Szombat, május 16.

Az első mai ajánlatként feltűnő Túszjátszma (RTL II, 20.00) meglepetésszerűen egy túszdráma. Joel Schumacher precíz, de kissé lélektelen, szűk terekben játszódó túszejtős thrillerje Nicole Kidmannel és Nicolas Cage-el próbálja fotelbe tapasztani a nézőt. (Bővebben)

Később aztán fokozódik a drámai feszültség, hiszen Natalie Portman (a képen) Oscar-díjat érőn alakítja a Fekete hattyú (FEM3, 21.00) világot jelentő deszkákat hasító tudatú balerináját Darren Aronofsky Csajkovszkij-klipjében. (Bővebben)

Két dolog vitán felül elsőrangú a Vérző olaj (Universal Channel, 21.00) című filmben: Daniel Day-Lewis és a zene (Jonny Greenwood). Elég jól dolgozik az operatőr is (Robert Elswit), jó a forgatókönyv (Upton Sinclair alapján Paul Thomas Anderson). Járható útnak tartom egy nagyregény filmadaptációja esetében, ha csupán egyetlen szálat emelünk ki a rengetegből, és azt boncolgatjuk, vajon mi is van benne, vajon hová vezet, nem pedig elveszünk a részletgazdag, betűhű megfilmesítésben. Kicsit ugyan nyúlik a film így is, mint -stílszerűen szólva- az olajos takony (158 perc!), de a kísérlet szimpatikus. Paul Thomas Anderson kitűnő rendező, és ahogy e filmmel a korai kapitalizmus részletgazdag tablóját, egy igazi, vérnősző vadkapitalista portréját festi meg, az előtt mindenképpen le a kalappal! Aranypolgár 2.

Akinek viszont virtigli világvége kell, az válassza Dante poklát (Viasat3, 21.00), aminek ugyan nincsen semmiféle biblikus felhangja, pusztán arról van szó, hogy a címszereplő vulkán felébred, és minden közelben lakó menekül.

Másoknak viszont az a világvége, ha kisfiuk még bőven harmincon túl is a nyakukon élősködik, mama kosztján, mosógépén és gyerekkora óta megszokott ágyikóján. Hogy most csodáljuk Matthew McConaughey-t, az főként azért van, mert korábban elsősorban ilyen bugyutaságokban szerepelt, mint az Anyám nyakán (TV2, 21.10) című is, mely gyakorlatilag nem szól másról, minthogy anyuci rászabadítja fiacskájára Sarah Jessica Parkert, hogy az rázza már gatyába, ha neki eddig nem ment. Mindegy, Matyi később -mára- tényleg felnőtt, de ehhez a valóságban már semmi köze nincs Sárinak.

Brian De Palma rendezői zsenialitását jelzi, hogy miközben a kollégák nem tudtak elszakadni attól, hogy valamiféle heroikus pózban fessenek tablót a huszadik század nagy bűnözőiről, ő úgy tudott beférkőzni a maffiafilmek élmezőnyébe, hogy az Aki legyőzte Al Caponét (Duna, 21.15) című filmjében éppen a maffia szájában van az a bizonyos szopógolyó. A jellegéből fakadóan kissé valóban propagandaízű, jó kisfiús sztorit kitűnően ellenpontozzák az olyan parádés jelenetek, mint a szeszszállítmány lekapcsolása a kanadai határnál, vagy az obligát Eizenstein-ommázs, a Patyomkin páncélos híres lépcsőjelenetének megidézésével. Robert De Niro szerintem itt nyújtja élete alakítását (pedig volt néhány), egyenesen lidérces, ahogyan az alacsony, köpcös, erősen kopaszodó, szétfolyt arcú, nettó pszichopata Caponét játssza.

A késő este George Clooney-é. Steven Soderbergh fekete-fehér Casablanca-parafrázisában, a klisébontó témájú, A jó német (ATV, 22.20) című második világháborús romantikus thrillerben George Cate Blanchett partnere, míg a Szirianában (RTL Klub, 23.50) egy jó útra tévedt CIA-ügynököt alakít az ősz sármőr. A sok szálon futó történet az olajért folyó nagyhatalmi játszadozásokat óhajtja leleplezni, melyek a valóságban is alapjaiban tematizálják a világ mai folyását. Sajnos, e történet semmi olyan újdonságot nem tár fel, amit egy mai, összeesküvés-elméletekben közepesen jártas néző ne tudna már, így marad George, valamint Matt Damon és a többi sztár pontos, lezser, fesztelen játéka.