Mit nézzünk ma a tévében?

Kedd, november 15.

Christopher Nolan legutóbbi filmjét, a Csillagok között-et (Cinemax, 20.00) is a tőle megszokott borongós, negatív jövőképpel indítja. A Földet porviharok sújtják és a megváltozott klímában kritikus mértékben elszaporodtak a penészgombák, melyek megfertőzték a Föld összes haszonnövényét, így belátható közelségbe került a végső katasztrófa. Ha nem történik valami, akkor az emberiség kihal. És a többi… (Bővebben)

medicine-man

 

Viszont semmit nem tudok Edwin Boydról (Paramount Channel, 21.00), csupán annyit, hogy egy állatorvos családapa lesz benne bankrabló – a valóságban megtörtént események szerint.

David Ayer rendező tulajdonképpen “megfilmesítette” a Harag (SuperTV2, 21.00) című második világháborús történetében azt, amit mi addig még csak poénként ismertünk, például a Kelly hősei című második világháborús szajré-bohóságból, miszerint: az amerikai Sherman-tankoknak gyenge a fegyverzete és a páncélzata, ezzel szemben a német Tigrisek tényleg vadállatok: szemből halálosak, viszont ha seggbe tudod durrantani, akkor legyőzheted őket… Ahogy a film címe is jól mutatja, itt most ennél azonban többről van szó, aminek tényleg nem sok köze van az ártatlan viccelődéshez. Mocskos, rohadt háborús dráma, például Brad Pittel. (Bővebben)

Nincs biztonságban ma Az elnök különgépe (film+, 21.00) sem, bár később Hollywood-kapitány nyilvánvalóan mindent megold. Ráadásul, itt még elég ügyesen is, pedig egy majd’ húsz éves darabról van szó. Harrison Ford az elnök, Gary Oldman a terrorista, aki fel akarja robbantani a címszereplőt (indokai mindenkinek vannak mindenre), a filmet pedig Wolfgang Petersen rendezte.

A Medicine Man (Viasat3, 21.00) egy, az előbbihez igen hasonló korú, szintén igen jó kis dzsungeles kalandfilm, melyben Sir Sean Connery (a képen, Lorraine Bracco társaságában) alakít egy bátor botanikusprofesszort, aki felveszi a harcot a gaz kapitalistákkal, akik holmi autósztráda építése okán ki akarják irtani az őserdőt, ahol értékes növények egyedülálló élőhelye találtatik.

Luc Besson feszes tempójú, teljesen agyatlan Hitmanje (TV2, 22.00) viszont azoknak való, aki végképp semmit nem akarnak gondolkozni ma este. Címszereplő Timothy Olyphant (aka Raylan Givens), a gonosz orosz Ulrich Thomsen, a csini orosz pedig Olga Kurylenko.

A Túl a fenyvesen (film+2, 22.45) viszont egy nagylélegzetű, generációkon átívelő történetet elmesélő társadalmi tabló Amerika csúnyábbik feléről, Ryan Goslinggal, Eva Mendesszel, valamint Bradley Cooperrel, Ray Liottával és másokkal. (Bővebben)

Másrészt, jön megint az Oldboy (Film Mánia, 23.05) is, a dél-koreai Park Chan-wook kultikus alkotása, az ún. Bosszú-trilógia középső darabja (A bosszú ura az első, és A bosszú asszonya a harmadik rész – kérdés, hogy azok mikor kerülnek sorra?), mely azonban önállóan is értelmezhető, szuverén, olykor kifejezetten bizarr, morbid humorú alkotás a bosszú lelki és fizikai természetrajzáról. Végletekig kifinomult, szinte esztétizáló erőszak-ábrázolás, fröcsköl a vér, szakad a hús és törik a csont egy izgalmas, nyugati szemmel és aggyal is követhető történetben.

Hétfő, november 14.

Ha esetleg már alig várjuk a mindent betakaró hótengert, akkor megnézhetjük a Miért éppen Minnesota? (Filmcafe, 20.15) című romantikus komédiát, mert abban lesz éppen elég belőle. Minnesota amúgy egy állam az Egyesült Államokban, fent északon, középen, az amerikai közvélekedés szerint nagyjából ugyanaz, mint nálunk, mondjuk Nyírség. Messze van, hideg van, és olyan egyszerű, de jólelkű emberek élnek ott (már elnézést a nyírségiektől). Hogy miért éppen ide küldik a Renée Zellweger alakította szuperdögös csúcsmenedzsert, az kiderül a történetből, minek műfaja: lásd fent. Mindegy. Én egyszer akarok enni tápiókapudingot. A film tinglitangli, de mivel öregszem, ezért szerettem…

gyilkos-szezon-john-travolta-robert-de-niro

 

Később például Robert de Niro játszik egy nyugdíjas kommandóst a Gyilkos szezon (film+2, 21.00) című kamarathrillerben, aki annak idején, valahol Szerbiában, a háborús események közepette kivégzett egy nagyon gonosz embert. Ma isten háta mögötti házikójában, valahol messze, az erdők között, a hegyekben készül az éves vadászidényre. Egy este egy fura akcentussal beszélő férfi (John Travoltaa képen De Niróval) kopogtat nála, hogy vadászni szeretne… (Bővebben)

A Magic Mike (Prime, 21.00) a filmezéssel azóta már felhagyott Steven Soderbergh egyik utolsó munkája, melynek címszereplője (Channing Tatum) egy igazi all-round-man, nappal tetőfedő vállalkozó, autókereskedő és bútortervező, éjszaka viszont a helyi bár (melynek pénzéhes tulajdonosát Matthew McConaughey alakítja) egyik fő attrakciójaként ad elő férfisztriptízt a kéjesen sikoltozó hölgyközönség legteljesebb örömére. Még arra is van ereje, energiája, hogy ezen a téren is segítse a tehetséges fiatalokat – egyikük azonban kezd a fejére nőni…

Clint Eastwood ma este egy nyugdíjas betörőt játszik az Államérdek (Mozi+, 21.00) című ’97-es thrillerben, aki utolsó balhéjának egy helyes, gazdag házat néz ki magának – nem tudja azonban, hogy a villa az amerikai elnök titkos légyottjainak helyszíne. Öreg rabló, nem vén rabló, de ha már a rendőrség mellett az egész titkosszolgálat is a nyomában van, akkor az már könnyen megfekszi az ember gyomrát. Laza a szereposztás: Clint bácsi rendez és főszerepel, mellette Gene Hackman az elnök, Ed Harris pedig zsaru. Jó film, igazi vasárnap estére való szórakozás.

A Förtelmes főnökök (Cool, 21.10) című irodai komédiában azonban nyomorgó, rettegő és vacogó beosztottak fognak össze a címbeli elnyomók (a pszichopata marketingfőnök Kevin Spacey, a nimfomániás fogorvos Jennifer Aniston, valamint a szakmaiatlan, semmihez sem konyító Colin Farrell) ellen – bár itt még csak egy hivatásos bérgyilkos (Jamie Foxx) segítségével. A minta azonban adott.

Denzel Washington viszont egy balesetben szerzett sérülés következtében lebénult szuperzsaru A csontember (film+, 21.10) című, szintén igen izgalmas thrillerben, aki a kórházi ágyához kötve is elfogja (illetve, tehetséges tanulójával, Angelina Jolie-val elfogatja) a nagyon veszélyes sorozatgyilkost.

Picit később, A gyűjtő (TV2, 22.00) című, ugyancsak eléggé izgalmas krimi-thrillerben Morgan Freeman alakít egy törvényszéki pszichológust, aki ugyancsak egy sorozat-bűnügyben nyomoz. Személyes motiváció is hajtja, ugyanis az egyik áldozat az unokahúga. Kicsit hajaz a sztori a jóval később készült és amúgy a valóság tényalapjain nyugvó, igen remek és igen méltatlanul elkaszált Lie To Me című sorozatra, melyben Tim Roth alakít egy hasonló karaktert…

Sam Raimi produkciója A hírnök (Filmcafe, 22.00) című film, így akiknek Raimi neve mond valamit, azok nagyjából be is tudják lőni, mire számíthatnak. Nem fognak tévedni. Egy chicagói család (anya: Penelope Ann Miller, apa: Dylan McDermott, és a gyerekek: Kristen Stewart és a kis Ben) az isten háta mögötti Észak-Dakotába költözik, hogy nyugalomra leljen, ám a végtelen napraforgómezők is csak rettenetet rejtenek számukra. Viszont a film legalább nem lesz hosszú.🙂

Az Államtrükkök (Duna, 23.20) azonban már egy remek politikai dráma, mely egy amerikai CIA-ügynök-diplomata házaspár (Naomi Watts és Sean Penn) főszereplésével látja le a leplet a politikacsinálás vegykonyhájáról, az amerikai haderő iraki háborújának okán. (Bővebben)

Vasárnap, november 13.

Nem annyira a tőle megszokott módon, inkább a romantikában erős Ridley Scott Bor, mámor, Provance (Prime, 18.30) című alkotása. A film, ha akarom, szerelmeslevél az aranysárgában, bíbor-bordóban, rozsdanarancsban és üde zöldben úszó Provence-i tájhoz és terményeihez, a zöldségekhez és a borhoz; ha akarom, képeslapesztétikában fényképezett puccos turisztikai reklám; ha akarom, egy enyhén giccses, de bőven fogyasztható történet – azonban mindháromnak jó. Russel Crowe valamiért nekem mindig valamilyen harcos, esetleg kubikos, bányász és más, efféle kétkezi melós, romantikus történet hősének -mégha az azért sarkosan cinikus is- viszont kissé fura. Ez viszont legyen az én bajom. Marion Cotillard azonban csini, Albert Finney pedig szuper, mint mindig.

kapj-el-ha-tudsz-leonardo-di-caprio

 

Sokan nyilván megnézik Guy Ritchie Sherlock Holmes-variációjának a második részét, az Árnyjátékot (Cool, 18.40). Ez a második rész lényegesen gyengébb az elsőnél, amit még bőven elvitt Robert Downey Jr. bohém sármja. Itt egy eléggé kusza, ám mégis bugyuta másodosztályú kalandfilmet látunk, őrült tudóssal, meg a világ (tehát a nyugati civilizáció) megmentéséről, cigányokkal, rengeteg CGI-vel és némi steampunk habbal. Nem mondom, hogy csak a Jeremy Brett, meg efféle hülyeségek, bírom a vad dolgokat, de ezt én már nagyon untam. A modern verzió sokkal-sokkal jobban bejön (csak azt ma nem adják a tévében, ha-ha-ha.)

Az amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja volt F. Scott Fitzgerald, akinek híres figuráját, A nagy Gatsbyt (m3, 19.20) ezúttal Robert Redford -aki épp tegnap jelentette be visszavonulását a színészettől- személyesíti meg Jack Clayton és Francis Ford Coppola 1974-es, míves kivitelű verziójában.

Mocskos zsaru – New Orleans utcáin (AMC, 20.45) című, amúgy igen kemény krimi címszerepében ismét megnézhetjük a drogos, mocskos, rohadt zsaru szerepében remekelő Nicolas Cage-et. Werner Herzog (Abel Ferrara hasonló című, 1992-es filmje alapján/ihletére/ellenére készült – de ez egy hosszú és bonyolult történet…) filmjében a bűn és a bűnüldözés sötét, koszos, minden ideától megfosztott valódi világát mutatja be, tetszetősen nemes egyszerűséggel. (Bővebben)

Christopher Nolan Sötét lovag-trilógiájának harmadik, befejező része, A sötét lovag – Felemelkedés (film+, 20.45) egy sötét, utcai gangháborúktól és anarchiától sújtott disztópikus (viszont igencsak mainak, reálisnak tetsző) korba helyezi a korábbi két részben már szintén reális, húsvér átlagemberré formált Batman Christian Bale által alakított karakterét, hogy -a kánon szerint- rendet tegyen. (Bővebben)

A háború császára (Film Mánia, 21.00) picit már az első jelenetben megcsúszik, amelyben látjuk szegény Matthew Foxot repülőn ülni… Legutóbb, amikor ezt az amúgy helyes, tehetséges színészt hasonló helyzetben láttuk, annak igen csúf vége lett, hiszen a Lost című tévésorozat -amiben Fox alakította Jack Shepardot, az egyik fő karaktert- a bizsergető, rejtélyekkel teli kezdés után átláthatatlan misztikus ködbe, majd a meddő káoszban oszlott szét beazonosíthatatlan darabokra. Ezt teszi a tévés ismertség… Hiába jelenik meg később az amúgy szintén igen “szétjátszott” arcú, de azért még masszív hitelű Tommy Lee Jones, hiába ismerkedünk meg egy viszonylag kevésbé ismert, ám roppant érdekes történelmi szituációval, Japán egzotikumával, már ez a hajó bizony messzire elúszott. (Bővebben)

Jön viszont megint a Mamma Mia! (Prime, 21.00), amiben engem három dolog lepett meg. A legfontosabb az, hogy milyen jól működnek az ABBA-dalok dramaturgiailag összefűzve, egy musical storyline-jában, a másik, hogy Meryl Streep -képletesen szólva- egy állat, a harmadik pedig az, hogy ez az Amanda Seyfried milyen édes kis csaj (eddig szerintem csak thrillerekben láttam). Viszont a film helyszínéül szolgáló kis sziget lakóinak egészen biztosan nem kell azon aggódniuk, hogy nyáron nem tudják kiadni szobácskáikat…

A Mátrix – Forradalmak (Viasat3, 21.00) a harmadik része a Mátrix-trilógiának, a végén obligát acid-partyval.

A November Man (RTL+, 21.00) egy közhelyes, de azért még talán nézhető thrillerben a számomra csak ritkán izgalmas Pierce Brosnant látjuk a főszerepben, aki ezúttal egy CIA-ügynököt alakít, Olga Kurylenkóval az oldalán. Középszer.

Francis Ford Coppola Magánbeszélgetés (m5, 21.05) című filmje a hetvenes években nagyot durrant, holott a játékidő nagy részében alig látunk mást, mint Gene Hackman gránitba szobort raktárost mintázó arca, amint hallgat. Talán ma is érdekes lehet, nem is annyira az akciók izgalma, inkább a feszültség miatt, ami egy lehallgatás-specialista munkája során gyülemlik fel a tétlen, ám éber mozdulatlanságban. (Bővebben)

A Kapj el, ha tudsz! (m2, 21.15) viszont Steven Spielberg perfekt szélhámos-filmje, az ezerarcú és mindenkit átverő Leonardo Di Caprióval (lásd a képen). Persze, hogy látta már mindenki, de annyira szórakoztató és igazán jól megcsinált film ez, hogy bármennyiszer meg lehet nézni…

A már szintén sokszor látott Red (RTL Klub, 22.00) cselekménye egyáltalán nem mondható ördöglakatnak, sőt, inkább egyszerű, mint az ácskapocs. Nyugdíjas CIA-likvidátor (Bruce Willis) az ún. farok rosszabbik végére kerül, de ahogy összeszedi hajdani, szintén nyugdíjas kollégáit (Morgan Freeman, John Malkovich és Helen Mirren!), öreg ügynök nem vén ügynök-alapon alapvetően fordítanak a helyzeten. Közben a szálak messze vezetnek, de ahogy azt tudjuk, magasról lehet a legnagyobbat zuhanni – és az igaz barátságnál nincs szebb a világon. Csillagsávos lobogó ezúttal nem lengedez. (Bővebben)

Szombat, november 12.

Rögtön az elején nézzünk szembe egy igazi Dühöngő bikával (AMC, 19.35), azaz Jake la Mottával… azaz, Robert de Niróval. Jön a bal. Klasszikus film. (Bővebben)

felvilag-kovacs-patricia

 

Később a Parkerben (RTL II, 19.45) Jason Statham hoz egy amolyan modern Robin Hood-fazont, aki csak attól lop, akitől van mit. Egyszer azonban őt is meglopják, amiért Parker bepörög és egy csinos ingatlanügynök (Jennifer Lopez) bevonásával vesz elégtételt. Ha nem láttuk volna, akkor is láttuk már ezt filmet, de legalább ha megnézzük sem vesszük észre, hogy láttuk már.:)

Aztán. A Ki nevet a végén (Galaxy, 21.00) a pukihumor koronázatlan királyának, Adam Sandlernek normális emberek számára is nézhető filmjei közé tartozik. Sandler itt egy halálosan beteg standup-komikust alakít, aki élete utolsó óráiban próbálja ki, milyen érzés önzetlennek, jónak lenni…

A Mátrix – Újratöltve (Viasat3, 21.00) a Mátrix 2. Ebben vannak az albínó ikrek. (Bővebben)

Dan Brown regényéből készült Angyalok és démonok (Cool, 21.00) című thriller tulajdonképpen a híres-hírhedt Da Vinci-kód második részeként is felfogható (tán még mozikban a harmadik, Inferno című is): simán leköthet, ha eddig még nem kötött le. A Tom Hanks által alakított tudós nyomozó ezúttal Vatikán belső köreiben nyomoz a gonoszok után, akik bizony, ott vannak. (Bővebben)

Az Egy gésa emlékiratai (Filmcafe, 21.00) című film egy igazi gésa, Mimeko Ivaszaki emlékein alapul, és egy bizonyos Arthur Golden tolla által íródott meg annak idején, erőteljesen nyugati, hogy ne mondjam, angol ízlésnek megfelelően. A történetnek így tulajdonképpen annyi köze lett a japán gésák valódi életéhez, mint Puccini Pillangókisasszonyának a kabukihoz, amivel nem azt akarom mondani, hogy a Pillangókisasszony gyenge fércmű, legfeljebb csak azt, hogy az igazság bizony még mindig odaát van. Állítólag Mimeko annyira felháborodott Golden könyvén, hogy ő maga is kiadta saját készítésű emlékiratait… Sajnos, a film nem ebből készült. Rob Marshall természetesen a nyugati verziót használta fel a filmhez, mely bár autentikus helyszíneken játszódik, majdnem autentikus színészekkel (azon persze fenn lehetne akadni, hogy miért kínai színésznő játssza a japán gésát…), szellemében alapvetően nyugati. Alig érezni például azt a finom, mégis igen markáns különbséget, ami egy gésa és egy kurtizán között van… De ne essünk kétségbe, ez egy pazar kiállítású, jó hosszú és jó romantikus hollywoodi film, mely nem véletlenül kapta meg 2006-ban a legfontosabb látványosságokért járó Oscar-díjakat.

Lesz ilyen is, hogy az Utódomra ütök (Prime, 21.00), ami értelemszerűen a múlt heti és az azt megelőző heti Ben Stiller-Robert de Niro libsi-konzi asszó harmadik része. Ezt már én sem mertem megnézni…

A múlt századelő polgári szalonjainak félhomályos, bűnös, világába kalauzol a Félvilág(m5, 21.05) című igen decens kiállítású, egyben feszült és izgalmas, erotikától sem mentes krimi-dráma, mely egy kétes erkölcsű, pletykákra bizton okot adó egzisztenciájú úrhölgy, bizonyos Mágnás Elza (Kovács Patrícia – a képen) meggyilkolásának történetét meséli el. Ha netán lennének bizonyos előítéleteink a magyar filmek minőségét, vagy a filmet bemutató csatorna iránt, akkor azokat most tegyük nyugodtan félre, mert magunkat fosztjuk meg egy igazán jól sikerült film élményétől. (Bővebben)

Kefírem?! Hűtőben. Tűz van, babám, a ladagyárban! Tűz van! Tűz, bazmeg, tütütütűz! Ez, persze, már az Egészséges erotika (m3, 21.20), egy kihagyhatatlan hazai klasszikus a közelmúltból.

Aztán. Csak egy lövés (Duna, 21.20) éri Mike Nichols 1991-es drámájában a Harrison Ford alakította nagymenő ügyvédet, aki azonban ennek “köszönhetően” megbénul és teljes amnéziába kerül. Mindent, saját magát is újra meg kell tanulnia, de közben egyáltalán nem tetszik neki az a fickó – aki éppen saját maga volt a lövés előtt. Rrrromantikus filmdráma lesz ez, hiszen ott a stáblistán Annette Bening neve is…

Picit később jön Az útvesztő (TV2, 21.40), mely a mostanában tán még divatos tini-utópiák (Éhezők viadala, stb.) vonulatába sorolható. Egy zárt, rezervátumszerű világban egy nagy csapat srác tölti mindennapjait (lásd: pl. A Legyek ura, Kétévi vakáció) a szó szoros értelemben vett túléléssel: menekülésre nincs remény, ugyanis világukat egy labirintus veszi körül, melyen képtelenség túljutni. Aki eddig megpróbálta, mind odaveszett. Egy nap azonban, titokzatos módon, üzenet kezd el terjedni közöttük. Talán van értelme a lázadásnak, talán mégis áthatolható az útvesztő…

Az Átkozott szerencse (Story4, 22.10) egy erőltetett, humortalan “off-Guy Ritchie” krimi-vígjáték. Wesley Snipes-nak nincs humora, anélkül viszont ez a műfaj nem működik. Néhány beteg ötlet (pl. a perverz pár) azért mérsékelten vicces volt…

Michael Douglas és Kathleen Turner késő esti szerelmi légyottja viszont kifejezetten vicces háborúba torkollik, ami persze, nézhető is lenne, ha nem láttuk volna már 1989 óta jó néhányszor. A rózsák háborújánál (RTL Klub, 23.05) ismét Danny deVito tartja a gyertyát, sőt, még ő is mondja meg, mikor, ki vágja a másik fejéhez (értsd ezalatt, hogy ő a rendező is egyben…).

Péntek, november 11.

A mai első ajánlat a Hannibál ébredése (AMC, 20.00), melyben a címbeli Hannibál az a Hannibal Lecter, akinek megformálásáért Anthony Hopkins annak idején mindössze húszperces jelenéssel, ám minden vitán felül kapta meg a Legjobb férfi főszerepért járó Oscart a Bárányok hallgatnak című filmben. Ebben a filmben még nem láthatjuk Hopkinst, hiszen ez a Hannibál-tetralógiaként is ismert történet időrendben első része, melyből értelemszerűen Hannibál ifjúkoráról kapunk mélyreható információkat. Hopkinst nyilván már nem lehet 40-50 évet visszafiatalítani, még ha azt el is tudná játszani, így az ifjú Lectert Gaspard Ulliel alakítja, egy meglepetésre egészen izgalmas thrillerben.

a-zongorista-adrien-brody

 

Igazán ritkán látható, ám annál inkább figyelemre méltó alkotás Roman Polanski 2002-ben bemutatott, és egy év múlva 3 db. Oscar-díjjal (Legjobb rendező, Legjobb adaptált forgatókönyv, és a Legjobb férfi színész) jutalmazott alkotása, A zongorista (Paramount Channel, 21.00). 1939, Varsó. Wladyslaw Szpilman zongoraművész (Adrien Brody – a képen) egy lemezstúdióban dolgozik, amikor bombázni kezdik a várost. A felvétel félbeszakad, Wladyslaw hazatér. Otthon zsidó szülei és testvérei azon vitatkoznak, hogy mit vigyenek magukkal, ha a növekvő náci fenyegetés miatt menekülniük kell Varsóból. Wladyslaw azonban nem akarja elhagyni a várost, mert imádja azt, legalább annyira, mint Dorotát (Emilia Fox), a fiatal csellistát… A mély, valóságban megtörtént dráma egyszerre szól a szerelemről, a hazaszeretetről, a felelősségvállalásról és a művészet hatalmáról.

Érdekes darab lehet -én nem láttam még- a nemrégiben ijesztően korán elhunyt, elsősorban színészként ismert Alan Rickman rendezése, A virág románca (Filmcafe, 21.00). Sabine De Barra (Kate Winslet), a kertész és tájrendező hatalmas megbízást kap. Rendhagyó – mondhatni kaotikus – tájrendezési felfogásának és módszerének köszönhetően ő nyeri a megtiszteltetést, hogy megalkossa a versailles-i kastély kertjeit. A megbízó nem más, mint maga a Napkirály, XIV. Lajos (Alan Rickman). A kérdés, hogy vajon Sabine képes lesz-e megbirkózni a feladattal, túllépni múltjának titokzatos árnyékain, és biztosítani saját, valamint szerelme jövőjét? A kosztümös, romantikus történetben a két Oscar-díjas főszereplő mellett például a belga film sármos fenegyerekét, Matthias Schoenaerts és az ezerarcú Stanley Tuccit láthatjuk.

Amerikában Az ördög Pradát visel (SuperTV2, 21.00) és nem Pravdát, ahogyan rendszeresen olvasom… (Bár, ezzel az új elnökkel ki tudja? Könnyen lehet, hogy még az is elő fog fordulni…) Meryl Streep -de hát ezt tudjuk jól- itt egy nagy hatalmú divatmagazin még nagyobb hatalmú főszerkesztője, Stanley Tucci bölcs és meleg divatguru, Anne Hathaway pedig egy szürke, de szorgalmas kezdő, aki nem érti, mit keres ebben az egészben.

A Hazárdjáték (Prime, 21.00) című krimi viszont már ott megbukik nálam, hogy egész egyszerűen nem hiszem el Mark Wahlbergről, hogy egyetemi professzor. Mindenesetre, a történetben egy ilyen figurát alakít, aki emellett beteges szerencsejáték-függő is. Ez utóbbi szenvedélye sodorja bajba – adósságai kezelésére kölcsönt vesz fel egy gengsztertől. nyilván ez az a pont, amiért Wahlberg kapta a szerepet, ugyanis neki, az ő fizimiskájának értelemszerűen jobban áll a kölcsön visszafizetésének menedzselése…

Én, mondjuk, baromi régen láttam a Mátrix (Viasat3, 21.00) első részét, nyilván még anno, a moziban. Úgyhogy a kérdés számomra/számunkra ismét csak az: melyik bogyót válasszam?

Cameron Diaz viszont Rossz tanár (Cool, 21.10) lesz a következő ajánlatban, egy romantikus komédiában. A címszereplő utálja hivatását, utálja a gyerekeket, azonban igencsak magányos. Amikor új tanerő (Justin Timberlake) érkezik a suliba, akiről ráadásul az is hírlik, hogy igen tehetős örökség várományosa, az iskola facér tanárnői vad harcba kezdenek a tanárbácsi kegyeiért. Hát így.

Akár legyinthetnénk is a Nagydumás kiscsajokra (TV2, 22.00). Tényleg semmi különös, ez a történet is elsősorban a buta-szőke-liba sztereotípiák közhelyes ziccerét használja ki, azonban ezt viszonylag friss humorral teszi és látható benne Dakota Fanning és Brittany Murphy is. (Bővebben)

Megölni egy papot (Duna, 22.00) című történelmi dráma a lengyel Jerzy Popieluszkoatya 1984-ben történt tragikus meggyilkolását meséli el. Agnieszka Holland 1988-ban még nem is készíthette el ezt a filmet hazájában, ezért a film amerikai-francia koprodukcióban valósult meg, igen érdekes szereposztásban. Az egészen más jellegű filmekben megismert Christopher Lambert adja a kitartóan és harcosan Szolidaritás-párti atyát, akit a Jaruzelski-vezette katonai “junta” titkosrendőrsége végzett ki, hosszas üldöztetés és meghurcolás után. (A további főbb szerepekben Ed Harrist, Tim Rothot, Pete Postletwhaite-et, Timothy Spallt, illetve David Suchet-et láthatjuk.) Az atyát halála után nem véletlenül avatta őt Vatikán boldoggá, története mélyen megrendítő, emberi, egyben felemelő, de igen aktuális is, ha figyelembe vesszük, hogy a mai Lengyelországban éppen azt a Walesát kezdi támadni ügynökvádakkal, aki a filmben bemutatott Popieluszko atya fő harcostársa volt a kommunista diktatúra idején.

Valamiért valaki úgy gondolja, hogy feltétlenül muszáj kéthetente levetíteni Mészáros Márta Napló gyermekeimnek (m5, 22.40) című drámáját, amiről így bőven elég annyit elmondani, hogy 1984-ben, Cannes-ban, a Zsűri Nagydíját kapta meg. Személyes hangú, hiteles történelem-óra amúgy az átkos ötvenes évekről, belülről és felülről.

Csütörtök, november 10.

Először a 28 nap (Filmcafe, 18.55) című filmben nézhetjük meg Sandra Bullockot, vagyis az általa játszott karaktert, amint egy általa ittasan okozott -viszonylag szerencsés kimenetelű- baleset miatt a címben jelzett időtartamra kényszerelvonóra ítélik, ahol viszont furcsa emberekkel ismerkedik meg. Az elkényeztetett, meglehetősen slendrián, felelőtlen lány, aki eddig az élet hullámain lovagolt, e rövid idő alatt megtapasztalja, milyen sorsok, milyen életek vannak a mélyben… Azért e filmben a dráma inkább csak amolyan “romantikus” lesz.

eroszakos-mult-viggo-mortensen

 

Akár a Lisbeth Salander ikonikus alakjának vezérletével hengerlő, skandináv típusú feminista hullám egyik újabb fegyverhordozójaként is ünnepelhetjük a Menekülés (AMC, 20.20) című norvég filmet, hiszen tulajdonképpen ebben is egy erős, fiatal lány harcolja ki a maga igazát, a családját elpusztító és őt is halálosan fenyegető, többségében durva férfiakból álló világban. A bibi csupán annyi, hogy ezt a fenyegető mikrovilágot egy másik nő vezeti… (Bővebben)

Az Erőszakos múlt (Mozi+, 21.00) David Cronenberg filmje, bár már meg sem közelíti a kanadai mester korábbi kultuszfilmjeit (Karambol, Meztelen ebéd, stb.), azért ez is egy korrekt, még emészthetően moralizáló krimi-thriller, Viggo Mortensennel (a képen) és Ed Harrisszel – a téma a jogos ön- és vagyonvédelem.

Ugyanekkor az Elárulva (film+2, 20.55) egy közepes szajréfilm, melyben Nicolas Cage játszik egy bankrablót, akit régi társai feldobtak, s miután leülte jogos, de nem egyedül kiérdemelt börtönbüntetését, még meg is vádolják azzal, hogy elrejtette a szajrét. Ennek érdekében lánya elrablásával zsarolják őt, ám hősünket természetesen nem olyan fából faragják, hogy könnyen adja magát és ellentámadásba lendül. Stb.

Ennél egy fokkal érdekesebb lesz a Wanted (SuperTV2, 21.00), amiben James McAvoy alakít egy szürke, unalmas irodakukacot, akire egy szerencsés/szerencsétlen napon Angelina Jolie gyakorol delejes hatást, hogy azt az orosz-kazah-amerikai Timur Bekmambetov rendező sem hagyhatja figyelmen kívül. Sajátos ízű, rendhagyó hangsúlyokkal operáló, világmegmentős bosszútörténet ez, olyan segéderőkkel, mint pl. Morgan Freeman vagy Terence Stamp

A ma esti Bergman-filmklubban az 1969-ben, Fårö-szigetén készült Szenvedély (m5, 22.14) kerül sorra. (Bővebben) Érdekesség, hogy e film alapján Kiss Csaba készített színházi előadást, mely ma este Marosvásárhelyt játszik.

Picit később süthetünk krumplit is természetesen, méghozzá Al Pacinóval Michelle Pfeiffernek, a Krumplirózsa (Duna, 22.30) című filmben, ha nem unjuk még az efféle hizlaló, telített zsírsavakban és gonosz szénhidrátokban gazdag vacsorát.

Szerda, november 9.

A ma esti ismétlés-ajánlatok sorát A leggyorsabb Indiánnal (Filmcafe, 18.40) kezdjük, mely energiát, agresszivitást sugalló címével ellentétben egy igen megható, bájos mozi, Sir Anthony Hopkinsszal a főszerepben. Természetesen, Hopkins bácsi (a képen pici gondban) nem a leggyorsabban futó indián törzsfőnököt játssza el ezúttal (bár nyilván el tudná, ha nagyon akarná), hanem Burt Munrót, egy megveszekedetten céltudatos, kitartó új-zélandi kisembert, aki hajlott kora ellenére ódon Indian motorjával (az igazi Burt Munro, az igazi Indiannal) számtalanszor megdöntötte (és tán a mai napig is tartja) a motorkerékpáros sebességi világrekordot. Az első hallásra tán unalmas sportfilmnek gondolt, valójában igen remek kis alkotás himnusz a nagyot álmodni merő kisemberhez, aki céljai elérésére minden tőle telhetőt megtesz, de nem másokon átgázolva, hanem tisztán, nyitottan és barátsággal – nem csoda tehát, hogy így álmai be is teljesülnek. Üdítő hatású, nyíló pitypangmezők nélkül is pozitív életeszményt megfogalmazni képes, erősen ajánlott film ez.

a-vilag-leggyorsabb-indianja-sir-anthony-hopkins

 

Mit tehet egy hajdan sikeres hollywoodi forgatókönyvíró, ha nem jut semmi értelmes dolog az eszébe? Ír egy filmet egy hajdan sikeres hollywoodi forgatókönyvíróról, akinek nem jut eszébe semmi… A Múzsa csókja (Story4, 21.00) lesz például az eredmény, Albert Brooks írta, rendezte és főszerepli, míg Sharon Stone játssza a címszerepet. (1999-et írunk ekkor.) Mellékesen láthatjuk fél Hollywoodot is, saját önazonosságában, Martin Scorsese-től James Cameronig.

Közben Sylvester Stallone és Christian Slater is kifejezetten ütőképes párost alkot a következő “alkotásban”. Az előbbi fószer egy kiöregedőben lévő, ám még mindig penge bérgyilkos, míg a másik egy fiatal, ambiciózus zsaru. Ennek ellenére, a Fejlövés (film+, 21.00) című Walter Hill-filmben, nem kis meglepetésre, egy oldalon küzdenek a gonosz ellen.

Ugyanekkor a Hajsza (Filmcafe, 21.00) című akcióthrillerben Mickey Rourke egy hosszú copfos, pizzaképű indián bérgyilkos, akinek egyik “munkáját” avatatlan szemek is látták… Forgatókönyv: Elmer Leonard!

A ma esti Zanussi-filmklubban A nyugodt Nap éve (m5, 21.50) című 1984-es romantikus drámát vetítik, amit én még nem láttam, így jobb híján a film ismertetőjét kopizom ide: “Emilia, a középkorú özvegyasszony (Maja Komorowska), édesanyjával együtt egyike azoknak, akiket a háború után a kelet-német határmenti országrészbe telepítenek. Hadiállapotnak megfelelő körülmények között élnek, itt ismerkedik meg Normannel (Scott Wilson) az amerikai hadsereg tisztjével. Az áttetszően tiszta, mégis érzéki szerelem mindkettőjük számára az újrakezdés lehetőségét ígéri. Emilia azonban, mivel neveltetése, gondolkodása a krisztusi szeretet és áldozatvállalás jegyében fogant, nem meri, nem akarja ezt a boldogságot elfogadni…”

Ha azonban valami könnyedebb, látványos popkulturális vacakra vágynánk ma késő este, akkor inkább a Sin City: Ölni tudnál érte (film+, 22.40) lehet a megfelelő opció. A képregény-guru Frank Miller és Robert O’Rodriguez közös projektjének második része tartja a relatív színvonalat, szerintem még mindig ez ‘A’ képregényfilm. A sztorit hagyjuk, de a látvány, a már-már öniróniának ható stílusos hitelesség és olyan bombasztikus szövegek, mint: “…a beton simogatta meg az arcomat, amire nyálas csókot nyomtam…”, vagy hogyan – na szóval. A fal adja a másikat.

Gigor Attila remekbe szabott, abszurd krimije, A nyomozó (film+2, 22.55) a mai utolsó ajánlat. A kiváló színészi teljesítményeket (Anger Zsolt, Rezes Judit, Terhes Sándor…) felvonultató, helyenként tényleg bizarr, ám szerintem igen szórakoztató történetben egy halottkém nyomoz egy hulla után, hogy tisztában jöjjön saját életének értelmével.

Kedd, november 8.

Ismétlések a keddi “halál-napon”. A Támadás a Fehér Ház ellen (film+, 21.00) pont annyi, amennyit a címe elmond: piff-puff, dirr-durr, dél-koreai terroristák (ezen sosem fogok napirendre térni, miért pont dél-koreaiak?!) támadják a Fehér Házat, sőt, piff-puff, dirr-durr, de jön az amerikai hős csávó, szabadságról, borotválatlanul, másnaposan, vagy éppen a pincéből, megalázó aktatologatásból mint itt is, és legyak mindenkit, sok piff-puff és sok dirr-durr közepette, a végén magasan leng a csillagsávos lobogó. Vége, stáblista.

bloff-brad-pitt

 

Az Ellenség a kapuknál (Paramount Channel, 21.00) című full-hollywoodi háborús dráma viszont a véres sztálingrádi ütközetbe repíti el a nézőt: a történet a magának való, ám halálosan pontos orosz mesterlövész (Jude Law) és a hasonló kvalitású, német Koenig őrnagy (Ed Harris) “nemes” párharcáról szól, melyben nagy szerepet játszik egy nő (Rachel Weisz), valamint egy nagy hatalmú orosz politikai tiszt (Joseph Fiennes) is.

A Holdat (Film Mánia, 21.00) is nézhetjük, ami egy sci-fi, abból viszont az utóbbi évek egyik legkomolyabban veendő (tehát nem “szemkápráztató”) durranása volt. Duncan Jones filmje egyszerre pszicho-thriller, környezetvédelmi utópia/disztópia, romantikus melodráma és filozofikus sci-fi-esszé, ráadásul úgy, hogy mindegyik teljes egész és egyik sem megy a másik kárára. Főszerepben Sam Rockwell, az egyik legsokoldalúbb kortárs filmsztár. (Bővebben)

Vagy Guy Ritchie mindent vivő Blöffjét (SuperTV2, 21.00), ami ugyan nem blöff, hanem mára kultikus darab, elképesztően magas tetszési indexszel és mondjuk Brad Pitt (a képen) által ellökött efféle szövegekkel: “Fogd be a szád, ke’ kuraftyumuj! Figyeljé’! Anci imádja a tetővilágítást, kedvenc színe a babakék, távelvunétoszárecignesávrengibugyogá, és fűzöld legyen a plüsskanapé! Ja, és kérjél még hozzá egy fasza kis hableányos szökőkutat. Na minden világos csávókáim?”

Picit később kezd el ketyegni az Időzített bomba (TV2, 22.00). Jeff Bridges egy már visszavonult, de hajdan nagyon profi tűzszerészt alakít ebben a méltatlanul elfeledett izgalmas filmben, melyet talán legtalálóbban a “a piros drótot vagy a kéket vágjam?”-jellegű, homlokon izzadtságcseppet görgetős, székkarfa-szorongatós fakkba sorolhatunk, ha mindenáron muszáj valahová.

Simón Bolívar Dél-Amerika, de talán az egész világtörténelem egyik legnagyobb felszabadítója, illetve hódítója volt, akinek alakját a mai napig is óriási tisztelet, ország neve (Bolívia), államforma (bolivári köztársaság – Venezuela) és megszámlálhatatlan lovasszobor őrzi szerte a latin földrészen. Még mindig nincs fogalmam viszont arról, hogy az életéről készült Amerika embere (AMC, 22.00) című, igen nagyszabásúnak tűnő venezuelai-spanyol koprodukció milyen film, éppen ezért még mindig megér egy pillantást…

Hétfő, november 7.

Mit tehet az ember, akinek hozzátartozója bűncselekmény áldozatává vált, azonban az igazságszolgáltatás a jogi útvesztők labirintusában bolyong, úgy tetszik, az idők végeztéig. Általában semmit, mert őt egészen biztosan hamarabb fogja elérni a törvény keze, mint azt, aki miatt saját kezébe volt kénytelen venni a dolgok intézését – no, és ne feledjük azt sem, hogy a vérbosszú nem több egy ősi, primitív ösztönnél, ami persze, nem menti a tétova törvényi teszetoszáskodást. A mai Igazságos Jánosok, Rendetteszek Pisták és Asztalracsapok Jóskák nyilván szeretni fogják A bosszú jogán (Filmcafe, 19.00) című akcióthrillert, melyben Nicolas Cage adja azt a szolid irodalomtanárt, aki vérnősző barommá válva vesz elégtételt feleségének erőszaktevőin, egy titokzatos szervezet segítségével. Amikor Charles Bronson klasszikus Bosszúvágya találkozik a Harcosok klubjával…

gran torino - clint eastwood

 

Azonban olykor a hölgyeknek kell saját kezükbe kell venni az igazság szolgáltatását. A Most már elég! (film+, 19.00) című thriller, olykor ordító logikai bakikkal elővezetett cselekménye ellenére, mégis igen sokat tesz a házastársi erőszak ma is aktuális témájának felszínre segítésében; a Jennifer Lopez által alakított hős anya és feleség pedig még egy radikális utat is mutat a problémák egyfajta megnyugtató “rendezésére”.

Miközben nemrégiben nemzetvezetőnk G. és +/- 3.3 milliónyi hű népe kinyilatkoztatta, hogy Európának nincs szüksége a menekültekre, addig Amerikában Clint Eastwood (a képen), egy öreg, valóban konzervatív, valóban republikánus hazafi is tartott egy pikkpakk (nagydoktori) kiselőadást a migráció által felvetett idegengyűlölet és honderű témájában. A Gran Torino (Mozi+, 21.00) remek film. (Bővebben)

Steven Soderbergh Mellékhatások (Prime, 21.00) című filmjének fő cselekményszervező eleme egy kemikália, mégpedig korunk legális drogja, a hangulat- és kedélyjavító antidepresszáns pirula. Jude Law egy pszichológust alakít a történetben, aki egy furcsa pszichoszomatikus tüneteket produkáló lányt (Rooney Mara) vesz kezelésbe, néhány öngyilkossági kísérlet után. Végigzongorázza a lánynál az összes, eddig bevált antidepresszánst, ám a tünetek nem enyhülnek, mígnem egy új gyógyszert is kipróbál, amit azonban nem várt mellékhatások kísérnek… (Bővebben)

Grimm testvérek ismert Piroska és a farkas című meséjének és a Farkasember kultúrkörökön át ívelő legendájának furcsa szintézise A lány és a farkas (Cool, 21.10) című tinihorror, mely azért így ebben a konstellációban inkább az Alkonyat-sorozat kedvelőinek nyújt nedves és borzongató élményeket ma estére. Gótikusan sötét romantika, bombasztikusan látványos vizualitással. Amanda Seyfried a címszerepben, Gary Oldman fenyegető árnyával a háttérben.

Michael Bay neve mára egybeforrt a kifejezetten ostoba, ám rendkívül látványos, nyári kasszasikerekkel, melyekben rendszerint kétdimenziós, durván faragott hősök lengetik magasan a csillagsávos lobogót, miután előre azért jól kiszámíthatóan megmentették a világát (tehát Amerikát). Éppen ezek fényében meglepetés az illető minapi Pain & Gain (TV2, 22.00) című filmje, melyben három, nem túl szerencsés életű, de az edzőtermekben világában kifejezetten éles eszűnek tűnő bodybuilder (Mark Wahlberg, Dwayne Johnson és Anthony Mackie) mer nagyot álmodni és begyűjteni mindent, amit szemük, szájuk és bankszámlájuk kíván és igényel. A helyenként Guy Ritchie stílusát idéző, Bay-től tényleg meglepően szórakoztató krimikomédia a valóságban is megtörtén eseményeket mesél el.

A kőkemény, életszagú, ganxtás akció-krimik kedvelői kedvelhetik a rutinos John Singleton Shaft (Paramount Channel, 23.00) című moziját, mely a hetvenes évek legendás blaxploitation-klasszikus Shaft-sorozatának újrázása. Vicces mellékszerepben, amolyan “nagybácsiként”, maga az ős-Shaft, Richard Rountree is itt hitelesít, míg az emblematikus címszerepet ezúttal Samuel L. Jackson hozza. (Bővebben)

A tegnap már ajánlott Pál Adrienn (m5, 23.05) is ismétel. (Bővebben)

Vasárnap, november 6.

Én nagyon szerettem annak idején A Gyűrűk ura-trilógiát, a könyvet is, a filmeket is, az ennek előzményeit tárgyaló A hobbiton viszont már nagyon unatkoztam. Akik nem, azok ma nézzék az első részt, A hobbit – Váratlan utazást (RTL Klub, 18.50). Én biztosan nem fogom. (Bővebben)

aranyelet-2

 

Hiszen mióta “York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át”, ismét felütötte fejét a gonosz, ráadásul minden eddigi gonosznál aljasabb, vérszomjasabb, cinikusabb formában. A fasizmus kísértete járja be Európát a múlt század harmincas éveiben (is). Ebbe a korba helyezte át 1995-ben az angol Richard Loncraine Shakespeare klasszikus, méltán sokszor játszott és sokszor átgondolt királydrámáját, a III. Richárdot (AMC, 19.00), megalkotva ezzel minden idők egyik leghatásosabb Shakespeare-adaptációját, hiszen a hatalomra törő gonosz, púpos királyfi története döbbenetesen klappol Hitler hatalomra kerülésének eseményeire. Szerencsére, illetve a sok millió áldozat szerencsétlenségére, a sorsuk is hasonló… Ian McKellen (aki az adaptáció írásában is közreműködött – és aki az előzőleg már nem ajánlott, Tolkien-mesében Gandalf, a mágus alakjában is remek) remekel e ritkán látható, s éppen ezért is feltétlenül megnézendő film címszerepében.

Ugyanekkor azonban Mel Gibson, A rettenthetetlen (Prime, 19.00) is győzelemre vezeti csupasz lábú, büszke skót népét (vagy éppen bukik el – no spoiler, a csecsemők nem alszanak!) az gonosz angolok ellen, méghozzá az emblematikus kékre mázolt arccal és kockás szoknyában – mintegy megelőlegezve a Brexitre adandó skót választ is.

Indul az HBO nagy sikerű magyar szériájának, az Aranyéletnek második évada is (HBO, 20.00), a megszokott főszereplőkkel (lásd a képen) és új arcokkal, még, és még, és még. Kíváncsian várom én is. (Bővebben az első évadról)

Később igen szórakoztató darab lehet az Égető bizonyíték (Viasat6, 21.00), Coen-testvérek konditermes-kémes groteszkje, vicces pofákat vágó híres színészekkel (pl. John Malkovich, Frances McDormand, Tilda Swinton, George Clooney, vagy Brad Pitt). Ha jól kap el, végigröhögöd a filmet, ha viszont nem jól, akkor nagyon fogod utálni. (Bővebben)

Ehhez hasonló műfajú darab a következő ajánlat is, amit viszont valamiért mindig keverem A tökös, a török, az őr meg a nővel A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső (RTL+, 21.00) című erősen gájricsis Guy Ritchie-filmet, melyben négy lúzer azt a hülye ötletet találja ki, hogy az egyik bűnszövetkezet felé megadandó tartozásukat kiegyenlítendő, kirabolják a másik, még nagyobb bűnszövetkezetet. Az így létrejött óriási kavarodásban aztán, a Ritchie-filmektől megszokott vizuális poénok mellett, pergő, általában meghökkentően trágár, de mégis szellemes dialógok, állandó szerepcserék, eltévesztett leszámolások után minden a helyére kerül – és minden marad a régiben.

Komolyabb a Kémjátszma (Viasat3, 21.00) című krimi. A Tony Scott által nagy részben Budapesten forgatott, oldszkúl kémhistóriában Brad Pittet nézhetjük az itt színészként remekelő Robert Redford társaságában. (Bővebben)

Az ötödik elem (Mozi+, 21.00) százötödszörre is pont annyira lesz vicces, látványos és megható, mint száznegyedszerre is volt.

Charles Dickens című klasszikus regényét, a Szép reményeket (FOX, 21.00) a Gravitációval jó sok elismerést begyűjtő Alfonso Cuarón alkalmazta és modernizálta filmre még 1998-ban, igen bombasztikus szereposztásban. A wannabe festő Finnt Ethan Hawke, míg Estellát, az őt csábító jeges szépséget Gwyneth Paltrow adja, mellékszerepekben pedig Robert és Drena de Niro (az utóbbi Robert lánya), Chris Cooper, Anne Bancroft és például Kim Dickens látható (utóbbi viszont nem rokona Charlesnak. Vagy igen. Vagy nem tudom.)

Paul Newman, azaz a tegnap is ajánlott, érzelmes és vicces Senki bolondja (Filmcafe, 21.00) ma normális időben ismétlődik.

Érdekel ma még valakit a kilencvenes évek közepének egyik nyomasztó közkérdése, miszerint, ki a franc is az a Keyzer Söze (es-sel!), akire még annak idején House doktor is hivatkozott valamelyik részében? Ha igen, az megtudhatja a Közönséges bűnözőkből (m2, 21.15). Óriási szereposztást láthatunk ebben az éppen húszéves kultuszfilmben: Kevin Spacey, Gabriel Byrne, Benicio del Toro, Stephen Baldwin, Chazz Palminteri, Pete Postlethwaite és még sokan mások.

Kocsis Ágnes súlyosan megdíjazott Pál Adrienn (m5, 21.45) című filmje olyan, mintha gyerekkorunk kedvenc Barátom, Boncáját felnőttkorunk kedvenc Aki Kaurismakija forgatta volna újra. A történet főszereplője, a rubensi alkatú, erősen molett Piroska (Gábor Éva önazonos alakításában) az élet perifériáján él, egy kórház elfekvőjében dolgozik nővérként, azon az osztályon, ahol a remény már hullazsákban fekszik. Ebben a környezetben Piroska érzelmi intelligenciája, a dolgok természetéből adódóan, de természetes önvédelmi reflexként is, szinte teljesen visszafejlődött. Egyedüli örömet számára csakis a habzsolás jelenti… (Bővebben)

Gyakorolhatjuk a helyes szívmasszázst is, hiszen jön az Életben maradni (Stayin’ Alive) is (Duna, 22.20), az ezért Oscar-jelölést begyűjtő John Travoltával, valamint Cynthia Rhodesszal és Finola Hughuesszal.

Éjszakára pedig egy különlegesség, film-ínyenceknek: David Cronenberg Existenz – Az élet játék (SuperTV2, 00.00) című, nyugodtan korszakosnak mondható filmje a virtuális játékok világába visz el, ahol a valóság és a játék elképzelt világa összemosódik. Készülésének idején (1999-ben) az efféle természetű játékok még igencsak gyerekcipőben jártak, ennek megfelelő a film képi világa is, Cronenberg azonban mégis igen pontosan ragadja meg a dolog filozófiai oldalát, és olyan alapvető megállapításokat tesz, melyek ma is tökéletesen megállják a helyüket. Jó színészeket láthatunk a filmben: Jennifer Jason Leigh mellett Jude Lawt, Ian Holmot, Willem Dafoe-t.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!