Ha egy jelzőt kellene mondanom Quentin Tarantinóra, akkor azt mondanám, hogy: szertelen. Annyira szabálytalan, öntörvényű, szabad a faszi, hogy lehetetlen beleszuszakolni bármilyen méretű és címkéjű skatulyába. Miközben elég világosan és elég rövid vonallal körül is lehet határolni azt az univerzumot, amiben forog. Forgat. Mindegy. Eddigi életműve kivétel nélkül a filmművészet alsó-szélső, esztétikai értelemben csekély értékű perifériáiból táplálkozik, miközben filmjei inkább a művészmozik igényes filmekhez szokott, eredetiséget és/vagy katartikus szellemi élményeket kereső közönségét mozgatja meg. Érdemes beleolvasni a Volt egyszer egy… Hollywood (HBO, 20.00) című, eddigi legújabb moziját követő véleményekbe, ahol az internet nem éppen az imént jellemzett rétege többségében értetlenkedik, sőt, utálkozik. Vagyis nem érdemes, mert a filmből ezen vélemények vélői nem fogtak fel semmit, számukra Tarantino egy felfuvalkodott ripacs, rajongói pedig sznobok – a film pedig szar. Pedig nagyon nem az… (Bővebben)
A híres, hajdanán például Al Capone börtöneként is szolgáló Alcatraz nevű sziget ma este is A szikla (Film+, 21.00) címszerepét “alakítja”. A San Francisco-öbölben megtalálható sziget ma turistalátványosság, de Öböl Mihály (avagy, Michael “San Francisco” Bay) hírneves látványfilmes fantáziájába is szöget üthetett, hiszen e filmbeli gonosz ember, egy hivatásában és identitásában meghasonlott tábornok (Ed Harris) katonáival épp ezt foglalja el, túszul ejtve az ott bámészkodó turistákat, valamint halálos vegyi fegyvereket telepítve oda, amiket aztán el is süt (San Francisco öt millió lakosának kárára), ha nem teljesítik követeléseit. Nem számol azonban a castinggal, hiszen ha a stáblistában ott van még Sir Sean Connery és Nicolas Cage, akkor itt egy ugribugri tábornoknak nem nagyon teremhet babér. Nem is terem. Piff-puff, dirr-durr és bő két óra múlva magasan, büszkén leng a csillagsávos lobogó.
Jim Sheridan 1989-es filmje, A bal lábam (m5, 21.00) a súlyos paralízissel született ír festőművész és író, Christy Brown önéletrajzi írásából készült. Mélyen megindító, egyben bölcs humorral elmesélt film, Daniel Day-Lewis (a képen) és Brenda Fricker Oscar-díjas alakításával.
Megmondom őszintén, A tanítványokat (Duna, 23.05) azóta nem láttam, amióta bemutatták (1985 körül), így fogalmam sincs, mennyire működik ma. Abban mindenesetre biztosan van valami rejtett bűbáj, ahogyan a fiatal Eperjes Károly az elődök hite, tradíciói ellen lázadó parasztgyereket játszik. Persze, nézhetünk manapság karón varjút, éppen eleget… A filmre azonban konkrétan alig emlékszem, csak arra, hogy az Eperjes által alakított fiú egy laboratóriumban kaszál, fején az oxigénfelvételt mérő korabeli szerkezettel…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: