Mit nézzünk ma a tévében?

A régi hollywoodi recept szerint kisgyermekkel (és kis állatokkal) bármit el lehet adni. Azt nem tudom, hogy Steve Martin önmagában mennyire lehet kevés egy filmhez, a lényeg viszont az, hogy A sors kegyeltje (Paramount Channel, 21.00) című maxicukiság egész biztosan nem működne csak Martin szerepeltetésével. Nem azért, mert a sors kegyeltje egészen biztosan nem lehet egy külvilágot életéből kizáró, a köznapi értékeket maga mögött hagyó, magányos remete, hiszen lehet, ha az a boldogságot ebben a létformában találja meg, hanem azért, mert a külvilág (értsd ezalatt: a nézőközönség) nem sok szórakoztatót lát azon, hogy egy morózus férfi a világ végén sodorgatja szakállát. Itt jön a képbe váratlanul a már említett kisgyermek (lásd a képen) – a történet a továbbiakban a hollywoodi recept szerint zajlik, célpont a szív. Össztűz.

Viszont A pók hálójában (SuperTV2, 21.00) is egy fordulatos, izgalmas, teljesen nézhető darab. Morgan Freeman remek színész, ezt tudjuk jól: itt egy rendőrségi pszichológus-író-nyomozót alakít, akit soron következő “páciense” arra kényszerít, hogy beleírja őt és az általa elkövetett bűntettet következő könyvébe.

A Ménesgazda (Duna, 21.35) című magyar filmet Kovács András rendezte, Madaras József emblematikus főszereplésével, még vastagon a létező szocializmusban. Úgymond, egy afféle téesz-krimi ez, amelyet annak idején még Arany Medvére is jelöltek. Az ötvenes évek elején a fiatal, szegényparaszti származású Busót (Madaras) teszik meg a ménes gazdájává, ám az alá beosztott, Horthy kitelepített hajdani katonatisztjei elég durván szívatják… Busó azonban kemény legény.

Quentin Tarantino forgatókönyve alapján készült a Született gyilkosok (Moziverzum, 21.00) 1994-ben, ugyebár, Oliver Stone által. Mickey (Woody Harrelson) és Mallory (Juliette Lewis) végletekig elvetemült pszichopata gyilkosokként rabolja végig Amerikát a boldog és beteljesült (folyamatosan beteljesülő) szerelemben, míg végük nem lesz, mint a botnak. Avagy poszt-modern, pop-apokaliptikus Bonnie és Clyde. Alapfilm és mérföldkő. (A képen Mallory és Mickey)

Újra kinyit azonban A 13-as rendőrőrs (AMC, 21.00) is ma este. Ez a film John Carpenter műfaji klasszikusának viszonylag jól sikerült remake-je, Ethan Hawke-kal, Gabriel Byrne-vel és Laurence Fishburne-nel. Izgalmas, fordulatos, feszült thriller ez, igen komoly vérfürdővel súlyosbítva, mely egyetlen helyszínen -a “címszereplőben”- játszódik egyetlen szilveszteri éjszaka alatt, miközben odakint süvít a jeges szél és szakadatlan ömlik a hó.

Akad egy konzervszínház is ma estére. Anton Pavlovics Csehov híres színdarabját, a Platonovot játssza a kecskeméti Katona József Színház társulata Apátlanul (m5, 21.50) címmel, Szász János rendezésében. A 2017-es POSZT-on a Legjobb férfialakítás díját Kocsis Pál, a Legjobb férfi epizódszereplő díját Nagy Viktor kapta az előadásban nyújtott teljesítményéért.

Amerika mítoszának egyik legfontosabb tartópillérei a hétköznapi hősök. A veterán Clint Eastwood -ennek megfelelve- a tőle elvárható precizitással alkotja meg a Sully – Csoda a Hudson folyón (Film+, 21.00) című filmben a repülőgépét 155 utassal vészhelyzetben a jeges Hudson-folyóra leszálló Chesley Sullenberger kapitány legendáját. Perfekt, tulajdonképpen hibátlan film, mely elegánsan reprodukálja a szerencsés végű repülőgép-szerencsétlenség körülményeit, Tom Hanks (és Eastwood) pedig sikerrel teremti meg a hőst (lásd a képen) Sully alakjában – aki itt is, és a valóságban is szerény, de szakmáját magas szinten űző átlagember.

A komoly tekintélynek örvendő, kanadai David Cronenberg ezalatt a bakfisok tegnapi kedvenc vámpírjának skatulyájából nagyjából e filmmel kilépni szándékozó Robert Pattinsont rendezi a Cosmopolis (Filmcafe, 21.00) című filmben, ami viszont nekem nagyon nem jött be.

Amolyan lelkizős, romantikus és megható női-film lesz a Veronika meg akar halni (Film Mánia, 21.00), már amennyiben a depresszió témakörében lehet lelkizni, ráadásul romantikusan és meghatóan. Azonban a történet, a viszonylag szűkös költségvetésnek is köszönhetően, külsőségeiben egy hamisítatlan független film fésületlen bájával válik szerethetővé. Persze, azért vannak hibái is. (Bővebben)

A német Sebastian Schipper annak idején, Berlinben nagy feltűnést keltett filmje, a Victoria (m5, 21.50) olyan technikai bravúr, amit szinte bárki megismételhet otthon, feltéve, ha van a sublót mélyén egy ma már egyáltalában nem megfizethetetlen HD GoPro kamerája, valamint néhány lelkes haverja és egy használható ötlete. A film egyetlen bő kétórás snitt, vágás nélkül, mely egy ártatlan szórakozásnak indult, ám igen tragikusra fordult éjszakai kaland kvázi dokumentációja – lenne, ha nem lenne annak minden egyes pillanata előre megírva, kiszámolva és lepróbálva. Sajnos, a bankrablásos verziót Schipper már ellőtte, de azért egy nagyvárosi (kisvárosi, falusi) éjszakának, gondolom, vannak még tartalékai… (Mondom ezt tippként.) Az elsőség (amúgy vitatott) dicsősége azonban az övé. Nem véletlen, hogy a technikai trüvájról beszélünk e film kapcsán, mert igazából az az érdekes benne: a történet, amit elmesél, elég soványka. Kis fantáziával bárki kitalálhat ilyet, illetve egy kis pechhel bárkivel elő is fordulhat ilyen, nemcsak Berlinben, hanem bárhol a világban. De ami a címszereplővel megtörténik a filmben, az egy életérzés-dokumentációnak tökéletes. Bankrablós thrillernek viszont, amivé a buli több csavar után válik, nem. Már az is erőltetett, ahogyan ezt az egész bankrablós sztorit beleviszi Schipper a kis spanyol vendégmunkáslány éjszakai kalandjába, de maga a bankrablás, majd azt azt követő végkifejlet olyannyira hiteltelen, mind kriminalisztikai, mind pszichológiai értelemben, hogy az már fáj. Mintha egy maratoni Cobra 11-epizódot néznénk… Az utolsó jelenetek eltúlzott hisztériája pedig már kifejezetten idegesítő. Ennek fényében a relatíve happy end pedig úgy fityeg a film végén, mint majom farkán a stanicli. De a technikai ötlet, valamint a film első fele kifejezetten díjazandó.

Odakint ma különösen vigyázzon magára mindenki!

Fanyar humorú, mókás kis krimivígjáték lesz Az ember, aki túl keveset tudott (Paramount Channel, 20.00), még bőven a múlt századból. Az emblematikus karakterű Bill Murray alakítja a címszereplőt (lásd a képen), aki egy igen homályos bérgyilkossági ügybe csöppen bele, mint Pilátus a krédóba, holott csak Londonban élő öccséhez (Peter Gallagher) érkezik látogatóba.

Nem sokkal később azonban Renée Zellweger is mindjárt megőrül a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (SuperTV2, 21.00) című romantikus komédiában – nyilván nem tudja, mit vegyen fel, vagy éppen le. Hugh Grant és Colin Firth közben minden bizonnyal malmozik.

Johnny Deppet ma este Betépve (Viasat6, 21.00) láthatjuk, ami ezúttal tényleg egy élmény lesz. Ted Demme remek filmje egy tökéletesen hétköznapi srác életrajza, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve az egyik legnagyobb amerikai kokainimportőrré küzdötte fel magát, még régen, valamikor a diszkógömbös, flitteres hetvenes években.

A belga Gustave de Kervern már rendezőként és színészként is okozott izgalmas perceket (például az Aaltra, illetve Profi bérgyilkost keresünk – nem nem akadály című filmekben). A ma este bemutatandó A házmester (m2, 21.10) című történet ugyan nem az ő elméjéből pattant ki (ez Pierre Salvadori alkotása, tőle amúgy a Mosás, vágás, ámítás című szappanhabkönnyű komédiát láttam korábban), de színészként itt is képes meghatározni az egész film hangulatát. A nagy, nedves kutyaszemeiből áradó végtelen és mély bánat, ahogy kissé korpulens, mackós termetével, kissé billegő járásával keresztülbattyog a filmen, szinte érezzük, hogy ennek a palinak nem lesz jó vége… Színészileg nem csinál semmit, a szó szakmai értelmében, csupán jelen van, azt azonban tagadhatatlan súllyal teszi. Az általa alakított karakter annyira nem passzol bele semmilyen ismert klisébe, annyira nem megszokott, hogy egy pillanatra sem merül fel, hogy nem valóságos történetet látunk. (Bővebben)

Az idő pénz, mint tudjuk: the time is money. A korábban is igen karakteres filmekkel előálló Andrew Niccol író-rendező e gondolat köré fűzte fel a Lopott idő (RTL Klub, 21.35) című -szerintem kifejezetten érdekes- filmjét, melyben az az alapszituáció, hogy bizonyos genetikai hókuszpókuszoknak köszönhetően, a közeli jövőben az emberiség nem öregszik tovább 25 éves koránál, s az ezentúl megélendő perceket, órákat, éveket, optimális esetben akár évmilliókat, a mi általunk ismert pénzhez hasonlóan, egyfajta sajátos technikával adják-veszik. Akinek elfogyott az ideje, annak kampec. Akinek kevés van, az mindenhová rohan, aki pedig időmilliomos, az ráér mindenre. (Bővebben)

Megnézhetjük Az angol beteget (Duna, 22.01), ha már régen láttuk. Mondjuk azt, hogy ez is egy magyar Oscar-díj, hiszen a sztori, ugye, de ami a lényeg, hogy a film zenéje is kapott abból az esőből, ami e jó hosszú és jó romantikus alkotásra hullott annak idején; az pedig nagyban támaszkodik Sebestyén Márta hangjára. Úgyhogy. Úgy rémlik, annyira nem is rossz film ez, ráadásul…

Hogy miért éppen egy albínó aligátorról kapta az Albínó aligátor (RTL Spike, 21.00) című film a címét, miközben egy balul sikerült rablás meglepő fordulatokban gazdag utóéletét meséli el, azt megtudhatjuk a filmből. Amúgy, eredetileg is ez a film címe. Emellett, sőt, ennél lényegesebb, hogy a színészként, és minden bulvárhiszti ellenére, mindig is zseniális Kevin Spacey rendezése ez a krimikomédia, mely ma este is igen erős szereposztásban kerül terítékre: Faye Dunaway partnerei például William Fichtner, Matt Dillon, Gary Sinise és Viggo Mortensen.

A legjobb(nak tűnő) opció mára talán az, hogy megnézhetjük Ridley Scott eléggé érdekes, 2010-es Robin Hoodját (SuperTV2, 21.00). Címszerepben Russell Crowe-t láthatjuk (ahogyan a képen is), Cate Blanchett, Max von Sdyow, William Hurt és még egy csomó más jó színész mellett. Megvan a hossza is (nettó 148 perc) a filmnek ahhoz, hogy ne legyen elkapkodva a sherwoodi erdő legendás igazságosztójának története, viszont semmi bűbáj, semmi romantika nincs ebben a verzióban, ellenben sötét, komor pátosz, az igen.

Egyértelmű csalódás volt viszont számomra Stephen Frears Florence Foster Jenkins-életrajza, a Florence – A tökéletlen hang (Moziverzum, 22.20), főleg az ugyanebben a témában utazó Marguerite-hez képest, pedig az csak egy átirat, a valósághoz képest, melyet éppen ez a film lenne hivatott megidézni. A világ legrosszabb énekesnőjének életéről ugyanis alig tudunk meg valamit belőle, amit meg igen, az egy mondatban leírható – le is írtam. Meryl Streep énekbetétei és egyáltalán, a jelenetei természetesen ütnek, ráadásul a szó szoros értelmében, igen szórakoztató a zongorista (Simon Helberg) karaktere, de például Hugh Grant kifejezetten feszeng a férj szerepében (bár tulajdonképpen feszengenie is kell…). Maga a film azonban elég unalmas, és Frearsnek nem is nagyon jutott eszébe más, minthogy: hahaha, milyen hamisan énekelt ez a nő, hihihi. De az például alig jött át, mint ami az elébb említett Marguerite-ből tökéletesen, hogy ez a nő azért egy tünemény volt, még ha fülsértően is énekelt…

It’s time to move out.

Aki ma este csak aludni szeretne, az aludjon nyugodtan, Sandra Bullock őrizni fogja a lángját álmát az Aludj csak, én álmodom (Duna, 20.25) című romantikus komédiában. Szandi egy bájos, de magányos metrókalauzt alakít ebben az érett bakfiskorú moziban, aki egy nap megmenti egy metró elé eső fiú (Peter Gallagher) életét, aki ezért ennek ellenére bekómál. Szandi azonban ápolgatja, látogatgatja, és lassan beleesik – a fiú bátyjába (Bill Pulmann)…

Viszont, a Bor, mámor, Provence (SuperTV2, 21.00), ha akarom, Ridley Scott szerelmeslevele az aranysárgában, bíbor-bordóban, rozsdanarancsban és üde zöldben úszó Provence-i tájhoz és terményeihez, a zöldségekhez és a borhoz; ha akarom, képeslapszerűen fényképezett, puccos turisztikai reklám; ha akarom, enyhén giccses, romantikus történet – azonban mindháromnak jó. Bajom csak Russel Crowe-val van, akit vagy valamilyen harcosnak, vagy kubikosnak, bányásznak és más, efféle kétkezi melósnak tudok elképzelni, romantikus hősszerelmesnek viszont nem igazán – ez viszont legyen az én bajom. Marion Cotillard csini, Albert Finney pedig szuper, mint mindig.

Az argentin Fabián Bielinsky neve miatt muszáj megemlíteni elsősorban a Rossz pénz (Sony Movie Channel, 21.00) című szélhámos-filmet. Az említett úr, sajnos, már régen nincs közöttünk, azonban mindössze két nagyjátékfilmre terjedő életműve mégis fontos fejezete a thriller, a dráma és krimi kombinációjából létrejövő, közös műfaji halmaznak. Ez a ma esti film az ő bemutatkozó, mindössze egy kisjátékfilm-fesztivál első díjának nyereményéből leforgatott Kilenc királynő (Nueve Reinas) című mozija alapján készült, csakhogy immár Hollywoodban, George Clooney, Steven Soderbergh és Gregory Jacobs gondozásában. Ricardo Darín (merthogy Darínt elsősorban Bielinskynek köszönhetjük) helyett itt John C. Reilly adja azt a dörzsölt, vén szélhámost, aki egy hamisított bélyegsorozat elpasszolásával szeretne koronát tenni pályafutására. Kis költségvetésű krimi ez, mely elsősorban a kiválóan megírt forgatókönyvre és a szellemes, pergő dialógusokra épít. A cselekmény tekeredik, csavarodik, mindenki mindenki farkasa, mindenki átver mindenkit. Nincs különösebb “mély” üzenete a filmnek, viszont legalább friss és szórakoztató.

A mozikban viszonylag simán megbukott a fiatal Bodzsár Márk Isteni műszak (RTL II, 22.45) című filmje, ami azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy érdemtelen lenne a megtekintésre. Persze, azt sem, hogy a film remekmű. Tipikus első film. Azt hiszem, alapvetően az a legnagyobb baj, hogy a forgatókönyv egész egyszerűen túl lett gyúrva. Rendre ott bicsaklik meg a film, amikor a cselekmény fordul. Ezek a fordulatok, szinte kivétel nélkül, mindig izzadságszagúak, kimódoltak, erőltetettek. Pedig remekek a karakterek, remek az alapötlet (egy mentősbrigád “fusiban” illegális eutanáziában utazik), remek színészek (pl. Ötvös András, Rába Roland és Keresztes Tamás – a képen) jöttek össze, jó a zene, jók a képek is – csak a sztori túl sok (minek Bosznia, minek ezek a hosszas, “jugoszláv nyelvű” telefonbeszélgetések?). Egy egyszerűbb, egyben találóbb cselekménnyel akár Kontroll-szintű kultfilmmé is válhatott volna ez az amúgy üdítően fekete humorú mozi – bár szerintem még így sem rossz.

Jó kis borzongató mozi a Carrie (SuperTV2, 21.00) című horror. Stephen King története arról szól, hogy nagyon vigyázzunk a szégyellős, nehezen barátkozó, magukba forduló csajokkal, de főleg azokkal, akikről az hírlik, hogy otthon sincs minden rendben, mert csúnyán megégethetjük magunkat… A ma esti film nem a már klasszikusnak tekinthető 1976-os film, hanem annak 2013-as remake-e, melyben a címszerepet Chloë Grace Moretz, míg bigott, vallásos anyukáját -akinek sok köze van ahhoz, hogy Carrie olyan lett, amilyen- Julianne Moore alakítja. (A képen a lányka és anyukája…)

Angelina Jolie ugyanekkor egy ún. profilkészítőt játszik az Életeken át (Moziverzum, 21.00) című trhillerben, aki egy adott bűntény elkövetőjének személyiségét próbálja előzetesen lemodellezni, a bűntény helyszínén talált nyomok és egyéb körülmények alapján. Láthatunk több efféle tematikára épülő krimisorozatot is nemrégiben (Mentalista, Gyilkos elmék, stb.). Jolie mellett olyan arcok tűnnek fel, mint Kiefer Sutherland, Ethan Hawke, Tchéky Karyo, az isteni Gena Rowlands, illetve, akin anno Betty Blue is átgázolt: Jean-Hugues Anglade.

Az Antwone Fisher történetének (Paramount Channel, 21.00) az az érdekessége, hogy a kiváló színészként ismert (tegnapelőtt szülinapos) Denzel Washington rendezte, amellett, hogy a főszerepet is eljátssza. A valós eseményeket elmesélő, amúgy igen jó és izgalmas életrajzi drámában Denzel egy katonai pszichiátert alakít, akinek feladata kideríteni a címben említett tengerészgyalogos (Derek Luke) féktelenül agresszív természetének valódi okait…

Brian De Palma 2006-os filmjét, a Fekete Dáliát (Film Mánia, 21.00) több fesztiválon jelölték fődíjra, míg a film operatőrét, Zsigmond Vilmost Oscar-díjra is. A történet egy 1946-ban elkövetett bűnügy fiktív felgombolyítása, két, címeres rendőrré előlépett bokszoló (Aaron Eckhartés Josh Hartnett) által. Sok minden történik a filmben, brutális csonkolásos gyilkosság, bankrablás, leszámolás, korrupció, rivalizálás, szerelem, féltékenység és bosszú. A rettentően szövevényes eset elmesélésére De Palma kézenfekvő, korban is stimmelő, ráadásul a szívének is kedves stílust választott: a film noirt. (Bővebben)

Az Isteni játék (m5, 21.50) című megacuki bhutáni komédiából megtudhatjuk, hogy nemcsak a nyugati kultúrákban dívik ez a foci nevű őrület, hanem példának okáért, a Himalája völgyében megbúvó buddhista kolostorban is. (És itt van vége a világnak… a szerk.) Ezúttal csak arról lesz szó, hogy két, ifjúkorú bonc, mestereik szigorú tiltása ellenére, mégis nézni akarja a focivébé közvetítését. Bár tudva tudván, hogy ezért büntetés jár, egy engedékenyebb szerzetes segítségével minden eszközt bevetve megpróbálnak szerezni egy tévét és egy parabolaantennát.

Meg Ryant általában amolyan ragadós szentimentális romkomokban szokhattuk meg, ahol bájosan rázhatta bongyor fürtjeit és olajosan párás tekintettel nézhetett bele a kamerába. Ezért lehet meglepetés a Nyílt seb (Filmcafe, 23.00), ami egy száraz, romantikát csak nyomokban tartalmazó thriller, nőket daraboló sorozatgyilkossal és némi szexszel. A filmet az erős feminista attitűddel és igen különös látásmóddal alkotó, ausztrál/új-zélandi Jane Campion rendezte, tehát ne számítsunk szokványos megoldásokra.

Az Amos és Andrew (Film Mánia, 20.05) című felnőttkorú, de még bőven vicces és okos krimi-komédia azzal a mindenhol jelenlévő, társadalmi előítélettel játszik el, miszerint ha egy jól szituált, kertvárosi környezetben meglátsz egy fekete férfit, kezében hifi-toronnyal, akkor az csakis betörő lehet. Andrew (Samuel L. Jackson), a Pulitzer-díjas író azonban véletlenül saját hifitornyát költözteti saját, újonnan vásárolt hétvégi házába, ezt a tényállást azonban a helyi rendőrség csak túl későn ismeri meg. A kínos bonyodalom aztán a saját karrierjét féltő rendőrfőnök még ügyetlenebb intézkedéseinek hála, csak tovább kulminál – mígnem a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig pórul jár. (A képen Samuel, valamint Nicolas Cage, a másik címszerepben)

Sylvester Stallone az előzővel szinte egyidős mozija, A specialista (Film+, 21.00) ma már leginkább arról híres, hogy itt volt meg Slynak Sharon Stone, méghozzá a filmtörténelem egyik leghiteltelenebb, legviccesebb, hús a húson-típusú szexjelenetében. Amúgy egy teljesen nézhető, régimódi, robbantós akciókrimi ez.

Kenneth Branagh viszont azt játssza el, hogyan esett szerelembe Emma Thompsonnal a Sok hűhó semmiért (Paramount Channel, 21.00) című remekbe szabott Shakespeare-adaptációban, Denzel Washington, Keanu Reevesés Robert Sean Leonard és még sokan mások szeme láttára. (A valóságban ekkor már össze voltak jőve…) Amúgy báj, kecs, kellem, szellem és légies könnyedség Itália aranyló napsugarában.

Mindeközben a Matador (SuperTV2, 21.00) a közepesnél csak egy picit jobban szórakoztató krimivígjáték. A sztoriban Pierce Brosnan egy kiöregedőben lévő, igen cinikus bérgyilkos, míg Greg Kinnear egy szürke utazóügynök. Két fáradt fazon, akik egy mexikói bárban találnak egymásra. Elsősorban a kettős-jelenetek működnek ebben az akció-krimi-vígjátékban, de azok igen jól. A többi töltelék.

Én nem tudom, mi van ezeken a keddeken mostanában… Sehol semmi, ami pedig esetleg lenne, azt meg már negyvenhétszer láttuk. Ráadásul még focci sincs.

Oké, én nézem az Alvilágot (RTL Klub, 21.40), de az meg egy sorozat, ami nem epizodikus szerkezetű, hanem egy össze-, és egybefüggő történetet mesél el – így viszont a hatodik részben felvenni a fonalat elég tré, hiszen lemaradtál az első részekben történtekről. Nem tudod, ki kicsoda, s ki kivel van, izé. Viszont legalább fasza. (A képen Balsai Móni és Fekete Ernő)

A Gyilkos szerelem (Film Mánia, 21.00) magyar címe nem lehetne már ennél közhelyesebb – nem mintha az eredeti Lonely Hearts, azaz Magányos szívek különb lenne, de a kettő összevetése már akár izgalmasnak is tekinthető. Hát még a szereplőgárda, melynek élén Salma Hayek domborít, olyan férfitársaságban, mint a mindig izgalmas Jared Leto (a képen), a körünkből sajnos túl korán eltávozott James Gandolfini, vagy a még bőven élő John Travolta. Megtörtént eseményeket mesél el a film: “Martha Beck és Ray Fernandez (Hayek és Leto) az 1940-es évek végén Amerikában garázdálkodtak – a magányos szívek gyilkosainak tartották magukat. Az ő életüket és halálukat dolgozza fel ez a film. Ray apróhirdetéseket ad fel, latin szeretőnek álcázva magát, s az így elcsábított gazdag, magányos nőket kirabolja, majd meggyilkolja. Marthába pedig első látásra beleszeret, így közösen folytatják tovább. Martha Ray testvérének adja ki magát, így a férfi még több nőt hálóz be, és öl meg brutális kegyetlenséggel. Két nyomozó (Gandolfini és Travolta) azonban a páros után ered, de sokáig nem találnak bizonyítékot, mert a bűnözők nem hagynak holttesteket maguk után.”

A Fekete pillangó (Filmcafe, 21.00) egy izgalmas kamarathriller, Stephen King nyomdokain, de nem nyomán: egy hajdan sikeres író (Antonio Banderas) erdei kunyhójába vonulna vissza megírni a Nagy Visszatérést jelentő regényét. Útközben azonban felvesz egy stoppost (Jonathan Rhys-Meyers), akivel hosszú beszélgetésbe kezd. Közben megérkeznek a kunyhóba, az író felajánlja, hogy a beszélgetést folytassák talán odabent. Éjszaka aztán vihar, káosz, elvágva a világtól, stb. Valami nyilván történni fog, mert történnie kell egy ilyen történetben… 🙂

Giuseppe Tornatore, a talán legamerikaibb, leghollywoodiasabb hangú kortárs olasz filmrendező a két nagy siker (a Maléna, és az Óceánjáró zongorista…) után, 2006-ban szakított a színes, szélesvásznú romantikus drámával, hogy egy igazi, amolyan pszichologizáló, intellektuális európai filmet készítsen. Az ismeretlen (Filmbox Plus, 21.00) alapszituációja valóságos, tényszerű. A Szovjetunió felbomlása és a kelet-európai országok felszabadulása folytán a jobb, gazdagabb élet iránt vágyók milliói indulnak (ugyebár) a módosabb, vagy annak hitt nyugat-európai országok felé. Túlnyomó többségükre azonban a vágyott, tejjel-mézzel folyó Kánaán helyett csupán megalázó rabszolgasors várt. A történet főszereplője, Irena is komoly tervekkel érkezik Olaszországba, ahol azonban egy brutális és gátlástalan strici kezei közé kerül, aki embertelen módon kihasználja a lányt. Irenának azonban van mersze kezébe venni sorsának alakítását, kiválóan megtanult olaszul, a munkájára sohasem volt panasz, az élete azonban… (Bővebben)

A ’92-’93-as idényben néhány szép díjjal, jelöléssel elismert, új-zélandi Összetörve (m5, 21.50) egy fatális baleset következményeit boncolgatja – úgy saccolom, valami hasonló történet lesz ez, mint Stephen King híres-hírhedt Tortúrája, csak éppen több szálon, több szereplővel. Vagy nem. Két irodalomkritikus nő utazik a világ végén élő íróhoz egy interjúra, de balesetet szenvednek. Az egyik kórházba, majd tolószékbe kerül, a másik viszont megkeresi az írót, de nem azért, hogy megcsinálja az interjút…