Mit nézzünk ma a tévében?

Szombat, július 18.

Egészen jó kis filmek kerülnek a terítékre ezen a hőségriadóval súlyosbított, rekkenő szombat estén. Akinek esze van, pont ilyenkor nem ül otthon (kivéve, ha van légkondija a lakásban), de hátha akad, aki éppen ma repetázna. Például Nicole Kidmanből, ráadásul, hajdani férjével, Tom Cruise-zal párban. Nem, nem a Tágra zárt szemek jön, hanem Túl az Óperencián (TV2, 19.00). Ez a film Kubrick zavarba ejtő darabjánál jóval biztonságosabb talaj, Ron Howard pedig nem téved el az ilyesmiben: parttalanul árad a kosztümös romantika, egy úri dáma és egy parasztfiú szerelme az Újvilágban, 140 percben.

kálvária - brendan gleeson

 

Ennél lényegesen komorabb történet az ír John Michael Donagh Kálvária (Cinemax, 20.30) című filmje, melyben egy katolikus pap (Brendan Gleeson – a képen) profán szenvedéstörténetét ismerjük meg – egy brutális gyilkosság árnyékában. (Bővebben)

Jó nagyot markolt Kenneth Lonergan is Margaret (FEM3, 21.00) című drámájával, s amit markolt, azt a maga teljességében, szép komótosan, ki is szerette volna teregetni a közönség elé – nem is csoda, hogy a gyártó stúdió felelős döntéshozói páni rémületükben tömpe ujjacskáikban megremegő szivarkáról rögtön az ölükbe hamuztak. A film eredeti változata bőven túlnyúl a három órán, amit (állítólag) a nézők csak igen kiváltságos esetekben hajlandóak tolerálni, és hát ki a franc is (who the fuck is…) ez a Lonergan? Ismeri valaki ezt a fazont? Mit képzel ez? Azonban olyan komoly arcok (pl. Sidney Pollack, Anthony Minghella, Martin Scrosese) álltak a projekt mögé, hogy mégis elkészülhessen ez az igen kitűnő film, hogy aztán -ugyan lényegesen rövidebbre, mintegy 150 percre húzva- hasonló jelentőséggel bírjon, mint annak idején például Sam Mendes Amerikai szépsége. (Bővebben)

A ma este legtöbbeknek mégis egy emberes hancúrozásról fog szólni, mely másnap a mai hőség ismétlésével súlyosbított, jól ismert, gyűlöletes másnaposságban fog tetéződni. Nem láttam ezt a Másnaposok (film+, 21.00) című izét, de állítólag igen vicces darab e témában. Egy igen durvára sikeredett legénybúcsú története elevenedik meg a képkockákon.

Milos Forman Amadeusa (Duna, 21.05) viszont szintén egy egész estés, komoly kultúrprogram. Olyan film ez, amelyik kapcsán senki sem kérdőjelezi meg a díjözönt, ami érte annak idején. Forman –Peter Shaffer ismert, és nálunk is többször, és jelenleg is játszott színpadi műve alapján- Salieri (F.Murray Abraham) szemszögéből vizsgáljaMozart alakját; Salieri egy tisztes mesterember, kisujjában a szakmának minden csínjával-bínjával, ahogyan lassan felismeri a zseni könnyedén teremtő, isteni természetét. Pompázatos, felemelő, egyben szórakoztató, de el is gondolkodtató film ez, majd’ három órában.

Michael Douglas az elnök az Aaron Sorkin (Az elnök emberei-sorozat) tollából született Szerelem a Fehér Házban (Viasat6, 21.05) című romantikus komédiában, amibe bármikor belefeledkezhetünk. Annette Bening a First Lady (Martin Sheen itt még csak samesz).

Piedone viszont a zsaru (film+2, 21.20) Bud Spencer Piedone-sorozatának első, legjobb darabjában. Fagyott halakkal osztja a rosszakat Bud bácsi a nápolyi kikötőben.

Ennél a Piedone-filmekhez képest komolynak számító Piedone-filmnél jóval sötétebb darab lesz azonban a Ronin (Story4, 21.20). A régi szamurájtörténeteket (ezekre utal a film címe is) idéző visszafogott, ám kőkemény krimiben (rendezte John Frankenheimer) munkanélküli titkosügynökök próbálnak saját szakállra dolgozni. Robert De Niro mellett igen jó a filmben Jean Reno és Stellan Skarsgaard is.

A mexikói (TV2, 21.55) című pikk-pakk, perfekt, korrekt akció-komédiáról viszont legyen elég annyi, hogy Brad Pitt alakítja benne Jeffrey-t, az ügyefogyott kis maffiózót, akitől Sam, a barátnője (Julia Roberts) azt követeli, hogy hagyja már abba a piszlicsáré gengszterkedést, inkább házasodjanak össze és menjenek el Las Vegasba, ahol nekik biztosan jó lesz. De hősünknek még egy utolsó melót meg kell csinálnia, el kell hoznia Margolesi maffiafőnöknek a Mexikóit (egy régi, értékes pisztolyt), természetesen Mexikóból. (Bővebben)

Száll a kakukk fészkére (film+2, 23.20) is, Milos Forman másik remekművében,Jack Nicholsonnal, természetesen.

Bár szólhat a déli határszéleinken épülő, borotvaéles pengékkel súlyosbított, új Vasfüggönyről is, konkrétan az USA idegenrendészeti politikáját vizsgálja sok szempontból és mélyre hatóan A szabadság határai (SuperTV2, 23.25) című mozi, példáulHarrison Ford, Ray Liotta, Ashley Judd és mások szereplésével. (Bővebben)

Éjfél után pedig jöhet egy jó kis Tortúra (Duna, 00.05), Stephen King jobb korszakából,Kathy Batesszel és Molnár Piroskával.

Péntek, július 17.

Első esti filmajánlatként a Gengszter (AMC, 20.55) című gengszterfilm a klasszikus gengszterkorszakba, az 1930-as évekbe kalauzolja el a nézőt. A történetben New York dúsan jövedelmező, illegális lottóbiznisze körül zajlik a csetepaté, a fekete Bumpy Johnson (Laurence Fishburne) és a fehér Dutch Schultz (Tim Roth – a képen) között. Az ügylet akkora port ver fel, hogy arra még az olasz keresztapa, Lucky Luciano (Andy Garcia) is felfigyel…

gengszter - tim roth

 

Alternatívaképpen Az informátor! (film+2, 20.55) viszont egy korban hozzánk közelebb álló maffiával ismertet meg minket. Matt Damon egy óriási agrárkonszern menedzsere, aki rájön, hogy cége törvényellenes módszerekkel ér el extraprofitot. Ismerős kifejezések, ugyebár… Szinte fantasztikus filmekbe való fordulat, hogy a figura ahelyett, hogy ő is kivenné a részét a tortából, inkább az FBI-hoz fordul. Steven Soderbergh filmje meglepetésre, mégis valós történetet mesél el.

Az indiai származású Tarsem Singh különös hangulatú, semmivel össze nem hasonlítható vizualitású filmjeiről, videoklipjeiről ismeretes. A sejt (Viasat3, 21.00) első mozifilmje, egy közepesen érdekes scifi. A történet azt meséli el, ahogyan egy pszichológusnő (Jennifer Lopez) kirándulást tesz egy sorozatgyilkos agyába – a hangsúly e film kapcsán azonban egyértelműen az unikális látványvilágon van.

A Női vonalak (FEM3, 21.00) ezzel szemben arról szól, hogy van három nővér, akiknek fülére rá van gyógyulva a telefon. Ismerős képlet. Érdekesebb ennél viszont az, hogy a három nővért Diane Keaton, Meg Ryan és Lisa Kudrow alakítja, emellett a filmet Diane Keaton rendezte is… Szóval, a három csaj teszi a dolgát háromfelé (fülén telefonnal), miközben édesapjuk (Walter Matthau) egyre jobban belesüllyed az öregkori szenilitásba. Lehet picit pityeregni is a végén.

Szóba jöhet még ma estére az a bizonyos Édes kis semmiség (Cool, 21.10) is, melybenCameron Diaz, Christina Applegate és Selma Blair adják azt a három, féktelen szinglit, akiket ki sem lehet robbantani a legmenőbb helyekről, egészen addig, míg fel nem tűnik Thomas Jane. Ez nem lesz pityergős.

Bábel (Paramount Channel, 21.40) viszont véleményem szerint az eddigi huszonegyedik század egyik legfontosabb filmje. A mexikói Alejandro González Inárritu díjakkal méltán agyonhalmozott költői, katartikus kaleidoszkópja az emberek közötti kapcsolatokról, illetve inkább annak hiányáról szól. Négy országban, négy nyelven zajlik a filmbéli, bábeli a zűrzavar, ami nem más, mint maga, az ÉLET. Komoly, nehéz, összetett és igen felkavaró alkotás ez, melyben nagy sztárokat (pl. Cate Blanchett és Brad Pitt) láthatunk példamutató művészi alázattal jelen lenni tökéletesen civil szereplőkkel, jelentéktelenségükben is fontos szerepekben.

A késő esti Az Anderson-magnószalagok (Film Mánia, 22.55) még abban az időben játszódik, amikor még szalagos magnótekercsekre rögzítették a lehallgató emberek a lehallgatni kívánt eseményeket – visszakanyarodva egyben a kora este egyik témájához. Azonban Sidney Lumet 1971-es filmje tulajdonképpen egy remek szajréfilm, igazi érdekessége viszont az, hogy a fő cselekményszervező elemmé megtett “lehallgatósdival” mintegy megjövendöli a nagyjából egy évvel későbbi Watergate-botrányt, ami, ugye, tudjuk.

Csütörtök, július 16.

Mivel épp most tart a felénél a Tour de France, és mivel idén a pálcikaember törhetetlennek látszik, kissé unalmas is a verseny verseny-része – de legalább a táj gyönyörű, a hangulat pedig magával ragadó. Nem árt talán szólni azonban egy igazi legendáról, minden idők egyik legnépszerűbb országúti bringásáról, Marco Pantaniról (a képen). Az HBO ma este egy egész estés, igen érdekesnek ígérkező oknyomozó doksit vetít le a Kalóz rejtélyes haláláról, Pantani: Egy biciklista halála (HBO, 23.15) címmel.

pantaniDübörög az uborkaszezon is, az ennek megfelelő, agyonjátszott filmkínálattal. Kivétel ez alól talán az első mai filmajánlat. Majd’ két évig pihentette dobozban első, egész estés nagyjátékfilmjét az eddig főként karakterszínészként ismert és méltán népszerű William H. Macy, miután tavaly végre bemutatta a Sundance fesztiválon. Pedig nincs mit szégyellni a Sodródva (Cinemax, 20.00) című mozin, mert egy igen becsületes, férfiasan érzelmes történet lúzerségről (főszerepben a remek teljesítményt nyújtó Billy Crudup – a képen), a zene és a barátság hatalmáról, egyenesen, tisztességesen elmesélve. (Bővebben)

Belerohanhatunk azonban másképpen is az éjszakába, például az amúgy szintén remek Éjszakai rohanásban (Viasat3, 21.00) is, Robert De Niróval (dörzsölt zsaru) ésCharles Grodinnal (a maffia könyvelője), akik kényszerű közösségben esnek s kelnek, valamint zuhannak egyik kalandból a másikba. Megbilincseltek 2 (vagy 3).

Sylvester Stallone és Christian Slater egy másik ütőképes páros a mai estén. Az előbbi egy kiöregedőben lévő, ám még mindig penge bérgyilkos, míg a másik fiatal, ambiciózus zsaru. A Fejlövés (film+, 21.00) című Walter Hill-filmben, nem kis meglepetésre, egy oldalon küzdenek a gonosz ellen.

A Filmcafé a Nap jegyében tölti, méghozzá merengő, filozofáló, meditatív üzemmódban az estét. Danny Boyle Napfény (21.00-től) című moziját Steven Soderbergh és George Clooney Tarkovszkij-repríze, a Solaris (23.00-tól) követi. (Az utóbbi filmről bővebbenitt.)

Alapkérdés, persze, hogy Ne ébreszd fel az alvó zsarut! (Duna, 22.50), mert akkor morcos lesz Alain Delon és az senkinek sem jó – kivéve a nézőket.

Robert Rodriguez Terrorbolygó (AMC, 22.50) című alkotása például a géppuskalábú asszony könnyfakasztó történetét meséli el az érdeklődő nézőknek.

Az Életben maradtak (Paramount Channel, 23.05) Piers Paul Read híres dokumentumregénye, valamint az annak tárgyát képező, Andok-beli repülőgép-katasztrófa amerikai filmváltozata. A könyv jobb, megrendítőbb, a valóság pedig reprodukálhatatlan.

Biztos vagyok benne, hogy a Mobil (Viasat3, 23.35) című thriller írója (Larry Cohen) találta ki a mostanában a bizonyos kocsmákon díszelgő, igen modoros feliratot is, miszerint: No Wifi, Talk To Each Other! Vagy az ihletet ez adta… De ha nem, attól még az bizonyos, hogy komoly baja van a telefóniával, hiszen két filmjének is főszereplőjévé tette ezt az amúgy okos kommunikációs találmányt. A fülke című filmjében a régi, vonalas változatot pécézte ki magának, ám két évvel később már a mobiltelefon került érdeklődésének középpontjába. (Bővebben)

Szerda, július 15.

Bon giorno, tutti! Mostanra szedtem össze magam s környezetem az elmúlt néhány nap viszontagságai után, ám remélhetőleg ezentúl minden visszatér a megszokott barázdába. Vagy szántunk újat, ki tudja… (Posztok nélkül is simán elmuzsikált a blog, úgymond félgőzzel… 🙂 Persze, ehhez kellenek a tartalékok.)

Allora. Gyilkos tempó volt 40 fokban hegyet mászni, de gyilkos órák várnak ma esteRobert de Niróra is. Bobby bácsi a Gyilkos szezon (film+, 21.00) című kamarathrillerben egy nyugdíjas kommandóst játszik, aki annak idején, valahol Szerbiában kivégzett egy nagyon gonosz embert. Ma isten háta mögötti házikójában, valahol messze, az erdők között, a hegyekben készül az éves vadászidényre. Egy este egy fura akcentussal beszélő férfi (John Travoltaa képen De Niróval) kopogtat nála, hogy vadászni szeretne… (Bővebben)

gyilkos szezon - robert de niro és john travoltaA Cinemax adja az Oklahoma olaja (20.00-tól) című, 1973-as westernt, amit még gyerekfejjel láttam mozikban, úgy emlékszem, jó volt (bár akkoriban még minden jó volt, ami Amerikából jött…) Stanley Kramer antikapitalista drámájában egy fiatal nő (Faye Dunaway) próbálja megvédeni a föld alatt kincset érő olajat rejtő farmját a mohó olajkonszerntől. Segítségére egy kőkemény szociopata akad mindössze, de őt azonbanGeorge C. Scott alakítja, metszően jeges tekintettel.

Az biztos, hogy a “világsztár” Osvárt Andreánál sokkal izgalmasabb csaj Jordán Adél, mint ahogy az is biztos, hogy Szabó Simonnál kevesen tudnak nagyobb gyökerek lenni a filmvásznon, úgy, hogy mégis lehessen röhögni rajtuk. Az is pozitívum, hogy végre már nem tolnak a producerek gagyi magyar (és külföldi) márkákat a nézők arcába (és legalább egy kicsit kitakarják őket). A Megdönteni Hajnal Tímeát (HBO, 21.00) is több munka után szórakozni vágyó, kiskosztümös irodistalányok és irodistafiúk számára kalibrált, gagyi romkomnál – néhol üdítően friss (értsd szókimondó) humora kifejezetten szórakoztató lehet bárki (nem igazán finnyás néző) számára. És ez jó.

Kisgyermekkorom egyik legparázósabb tévéélménye volt a klasszikus, fekete-fehér Belphégor tévésorozat, amit soha nem mertem nézni (nem volt gyerekszobám akkor még, egy szobában élt a család), csak alvást színlelve, leselkedve. A főszerepet akkorJuliétte Greco, Jean Cocteau (egyik) múzsája keltette életre, Alain Sarde és Jean-Paul Salomé 2001-es újrázásában, a Belphégor – A Louvre fantomjában (Story4, 21.05) pedig Sophie Marceau. Ma már a lidérces történet természetesen közel sem gyakorol olyan elementáris hatást a nézőre, így rám sem, mint annak idején – egy pillantást azért talán mégis megér. (Bővebben)

Péntek, július 3.

Fogalmam sincs, mit nézzetek ma este a tévében… Szívesen mondanám Douglas Adams delfinjeivel, hogy viszlát, és kösz a halakat!, de csak Arnoldot utánozhatom: Hasta la vista. I’ll be back!

gandalf“Jöttömre 15-e környékén számítsatok, a legnyugvó nap irányából!” (Lásd a képen, fehér köpenyben.)

Csütörtök, július 2.

Nézhetjük részben Liam Neesont, akinek ezúttal felesége lesz elrabolva, az Elrabolva 2.-ben (film+, 21.00), méghozzá az albán maffia általi bosszúból és amit, a már ismert módon, a Liam alakította ex-CIA szuperügynök nem hagy annyiban. A viszonylag nézhető első rész után a folytatás is nézhető – de szinte kizárólag a csodás isztambuli látképek és a helyi couleur locale-t bemutató, ügyes vágóképek miatt. Amúgy egy logikai bukfencekkel, banális színészi alakításokkal és ásatag dramaturgiai közhelyekkel teli tipikusan közepes akciófilm.

a párduc - középen burt lancaster és claudia cardinale

 

Egy másik opció lehet A szerencse foglyai (film+2, 21.00) című krimi-dráma, az előbbinél azért lényegesen ügyesebb film, mely pontosan arról szól, amit a címe sugall: a szerencsejáték-függésről. Danny De Vitó, Kim Basinger, Tim Roth, Forest Whitaker, Ray Liotta, valamint még sok más ismert arc a szereposztásban. Rien ne va plus?

Nekem nagyon hiányzik a palettából egy valódi Filmmúzeum, mely régi, nagy filmeket vetítene le, felidézve a mozi aranykorát. Ma este az általában igen gyengécske, ráadásul maratoni reklámblokkokkal telezsúfolt Film Mánia véletlenül megörvendeztet egy ilyen csemegével: Luchino Visconti 1963-as A párduc (21.00-től) című történelmi drámája a Garibaldi-féle olasz szabadságharc korába kalauzolja el a vállalkozó kedvű, türelmes nézőt (a film nettó hossza: 147 perc). A “három herceg filmjének” is tartott (Visconti, az íróGiuseppe Tomasi Di Lampedusa, valamint a történet főhőse, Salina egyaránt hercegek), Cannes-ban Arany Pálmát nyert, pompázatos filmalkotás a korabeli szicíliai társadalom részletgazdag tablója, igen érdekes szereposztással: Salina herceget Burt Lancaster, az akkor igen népszerű, elismert hollywoodi sztár alakítja, aki a cannes-i vörös szőnyegen egy valódi párduccal vonult be a film bemutatóján. Mellékesen pedig Visconti akkori idoljai, Claudia Cardinale, Alain Delon, illetve Giuliano Gemma, Serge Reggiani, és nem utolsósorban Mario Girotti, azaz Terence Hill színesítik az amúgy is tündökletes szereplői gárdát. (A képen Lancaster és Cardinale a híres keringő-jelenetben.)

Alain Delont nézhetjük A zsaru szava (Duna, 22.10) című krimiben is, a kiégett, megkeseredett, magányos címszereplő alakjában, akit világtól való elvonultságából lánya meggyilkolása ugraszt ki: a bosszú gyors lesz és kegyetlen.

Választhatjuk Joel Schumacher igen durva 8 milliméter (AMC, 22.50) című thrillerjét is, melyben Nicolas Cage egy vidéki magánhekust játszik, aki egy nap olyan megbízást kap, hogy derítse ki, vajon ki az a lány, aki egy páncélszekrényben talált 8 milliméteres filmtekercsen brutális kínzások közepette látszódik. Szado-mazo, eltitkolt vágyak, és még titkosabb bűnök, a társadalom felső köreiben.

Szegény Rajnai András már akkor is közröhej tárgya volt, amikor a hetvenes évek közepén elkezdett kísérletezni misztikus tárgyú, olykor tudományos-fantasztikus történetek korabeli filmelektronikával és primitív videótrükkökkel való megjelenítésével. A mai Gulliver a törpék országában (m3, 22.50) ezek közül egy, szerintem kihagyhatatlan darab, feltéve, ha akarunk nevetni lehetetlen helyzetekbe kényszerített, legendás magyar színészeken…

Még később azt is megtudhatjuk, kicsoda Clint Eastwood, Morgan Freeman szerint, aki körbejárta Hollywood zegét-zugát ennek érdekében: Eastwood faktor (RTL Klub, 23.50).

Szerda, július 1.

Első ajánlatként az Üres városban (AMC, 19.55Adam Sandlert, a puki-kakifilmek koronázatlan császárát láthatjuk, meglepetésre egy egészen tisztességes, majdhogynem igényes drámában. Egy barátság (a képen a barátokat alakító Sandler és a szintén kiváló Don Cheadle) történetét meséli el a film a 2001. szeptember 11-i terrortámadás árnyékában. No persze, nem merülünk bergmani mélységekbe, de egy hollywoodi melodrámától elvárható korrekt, szerethető film azért bőven kikeveredik a végén. (Bővebben)

üres város - don cheadle és adam sandler

 

Graham Greene regényét adaptálta Neil Jordan az Egy kapcsolat vége (Story4, 21.00) című masszív romantikus drámájában. A háború után, egy szomorkás éjszakán Maurice, a regényíró (Ralph Fiennes) véletlenül találkozik hajdani szeretője (Julianne Moore) férjével (Stephen Rea), és megpróbálja összerakni, mi történt a nővel, aki miatta hagyta el férjét, akivel együtt volt London bombázása alatt és aki röviddel később, váratlanul visszament férjéhez.

Vagy van ilyen, hogy gyerekkorunk összes hőse egy kupacban… Avagy, rendkívüli emberek szövetsége a világ megmentéséért, Némó kapitánytól Tom Sawyeren át Dr. Jekyllig, akik viszont nem olyanok, mint amilyennek olvastuk őket anno… A szövetség(film+, 21.00) egy látványos képregény-mesefilm, olyan arcokkal, mint pl. Sir Sean Connery.

A Szökés Sobiborból (film+2, 21.00) az, amit e háborús történet címe sugall: egy lehetetlennek tetsző szökés történetét meséli el a nácik egyik titkos haláltáborából, a lengyelországi Sobiborból.

Aki biztosra menne, az választhatja a Titanicot (Filmcafe, 21.00), Katival (Kate Winslet) és Leóval (Leonardo DiCaprio) a hajóorrban, vagy ha durván szereti, akkor a12 majmot (Universal Channel, 21.20), melyben egyedül Bruce Willis tudja az igazságot a világ pusztulásáról, de senki nem hisz neki.

Kedd, június 30.

Vacsorára mondom a Hisztéria (RTL II, 18.00) című romantikus vígjátékot (ha nincs éppen otthon ilyen…), mely a viktoriánus Londonban játszódik, ahol is egy ifjú orvos (Hugh Dancy) altesti masszázzsal próbálja gyógyítani a hölgyek körében terjedő, veszélyes betegséget, a hisztériát. Csoda, hogy hosszú sorok kígyóznak a rendelő előtt? Az éppen erőre kapó feminista mozgalmak egyik prominense azonban átlát a szitán és kuruzslónak kiáltja ki az ifjú orvost…

sleepers - robert de niro

 

Később egy csilivili, Tom Cruise-zal súlyosbított Philip K. Dick-adaptáció jöhet szóba,Steven Spielberg rendezői székéből: a Különvéleményről (SuperTV2, 21.00) nekem az a különvéleményem, hogy erősen közepes akcióthriller. Nem több ennél, de nem is kevesebb… A jövőben már olyan bűnmegelőzési rendszer óvja a rendet, mely előre megmondja, mikor, ki, milyen bűncselekményt fog elkövetni. Egy nap a miniszterelnök (akit Tomi alakít) döbbenten látja, hogy ő is a majdani elkövetők között van. Hogy ez miért nem meglepő ebben a barbár múltban…

A Sok hűhó semmiért (Story4, 21.00) viszont Kenneth Branagh remekbe szabott Shakespeare-adaptációja, melyben eljátssza, hogyan esett szerelembe Emma Thompsonnal, Denzel Washington, Keanu Reeves és Robert Sean Leonard és még sokan mások szeme láttára. Báj, kecs, kellem, szellem és légies könnyedség Itália aranyló napsugarában.

Két tragikusan fiatalon elhunyt, tehetséges színészre emlékezhetünk a továbbiakban, két filmmel is. A Halálos iramban (Viasat3, 21.00) című 2001-es akciómoziban Paul Walkert, míg a Szakítópróba (RTL Klub, 21.20) romantikus komédiájában Brittany Murphyt nézhetjük meg.

Sleepers – Pokoli lecke (Paramount Channel, 21.40), béna magyar címével ellentétben, egy kifejezetten komoly, a bűn és bűnhődés témájában komoly morális dilemmát felvető és megtárgyaló krimidráma, impozáns szereplőgárdával (Robert de Niro – a képen, valamint Kevin Bacon, Dustin Hoffman, Brad Pitt, Vittorio Gassman…). Nekem ugyan anno voltak fenntartásaim, de sokan igen nagyra tartják ezt a filmet.

Uborkaszezon lévén, bőven belefér az ajánlóba Chuck Norris egyik alapfilmje is, aMagányos farkas (PRO4, 23.05), melyről elég csak annyit mondani, hogy az egyik jelenetben Chuckot terepjárójával együtt temetik a föld alá, de ő gázt ad és kilő a méteres földréteg alól.

Hétfő, június 29.

A menő cuccok, a divatvilág és a parfümmel befújt sugárutak iránt érdeklődő közönséget vesz célba a Zoolander, a trendkívüli (FEM3, 21.00) című komédia, bár az itt felvezetett, Ben Stiller (a képen a hírhedt Magnum-nézéssel 🙂 ) és Owen Wilsonáltal fémjelzett humor komoly toleranciát feltételez a nézőről, ami viszont nem éppen a “Habony Árpi-féle fizetőképes keresletre” jellemző tulajdonság… Engem viszont annak idején valószínűleg érzékeny pontomon kaphatott el ez a film, mert csak arra emlékszem az egészből, hogy sírva-vinnyogva röhögtem végig. (Bővebben)

zoolander a trendkívüli - ben stiller

 

Ennél azonban -értelemszerűen- jóval mélyebb bugyraiba hatol a bűnnek A kárhozat útja (SuperTV2, 21.00) című Sam Mendes-film a másikon, Paul Newmannel, Tom Hanksszel, Daniel Craiggel és Jude Law-val. A teljes nyugalommal impozánsnak nevezhető alkotói gárda ellenére én ugyan szénné untam magam ezen az “anti-gengszter gengszterfilmen”, mely ezúttal az írek bűnszövetezeti tárgyú törekvéseiről mesél az inkriminált múlt századi alkoholtilalom idején. Hát, kiket sújtott a piálás tilalma, ha őket nem? Tehát, egy újabb próbált talán megér ez is. (Bővebben)

Kathryn Bigelow, amellett, hogy a Hurt Lockerrel Oscart nyert, valamint hogy a Titanicos-Avataros James Cameron exe, arról is híres, hogy nő létére kifejezetten pasis műfajokban nyomul. A mai Holtpont (Cool, 21.10) című filmjében például amerikai elnököknek öltözött szörfösök rabolnak bankokat… A szörfös életérzést egyéniségében is autentikusan sugárzó, ám már sajnálatosan megboldogult Patrick Swayze mellett például az ifjú Keanu Reeves is feltűnik a filmben. Jó kis régimódi akciókrimi lesz ez, sok látványossággal.

Picit később egy habkönnyű western jöhet szóba, újabb két tökös csajjal, akik persze csak a jelző átvitt értelmében férfiasak. Valójában a kortárs filmszcéna két legdögösebb csaja játszik itt banditásat: a Las Bandidas (Story4, 22.00) ki más lenne, mint Penelope Cruz és Salma Hayek. A film producere pedig Luc Besson, aki általában ért a nőkhöz (de legalábbis szereti őket…).

Vasárnap, június 28.

Igen szórakoztató perceket fog szerezni az, ahogyan egy tipikusan álmos, tipikusan amerikai kisvárosban két zsémbes öregúr feszül egymásnak egy új -igen vonzó- szomszédasszony kegyeinek elnyerése ügyében. Természetesen, A szomszéd nője mindig zöldebb (RTL II, 19.00), “aki” ezúttal Ann-Margret, akik pedig küzdenek:Walter Matthau és Jack Lemmon (a képen), minden idők egyik legviccesebb komikus-párosa, akik pályájuk derekára értek be igazán, úgy, hogy pályájuk kezdetén sem voltak akárkik.

a szomszéd nője mindig zöldebb - jack lemmon és walter matthau

 

Viszonylag sok magyar filmet fogok mondani mára, melyek közül az első a nagy sikerűCsinibaba (m3, 19.30), Tímár Péter még jól sikerült dolgozata az “átkosról”, amikor még egy országot fel tudott forgatni egy KI-MIT-TUD, tehát egy tehetségkutató vetélkedő, melynek győztesen olyan elérhetetlen jutalomban részesülhetett, hogy részt vehetett a finn fővárosban megrendezendő Világ Ifjúsági Találkozón… Ja, hogy ma sincs túlzottan másként? Erről nem ez a film tehet.

Szegény Puskás Öcsi sem tehet arról, mire használja a boldogtalan utókor nevét, tehetségét és tagadhatatlan világhírét. Az őrnagy elvtárs múltjában ráadásul akadnak is bizonyos foltok, de nem is azért tiszteljük őt, mert olyan hetykén lóbálta a Kalasnyikovját az 56-os barikádokon… Hogy valójában milyen ember volt minden idők egyik legjobb futballistája, megtudhatjuk Almási Tamás remek portréfilmjéből, a Puskás Hungary-ból (m2/Petőfi Tv, 21.00), már amennyiben nem utáltuk még meg végérvényesen a magyar focit, mint olyat. (Bővebben)

Aki ma este sincs meg izgalmak nélkül, az a Hajsza a föld alatt (AXN, 21.00) című izgalmas túszdráma keretében ruccanhat át New Yorkba, hogy a helyi “BKV” tökös forgalomirányítója szerepében köszöntse Denzel Washingtont, aki ezúttal gonosz fegyveresek (John Travolta adja a na-gyon-na-gyon negatív hőst) által elfoglalt, utasokkal teli szerelvényt szabadít fel/ki/meg – a film végére.

A fülke (RTL Klub, 21.50) című thriller tulajdonképpen egy dramaturgiai trüváj igen feszült, igen izgalmas megvalósítása, hiszen tulajdonképpen mindvégig egyetlen telefonfülkében játszódik, egyetlen fő-, és néhány, funkciójában igen fontos mellékszereplővel. Nem tudom, a mai mobiltelefonok korában mond-e még bárkinek, bármit is a telefonfülke, mint hely és eszköz, képes-e átérezni azt a kíváncsiságunkat bizgeráló érzést, amikor sétálsz az utcán és megcsörren melletted egy fülkében a telefon… Felvegyed? Ne vedd fel? Hátha segítséget kér valaki? Hátha a szerencse mosolyog rád ily’ módon? Mindenesetre, e filmben a Colin Farrell által alakított fickó felveszi azt a telefont… De már abban a pillanatban, ahogy füléhez emeli a kagylót, tudja, hogy nem kellett volna.

Bőrnyakúak (Viasat6, 22.00) szerintem Köcsögfejűek (Jarhead), de végül is tökmindegy. Sam Mendes (pl. Amerikai szépség) szemléletesen mutatja be e filmjében a katonalét agyrágó tétlenségét, ami pontosan ugyanaz a NATO-ban, az US Armyban, mint amilyen volt a Varsói Szerződésben – pedig abban mi még nem is háborúztunk. Roger Deakins ismét fényképezett néhány lélegzetelállítót, valamint többen látták e filmben feltűnni Fenyő Ivánt is…

A Köd (m3, 22.05) ezúttal egy általam ismeretlen, 1994-ben készült magyar játékfilm,Deák Krisztina rendezése. A rendszerváltás után játszódó történetben egy testvérpár (Tóth Ildikó és Kováts Adél) visszakapja régi, vidéki birtokát, rajta egy hajdan szép, de mára omladozó kúriával, benne szétmálló, régi emlékekkel. A két nő, egyikük férjével és másikuk lányával beköltözik a házba…

Az utána következő Októberi vasárnap (m3, 23.40) az 1944 október 14-i nyilas hatalomátvétel történetét meséli el napokban 90-ik születésnapját ünneplő Kovács András veretes rendezésében, a szintén mostanában születésnapos (79 éves) Bács Ferenc főszereplésével. (Mellékszerepekben Őze, Brandauer, Moór Marianna…)

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!