Gondolom, az lenne a ma estére rendelt tanítás, hogy nem kell annyira finnyáskodni a mai, magyar közgyógyellátás bosszantó hiányosságain, hiszen abban a cúnya-cúnya átkosban mi volt?! Hát nézzük meg: A 9-es kórteremben (m3, 20.15) egy becsületes munkás (Molnár Tibor), aki a szocializmus építésének hajszájában perforálódott a gyomorfekélye -horribile dictu- majdnem meghal a kórházi ágyon, mert az ügyeletes orvos (Gábor Miklós) a nővérkével (Krencsey Marianne) cicáz! Mikor a szegény beteg ezen felháborodik, még ő kerül szégyenlistára, mint táppénzcsaló sumák. Szerencsére, jön az öreg prof (Makláry Zoltán), aki még időben megoperálja a melóst, és a buja doktor sem ússza meg… Ilyen egy mai kórházban elő sem fordulhat (mert lassan se orvos, se nővér nincs, aki egymással cicázna – az a szegény, öreg prof pedig, aki egyedül viszi vállán az osztályt, ki sem lát a fejéből, olyan fáradt…). A filmet Makk Károly rendezte 1955-ben, de talán ma is érthető lesz.
Sajnos, a Senkinek egy szót se! (Filmcafe, 21.00) című francia krimi, mint az egyedüli érdemleges alternatíva a főműsoridőben, ami még nem jön ki a könyökünkön – nem lesz jó. Számomra legalábbis nézhetetlennek bizonyult.
Lesz viszont ma is eredeti, autentikus Shakespeare-színház Londonból, a Globe-ból (feliratosan), méghozzá az egyik legnépszerűbb darab, a Szentivánéji álom (m5, 22.05). A színészeket nem valószínű, hogy ismerjük, de ez ne zavarjon senkit, mert az előadás jó lesz.
Jó kis krimi aztán A kis szemtanú (Duna, 22.15), még akkor is, ha 1985-ben mutatták be. Szegény amisok, akik a történet kulcsszereplői, hogy küzdenek az ellen, hogy a rohanó, gonosz és modern huszonegyedik (pontosabban, a film idején még bőven huszadik) század belevigyorogjon az ő szigorúan védett XVII.- századi életükbe, pedig már ez a film is elhozta számukra a Gyehenna tüzét. Azóta állítólag már valóságshow-kban is szerepelnek…
Az indiai származású, elsősorban különös hangulatú, semmivel össze nem hasonlítható vizualitású filmjeiről, videoklipjeiről ismeretes Tarsem Singh A sejt (Story4, 22.15) című mozifilmje egy közepesen érdekes scifi. A történet azt meséli el, ahogyan egy pszichológusnő (Jennifer Lopez) kirándulást tesz egy sorozatgyilkos agyába – a hangsúly azonban ez alkalommal is egyértelműen az unikális látványvilágon van. Ugyebár.
Meglehetősen rendhagyó film a Túl a fenyvesen (Film+2, 23.00), a Blue Valentine-nel névjegyét arra a bizonyos asztalra koppanósan letevő Derek Cianfrance második műve. Szerkezetében, “narratív struktúrájában” mindenképpen, de hangvételében, igényében is, azonban úgy, hogy témája pontosan belepasszol az amerikai (sőt, akár a zsidó-keresztény) kultúrkör egyik legnagyobb toposzába, az apa-fiú kapcsolat szerteágazó szimbólumrendszerébe. Természetesen, az amerikai független filmes szcénában sem meglepetés, ha egy alkotó netán mélyebbre kíván ásni bizonyos kérdésekben a világmegmentő, gumigatyás szuperhősök dedós szintű moralitásánál, az azonban messze nem szokványos, hogy egy alkotó már második filmjében egy komplett, nagyívű tézisfilmmel álljon elő, ami nem kisebb kérdést, mint a tetteink iránti felelősség vállalásának összetett problematikáját járja körül, nagyjából a teljesség igényével. Avagy, meddig gurulhat az alma a fájától? Komoly a szereposztás is: Ryan Gosling (a képen), Bradley Cooper, Eva Mendes, Ray Liotta, stb. (Bővebben)
A Vérmesék (film+, 23.05) is beköszönnek újra ebben a furcsa humorú, ám igen szórakoztató akciókrimi-vígjátékban, melyet Luc Besson rendezett. Egy tanúvédelmi programban résztvevő hajdani maffiózó (Robert de Niro – ma másodszor) és családja (Michelle Pfeiffer, valamint Dianna Agron és John D’Leo) -ők a Vérmesék, tehát a Vérmes család, és nem véres mesék…- néhány napját követjük nyomon, amit folyamatos vándorlásukban éppen egy békés normandiai kisvárosban töltenek el, szembesülve a vidéki francia élet kényelmes sebességével és életszemléletével, az őket óvó FBI (Tommy Lee Jones – ma már harmadszor) figyelő szemei által vizslatva minden lépésüket – miközben a maffia is teljes erővel keresi őket. (Bővebben)
Egészen kiváló darab aztán a Kínai, elvitelre (Duna, 00.10) is, egy lírai, szentimentális abszurd. Egy bizarr romantikus komédia. Egy érzelmes groteszk. Vagy valami ilyesmi… Az argentin Sebastián Borensztejn nagy találmánya e filmmel az, hogy vegyíti egymással a latin lélek két közismert sztereotípiáját, a néha talán már túl is áradó érzelmességet és az abszurd és a képtelen iránti vonzódást. Megtekintése KÖTELEZŐ minden lelki és szellemi épségére valamit is adó tévénézőnek. Főszerepben Ricardo Darín! (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: