Vasárnap, február 7.

Nincs ok örömre. Persze, igen erős film a Kiadatás (Viasat6, 21.00), egy igencsak “valóságszagú” filmdráma a WTC-tornyok lebombázása utáni meglehetősen paranoid amerikai állapotokról, melynek tisztességes, ám ekkor szerencsétlenségükre arab származású amerikai állampolgárok voltak elszenvedői a tragédiát követő években. Természetesen van “üzenete” a filmnek, hiszen a film oktat, nevel és tanít, ugyebár, ahogyan azt már Sztálin elvtárs is kitűnően meglátta azokban az átkos időkben. Sok jó színészt láthatunk a történetben, mellékszerepben például az Oscar-szobor gyűjtőként is ismert Meryl Streep is feltűnik, Jake Gyllenhaal (lásd a képen) és Reese Whiterspoon főszereplése mellett.

Bár a tananyag céljaival -általában- nehéz vitatkozni, a módszer, a metódus annyira naiv és didaktikus, hogy a tartalom valószínűleg így sohasem, vagy csak igen-igen nehezen jut el a tanulókhoz – jelen esetben a nézőkhöz. Az tiszta sor, hogy olyan régimódi értékek, mint a költészet csodája ma már igen nehezen találja meg az utat a kor népéhez, azonban ezt nem hiszem, hogy úgy kéne tálalni, mint azt Sara Colangelo filmjének, A tanítónőnek (m2, 21.10) címszereplője (Maggie Gyllenhaal) teszi. Főleg, hogy a történet alapmegállapítása sem igaz teljesen, hiszen a költészet köszöni szépen, él és virul ma is, legfeljebb nem abban a formában és időmértékekben, amit az egyetemen tanítanak (lásd pl. slam poetry, rap). Diplomás pedagógusként még azt is hozzátenném, hogy semmiképpen nem tudom elfogadni azt a tanári attitűdöt, mely csak saját, speciális értékrendszerében képes elképzelni a tanítványok fejlesztését, megfejelve azt kudarcos, meghiúsult személyes ambíciók tehetséges tanítványokon keresztüli erőszakos keresztülverésével, illetve annak kísérletével. E történetben pedig pont ezt látjuk. Szerencsétlen továbbá az is, hogy a tehetséges kisdiák szerepét egy 5 éves kisfiúra osztotta az író/rendező. Nyilván a gyerekszáj és gyerekelme képes olyan random szóhalmazok spontán összeállítására, melybe egy, a téma iránt fogékony felnőtt (a gyerekénél már jóval fixáltabb, fáradtabb agytekervényeivel) esetleg egy leendő zseni által költött komoly verset érezhet bele, de az egyáltalán nem életszerű, hogy ez valóban olyan komoly irodalmi teljesítmény lehet, ami előtt meghajlik a teljes amerikai irodalom (ahogyan azt ebben a filmben látjuk). Főleg, hogy a filmben hallott “versek” annyira nem is acélosak… Lehetett volna ez a film Jarmusch tündéri Patersonjának ikerdarabja is, azonban e fentiek miatt, de banális és logikátlan cselekményszövése és jellegtelen vizualitása miatt sem lett az.

De sebaj, mert eldönthetjük azt is, hogy Zsaru vagy csirkefogó (Duna, 21.15) Jean-Paul Belmondo (magyar hangja Sztankay István) Georges Lautner 1979-es filmjében. Láttuk anno ezt a filmet moziban, láttuk egy csomószor tévében és ma sem fog csalódást okozni.

Később tehetünk még egy kirándulást az ókorba is. A sas (Film+, 21.40) című szandálos, kardozós történelmi(es) kalandfilmet a félig magyar származású Kevin Macdonald forgatta, nagy részben nálunk, magyar színészekkel és magyar stábbal. A történetben egy bizonyos Marcus Aquila (Channing Tatum) 20 évvel azután (i.sz. 140-ben), hogy Britanniában eltűnt már egy római légió, az esős szigetre érkezve próbál rendet rakni a renitenskedő brit törzsek között/felett… Aqulia non captat muscas. Vagy mégis?