Mit nézzünk ma a tévében?

A Sherlock és én (Duna, 18.45) az a fajta Sherlock Holmes-sztori, melyben a híres nyomozó valójában egy részeges pojáca, miközben barátja, a szürke öltönyös szürke Dr. Watson az, aki zseniális logikával megoldja az adott bűneseteket. Ennek az 1988-as krimi-komédiának ezen felül fő vonzereje az, hogy Michael Caine adja Sherlockot, Sir Ben Kingsley pedig Dr. Watsont. Jó lesz.

A John Patrick Shanley által írt és rendezett Kétely (Film4, 20.00) remek film. A méltán sok Oscar-díjra jelölt történetben egy furcsa pap-tanár (Philip Seymour Hoffman) érkezik a mélyen vallásos szellemiségű, egyházi tanintézetbe. Az új tanár azonban gyorsan az iskola tanulóinak kedvencévé válik felvilágosult, humánus pedagógiai módszereinek köszönhetően, viszont az intézet vaskalapos főnővére (Meryl Streep) azonban magát, a sátánt látja a férfiban és kíméletlen háborút indít ellene… Erősen ajánlott e bölcs és okos film megtekintése, ha eddig még nem volt hozzá szerencsénk. (Bővebben)

Clint Eastwood idegengyűlölet témájában készített, szerencsére sokat is játszott filmje, a Gran Torino (Sony Movie Channel, 21.00) is remekmű. Még nekünk, magyaroknak is tud újat mutatni, pedig -úgy hisszük- “migráncstémában” is mi oktatjuk a világot. (Bővebben)

Eközben a Hideg nyomon (Filmbox, 21.00) sem rossz… Ben Affleck komoly problémákat felvető sztorija masszív lábakon áll a valóság talaján, emellett egy izgalmas műfaji kísérlet is a film noir egyfajta aktualizálására, méghozzá erősen realista szemléletű, kritikai attitűddel. Messze vagyunk az álomgyártól, amit itt látunk, az Amerika nagyobbik, meglehetősen fekélyes fele. Gyermekrablás, drog, korrupció, maffia, simlis rendőrök a téma, melybe Ben keményen és egyenesen bele is száll. Ötletes profizmussal görgeti a cselekményt, mely egészen a végéig tartogat meglepő fordulatokat, miközben mindvégig erős gondolati tartalommal is párosul: komolyabb elemzést, esszét is megérne a Casey Affleck (az öcsi) által alakított, elsőre meglehetősen nyeglének tűnő magánhekus által elkövetett tettek logikájának, jogosságának, erkölcsi és etikai értelemben vett helyességének vizsgálata. Casey eszköztelenül is igen jó színészi teljesítményt nyújt, csakúgy mint a már sokszor atombiztosan bizonyított Ed Harris, illetve, tulajdonképpen mindenki más is a filmben.

Az igaz, hogy a kitűnő Robert Zemeckis nem igazán csinált többet, minthogy megcsinálta Philippe Petit WTC-táncának (a pali anno kötélen sétált át az éppen átadás előtt álló WTC tornyok között, engedélyek és ami a fő, biztosítás nélkül), illetve az azt elmesélő, Oscar-díjas Ember a magasban című dokumentumfilmnek a látványfilmes, hollywoodi verzióját a Kötéltánc (Viasat6, 21.00) című produkcióban, de valahogyan én már megint más filmet láttam, mint a honi kritika nagy része. Hányni ugyan nem hánytam, bár nem is IMAX-ban néztem a filmet, de véleményem szerint azért minden benne van, ami egy ilyen filmbe kell. Látvány (a kitűnő Dariusz Wolski) valóban lélegzetelállító, a cselekmény szépen ível fel a hosszú, és a szó szoros értelmében is elemelkedett fináléig, ami végén még fújhatunk is egyet, valamint az emberfeletti teljesítmény iránt érzett meghatottság könnyeit is nyugodtan kitörölhetjük szemünkből, hogy más meg ne lássa gyengeségünk. Nehéz lenne ezt a történetet úgy megcsinálni, hogy a tényeket figyelmen kívül hagyjuk, azok pediglen ott vannak a filmben. A kitűnő Joseph Gordon-Lewittnek pedig van olyan fura kisugárzása, hogy simán elhiszem neki Petit figuráját.

Az idei szilveszter depressziós hangulatához mintha passzolna a Nick Hornby regényéből készült Hosszú út lefelé (m2, 21.10) című romantikus dráma, melyben négy mellékvágányra kapcsolt sors, kisiklott élet próbál ezen a vidámnak szánt napon véget vetni a továbbiaknak. A Pierce Brosnan, Toni Collette, Aaron Paul, Imogen Poots és Sam Neill főszereplésével zajló történetben azonban e négy figura szerencséjükre ugyanott, ugyanabban a pillanatban gondolják végrehajtani a visszafordíthatatlant – e sorszerű találkozás következtében egy új élet kezdődik el számukra. Szóval, így…

Szedett-vedett népség ricsajozik azokban a terekben, ahol hajdan valódi nagy szellemek alkottak maradandót, tehetségtelen művészek öncélú önmegvalósításaiért tudatlan és ízlés nélküli gazdagok fizetnek milliókat, miközben az igazi értékek, a valódi, nagy szépség ott fekszik előttük, a lábaik alatt. Rengeteg szép kép, ötlet és hangulat, elejtett párbeszédfoszlányokban megbúvó, ám figyelemreméltóan bölcs gondolat, néhány igen vicces fricska a vak és elvtelen tekintélytiszteletnek, csodaszép, szinte éteri kísérőzene, megannyi örök pillanat folyik egymásba szakadatlanul Paolo Sorrentino Oscar-, és minden más díjas filmjében, A nagy szépségben (Duna, 22.30). Nagy film ez, tényleg nagyon nagy film (a képen a fantasztikus, zseniális, lenyűgöző és elbűvölő Toni Servillo, a film főszerepében). (Bővebben)

Az idén 91 (!) éves Clint Eastwood egyik (!) 2018-as rendezése A párizsi vonat (Sony Movie Channel, 21.00), mely már önmagában ezért is ajánlandó, érdekes darab. Egy 2015-ben megtörtént eseményt mesél el a film, ráadásul az akkori, igazi főszereplők részvételével: egy állig felfegyverzett terrorista szeretett volna véres öldöklést végrehajtani a Párizsból Brüsszelbe tartó expresszen, ám “szerencsétlenségére” azon a vonaton utazott három szabadságát civilben, európai csavargással töltő amerikai katona is… Természetesen az amerikai átlagemberekből hőssé váló mesét látjuk ezúttal is, Eastwood bácsi precíz, kiforrott, türelmes rendezésében – a klisét azonban ezúttal a valóság húzza alá vastag vonallal. (A képen Spencer Stone, Skarlatos Alek, Anthony Sadler, a három hős, akik önmagukat alakítják a filmben.)

A divatrajongók számára nyilván érdekes lehet a Coco Chanel (Filmbox Family, 21.00) fiatalkoráról szóló életrajzi film. Anne Fontaine alkotása körülbelül annyira érdekes, mint egy szabászati ismeretek-óra a 611-es számú Alfredo Lima Ipari Szakmunkásképző Intézet női divatszabó-osztályában. A szakma iránt elhivatottak, valamint a rajongók számára kihagyhatatlan, de legalábbis jól felfogott érdekből abszolválandó tananyag, a céltalan tömeg számára viszont inkább csak unalom… Címszerepben Audrey Tautout láthatjuk. (Bővebben)

A (ma már egyáltalán nem) fehér sport és a romantikus komédiák kedvelőinek közös halmaza viszont nyilván örömmel fogadja a Wimbledon – Szerva itt, szerelem ott (Duna, 23.25) című bohóságot, melyben egy lecsúszott hajdani teniszcsillag (Paul Bettany) és egy feltörekvő új sztár (Kirsten Dunst) keveredik egymással pályán kívüli szettekbe. Hogy a game végeredménye mi lesz, az legyen a film titka, annyi legyen elég, hogy ami ezúttal nem a zöld gyepen játszódik, az mindkettő pályáját alapvetően befolyásolja… Teljesen nézhető darab, mely működik sportfilmként is, de romantikus történetként is.

Úgy saccolom, túl nagy bulik nem voltak tegnap úgy általánosságban, úgyhogy zsibbadás nélkül, egész frissen nézhetünk egész jó filmeket. A Mike Nichols rendezte Közelebb (Sony Movie Channel, 19.00) című szerelmi négyszög például egy tipikus bulvárdarab (játszották nálunk is színpadon a Centrál Színházban), a szó jó, egyszersmind rossz értelmében; egyben óriási ziccer a látványos jutalomjátékra olyan színészeknek, mint Julia Roberts, Jude Law, Clive Owen, illetve Natalie Portman (a képen), akik élnek is az adódó lehetőséggel. (Bővebben)

Szeretjük azt hinni, de szeretünk is úgy élni, hogy Sose halunk meg! (ATV, 20.20) – aztán a francokat nem. Mint a sicc, ha eljön az ideje… Koltai Róbert hajdani nagy mozisikerében egy karakteres kisember döglik bele -katartikusan- saját ikonikus kisszerűségébe. Az egyszerű, közérthető történet úgy tanít, mint egy középszerű hollywoodi giccs, ennek ellenére mégis szerethető. Ismerős arcok és egy látens világsláger betétdal.

Tim Burton zseniális baromságában, a Támad a Mars!-ban (Viasat6, 21.00) gonosz marslakók támadják meg Amerikát, de az, persze, nem hagyja magát. Elképesztő szereposztás (Jack Nicholsontól Glenn Close-ig) egy tökéletesen komolytalan filmben, mely több műfaj komplex paródiája, a szó legkomolyabb értelmében.

Aztán, ma is betekintést nyerhetünk Benjamin Button különös életébe (Sony Movie Channel, 21.00). A címbéli pasas -az esetleges félreértések elkerülése végett- nem formaegyes versenyző, hanem egy tök átlagos, középszerű ürge (Brad Pitt… 🙂 ). Ami érdekessé teheti mégis e művet, az az, hogy rendezője a thriller műfajának megújítója, David Fincher, aki F.Scott Fitzgeraldhoz nyúl hozzá ez alkalommal (ő írta meg Benjamin Button életét eredetileg). Rengeteg jelölés, rengeteg sztár, rengeteg idő, rengeteg, rengeteg szentimentalizmus. (Bővebben)

Két nagy formátumú egyéniség kapcsolatáról filmet forgatni hálás feladat, hiszen ha a film nem sikerül a várakozásnak megfelelően, a közönség természetes pletykaéhsége még bőven „elviszi a hátán” a produkciót. Jan Kounen filmjében, a Coco Chanel és Igor Stravinsky – Egy titokzatos szerelem történetében (m5, 21.00) azonban nem bíz semmit a közönségre, s fogyasztásra készen tálalja a híres divattervező (Anna Mouglalis) és a zeneszerző (Mads Mikkelsen) szerelmi történetét, „koppanós” tanulsággal. (Bővebben)

Ha az angolokról esik szó, egészen biztosan nem azt a jelzőt kapcsoljuk hozzájuk, hogy a “táncos nép”, pedig nem az első remek, tánc-tematikát fősodrává választó film a Táncterápia (Duna, 21.40), amely a ködös-esős Albionból érkezik (gondoljunk csak példának okáért a világsikerű Alul semmire…). A mellesleg szobrászművész végzettségű Richard Loncraine nevét leginkább talán az Ian McKellennel alkotott, hideglelős III. Richárdról ismerhetjük, de mint ez a mostani filmje is bizonyítja, igencsak otthon van a mézédeset és a citromfanyarságot ínycsiklandozóan keverő romantikus komédiák műfajában is. A történet ugyan egy olyan korosztályt céloz meg, akik viszonylag kevésbé aktívak az internetes tetszési indexek pumpálásában, ám ettől még ők is léteznek, élnek és ami a fő, ebbéli létükben támogatja meg őket igen komoly erővel ez a film. Biztos vagyok abban, hogy viszonylag kevés 50+-os néző fogja elutasítani ezt a filmet és remélem, 50 alatt is lesz előrelátó és érző szívű közönsége, mert megérdemli. Nem nagy film a Táncterápia, csak egy olyan film, ami után biztosan jobban fogjuk magunkat érezni, mint előtte. Ez pedig nem kevés, s főleg nem az életkor előrehaladtával. (Bővebben)

A Stephen King ismert regényéből készült Carrie (TV2, 22.55) picit később arról mesél, hogy vigyázzunk a suliban a szégyellős, nehezen barátkozó, magukba forduló csajokkal, s főleg azokkal, akikről az hírlik, hogy otthon sincs minden rendben, mert csúnyán megégethetjük magunkat…

Cousteau kapitány gyerekkorom egyik nagy hőse volt, köszönhetően annak, hogy a magyar televízió igen sok filmjét, tévésorozatát leadta. Szikár, tengeri szél barázdálta arca, a belőle kiugró, ívelt sasorr és a távolba vetett kutató tekintet az, amire emlékszem ma  belőle, no, és az elmaradhatatlan piros kötött sapi. Meg a pipa. De az is biztos, hogy amit ma az élővilágról és a földrajzból tudok, az nagyban neki köszönhető (és Thor Heyerdahlnak, Gerald Durrellnek, Richard Attenboroughnak és a többi világhírű tudósnak, felfedezőnek, akik szintén gyerekkorom hősei voltak), nem pedig az iskolában tanultaknak, illetve annak a kíváncsiságnak, ami mindben benne volt. Nyilván érdekes életet élt mindegyik, és arra is emlékszem, hogy Cousteau elég sok mindent meg is osztott abból filmjeiben. De hogy valójában milyen ember lehetett a hős, azt nem tudom. Ma, jó sok évtizeddel később, már tudom, hogy a hősök általában elég nehéz esetek, igen fárasztó lehet őket nap mint nap elviselni, de hát azért ők a hősök, mert bizonyos esetekben másként működnek, mint az átlag porbafingó ember. A mélység kalandora (m5, 23.00) is egy igen méretes pojáca volt élete nagy részében, legalábbis ez derül ki róla Jérôme Salle tulajdonképpen egészen szép, kerek életrajzi filmjéből, nyilvánvaló és közismert érdemeinek elismerése mellett. (Bővebben)

Boldog új évet. A tévében ma sincs semmi.

Fogalmam sincs, mit nézzetek ma este a tévében… Üres a spájz.

A maga nemében hibátlan mestermunka a 2 kaliber (Sony Movie Channel, 21.00) című zsaru-haverfilm (Denzel Washington és Mark Wahlberg – a képen), aki mást mond, az semennyit nem ért a film műfajához. Nem “nagy” film, nem borít fel életeket, nem változtatja meg a világot, de nem is erre szólt a felkérés – hanem egy korrekt, pikkpakk, összeszedett akció-vígjátékra, amit Baltásar Kormákur, a világ legjobb izlandi rendezője lazán, megfellebbezhetetlen szakmai biztonsággal abszolvált. Kreativitás nagyjából annyi van benne, mint egy szép ívű, tökéletes Thonet-szék elkészítésében: ne tessék legyinteni, hanem előtte tessék készíteni egy ilyen széket. (Bővebben)

Mel Gibson ma este A sötétség határán (Moziverzum, 21.00) című, 2010-ben készült “futurisztikus ökológiai thrillerben” alakítja a lányának gyilkosát a föld alól is előkerítő zsarut. Amúgy, a történet első, 1985-ben képernyőkre került tévéváltozata magasan az átlag fölé nőtt merész témaválasztásával és az ehhez képest meglepően logikus cselekményszervezésével. Az új-zélandi Martin Campbell -sok évvel később- még egyszer nekilátott a projektnek, s ehhez szerződtette húzónévnek Melt. (Bővebben)

Jane Austen egyik közismert története, a Büszkeség és balítélet (Filmcafe, 21.00) ezúttal az igen ritmikus, lendületes megoldásokkal, szolidan formabontó megközelítésekkel operáló Joe Wright (pl. Vágy és vezeklés, Anna Karenina) 2005-ös olvasatában kerül terítékre. Lizzy Bennet szerepében természetesen Wright mindenkori múzsája, Keira Knightley látható, Darcy kulcsszerepében Matthew MacFadyen, a Bennet-szülők pedig Brenda Blethyn és Donald Sutherland. A filmet a rajongók általában utálják, tehát akár még jó is lehet. Vagy nem. Teszt ma. (Szerintem jó.)

A Rosemary gyermeke (RTL Spike, 22.00) Roman Polanski 1968-as mesterműve, amiben ott van a gyermekvárás fiatal szülőkben felmerülő minden félelme. Különösen hideglelős élmény a film, ha tudjuk, hogy bemutatása után nem sokkal saját házában gyilkolta meg a hírhedt Manson-banda Polanski nyolchónapos terhes feleségét, Sharon Tate-et négy másik személlyel együtt. Ehhez képest szinte már elhanyagolható adalék, hogy a film forgatásának helyszíne az a New York-i Dakota-ház, mely előtt John Lennont lőtte le őrült rajongója, Mark David Chapman. Következő filmajánlónk az Ómen lesz…

Mára a szikkadt bejgliből is csak morzsák maradtak. A töltött káposzta is elfogyott. Terry Gilliam éjsötét disztópiája, a 12 majom (Filmcafe, 21.00) ugyan elég jó film – de nem mindenkinek. Ráadásul egy csomószor láthattuk is már, no, és borongós kedvünkön sem fog sokat segíteni. A Bruce Willis alakította pacák visszautazik a múltba kideríteni, honnan jön az a vírus, mely a jövőben el fogja pusztítani az emberiség 99%-át. A jövőből jött ember a múlt számára felfoghatatlan tudásával, szokásaival persze őrültnek tűnik, így be is zárják egy elmegyógyintézetbe (akkor nálunk már mindenképpen bukta van, hiszen a Lipót már régen zárva…). A filmben még Brad Pittnek is van jelenése, ami Golden Globe-ot és Oscar-jelölést ért neki… (A képen Brad Pitt és Bruce Willis.)

Fontos és aktuális film a 2015-ben bemutatott Spotlight – Egy nyomozás részletei (Sony Movie Channel, 21.00) is, mely bár tulajdonképpen egy dokumentarista játékfilm: egy valóságos eseményt dolgoz fel tényszerűen, beazonosítható helyszíneken és figurákkal. A történet a Boston Globe nevű újság oknyomozó riporterei által írt és 2002 elején publikált cikk keletkezéstörténetét meséli el, mely addig soha nem látott méretű földcsuszamlást okozott a római katolikus egyházban. A filmet az oknyomozó újságírás jellegzetes eseményei töltik ki: újságírók ülnek egy teremben és értekeznek, vagy telefonnal a fülükön, vagy jegyzetfüzettel a kezükben jegyzetelnek, interjúznak, és rengeteget beszélnek. Nincs semmilyen akciójelent, nincs autós száguldozás, lövöldözés, de nincsenek poénok sem. A film mégis roppant izgalmas (köszönhetően a remek színészeknek is, mint például Michael Keaton, Liev Schreiber, Mark Ruffalo, Rachel McAdams, John Slattery, illetve Brian d’Arcy James), persze, főleg azok számára, akik hajlandóak még gondolkodni, figyelni, és találnak valami érdekeset abban, amikor bizonyos emberek akár fejjel is a falnak rohannak, ha mögötte az igazságot sejtik. (Bővebben)

Késő este kinyit újra A 13-as rendőrőrs (Filmcafe, 23.35) is. Ez a film John Carpenter műfaji klasszikusának viszonylag jól sikerült remake-je, Ethan Hawke-kal, Gabriel Byrne-vel és Laurence Fishburne-nel. Izgalmas, fordulatos, feszült thriller ez, igen komoly vérfürdővel súlyosbítva, mely egyetlen helyszínen -a “címszereplőben”- játszódik egyetlen szilveszteri éjszaka alatt, miközben odakint süvít a jeges szél és szakadatlan ömlik a hó.

Ismétlések, maradék töltött káposzta, szikkadt bejgli, szétrottyant halászlé. Peter Berg valóságban megtörtént eseményeket dolgoz fel A túlélő (Film Mánia, 20.00) című mozijában, melynek címében ott van, hogy a végén valaki biztosan túléli a filmbéli córeszt – hiszen valakinek el kell mesélnie ezt a sztorit. A film az Afganisztánban végrehajtott, hírhedt Red Wings-hadműveletet túlélő Marcus Lutrell (Mark Wahlberg) hitelesnek tekinthető jelentése alapján kísérli meg reprodukálni a véres kudarcba fulladt akciót, melynek célja egy tálib vezér meggyilkolása lett volna. (Bővebben)

Ma már tudjuk jól, hogy A visszatérő (Paramount Network, 21.00) elsősorban Leonardo diCaprióról szól. Annyira akarta már mindenki, hogy Leó megkapja végre az amúgy régen kiérdemelt Oscart, amit valószínűleg ő maga is szívesen venne, hogy számomra úgy tűnik, ebben a filmben tényleg minden ennek van alárendelve. Szegény Leó (a képen) pedig el is követ mindent az ügy érdekében: két és fél órán keresztül kúszik nyögve, hörögve a jeges hóban, fagyott sárban, döglött lóba bújik meztelenül, a megfagyást elkerülendő, szakadékba zuhan és sebes folyású zúgókon szánkázik le magatehetetlenül, a nép pedig szájtátva ámul, hogy mekkora színész, micccsodda alakítás… És jött a Golden Globe és jött az Oscar is… (Bővebben)

Al Pacino Oscar-díjával jön viszont az Egy asszony illata (Filmcafe, 21.00). Annak idején még moziban láttam ennek olasz eredetijét, Vittorio Gassmannal, na azt nézném újra, de mindig ezt adják… Amúgy messze nem rossz film ez az amerikai verzió sem, sőt a dráma szempontjából talán ez még erősebb is, mert úgy rémlik, az olasz verzió inkább komédia volt. De lehet, hogy tévedek…

A Jerry Maguire – A nagy hátraarc (ATV, 21.50) című darab egy meglehetősen idealisztikus komédia arról, hogy egy gátlástalanul törtető, sikeres sportmenedzser (Tom Cruise) egy nap ott hagy csapot, papot, plüssfotelt, a hajléktalanoknak ajánlja fel összes lakását, méregdrága, nem-gagyi Vuitton Lajos hátizsákját, arany karórát nagytoronnyal és egy sátorban kiköltözik a helyi Margit-szigetre. Na ja, álmodik a nyomor. Viszont, álmodni jó, mert azt senki nem veheti el tőlünk…

Az Űrcowboyok (RTL Klub, 23.15) című, vicces, színes, szélesvásznú, szomorkás vígjátékban viszont arról lesz szó, hogy az öreg űrhajós (James Garner, Tommy Lee Jones, Donald Sutherland és Clint Eastwood) nem vén űrhajós. A film NEM sci-fi. (Bővebben)

Richard Curtis kétórás szerelmi kaleidoszkópja, az Igazából szerelem (TV2, 19.00) pontosan passzol a karácsonyi tematikába… Persze, ettől még ez egy kiválóan megírt és ugyanilyen jól megszerkesztett romantikus komédia, szuper karakterekkel, ezekhez méltó színészi alakításokkal (pl. Hugh Grant tánca – a képen), minimális mélységgel, de semmiképpen nem felszínességgel, olykor meghökkentően frivol, de még vicces szabadszájúsággal. (Bővebben)

Ugyanekkor indul a Titanic (Prime, 19.00) is, ami jó hosszú, viszont nem jó a vége.

A Szerelem a végzeten (Filmcafe, 21.00) című romantikus komédiának viszont megint jó a vége. Kate Beckinsale lesz a partnere itt a kisfiúsan sármos John Cusacknak. Mit is mondjak még erről filmről? Talán, hogy vigyázzunk nagyon a kesztyűnkre? (Bővebben)

A Lost című tévésorozattal, vagy a Cloverfield című reality szörnyshow-val komoly nevet szerző JJ Abrams scifije, a Super 8 (Paramount Network, 21.00) kvázi ET 2., cukiságokkal 😀, gyerekekkel (pl. Elle Fanning), ahogyan azt a nagy könyvben megírta Játékhegyi Pista bácsi. (Bővebben)

Az életrajzi filmek kedvelői simán nézzék ma Michael Mann Muhammad Aliról, a legendás bunyósról készített bő két és fél órás eposzát, az Alit (RTL Spike, 21.00). A címszerepet Will Smith alakítja, méghozzá kiválóan, aki a szerep kedvéért állítólag 30 kilót hízott és még bokszolni is megtanult közben. A történet végigvezet Ali kanyargós életútján, hogyan lett az olimpiai bajnok Cassius Clayből Muhammad Ali, a muszlim hitű háborútagadó, a kiközösített amerikai – és minden idők egyik legnagyobb profi ökölvívó-világbajnoka.

Keserédes dráma lesz Carla új élete (RTL Klub, 23.05), mely arról szól, hogy a címszereplő (Juliette Lewis), egy szellemileg kissé visszamaradott lány, átlépve a felnőttkor küszöbét, megkezdi saját, önálló életét. A kezdeti lépéseket, érthetően, rendre buktatók akadályozzák, s ezen a helyzeten a lányát el nem engedő, túlzottan is gondoskodó anya (Diane Keaton) is csak ront. Carla egyedül hasonló kihívásokkal küzdő barátjára, Dannyre (Giovanni Ribisi) támaszkodhat. Lehetne ezt a történetet sokféleképpen elmesélni, Garry Marshall rendező elsősorban az érzelmekre apellál…

Ne várjunk csodát. Amit érdemes nézni, azt láttuk már. Ha nem, akkor viszont nyertünk… A Grimm testvérek jól ismert Piroska és a farkas című meséjének és a Farkasember kultúrkörökön át ívelő legendájának furcsa szintézise A lány és a farkas (RTL II, 20.00) című tinihorror, mely azért így, ebben a konstellációban, inkább az Alkonyat-sorozat kedvelőinek nyújt nedves és borzongató élményeket ma estére. Gótikusan sötét romantika, bombasztikusan látványos vizualitással. Amanda Seyfried a címszerepben, Gary Oldman fenyegető árnya pedig a háttérben.

Persze, mondhatnám azt is erre a mai tévéajánlóra, hogy Nekem 8 (Paramount Network, 21.00). Ez egy tényleg megunhatatlan, habkönnyű krimikomédia Tim Robbinsszal és Martin Lawrence-szel. Láttuk már, fogjuk is még látni, azonban ma sem fog fájni – legfeljebb a röhögés.

Marlon Brandónak (a képen) elég volt egy guriga géz, valamint paradicsomszósz és rózsák egy ikon megalkotásához. Ma este is jön A keresztapa (Moziverzum, 21.00).

A legendás videoklipjeiről és fantáziadús mesefilmjeiről elhíresült Michael Gondry kifejezetten jól sikerült Tajtékos napok-adaptációja (m5, 21.45) sikerrel idézi fel (és meg) Boris Vian sorait. Az persze, tiszta sor, hogy ha valaki, akkor ma talán Gondry (és esetleg Wes Anderson, bár az ő világa azért más…) az, aki adekvát módon képes hozzányúlni egy olyan, szürreális képekben, vad képzettársításokban, a jazz lüktető ritmusában és ezzel együtt megkapó romantikában úszó, valódi irodalmi szöveghez, mint amilyen Viané. (Bővebben)

Robert De Niro első rendezése volt a Bronxi mese (Filmcafe, 22.00), melyben azért az egyik kulcsszerepet is magára osztotta, nyilván a biztonság kedvéért. A történet egy tipikus olasz bevándorló-történet, melyben a tisztességes, buszsofőrként robotoló apa (De Niro) mindent megtesz azért, hogy a fiából is tisztességes ember legyen – még a maffiával is harcra kel… Igazán remek, epikus film ez ma este is, közvetlenül a legnagyobb olasz maffiatablók (Keresztapa-trilógia, Volt egyszer egy Amerika, Nagymenők) után a tornasorban.

A csodálatos Gena Rowlands egy idős nőt alakít a Szerelmünk lapjai (RTL Klub, 22.55) című történetben, aki egy szeretetotthon lakója és súlyos Alzheimer-kórban szenved: tulajdonképpen semmire sem emlékszik korábbi életéből. Az ápolók lökdösik túl minden egyes napon, csak egy idős betegtársa (James Garner) jár be hozzá, és egy fekete könyvből olvasson fel neki történeteket egy hajdani szegény asztalossegédről (Ryan Gosling) és egy gazdag, déli lányról (Rachel McAdams)… (Bővebben)

A korábban érdekes filmekkel (Wilbur öngyilkos akar lenni, Egy lányról, stb.) előálló dán Lone Scherfig első hollywoodi bérmunkájában szintén nem adja alább, hiszen egy teljesen banális, hétköznapi szerelmet mesél egy egy egészen egyedi nézőpontból: Egy napot (RTL II, 23.30) tesz meg a film cselekményének (ha lehet ezúttal itt ilyenről beszélni) fő szervezőelemévé. Egy napot, amikor a két szerelmes (Anne Hathaway és Jim Sturgess) megismerkedett 1988. július 15-én, továbbá az összes többi július 15-ét, húsz éven át és az összes örömet, bánatot, veszekedést és kibékülést, amit ezeken a napokon átéltek.