Az első kockától kezdve látványosan őszintébb, érdekfeszítőbb és igazibb a Rocketman (TV2, 21.00), Elton John életrajza, mint a vele majdnem párhuzamosan -de természetesen teljesen más produkcióban- készült Freddie Mercury-film. Persze, rengeteg jobb-rosszabb zenész-, illetve sztárbiopic készült már eddig is, e két popikon összevetését a a róluk készült filmek időbeni közelségén túl karakterük, indíttatásuk hasonlósága is indokolja. Mindkét zenész valóban zenész (Freddie esetében sajnos a múltidő használata lenne indokolt), kiugróan tehetséges művészek a saját műfajukban, akik elképesztő sikereket értek el pályájukon. Származásuk is hasonló társadalmi értelemben: mindketten az angol alsó-középosztályból keveredtek fel a csúcsra, s mindkettejük karrierje telis-tele volt buktatókkal, vészhelyzetekkel. Míg azonban Freddie Mercury filmje retusált, megmókolt, tulajdonképpen hamis képet mutat a sztárról, addig ez a film semmit nem tagad le Elton John (a képen a zseniális teljesítményt nyújtó Taron Egerton) pályájának igen zűrösre sikeredett első feléről. (Bővebben)
Rendkívül jól szerkesztett, helyenként valóban lélegzetelállítóan látványos háborús freskó a Dunkirk (AXN, 21.00), ám én azoktól a szuperlatívuszoktól mégis tartózkodnék, amellyel az első körös kritikák túlnyomó többsége él. Szép film, jó film Christopher Nolan mozija, de hogy ilyet még nem láttunk, az azért erős túlzás. (Bővebben)
Ma este is lesz A másik Boleyn lány (Filmcafe, 20.00), mely rengeteg sztárral (leginkább Natalie Portmannel és Scarlett Johanssonnal), pompázatos kiállításban meséli el VIII. Henrik második felesége nővérének (vagy húgának, a vita még mindig folyik a történészek között erről) sztoriját. (Bővebben)
Azok a csodálatos Baker fiúk (m2, 21.10) ma már éppen olyan unalmasak a közönség számára, mint amennyire unják egymást. Mivel azonban máshoz sem értenek, mint zongorázáshoz, ha abbahagynák, az egyet jelentene a halállal. Kell egy énekesnő! Jeff és Beau Bridges, valamint Michelle Pfeiffer triója tulajdonképpen ugyanazt mondja el hollywoodiul, amit nálunk a Ripacsokban mesélt Sándor Pál. Egyedül nem megy. Kell egy csapat. Ilyenek. Szép film ez is.
Semmi kétség: korunk társadalmi, politikai, gazdasági válságainak legfőbb okozói a gonosz, nagy hatalmú, gátlástalanul kapzsi oligarchák, akik idejük túlnyomó részében tömpe ujjacskáik között sodorgatják a világ sorsát. Természetesen, ezúttal sem a mieinkről lesz szó, hiszen a mi ismert nagyurainkról csak a legmegveszekedettebb sorosista-kommunista-balliberális-karvalyfirkászok állítják, hogy oligarchák; tudjuk jól, hogy ők kicsi szívük teljes erejével a magyar emberek sorsának javításán fáradoznak. Naná. Viszont ezek a mai Végzetes hazugságok (Sony Max, 21.10) a jól ismert Tel Aviv-Brüsszel-New York-tengely nyugati végén történnek – hiszen hol máshol történhetnének? Nálunk ilyen nincs! Persze. A főbb szerepeket Richard Gere, valamint Susan Sarandon és Tim Roth alakítják. (Bővebben)
A Félelem a város felett (Duna, 21.15) című ’75-ös francia akció-krimiben ezalatt az ekkoriban csúcsformát futó Jean-Paul Belmondo -párizsi rendőrfelügyelőként- üldöz egy magát jótevőnek hívő sorozatgyilkost.
Késő este lesz még egy ízig-vérig független (lásd pl. Shop Stop) vígjáték – tehát rétegműfaj. A Szerepszemle (Duna, 23.25) néhány óra története, melyben egy kisebb szerepre készülő, lecsúszóban lévő színész szeretne mintát venni az áruházi eladók munkájáról (ezt a szerepet kapta a castingon). Ezalatt azonban különféle emberekkel találkozik… Brad Silberling filmjében a hétköznapi emberek életének egyszerű szépségei villannak fel olyan színészek “tolmácsolásában”, mint Paz Vega, Morgan Freeman vagy Jonah Hill.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: