emberekkel találkozik… Brad Silberling filmjében a hétköznapi emberek életének egyszerű szépségei villannak fel olyan színészek “tolmácsolásában”, mint Paz Vega, Morgan Freeman vagy Jonah Hill.

A jó öreg Gandalfból szomorúan trottyos, enyhén szenilis Sherlock Holmes lett a Mr. Holmesban (Sony Max, 20.55). Sir Ian McKellen modorosan megformált, nyugdíjas mesterdetektívét, aki vidéki birtokán méhészkedik, valamint Japánba utazgat titkos csodabogyókért, amitől csorbuló elméjének újbóli kiköszörülését reméli, nos, az öreg Holmes-t szívfájdító nézni. Főleg egy ilyen kis semmilyen, unalmasacska-csacska filmben… Legalább történne valami, egy gyilkosság, valami dráma – de nem történik semmi, csak az a bloody idő múlik kíméletlenül.

Rendkívül up to date viszont a Keresés (Viasat6, 21.00) című thriller, amely szinte teljes egészében különböző számítógépek keresőoldalain és chatszobáiban zajlik. Tehát igencsak kell akarni nézni ezt a filmet, viszont ha megyünk vele, alaposan megcsavarja velünk a világot. Fordulatos történet lesz ez, melyben egy húsvér apa keresi eltűnt húsvér lányát a végtelen virtuális térben. 

Késő este Tarantino meccsel saját magával: Ponyvaregény (SuperTV2, 23.30) vs. Aljas nyolcas (RTL Klub, 23.35). 

Ennyi az ajánlatom. Mi nyilván A koronát daráljuk a Netflixen. Elképesztő kiállítású, baromi igényes sorozat a most regnáló angol királynőről. (A képen Claire Foy és Matt Smith a fiatal II. Erzsébet, illetve Fülöp herceg szerepében.)

Eric Rohmer a francia film legendás alakja. Rengeteg filmet készített, melyek elsősorban természetességükkel, az emberi természet és az emberi kapcsolatok szinte naturalista, de sohasem explicit ábrázolásával vívtak ki sok-sok elismerést. A ma esti Egy hölgy és a herceg (Duna, 20.40) című 2001-es filmjét nem láttam. Egy időskori műről van szó, melyet Grace Elliott regénye alapján forgatott a mester. A történet a nagy francia forradalom idején játszódik, és egy királypárti angol úrhölgy és egy forradalmi eszmékkel rokonszenvező francia főrend szerelméről szól, miközben a háttérben Párizs lángba borul…

Amennyiben nem szándékozunk mostanában valahol az Indiai-óceánon tölteni szabadságunkat (lásd: a Seychelles-szigetek már fogad, csak negatív teszt kell hozzá! 😉 ), újranézhetjük Paul Greengrass igen igényesen kimunkált Phillips kapitány (Filmcafe, 21.00) című kalózos-túszejtéses drámáját, a címszerepben a valóban komoly teljesítményt nyújtó Tom Hanksszel. (Bővebben)

Igen ritkán vetítik viszont Szabó István igen szép kiállítású, nagyívű filmjét, A napfény ízét (m5, 21.05), pedig ez is nyert szépen díjakat; főszerepekben pedig virtigli világsztárok: Ralph Fiennes (a képen), valamint Rachel Weisz, William Hurt… A XX. század nagy részén áthömpölygő, több generációs történet főalakjának, Soros Sors Ádámnak sorsát Petschauer Attila magyar vívó olimpiai bajnok életéről mintázta a filmet Szabóval közösen író Israel Horowitz.

Én mondjuk, kifejezetten rühellem a focit, főleg, mióta kvázi államvallássá nőtte ki magát nálunk, az Itt járt Britt-Marie (Duna, 22.50) című cukiságnak szánt svéd “feel good-filmet” mégis ajánlom, igaz, idézőjelek között. Ajánlom, mert a történet abszurditásában is van annyira megkapó és igaz, mint egy passzióból kihagyott tizenegyes, és mert írója úgy Az ember, akit Ovénak hívtak című film alapjául szolgáló regényt is író Fredrik Backman… Britt-Marie (Pernilla August) negyven éve hűséges, végletekig pedáns, háztartásbeli felesége férjének, amikor fatális körülmények közepette rájön, hogy “ura” évek óta csalja egy nála alig néhány évvel fiatalabb, de a külsejére sokkal többet adó nővel. Britt-Marie szolidan, csendesen, ahogy egész addigi életét leélte, otthagy csapot&papot, és világgá megy. Mivel azonban valamiből meg is kell élni, és mivel negyven éve nem dolgozott, kénytelen elfogadni az egyetlen állást, amit a helyi munkaügyi központ ajánl – egy főként bevándorlók lakta, lepukkant telep ifjúsági központjában lesz futballedző. A 63 éves Britt-Marie, aki meccset addig életében nem látott, és amúgy is gyűlölte, mivel férje, meccs idején, még az általa nagy műgonddal feltálalt vacsorát sem ette meg, mert rohant nézni a focit… (Bővebben)

Ha egy jelzőt kellene mondanom Quentin Tarantinóra, akkor azt mondanám, hogy: szertelen. Annyira szabálytalan, öntörvényű, szabad a faszi, hogy lehetetlen beleszuszakolni bármilyen méretű és címkéjű skatulyába. Miközben elég világosan és elég rövid vonallal körül is lehet határolni azt az univerzumot, amiben forog. Forgat. Mindegy. Eddigi életműve kivétel nélkül a filmművészet alsó-szélső, esztétikai értelemben csekély értékű perifériáiból táplálkozik, miközben filmjei inkább a művészmozik igényes filmekhez szokott, eredetiséget és/vagy katartikus szellemi élményeket kereső közönségét mozgatja meg. Érdemes beleolvasni a Volt egyszer egy… Hollywood (HBO, 20.00) című, eddigi legújabb moziját követő véleményekbe, ahol az internet nem éppen az imént jellemzett rétege többségében értetlenkedik, sőt, utálkozik. Vagyis nem érdemes, mert a filmből ezen vélemények vélői nem fogtak fel semmit, számukra Tarantino egy felfuvalkodott ripacs, rajongói pedig sznobok – a film pedig szar. Pedig nagyon nem az… (Bővebben)

A híres, hajdanán például Al Capone börtöneként is szolgáló Alcatraz nevű sziget ma este is A szikla (Film+, 21.00) címszerepét “alakítja”. A San Francisco-öbölben megtalálható sziget ma turistalátványosság, de Öböl Mihály (avagy, Michael “San Francisco” Bay) hírneves látványfilmes fantáziájába is szöget üthetett, hiszen e filmbeli gonosz ember, egy hivatásában és identitásában meghasonlott tábornok (Ed Harris) katonáival épp ezt foglalja el, túszul ejtve az ott bámészkodó turistákat, valamint halálos vegyi fegyvereket telepítve oda, amiket aztán el is süt (San Francisco öt millió lakosának kárára), ha nem teljesítik követeléseit. Nem számol azonban a castinggal, hiszen ha a stáblistában ott van még Sir Sean Connery és Nicolas Cage, akkor itt egy ugribugri tábornoknak nem nagyon teremhet babér. Nem is terem. Piff-puff, dirr-durr és bő két óra múlva magasan, büszkén leng a csillagsávos lobogó.

Jim Sheridan 1989-es filmje, A bal lábam (m5, 21.00) a súlyos paralízissel született ír festőművész és író, Christy Brown önéletrajzi írásából készült. Mélyen megindító, egyben bölcs humorral elmesélt film, Daniel Day-Lewis (a képen) és Brenda Fricker Oscar-díjas alakításával.

Megmondom őszintén, A tanítványokat (Duna, 23.05) azóta nem láttam, amióta bemutatták (1985 körül), így fogalmam sincs, mennyire működik ma. Abban mindenesetre biztosan van valami rejtett bűbáj, ahogyan a fiatal Eperjes Károly az elődök hite, tradíciói ellen lázadó parasztgyereket játszik. Persze, nézhetünk manapság karón varjút, éppen eleget… A filmre azonban konkrétan alig emlékszem, csak arra, hogy az Eperjes által alakított fiú egy laboratóriumban kaszál, fején az oxigénfelvételt mérő korabeli szerkezettel…

Martin Scorsese ma este sokadjára látható filmje, A Wall Street farkasa (Mozi+, 21.00) konkrétan Jordan Belfortról szól (Leonardo diCaprio valóban Oscart érő alakításában), aki azonban csak szerény vizesnyolcas a mi “tarsolycsabáinkhoz” képest… (Számoljunk utána, ha nem hisszük.) Legyünk tehát nagyon, de nagyon óvatosak, mert csakis mi tehetünk arról, ha bedőlünk ezeknek a meghökkentően nagy haszonnal kecsegtető, valójában azonban csak óriási pénzeket elsikkasztó befektetési ajánlatoknak, melyekről gyorsan (vagy éppen kevésbé gyorsan) kiderül, hogy nagy haszont igazából csak a piramis csúcsán ülő “belfortok” és “tarsolyok” kaszálnak… (Bővebben)

Wesley Snipes a főszereplője a Gyilkosság a Fehér Házban (AMC, 21.00) című filmnek, ami viszont nem a tőle általában megszokott, nem túl intellektuális akciómozi, hanem egy kifejezetten tisztességes, csavaros, nyomozós krimi. Értelemszerűen a történet arról szól, hogy a Wesley által alakított vérprofi, dörzsölt, stb. zsarunak egy furcsa gyilkosság elkövetőjét kell megtalálnia, mely gyilkosság az amerikai elnöki rezidencián történt. Persze, a helyszín, és a benne tevékenykedő rettenetesen fontos emberek és fontos ügyek között ez a munka majdnem lehetetlennek bizonyul, ám akad egy nem várt segítőtárs (Diane Lane), mégpedig a titkosszolgálat köreiből.

A Sophie választása (Duna, 22.20) hozta meg Meryl Streep számára (lásd a képen Kevin Kline és Peter MacNicol társaságában) élete első Oscar-díját. A film alapjául szolgáló William Styron-regény óriási siker volt annak idején, melyből Alan J. Pakula igazi, szép, nagyszabású hollywoodi drámát rendezett 1982-ben.

Joel Schumacher 1993-as Összeomlás (Sony Movie Channel, 21.00) című filmjében Michael Douglas alakít egy teljesen hétköznapi, szürke tisztviselőt (lásd a képen), aki egy nap, a szokásos dugóban való vánszorgás közepette bekattan, elege lesz abból, hogy semmiképpen sem érhet haza kislányának szülinapi partijára, kiszáll a kocsijából és gyalogosan indul hazafele. Útját holttestek és vérző sérültek szegélyezik… Ezúttal azonban messze nem amolyan agyatlan mészárlás-mozival van dolgunk, a történet masszív társadalomkritikai és -lélektani vetülete az, ami igazán izgalmassá teszi ezt az alkotást. Régi film – de nincs más.

Egy alapvetően csajos film az Ízek, imák, szerelmek (Viasat3, 21.00), akár sokadszorra is, mely ráadásul “filozófiájában” sem kíván mélyebbre “süllyedni” a színes, szagos női magazinok kéjesen sekély színvonalánál. (Amúgy, miért is kellene túl mélyre ásnia egy egyszerű romantikus történetnek?) A történet szinte érzéki módon nyúl a negyvenes korosztályt jellemzően érintő “na, most akkor eddig megvolnánk, de merre tovább?” problémához. Julia Roberts elviselhető, Javier Bardem (a képen) viszont félisten, punkt um, vita nincs. Rajtuk kívül a mellékkarakterek, az ízléses magazin-fényképezés (a Bali-szigeti rizsmezők, a nápolyi pizza, stb.), valamint a banális, de éppen ezért eredeti és igazolhatóan hiteles lelki és érzelmi fordulatok miatt is lehet szeretni ezt a mozit.

Amolyan veretes, ködben úszó, kissé modoros(kodó) viktoriánus-kori horror a Farkasember (Filmcafe, 21.00), mely alapvetően hozza a műfaj követelményeit, szereposztásában viszont kifejezetten izgalmas: Benicio de Toro, Emily Blunt, Hugo Weaving és Geraldine Chaplin mellett Sir Anthony Hopkins is feltűnik a történetben, nem kis szerepben. A kérdés, ugyebár, az, hogy vajon ki az a vérengző címszereplő, aki után már a Scotland Yard is nyomoz?

Azon mindig röhögök, amikor egy sztori így kezdődik, hogy “egy hivatásos bérgyilkos nyugdíjba vonul…” Miután egész életét hidegvérű gyilkolászással töltötte, hirtelen otthon marad, csipszet zabálva meccseket néz 24/24, néha megiszik a verandán egy sört a szomszéddal (aki nyilván anno rendőr volt)? Mindegy. Ha az efféle abszurditásokon felülemelkedünk, akkor az Éjszakai hajsza (Viasat6, 21.00) című thriller egészen élvezetes, izgalmas mozi lesz, melyben “egy hivatásából már visszavonult” bérgyilkos kap egy visszautasíthatatlan (na, még ezek a visszautasíthatatlan ajánlatok…) ajánlatot, hogy satöbbi, satöbbi. Liam Neeson, Ed Harris, Vincent D’Onofrio…

Az Isten hozta az Isten háta mögött (m2, 21.10) hangvételében valahol félúton vagyunk a Tati Kisvárosi ünnepe és Menzel Én kis falumja között. Annak idején, két hét alatt másfél Magyarországnyi francia látta ezt a filmet, melyben tulajdonképpen saját magukat röhögik ki: a dél-franciák az északiakat, az északiak a délieket, a nyugatiak mindkettőt, a hegyvidékiek meg úgy „en bloc”, az egészet. Ez a siker azonban nemhogy megosztotta a franciákat, hanem inkább összekovácsolta, hiszen a film alapvető tanulsága az, hogy milyen jó franciának lenni. És azt kell mondjam: néha tényleg jó lehet franciának lenni… (Bővebben)

Ruben Östlund 2017-es filmjében, A négyzetben (Duna, 22.55) újra a jólétben unatkozó, nyugat-európai középosztályt veszi célba. A történet főhőse Christian (Claes Bang), a múlt héten látott Lavinához hasonlóan, újra egy elvált, negyvenes “vasárnapi apuka”. Östlund állandó figurája szakmáját tekintve ezúttal egy tekintélyes stockholmi kortárs képzőművészeti galéria kurátora. Társadalmi státuszát jelzi, hogy Teslát hajt, lakása decens, visszafogott, modern luxus, szemüvegkerete piros és nyilván méregdrága. Egy nap, munkába sietve az utcán igen trükkösen kizsebelik, minek következtében nem várt, és nem is feltétlenül kívánt kapcsolatba kerül a svéd társadalom általa eddig ismeretlen rétegeivel (lásd a képen). Az esemény ráadásul Christian szakmai karrierjére is komoly hatással bír… Elöljáróban, legyen elég annyi, hogy megérdemelt az Arany Pálma, amit -nem kevés öniróniával- Cannesban kapott ez az egyszerre tragikus hangú és pimasz módon gúnyos film. (Bővebben)

Ma este Angelina Jolie játszik (újra) egy ún. profilkészítőt az Életeken át (Viasat6, 21.00) című trhillerben, aki egy adott bűntény elkövetőjének személyiségét próbálja előzetesen lemodellezni, a bűntény helyszínén talált nyomok és egyéb körülmények alapján. Láthatunk több efféle tematikára épülő krimisorozatot is nemrégiben (Mentalista, Gyilkos elmék, stb.). Jolie mellett olyan arcok tűnnek fel, mint Kiefer Sutherland, Ethan Hawke, Tchéky Karyo, az isteni Gena Rowlands, illetve, akin anno Betty Blue is átgázolt: Jean-Hugues Anglade.

Tulajdonképpen egy krimi a Titkok és vallomások (Duna, 21.50) című olasz film, mely egy spekulációkkal, feltevésekkel és összeesküvés-elméletekkel körbebástyázott környezetben, a globális pénzvilágban játszódik. A nagy vonalakban egy klasszikus Agatha Christie-krimire emlékeztető cselekmény egy luxusvillában játszódik, ahová a világ vezető pénzemberei gyűltek össze tanácskozásra. (Bilderberg-csoport, megvan?) A találkozón azonban megjelenik egy szerzetes is, akivel a szervezet elnöke sokat diskurál – másnap az elnököt holtan találják a lakosztályában. Az izgalmas történetben a világ egyik legjobb színészét (Toni Servillo – a képen) láthatják a szerzetes szerepében, nem mellesleg Daniel Auteuil, Moritz Bleibtreu és Lambert Wilson társaságában.