Mit nézzünk ma a tévében?

Nem lesz feltétlenül rossz választás a Szükségállapot (Moziverzum, 21.00) ma estére, annak minden bugyuta fordulata, hiteltelen, sőt, egyenesen ciki karakterei ellenére sem: Bruce Willis egyenesen Arany Málnát érdemelne ezért az alakításért, de az amúgy ritkán hibázó Annette Bening is legfeljebb csak Sharon Stone-klónként pislákol – miközben azért Denzel Washington ezúttal sem képes rossz lenni. Arab terroristák támadják meg New Yorkot… Lidérces, szinte váteszi látomás 1998-ból (!), főleg így sok évvel 9/11 után, a mai, terrorizmustól rettegő korban…

Ehhez képest a Gyilkos vágyak (Filmcafe, 21.00) rendkívül gyenge eresztés, még akkor is, ha Brian de Palma rendezte és két erős amazon, Noomi Rapace és Rachel McAdams játssza benne a két főszerepet. Két marketinges közötti rivalizálás durvul el a történetben… (Bővebben)

Clint Eastwood 6 Oscar-jelölést kapott 2014-ben az Amerikai mesterlövész (Film+, 21.00) című háborús életrajzi drámáért. Amerikában, saját műfajában jegyeladási rekordokat döntögetett ez a mozi. A kritikát azonban alaposan megosztotta, miközben a közönség gondolkodó része is megütközött a film néhány jelenetén, illetve főleg azok etikai vonatkozásain (a másik fél nyilván diadalittasan bokszolt a levegőbe: America is great again!). A film által elmesélt történet valód: Chris Kyle könyvben írta meg, hogyan vált egy egyszerű texasi parasztgyerekből Legendaként (az ellenfeleknél pedig el Shaitanként, “az Ördögként”) ismert háborús mítosszá, akinek számlájára 150 “gaz muszlim” áldozatot ír a Pentagon. (Bővebben)

Moliére örökbecsű, tehát ma is metszően éles komédiáját, A nők iskoláját (m3, 21.10) a legendás Fehér György rendezte tévéfilmbe 1984-ben, főbb szerepekben Kállai Ferenccel, Pásztor Erzsivel, Major Tamással, Csonka Ibolyával, Hegedűs D. Gézával és másokkal.

Ritkán találkozhatunk új-zélandi filmmel itt a világ -onnan nézve- túlsó felén, főleg olyannal, mely szociografikus szemlélettel vizsgálódik az ország nem a képeslapokon mutogatott alfelén. Turistacsábító képpel kezdődik az Egykoron harcosok voltak (m5, 22.00): csodálatos, érintetlen, idilli völgyet látunk, havas hegycsúccsal, olyat, mint ahol Peter Jackson forgatta a Gyűrűk urát, aztán nyit a kép, és látjuk, mindez csupán egy óriásreklám a hatsávos autópálya mentén, mely közvetlenül a jobbára maori származású őslakosok által lakott gettó mellett húzódik. Az itt lakók helyzete éppen ugyanolyan, mint bárhol a világon a társadalom perifériáján élő rossz sorsúaknak, feketéknek, fehéreknek, sárgáknak és vörösöknek. Nincs munka, dúl az erőszak, aki nem drogos, az alkoholista. Kiút sehol, az alagút vége sötét, mint az ördög segge lyuka. Itt él a hajdani maori nemesi felmenőkkel rendelkező Beth, a nagy természetű, de rabszolgasorsból épp csak kikászálódó Jake-kel, valamint négy gyermekükkel. Jake, mint a család egyetlen keresője, épp most veszti el munkáját, a legnagyobb fiú beáll egy bandába (lásd a képen), a kisebb fiú bíróság előtt áll, holmi autólopás miatt, a nagyobbik lányt egy részeg estén megerőszakolja apja egyik haverja. Innen aztán minden csak durvább lesz… Kőkemény, hiteles mozi ez, a később komoly hollywoodi karriert futó Lee Tamahori 1994-es rendezői debütálása. (Bővebben)

Ha netán nem igazán értenénk azt, ami körülöttünk zajlik, akkor a megoldás nem lehet más, minthogy megnézzük (újra) a Brian életét (AMC, 21.00), mely egészen biztosan kínál választ minden kínzó kérdésünkre: Mindig az élet napos oldalát nézd!

Meryl Streep (a képen) eközben a Nőstényördög (Film Mánia, 21.00) fő-, de ezúttal nem címszerepét játssza. Sőt, éppenhogy ő lesz az, aki elszenvedi a címben említett fenevad (Roseanne) vérnősző dühét, amit az szított fel, hogy a Meryl alakította gazdag, szép és sikeres nő elcsábította a később nőstényördöggé változó átlagosan elhanyagolt, lompos háziasszony szende férjecskéjét. A film amúgy egy habkönnyű, régimódi bosszúvígjáték lesz, még 1989-ből.

Az 1995-ben készült, de azért még bőven fogyasztható frissességű Holtidő (RTL Spike, 21.00) című thrillert rendezőjének (John Badham) tapasztalata, valamint két főszereplőjének (Johnny Depp és Christopher Walken) teljesítménye emeli ki az átlagból. A feszült cselekményű, izgalmas film egy lehetetlen helyzetbe került szürke kis könyvelőről szól, akinek unalmas élete egy pillanat alatt vesz teljes fordulatot. Ráadásul, Depp itt még azt játssza, hogy színész (nem pedig Disney-figura)…

A Budacash-, Quaestor-, és ki tudja még milyen pénzügyi balhé érintettjei már jól tudják, hogy nálunk is mindennaposak a meghökkentően nagy haszonnal kecsegtető, valójában azonban csak óriási pénzeket elsikkasztó befektetési ajánlatok, melyekről gyorsan (vagy éppen kevésbé gyorsan) kiderül, hogy nagy haszont igazából csak az kaszál, aki a piramis csúcsán ül. Martin Scorsese filmje, A Wall Street farkasa (Moziverzum, 21.00) pont efféle gátlástalan machinátorokról szól: konkrétan Jordan Belfortról (Leonardo diCaprio valóban Oscart érő alakításában), aki azonban csak szerény vizesnyolcas a mi “tarsolycsabáinkhoz” képest… (Számoljunk utána, ha nem hisszük.) Legyünk tehát nagyon, de nagyon dühösek, mert csakis mi tehetünk arról, hogy ezek a “belfortok” és “tarsolyok” gondtalanul garázdálkodhatnak… (Bővebben)

Quentin Tarantino olasz spagetti-westernek előtti tisztelgő Django elszabadul (Mozi+, 21.00) című filmjének főszereplőpárosát egy német vándorfogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotja, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe a gaz déli rabszolgatartókkal (Leonardo DiCaprio e filmben is egy igen gennyes karaktert alakít – kiválóan), személyes indítéktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)

Az Összeesküvés-elmélet (Duna, 21.00) viszont tipikusan az a film, amelyik megmutatja, hogy milyen veszélyekkel járhat, ha egy színész túl mélyen beleéli magát szerepébe… 🙂 A viccet félretéve, Mel Gibson valószínűleg nem ebben a filmbe kattant be, ő már régóta ilyen, a konspirációs teória-mechanizmusok kialakulásának, illetve megjelenésüknek ábrázolása viszont tűpontos ebben az izgalmas moziban. Mindig vannak, mindig voltak és lesznek is olyanok, akik tisztán (értsd: mindenkinél tisztábban, hiszen mindenki hülye, idióta, ostoba, sőt, vak és süket is, ráadásul át vagyunk verve) látnak mindent, és átlátják azt a mindent átszövő pókhálót, melynek közepén ott csücsül a csúnya, karvalyorrú, kígyóvállú, kapzsi banyapók (az UFO, Soros, az ENSZ, az EU, a komcsik, a kínaiak és egyáltalán, az idegenszívű migráncsok – tetszés szerint behelyettesíthető, illetve felsorolható). A film amúgy vicces is, főleg a Julia Roberts által jegyzett romantikus szál fényében…

Késő estére, vagy inkább már éjszakára a minden időutazós filmek non plus ultrája, a Végső visszaszámlálás (Duna, 23.20) az ajánlatom. Antik háborús film ez, mely eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna ha az USA egy mai, modern repülőgép-anyahajóval szállna be a második világháborúban lezajlott, híres Midway-szigeteki ütközetbe. Elektromos vihar, izé, mese, persze, de a film ettől még szerintem jó és izgalmas – ha elkezdjük nézni, tuti nem fogunk elaludni rajta.

Gimnazista koromban jártam Bergman-filmklubba, és mostanában többször is vetítették a tévében sok filmjét. Láttam tehát az öreg Ingmar összes filmjét, többet többször is, és valóban, magára ma kulturálisan valamit is adó embernek muszáj tudnia ezekről. Nem tehetek róla azonban, de nekem például ez A hetedik pecsét (m3, 20.10) ma már olyan, mint egy vicc. A halál és a lovag sakkozik a világ végén… Amúgy súlyos gondolatok. Csakhogy szép kép Leonardo Mona Lisája is, de ki nem tenném a falamra. De ha valaki pont szombat este akar klasszikusokba mélyedni, akkor én biztos nem leszek az, aki megakadályozza ebben.

Én inkább nézném Richard Attenborough filmjét, melyet Archibald Belanyról, azaz indián nevén Szürke bagolyról (Duna, 20.30) forgatott 1999-ben. Pierce Brosnan játssza a kanadai vadonban élő vadász-írót és elkötelezett természetvédőt, aki az indiánok tiszteletétől, valamint egy a természetért szintén rajongó fiatal lány (Annie Gallipeau, valamint Brosnan a képen) figyelmétől övezve felveszi a harcot a dinamittal és más brutális eszközökkel tömeges, ipari szőrmevadászatot végző fehérekkel. Szürke Baglyot amúgy ismerhetjük gyerekkorunkból, a Két kicsi hód, A vadon fiai vagy A rengeteg zarándokai című kalandregényeiből.

A Bizonyításban (RTL Spike, 21.00) viszont Sir Anthony Hopkinst üdvözölhetjük. Ezúttal egy zseniális, de kissé zaklatott lelkiállapotú matematikust alakít, akinek lánya (Gwyneth Paltrow) azon dilemmázik, hogy ő most a lelki labilitást örökölte, vagy a matematikus zsenijét… Úgy rémlik, ez egy egészen nézhető, érzelmes és érzékeny film, az említetteken kívül az ekkoriban még feljövő sztárnak számító Jake Gyllenhallal és Hope Davisszel.

Ha nem láttuk még, indiánfejes lehet a mély vízbe a Solaris (Paramount Channel, 21.00), Steven Soderbergh elég merész Tarkovszkij-adaptációja, ami az agyasabb nézőknek filozofikus sci-fi, ám érdekes módon, a csajoknak lehet akár szerelmesfilm is. George Clooney-val, ám kávé nélkül. What else? (Bővebben)

Antoine Fuqua teljesen feleslegesen készített el A hét mesterlövész (TV2, 21.25) remake-jét. Tettét legfeljebb az menti, hogy már maga, az alapmű is remake (Kuroszava Akira A hét szamuráj című 1954-es remekműve alapján), bár sajnos/szerencsére, az egy zseniális átdolgozás, mely önmagában is műfaji klasszikussá tudott válni. Remake-elni az én felfogásomban kizárólag akkor érdemes, ha egy régi, klasszikus darabról gondolunk valami újat, aktuálisat, esetleg ha az eredeti technikailag, vagy bármilyen más értelemben elavultnak, porosnak tekinthető. Itt azonban erről szó nincs. John Sturges 1960-as filmje ma is megállja a helyét (Kuroszaváé szintúgy). Fuqua (és stábja) igazából semmi különöset nem tudott ezekhez hozzátenni. Csináltak egy közepesen érdekes westernt, mely hemzseg az agyonhasznált kliséktől. Akinek ez az első western az életében, esetleg találhat benne érdekességeket, de más? Kötve hiszem. Az eredeti alapszituációt is elkenték, a valóban csóró mexikói faluból unalmas, pipogya fehér telepesek által lakott átlag-vadnyugati városka lett, a hét hangsúlyosan karakteres badassből itt 3-4 meglehetősen jelentéktelen fazon, de a jobban sikerültek (Vincent D’Onofrio, Ethan Hawke) sem olyan különlegesek. Oké, van indián, egy ide, egy oda. Van késes ember, van hamiskártyás, de hol a piperkőc? Hol a mitugrász wannabe hős? Denzel Washington remek színész, simán megérdemelne egy normális westernt, mint westernhős, mert ezt is tudja, de annyira látszik, hogy (a kopasz, fehér) Yul Byrner helyébe kerestek valakit, hogy szinte kiesik a történetből, és akkor még nem is jutott eszünkbe Tarantino tegnapelőtti fekete cowboya… Az az érdekes, hogy még az akciójelenetek sem lettek jobbak… Kár a filmbe fektetett dollárokért.

A Garni-zóna (Duna, 22.35) viszont egy ártatlan, régimódi, katonai kiképzős-kisvárosi szerelemespáros történet, a még nem őszülő halántékú Richard Gere-rel, valamint Debra Wingerrel – 1982-ből.

Csurka István hetvenes években született írásán alapszik az Amerikai cigaretta (m3, 23.20) című megható filmszatíra, melyben egy fiatal író (Tordy Géza) merül le a tutiba(egy kilenckerületi krimóba) bánatában, hogy míg a szakma hájjal kenegeti, barátai, rokonai semmibe veszik. A címszereplő cigarettával ott kínálja meg a két törzsvendéget, az utcaseprőként dolgozó, alkoholista házaspárt (Gobbi Hilda és Makláry Zoltán), akiknek üveges tekintetében végre “értő fülekre” talál.

Jane Austen rajongói örülhetnek ma este először, ugyanis a Szerelem és barátság (Duna, 20.25) pont hozzájuk szól. A történet főszereplője természetesen egy gyönyörű és okos, ezúttal özvegy asszony (Kate Beckinsale), akit éppen ez családi állapotban bekövetkezett sajnálatos esemény taszít egyre reménytelenebb anyagi helyzetben, amit ráadásul gyermekével is meg kell osztania. És ahogyan az Austen történeteiben már csak lenni szokott, főhősünk veszi szolid cugehőrjét és vidéki, lényegesen tehetősebb rokonokhoz utazik “rövid” látogatóba, azzal a titkolt szándékkal, hogy a társaságban csak talál valakit, aki betölthetné a családi állapotában keletkezett űrt. Locsi-fecsi, pikírt beszólogatások, illedelmes ármányok és udvarias intrikák, habos-babos ruhaköltemények és egy elég jónak tűnő szereposztás (pl. Chloë Sevigny, Stephen Fry és Tom Bennett).

A világhírű sztárok világhírű fotósának, Anton Corbijnnak nyilvánvalóan nagyon jó szeme van, amit bizonyít eddigi életműve is. Talán ezért is bízta a deres halántékú, modell alkatú George Clooney-ra első igazi mozifilmjének, a munkáját éppen abbahagyni készülő bérgyilkosnak történetét feldolgozó Az amerikainak (Paramount Channel, 21.00) abszolút főszerepét. (Bővebben)

Az Éjsötét árnyékban (Viasat3, 21.00) Tim Burton rendez Johnny Depp köré gótikusan éjsötét boszorkányos-vámpíros szatírát. Depp itt egy nőfaló telepest alakít Amerika (h)őskorában, akit egy nap utolér a végzete: egy boszorkány szívét töri össze, akinek viszont megvannak az eszközei a méltó és kegyetlen bosszúra… Johnny fiú körül Helena Bonham Carter, Michelle Pfeiffer és Eva Green ropja dévaj körtáncát.

A tizedes meg a többiek (m5, 21.50) viszont pontosan az a magyar film, amelyik éles versenyben van A tanúval a legtöbbet idézett magyar filmek örök versenyében. “Jelentem az oroszok már a spájzban vannak!” (…még ha csak a spájzban lennének…) “A tizedes úr gondolkodik.” “Mi még megadni sem tudjuk magunkat…” “Üres zsebbel a békét is nehéz elkezdeni!” “Ezzz Magyarország! Átöltözünk! Mindig csak átöltözünk! Hát meddig lehet ezt bírni köpönyeggel? Önérzettel?” – és a többi aranyköpés mára szervesen beépült a köznyelvbe, és úgy tűnik a jelenlegi közállapotokból, hogy igen sokáig még használni is fogjuk őket. A remek filmben a magyar színjátszás halhatatlan alakjait, Major Tamást, Sinkovits Imrét (a képen ők, Iglódi Istvánnal), valamint Márkus Lászlót, Darvas Ivánt, no meg a többieket láthatjuk újra…

A Sötétkék égbolt (Duna, 22.05) ismét egy Jan Sverák-film, a háborús emlékek-sorozatból. A történet ismét a papa, Zdenek Sverák tollából kel életre: ezúttal két cseh pilóta a főszereplő, akik -ahogyan az már ezekben a cseh történetekben szokásos- kalandos fordulatok után ugyanabba a csinos angol lányba lesznek szerelmesek. Nem láttam még, de látva Sverákék egyéb filmjeit, csalódni biztosan nem fogunk ebben sem.

Egy jó ötlet kissé elpuskázott lehetősége a Nyolc tanú (Moziverzum, 22.30) című film. Pete Travis rendező egy fiktív elnökgyilkosságot kíván nyolc különböző szemszögből elmesélni, aminek akciórészét viszonylag ügyesen meg is oldja. A neves színészi gárdával azonban nem igazán tud mit kezdeni (ergo, a szabadjára engedett színészek, szokás szerint, irtózatos ripacskodást rendeznek). Ráadásul ahogyan tisztul a kép, a film is lassan belesüllyed a középszerbe. Kár érte – megtekintésre azért mégis érdemes ez a darab.

A jó nevű Sidney Pollack rendezte a Zuhanás (SuperTV2, 21.00) című filmet, melyben a Harrison Ford által alakított rendőr felesége halálos repülőgép-katasztrófát szenved, csakhogy közben kiderül az is, hogy a nő mellett ülő -szintén elhunyt- férfi sem volt egyszerűen egy közömbös utastárs. A rendőr megkeresi a férfi feleségét (Kristin Scott Thomas) és együtt próbálják kideríteni azt, amit egyikőjük sem szeretne igazán megtudni. Jó kis süppedős melodráma lesz ez, akinek ma este effélére van szüksége.

Richard Wagner klasszikus operájából is ismerhetjük (talán) Trisztán és Izolda (Film Mánia, 21.00) meséjét. A középkori lovaglegenda eme meglehetősen tisztességes filmfeldolgozása a mozikban ugyan nagyot hasalt, ám később, egyéb forgalmazási formákban mégis szép eredményeket ért el, szolid porfellegekkel, köddel és visszafogott csinnadrattával. Egy korrekt, romantikus kalandtörténet ez, James Francóval és Sophia Mylesszel a címszerepekben. Ennyi: se több, de nem is kevesebb… (Bővebben)

A napokban elhunyt zseniális színészre, Bruno Ganzra emlékezünk Wim Wenders csodálatos Berlin felett az ég (m5, 21.50) című filmjével, melyet akkor is meg lehet nézni, ha már százszor láttuk. Bruno Ganz az egyik angyal a filmből (lásd a képen), aki leszállt közénk, halandók közé, hogy megtapasztalja az emberek földhözragadt életét – és a halandóságot.

Woody Allen 2016-os filmjéről, a Café Society-ről (Duna, 22.21) nem sok mindent lehet elmondani azon kívül, hogy pont olyan, mint Woody Allen mindegyik filmje. Kicsit ez, kicsit az, kicsit amaz, kicsit mindegyik. Manhattan, Coney Island, zsidó család, akik semmiben nem zsidók, már a tekintetben, amiben a gójok zsidónak látnak egy zsidót, és közben végig szól a jazz. Sztárok itt is, de itt meg kell jegyezném, hogy Woody új múzsájánál, Kristen Stewartnál zavarba ejtőbb csajt nem nagyon látni manapság filmvásznon, jelentős szerepben. Annyira eszköztelen, annyira civil a jelenléte, hogy néha úgy tűnik, mintha leesne a vászonról, miközben azon kapom magam, hogy érdekel a csaj: van benne valami, de hogy mi, azt nem tudom… Vittorio Storaro kék-sárgára effektezett képei olyan természetellenesek, hogy egyszerűen gyönyörűek. Szépek a kosztümök és a kocsik is.

Martin Scorsese egy bizonyos James Conway nevű gengszter életét meséli el a Nagymenők (Film+, 23.00) című, eposzi méretű maffia-elméleti alapvetésében. Ezerszer láttam már ezt a filmet, és nyilván még ezerszer fogom látni benne Robert De Niro egyik emblematikus alakítása mellett a legalább annyira elképesztő Joe Pescit vagy Ray Liottát – így ma este én talán kihagyom. Aki viszont nem látta volna még ezt a lehengerlő alkotást, az ne tartson velem!

A Franciska vasárnapjai (Duna, 0.00) Simó Sándor filmje, egyben a kiváló karakterszínész, Ujlaky Dénes jutalomjátéka. Egy meleg színekkel festett, érzelmes, emberi hangú történet egy cselédlány (Kerekes Éva) és egy középkorú, nős férfi szerelméről a második világháború alatt és az azt követő években.

Az örök témája ellenére mégis igen friss humorú Intim fejlövésekben lefektetett vágányokon halad Szajki Péter és Vörös Adél második filmje, a Nejem, nőm, csajom (Filmcafe, 21.00) is. Amúgy a film pont olyan, mint minden “második rész”: a járt utat az alkotó(k) nem merik elhagyni a járatlanért, viszont így minden fordulat, minden kikacsintás, minden poén ismerős már, minden fáradtabb picit (még ha a karakterek másak is), de azért még bőven eldöcög a buli… Néhány poén azért itt is üt (Kovács Patrícia-Schmied Zoltán túlpörgött/túlpörgetett swingerpárja például nagyot, míg azonban Rudolf Péter karakterének péniszpumpája csak nagyon picit…). Párkapcsolati buktatók a téma, ki- és befordítva.

Aztán, A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső (Paramount Channel, 21.00) című erősen gájricsis Guy Ritchie-filmben négy lúzer már megint azt a hülye ötletet találja ki, hogy az egyik bűnszövetkezet felé megadandó tartozásukat kiegyenlítendő, kirabolják a másik, még nagyobb bűnszövetkezetet. Az így létrejött óriási kavarodásban aztán a Ritchie-filmektől megszokott vizuális poénok mellett, pergő, általában meghökkentően trágár, de mégis szellemes dialógok, állandó szerepcserék, eltévesztett leszámolások után kerül minden a helyére – és minden marad a régiben.

A fél világot átverő, ám mégis tanulságos üzenetet közvetítő, zseniális Olajfalókkal indító, majd az ettől teljesen eltérő hangvételű, de szintén zseniális Koljával az Oscar-díjig eljutó Jan Sverák, ismét édesapjának, Zdenek Sveráknak forgatókönyvéből és főszereplésével forgatott Csereüvegek (Duna, 22.31) című drámája a mai legjobb film. A hamisítatlan, tündéri, humánus és életigenlő cseh kisrealizmust tapasztalhatjuk meg újra e csodás filmben: egy idős irodalomtanár úgy próbálja megérteni a fiatalokat, hogy megpróbálja felvenni tempójukat. Abbahagyja a tanítást és biciklis-futárnak áll – amibe viszont majdnem belerokkan, így rövidesen egy élelmiszerbolt üvegvisszaváltó pultjában találjuk (a képen balra Zdenek Sverák). Itt nyílik ki aztán számára a világ, örömét leli az emberekkel való kommunikációban, élvezettel terelgeti ügyes-bajos dolgaikat a megfelelő mederbe – csak éppen az ő problémája nincs még mindig megoldva. Szellemes párbeszédek színezik az alapvetően banális élethelyzetekből a lehető legtöbbet kinyerő meleg, barátságos, kedélyes és mélyen emberi alkotást.

Sörre bor. A Kerülőutak (Paramount Channel, 23.20) “címszereplői”, a szó szoros értelmében azok, melyeken a filmbéli, legénybúcsús-borozós két jó barát Miles (Paul Giamatti) és Jack (Thomas Haden Church) elkalandozgat a Csendes-óceán parti autópálya mellett elterülő, óriási kaliforniai szőlők és hozzájuk kapcsolódó borászatok rengetegében. Átvitt értelemben viszont azokat a sokszor kacifántos megoldásokat jelenti, melyekre egy negyven körüli embert kényszerít az addig megélt negyven év élettapasztalata, csalódásai és frusztrációi… (Bővebben)

Szerintem egyáltalán nem rossz ez az Alvilág (RTL Klub, 21.35) című sorozat, legalábbis semmivel nem rosszabb, mint amit ugyanebben a sávban nézni lehet más csatornákon. Remek színészek, viszonylag érdekes történet az első rész alapján: anyu (Balsai Móni – a képen) a főszereplő, minden erejével egyengetni próbálja családtagjainak útját. Apu (Schmied Zoltán) látszólag teljesen normális, valójában azonban zavarosban pecázgató “üzletember”, ebből kifolyólag az epizód végén le is lövik (de csak kicsit, mert ő a másik főszereplő). Vannak gyerekek, ez mindig három különböző, de mégis összefüggő drámai szituációt jelent, van após (Bezerédi Zoltán), akitől apu örökölhette a simliskedést, mert olyan a feje, van anyós (Szirtes Ágnes), aki olyan, mint a smirgli. A sógort (Hevér Gábor), aki néhány jelenettel korábban éppen belenyomott egy tárat valami piti üzletfélbe, éppen lekapcsolták a zsaruk engedély nélkül viselt fegyver miatt… Imádom, hogy ezúttal nem kell megnéznem a stáblistát, mert ismerek mindenkit. 🙂 Szóval, krimi lesz ez, picit hajaz az Aranyéletre, de simán benne van, hogy akár túl is nőhet rajta (mert azt a végén nagyon agyonvágták). Ha van rá akarat…

Alternatívának mondom A gyűjtőt (Paramount Channel, 21.00), hasonló műfajban. Ebben az eléggé izgalmas krimi-thrillerben Morgan Freeman alakít egy törvényszéki pszichológust, aki egy sorozat-bűnügyben nyomoz. Személyes motiváció is hajtja, ugyanis az egyik áldozat az unokahúga. Kicsit hajaz a sztori a jóval később készült, amúgy a valóság tényalapjain nyugvó, igen remek és igen méltatlanul elkaszált Lie To Me című sorozatra, melyben Tim Roth alakított egy hasonló karaktert…

A ma esti első ajánlatom (a) Védhetetlen (Mozi+, 21.00). Ez egy -amúgy igen izgalmas- akció-thriller lesz, a titokügynökös akció-vonulatból, mely ezúttal egzotikus dél-afrikai környezetben játszódik. Denzel Washington alakítja a történetben azt a hajdani CIA-s nagymenőt, aki aktív korában inkább dolgozott saját zsebére, mint országa hasznára – ez okból most egy fokvárosi védett házban őrzi őt Ryan Reynolds, a karrierjének beindulására váró, leendő CIA-ügynök. A kétkulacsos nagymenőnek azonban nyomára jutnak megbízói… Hommage á Tony Scott.

1990-ben készült A félelem órái (Film Mánia, 21.00) című thriller, mely elsősorban a benne szereplők, valamint rendezője miatt lehet érdekes. Michael Cimino korábban A szarvasvadásszal olyat tett le az asztalra, hogy már csak annak jogán is muszáj megemlíteni minden munkáját – így ezt a filmet is. Az ekkoriban még viszonylag sima képű Mickey Rourke játssza a történetben azt a veszélyes bűnözőt, aki a börtönből megszökve egy átlagos, normális család otthonában keres búvóhelyet üldözői elől. Kisebb meglepetésére azonban a családfő (Sir Anthony Hopkins) igen határozottan áll ki a vendéglátás hagyományos formulái mellett…

A kommunizmus áldozatainak emléknapja van ma. Ezúttal azonban lépjünk túl azon, hogy valójában kommunizmus soha nem volt Magyarországon, de az egész világon sem (legközelebb tán Észak-Korea és Kuba jutott ehhez az állapothoz, ám igazán ott sem valósult meg soha ez az idilli állapot, valahogyan ezekben az országokban is csak egy randa diktatúra lett az eszméből…). Különféle önkényuralmi jelképekkel díszített, torz ideológiákat hirdető diktatúrából viszont egyáltalán nem volt hiány ebben a lángoktól ölelt, vihartól tépett, megnyomorított kis hazában. Ezeknek a rezsimeknek valóban voltak, sőt vannak áldozatai, ráadásul túlnyomó többségükben ártatlanok. Róluk tényleg muszáj megemlékezni – például a soron következő magyar filmek által. A Sátán fattyát (Duna, 21.20) egy kárpátaljai magyar anya hozta világra, miután elindult, hogy élelmet vigyen a felszabadító szovjet hadsereg által “málenkij robotra” küldött hozzátartozónak, ahol több ruszki katona megerőszakolta őt. A nyilvánvalóan felkavaró történetet Zsigmond Dezső rendezte, főbb szerepekben pedig Tarpai Viktóriát, Trill Zsoltot, Szűcs Nellit és Kristán Attilát láthatjuk (mindannyian a kárpátaljai Beregszászról származó színészek). A színésznő (m5, 21.50) története mögött (a képen Szávai Viktória a címszerepben) valójában a híres színésznő, Bara Margit és szerelmének, az olimpiai bajnok Gyarmati Dezsőnek drámai története sejlik fel, mely a kádári, boldognak tartott békebarakk vészjósló árnya alatt semmi szín alatt nem végződhetett happy enddel. Téglásy Ferenc 1988-as Soha, sehol, senkinek (Duna, 23.15) című filmjében Kozák András egy volt Horthy-katonatisztet alakít, akit a Rákosi-rezsim rendszeridegen elemként családostul kitelepített egy isten háta mögötti faluba. Két évet tölt kényszerlakhelyén, s miután onnan végre elköltözhetett, pontosan tudja, hogy arról az időről soha, sehol, senkinek nem beszélhet… Ez utóbbit láttam már, pontos, erős film, de az első kettő “milyensége” számomra is talány.

Ma este/éjszaka egészen biztosan nem szurkolhatunk annak, hogy a magyar film megnyerje ötödik Oscar-díját, mivel egyetlen aspiráns sem jutott be a végjátékba. Így nézzük meg helyettük a legutóbbi nyertest, Deák Kristóf mindössze 25 perces Mindenki (Duna, 21.00) című filmjét, ha eddig még nem láttuk volna.

Steven Spielberg 2015-ös filmje, A kémek hídja (Moziverzum, 21.00) egy hidegháborús kémtörténet. Tipikus Spielberg-moziról van szó, melynek összképét, ahogy pályájának tulajdonképen minden filmjét, a végkifejlet ízléstelen idealizmusa, mondhatni szentimentalizmusa rontja le. Ami például jól állt az ET-nek, az Amistadnak vagy a Bíborszínnek, romba dönti ezt a filmet, mint a Schindler listáját az a bizonyos piros ruhás kislány. Pedig az első 20 perc zseniálisan végighúzott némajátéka, csak zörejekkel és képpel, minden zene és párbeszéd nélkül, egy igen izgalmas kémtörténetet ígér. Az utána következő tulajdonképpeni történet -a Tom Hanks alakította ügyvéd/CIA ügynök NDK-beli küldetése- is rendben van, még ha az már igencsak tobzódik a közhelyekben és olyan ziccereket hagy kihasználatlanul (pl. a kémvád koncepciós jellege), melyek akár külön-külön kidolgozva is megérnének egy jó filmet. A vége ömlengés, sokszoros önigazoló visszacsatolás, didaktikus lónyál. Janusz Kaminski szinte festményszerűen fotografál, bár nála is érzem az “annyira szép, hogy már alig hiszem el”-t. Mark Rylance viszont jó az orosz kém mellékszerepében.

Nyitva van az aranykapu, hadd bújjak be rajta! – de feledjük a nyilvánvalóan pajzán utaláshalmazt, amit e (magyar) gyermekjáték sugall, gondoljunk most csupán arra, hogy szűzlelkű gyermekek vagyunk, s ha átbújunk azon az aranykapun, akkor minden jó lesz. Az Aranykapu (Filmbox Prémium, 21.00) című film szereplői (pl. Charlotte Gainsbourg – a képen balra) persze nem bújnak át semmin, ám végül is megérkeznek a vágyott Új világba (Nouvomondo), ahogy e film címe eredetileg jelzi. A költői címmagyarítást nyilvánvalóan a film hangulata igazolja, amely ugyan álomjelenetekkel zsúfolt, lírikus, de semmiképpen nem erotikus. Emanuele Crialese filmje ettől függetlenül nagyszerű alkotás, méltán jutalmazták annak idején Velencében Arany Oroszlánnal. Sajátos hangulatú, egyedi hangon beszélő mozi, olykor döbbenetesen erős hatású, expresszív képekkel, hitelesen játszó szereplőkkel, és igen, kitűnő zenével. (Bővebben)

Amerikához kapcsolódó történet lesz a 12 év rabszolgaság (Paramount Channel, 21.00) is, mely egy bizonyos Solomon Northup nevű emberről szól, aki egy felszabadított afrikai rabszolga gyermekeként született már szabad amerikainak, és egy New York melletti városkában élt saját farmján családjával. Mivel kitűnően hegedült, kedvelt vendége volt a környék táncmulatságainak. Egy nap azonban rabszolgakereskedők egy fellépés lehetőségével elcsalták, bedrogozták és hamis néven eladták Délre rabszolgának. Az okos és művelt Solomon (Chiwetel Ejiofor) több ültetvényt megjárt és megtapasztalta a gyapotszedés és cukornádaratás, valamint az őket állatként kezelő déli fehérek (Michael Fassbender, Sarah Paulson, Benedict Cumberbatch) brutális kegyetlenkedéseit, mígnem egy jó szándékú fehér vándorasztalos (Brad Pitt)… E kitűnő filmben a brit szigetekről Amerikába költözött fekete Steve McQueen meséli el 134 percben és 10 Oscar-díjra jelölve, amiből 3 db., a Legjobb film, a Legjobb női mellékszereplő és Legjobb forgatókönyv be is jött. (Bővebben)

Paul Haggis 2004-es Ütközések (Duna, 21.35) című filmje egy kiválóan és körültekintően (így azonban kissé “íróasztalszagúan” és teoretikusan) megszerkesztett, sztárokkal telezsúfolt (pl. Sandra Bullock, Matt Dillon, Don Cheadle, Ryan Philippe és sokan mások) és az előbbi filmhez szintén  hasonlóan agyondíjazott filmkaleidoszkóp, mely az ún.”hétköznapi rasszizmust” szemlélteti, igen látványosan.

Nem mondható túlságosan bőbeszédű filmesnek a lengyel születésű, de filmográfiáiban britnek tartott Pawel Pawlikowski, aki -kis túlzással- minden szökőévben egyszer jelentkezik új alkotással, melyek közül ráadásul egy sem haladja meg az általában mozifilmtől minimálisan elvárt 90 percet. Ez a 2013-ban készült filmje (is) hangsúlyozottan épít a manapság már szokatlannak, archaikusnak tűnő fekete-fehérben komponált, míves, hangsúlyos transzcendenciát sugalló képekre, és a dialógkönyv sem lehet több 20 oldalnál… Ennek ellenére, az Ida (m5, 21.35) méltán nyert eddig egy raklapnyi fesztiváldíjat, beleértve a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart is (ma este új filmje, a Hidegháború van versenyben ugyanezért), a New York Times nem éppen tekintélytelen kritikusa pedig egyenesen az utóbbi évek legjobb európai filmjeként emlegette a zsidó származású lengyel apáca (Agata Trzebuchowska) út- és identitáskeresésének, egyfajta hitpróbájának történetét. Valóban rendkívüli, megkapó szépségű film. (Bővebben)

Amerika mítoszának egyik leglényegibb tartópillérei a hétköznapi hősök. A veterán Clint Eastwood -ennek megfelelve- a tőle elvárható precizitással alkotja meg a Sully – Csoda a Hudson folyón (RTL Klub, 21.55) című filmben a repülőgépét 155 utassal vészhelyzetben a jeges Hudson-folyóra leszálló Chesley Sullenberger kapitány legendáját. Perfekt, tulajdonképpen hibátlan film, mely elegánsan reprodukálja a szerencsés végű repülőgép-szerencsétlenség körülményeit, Tom Hanks (és Eastwood) pedig sikerrel teremti meg a hőst Sully alakjában – aki itt is, és a valóságban is szerény, de szakmáját magas szinten űző átlagember.

Annak idején, a magyar színpadokon Ördöglakat címmel volt látható Anthony Shaffer mesterkrimije, A mesterdetektív (m3, 19.35), melynek ma este az eredeti 1972-es, immár klasszikus filmváltozatát nézhetjük meg. Ahogy a címből is következtethetünk, meglehetősen csavaros történettel lesz dolgunk, melyben egy furfangos krimiíró játszik ördögi játékot naiv (…) vendégével. Sir Laurence Olivier adja a kütyükkel, elmés játékokkal és trükkökkel operáló történetben az írót, Michael Caine pedig a vendégét – itt azonban érdekességként meg kell említeni, hogy a darabot később Kenneth Branagh is feldogozta, ahol Caine ismét játszik, de ezúttal már a krimiírót. Caine amúgy ugyanezt a trüvájt megcsinálta a Get Carterben is… Nem akármilyen fószer. És akkor Sir Oliverről nem szóltunk egy szót se…

Picit később kezd az Addams Family (SuperTV2, 20.55), minden goth, gruftie, és egyéb más kriptalakó, valamint az X-generációként becézett, a múlt század kilencvenes éveinek elején fiatalságát töltő nemzedék kedvenc horror-komédiája: ők tudják, miről beszélek, másnak viszont talán hiába is mondom…

Nem sokkal később azonban Mel Gibson, A rettenthetetlen (Moziverzum, 21.00) is győzelemre vezeti csupasz lábú, büszke skót népét (vagy éppen bukik el – no spoiler, a csecsemők nem alszanak!) az gonosz angolok ellen, méghozzá az emblematikus kékre mázolt arccal és kockás szoknyában – mintegy megelőlegezve a Brexitre adandó skót választ is.

Michael Chrichton könyvéből készült remek oldszkúl akció-krimi-thriller a Gyilkos nap (Prime, 21.00), melyben ezúttal nem a mikrobiológia, vagy a sejtgenetika tudományos-fantasztikus mélységeibe, hanem az amerikaitól gyökeresen eltérő Japán kifinomult és a beavatatlanok számára életveszélyes hagyományaiba vezeti el a nézőt. Sir Sean Connery egy nyugdíjas nyomozó, aki hobbiszinten igen otthon van a japán kultúrában és ezért kéri fel fiatal, faragatlan ifjú kollégája (Wesley Snipes), hogy segítségére legyen a japán yakuzák zaibatsuk világába kanyarodó ügy megoldásában.

Az elvált szülők közti gyermekelhelyezés problematikája körül forog a Szép kis nap! (Paramount Channel, 21.00) című romantikus komédia cselekménye. Anyunak (Michel Pfeiffer) fontos dolga van, ezért a gyereket rábízza ex-apura (George Clooney), akinek viszont szintén közbejön valami. Szóval, így. Szegény kis gyerek, plusz a sztárok.

Az általában érdekes filmekkel (Wilbur öngyilkos akar lenni, Egy lányról, stb.) előálló dán Lone Scherfig első hollywoodi bérmunkájában szintén nem adja alább, hiszen egy teljesen banális, hétköznapi szerelmet mesél egy egy egészen egyedi nézőpontból: Egy napot (RTL II, 22.00) tesz meg a film cselekményének (ha lehet ezúttal itt ilyenről beszélni) fő szervezőelemévé. Egy napot, amikor a két szerelmes (Anne Hathaway és Jim Sturgess – a képen) megismerkedett 1988. július 15-én, továbbá az összes többi július 15-ét, húsz éven át és az összes örömet, bánatot, veszekedést és kibékülést, amit ezeken a napokon átéltek.

Jól el vagyunk látva mostanában a cseh filmművészet termékeivel, és nincs ez másként ma sem. Az Elveszve Münchenben (Duna, 22.16) műfajilag szatíra, mely a csehek Trianonjaként aposztrofált 1938-as müncheni egyezmény tárgyában játszódik. A film rendezője Petr Zelenka, aki ezért az alkotásért 2015-ben odahaza elnyert mindent, mi lényeges – de hát a szatírákhoz értenek arrafelé. Én nem láttam még a filmet.

Aztán a bombasztikus Moulin Rouge-zsal és Rómeó és Júlia bravúros Shakespeare-variációjával igen nagyot gurító Buz Luhrmann is levezényel egy olyan partit, hogy annak láttán a fülünk is kettéáll. Sajnos később, F. Scott Fitzgerald ide, Leonardo DiCaprio oda, A nagy Gatsby (Cool, 23.00) szép lassan belesimul a decens hollywoodi mainstream unalmába. (Bővebben)

A Napfény (SuperTV2, 23.00) viszont a Trainspottingtól a Gettómilliomosig sok mindennel próbálkozó Danny Boyle filmje, mely lényegesen filozofikusabb menet, mint az előző ajánlat. Zöld üzenet, világbéke, megsemmisülés. Haldoklik a Nap, azonban az emberiség újra akarja indítani – a műfaj sci-fi.