Wong Kar-Wai rajongói általában földre borulnak atmoszférateremtő tehetsége előtt, a könnyed, mégsem súlytalan melankolikus filmlírájára vevők. Első Hollywoodban készült filmje, a My Blueberry Nights – A távolság íze (Filmcafe, 19.15) is szépen beleillik a Vadító szép napok óta felfestett sorba: ugyanazt a franciás-film noiros, költői dizájn-formalizmust csinálja, mint eddig, csak nincs itt Maggie és Leslie Cheung, Andy Lau és a többi hongkongi modellszépségű filmsztár és nincsenek a monszuneső áztatta Hongkong lampionokkal sejtelmesen átvilágított sikátorai, helyettük vannak viszont modellszépségű hollywoodi színészek, mint Rachel Weisz, Natalie Portman és Jude Law, valamint kakukktojásként, a filmnek dalaival, de erős színészi jelenlétével is markáns fazont adó Norah Jones és vannak az amerikai filmek kedvelt helyszíneiként ismert kávézó, kocsma- és kaszinóbelsők, valamint vannak ezek klausztrofóbiáját oldva, a szintén ismerős nevadai és coloradói tájképek. (Bővebben)
Sajnos, Woody Allen, mire Rómába ért európai élményszerző körútján, úgy látszik, megunta az öreg kontinenst, legalábbis Rómáról, a mindenki által unos-untig ismételgetett közhelyeken túl, már semmi különös nem jutott eszébe… Rómának szeretettel (AXN, 20.00/Duna, 22.40) című 2012-es filmje eléggé erőtlen, fáradt kis mozi lett. (Bővebben)
A Saul fia (Film+, 21.00) viszont a magyar film eddigi legnagyobb nemzetközi sikere, nem csak az Oscar-díj miatt, hanem az ezen kívül elnyert temérdek más díj, elismerés okán is. Alig egy éve mutatták be, de döbbenetes erejű képei rögtön beleégtek a világ emlékezetébe. Gyötrelmes, súlyos mondanivalót, sőt, kimondanivalót hordozó film. (Bővebben)
Színes, szélesvásznú, rendkívül gazdag kiállítású történelmi dráma Az admirális (Film Mánia, 21.00), mely a hadtörténet általa egyik legnagyobb tengernagyaként ismert, holland Michiel de Ruyter életét meséli el szépen, hosszan, alaposan.
Ugyanekkor viszont kezdődik Az Álmosvölgy legendája (Prime, 21.00) is, mely Tim Burton és Johnny Depp éjfekete, kísértetes és varázslatos rémmeséje a Fejnélküli Lovas legendájáról.
A Durr, durr és csók (Story4, 21.00) című nagyon laza akciókrimi-vígjáték viszont már egy lényegesen viccesebb kis baromság. Egy piti bűnöző (Robert Downey Jr.) egy balhé utáni menekülés közben véletlenül egy filmforgatásba csöppen, ahol rögtön felfigyelnek rá és egy rendőr szerepét kell eljátszania. A vicc kedvéért, trénere egy igazi, megvesztegethetetlen, szabálytisztelő rendőr (Val Kilmer), aki viszont utálja az egész hercehurcát.
A Mike Nichols rendezte Közelebb (Filmcafe, 21.00) című szerelmi négyszög viszont tipikus bulvárdarab (játszották nálunk is színpadon), a szó jó, egyszersmind rossz értelmében; egyben óriási ziccer a látványos jutalomjátékra olyan színészeknek, mint Julia Roberts, Natalie Portman, Jude Law vagy Clive Owen, akik élnek is az adódó lehetőséggel. (Bővebben)
Az Őrült, dilis, szerelem (Cool, 21.10) már a címéből sejthetően sem árul zsákbamacskát. Mindemellett, egy ilyen Steve Carellt, Julianne Moore-t, Ryan Goslingot, Emma Stone-t, Marisa Tomeit és Kevin Bacont felvonultató litty-löttyre amúgy is érdemes vetni egy pillantást (főleg, hogy Emma és Ryan nemsokára jön a La La Landben, amit nagyon fogtok imádni, állítólag). Egy válás előtt álló negyvenes férfi megpróbáltatásai az újrakezdést illetően…
Luc Besson Jeanne d’Arc – Az Orléans-i szűz (TV2, 22.00) című nagyszabású filmje valójában szerelmi vallomás akkori kedveséhez, Milla Jovovichhoz, merthogy, és nem csak az ún. “rossznyelvek” szerint, a bájos színésznő színészi eszköztára bizony elégtelennek bizonyult ehhez az emblematikus, nagy szerephez. Én nagyon régen láttam, és nem nagyon emlékszem már e filmre, csak arra, hogy jó hosszú volt és azért eléggé látványos, úgyhogy… Ha lesz ma kedvem hozzá, újranézem és reflektálok.
Soha nem volt viszont még ilyen aktuális Bacsó Péter örökbecsű szatírája, A tanú (m5, 22.05), melyet ma példátlan cinizmussal tűz műsorára a mai Bástya elvtárs közmédiának csúfolt magáncsatornája. A főhős Pelikán gátőr, (Kállai Ferenc – a képen Őze Lajossal), az örök kisember, a gonosz pedig RogánVirág, vagy éppen maga OrbánBástya elvtárs. A film összes “poénját” érezhetjük a saját bőrünkön, nap, mint nap: sötétben úszkáló, gyíkemberjelmezes, “nemzetmérgező” külföldi ügynökök, ma éppen gazdasági menekültek, a tárgyalás előtt aláírt ítéletek, ízletesnek, világraszólónak, étvágygerjesztőnek hazudott ehetetlen, használhatatlan, csúfságos magyar termékek… A szemünkbe röhögött átverés jön velünk szembe ma is, bárhová nézünk és tán már a fekete autó is kanyarodik az utca elején.
Megnézhetjük még a Blue Jasmine-t (AXN, 22.10) is. Ő az a csaj abból a jól ismert, decens, liberális, értelmiségi társaságból, aki már évtizedek óta halálosan unja az egy családregény dagályosságát idéző, állandó és általános civakodást, a mindig ismétlődő témákat és áskálódásokat – és egy napon dönt. Woody Allen 2013-as filmje ezúttal Cate Blanchett-et segítette hozzá egy igencsak megérdemelt Oscar-díjhoz. (Bővebben)
Viszont, kicsit csalódás volt nekem a mexikói (most már persze inkább amerikai) Alejandro González Iñárritu anno 9 Oscarra jelölt (s ebből négyet be is kaszált) Birdmanje (Film+, 23.05). Persze, az azért előre sejthető volt, hogy a nép rögtön beájul, ha valami számára furcsát, szokatlant lát. (Illetve, séróból elutasít, mint ahogy van példa arra is.) Az mindenesetre fix, hogy formailag, technikailag nagy trüváj a mozi, mely gyakorlatilag egyetlen nagyon hosszú snittből áll (valójában persze nem, de erről később), amit ha szegény Jancsó Miki bácsi láthatott volna, besírt volna rajta fájdalmában/gyönyörűségében. Nem mintha nem csináltak volna már egysnittes teljes hosszúságú mozifilmet a filmtörténelemben, a Birdman azok közül azért mindenképpen a leglátványosabb. (Bővebben)
Csak nem betalált? 🙂
.a ez a ,,Tanúnál” már több mint gusztustalan és szánalmas,…pártállástó függetlenül…..