A Vuelta ma szakasza (Eurosport, 16.00) után, Robert Redford rendezői pályafutásának egy veretes, masszív, politikatörténeti drámájával kezdjük az idei utolsó nyári szombat estét: A cinkos (m1, 20.15) című film Abraham Lincoln elnök meggyilkolását követő szégyenletes koncepciós per történetét meséli el az érdeklődőknek.
Normális dolog, ha valakinek a reggeli álomfoszlányaiban olyan dolgok kóvályognak a feje körül, mint a Kémjátszma című Tony Scott-film budapesti forgatásán látott gigászi műnap? (Az eszköz tulajdonképpen egy hatalmas Kato Berger-daruval magasra felhúzott nagy fényerejű reflektor, melynek segítségével éjszaka is lehet forgatni kvázi nappali fényben.) Pedig ekkor még nem is tudtam, hogy ez a film ma este (Story4, 21.40) adásba is kerül (persze, messze nem először)… Az oldszkúl kémhistóriában amúgy Brad Pittet nézhetjük az előbbi filmet rendező, ám itt színészként remekelő Robert Redforddal (lásd a képen). (Bővebben)
Késő estére egy immár klasszikus scifi-horrort ajánlanék, John Carpenter Déli sarkon játszódó A dolog (tv2, 23.45) című alapvetését. A film elsősorban azoknak való, akik bírják a sok havat és jeget, valamint az olykor nem éppen önhibájukból, önszántukból szétrobbanó emberi testek látványát. Ráadásul, a címszereplő sem egy szép entitás…
A nap legjobb filmje azonban csak a Digi Film előfizetői számára lesz elérhető: a Holdfény királyság (Digi Film, 20.00) olyan, mintha a Barátom, Bonca képzeletbeli második részét Peter Greenaway forgatta volna Hollywoodban, Steven Spielberg producerkedése alatt. (Bővebben)