A mai este elsősorban a baglyoké és a film-művelt éjjeliőröké. Addig is, mintegy James Stewart állandó reinkarnációjaként, Nicolas Cage adja a Sorsjegyesekben (Paramount Channel, 21.00) sokadjára a végletekig tisztességes, kiscserkész-erkölcsű, megbízható zsarut (férfit, családapát, stb.), akit egy nap mégis megkísért a szerencsétlenség: a kávézóban, ahol minden reggel elkölti reggelijét, ezúttal nem tudja honorálni a csinos pincérnő (Bridget Fonda) munkáját, mert nincs nála elég készpénz. A hölgy ráadásul különösen rossz napot fogott ki, link pasija az éjszaka zsebelte ki. A jó zsarunál azonban van egy kitöltött lottószelvény, így adja magát az ötlet, hogy felajánlja a hölgynek, hogyha nyer vele, a nyereményt megfelezik. Természetesen, a szelvény számait kihúzzák, a nyeremény pedig négymillió dollár. Ezzel így önmagában semmi baj nem lenne, legfeljebb egy film sztorijának lenne karcsú – a jó zsarut azonban otthon pénzéhes, zsörtölődő rossz felesége (Rosie Perez) várja, aki természetesen tudja, hogy a férje nyert, így egy bájos és tanulságos romantikus komédia kerekedik ki ebből a kínos szituációból.
Na, de semmi pánik, Csak egy kis pánik (Viasat3, 21.00). Itt -szintén nem először- Robert De Niro alakítja a pánikbeteg maffiavezért, akit egy kétbalkezes zsidó pszichológusnak (Billy Crystal) kell meggyógyítania.
Az Egy kosaras naplója (Filmcafe, 23.05) című film viszont Leonardo DiCaprio egyik első nagy dobása, amiért kapásból kaphatott volna Oscar-t (megérdemeltebben, mint évtizedekkel később, A visszatérőért kapott). Óriásit játszik ugyanis a drogos utcagyerekből hírneves költővé (és sok minden mássá) vált Jim Carroll szerepében – hiszen őróla, nem pedig egy akármilyen kosarasról szól ez a film. (Bővebben)
Kevin Smith Shop-Stop (Paramount Channel, 23.15) című mozija alapvető X-generációs embléma, a “független film”-ként ismert zsáner egyik jellemző alapvetése (nekem is nagy kedvencem), emellett kitűnő példa arra, hogyan kell, hogyan lehet néhány dollárból kultuszt, illetve életművet építeni. A tényleg minimalista történet egy videotékában zajlik túlnyomórészben, az unatkozó tulaj és néhány zsibbadt törzsvendég részvételével, fekete-fehérben. Smith-ék a filmet a valóságban is működő videotékában forgatták le, valóban fillérekből, a rendes nyitvatartási időn túl.
Jó nagyot markolt Kenneth Lonergan a Margaret (SuperTV2, 0.05) című drámájával (címszerepben az igen komoly alakítást nyújtó Anna Paquinnal – lásd a képen), s amit markolt, azt a maga teljességében, szép komótosan ki is szerette volna teregetni a közönség elé – nem is csoda, hogy a gyártó stúdió felelős döntéshozói páni rémületükben tömpe ujjacskáikban megremegő szivarkáikról rögtön az ölükbe hamuztak. A film eredeti változata bőven túlnyúlt a három órán, amit (állítólag) a nézők csak igen kiváltságos esetekben hajlandóak tolerálni, és hát ki a franc is (who the fuck is…) ez a Lonergan? Ismeri valaki ezt a fazont? Mit képzel ez? Azonban olyan komoly arcok (pl. Sidney Pollack, Anthony Minghella, Martin Scorsese) álltak a projekt mögé, hogy mégis elkészülhessen ez az igen kitűnő film, hogy aztán -ugyan lényegesen rövidebbre, mintegy 150 percre húzva- hasonló jelentőséggel bírjon, mint annak idején például Sam Mendes Amerikai szépsége. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: