Mit nézzünk ma a tévében?

A remek Nyomozó, a szintén remek Terápia-sorozat és néhány izgalmas színházi produkció után picit csalódás Gigor Attila második nagyjátékfilmje. Technikailag, műfajilag, dramaturgiailag nincs baj a filmmel, egy ügyes, néhány szereplős, egy helyszínes kamarathriller a Kút (Cinemax, 20.00): egy benzinkúton játszódik a történet, mely a dolgok előrehaladtával szinte bibliai allegóriává nő, csak éppen nincs benne az az eredeti izgalom, az a sajátos ízű abszurd, ami a Nyomozót jellemezte, de nincs benne az a finom intellektus sem, ami az Enyedi Ildikóval közösen jegyzett Terápia-sorozat sajátja. Olyan tarantínós-rodrigezes lett ez a film, de semmiképpen nem gigoros. Jók viszont a színészek (és a dialógok is): különösen Tzafetaas Roland, Trokán Nóra és Kurta Niké teljesítménye figyelemre méltó, de igen jól sikerült László Zsolt csendességében, visszafogottságában igazán veszélyes maffiózó-alakítása is.

Szandálos-kardozós történetekből nem lesz hiány. Az utolsó légióból (AMC, 20.10) sajnos semmire nem emlékszem, viszont annyit feljegyeztem róla, hogy látványos, de buta mozi. Nyilván ezért nem emlékszem rá… Egy csomó sztár játszik benne, pl. Colin Firth a főszereplő.

Ridley Scott duzzadó vádlis és bicepszes Gladiátorja (Viasat3, 21.00) már egy jóval komolyabb sztori, igaz, nyilván a könyökünkön jön ki… Azonban letagadni sem egyszerű, hiszen ez a masszív Oscar-szivacs 5 darabot gyűjtött be a szoborból – jelentsen ez bármit is. Vértől csöpögő, de legalább jó hosszú, jó látványos film ez és az agytekervényeinket sem veszi túlzottan igénybe – ami pozitív olvasatban jelentheti azt is, hogy közérthetően szól olyan alapvetőnek tartott férfiúi erényekről, mint bajtársiasság, önfeláldozás…

Wagner operájából is ismert (vagy inkább nem ismert…) ógermán saga meglehetősen tisztességes feldolgozása a mozikban nagyot hasaló, ám később, egyéb forgalmazási formákban mégis szép eredményeket elérő Trisztán és Izolda (Filmcafe, 21.00), szolid porfellegekkel, köddel és visszafogott csinnadrattával. Egy korrekt, romantikus kalandtörténet, ennyi: se több, se kevesebb… (Bővebben)

A történelem filmtörténeti ágazatába is sorolandó a legendás Fritz Lang 1955-ben, már Amerikában forgatott kosztümös kalandfilmje, a Holdvilág (Sony Movie Channel, 21.00), mely egy XVIII. századi angol csempészbandáról szól. Filmínyenceknek kötelező darab – én is igyekszem nézni. Biztosan fognak kardozni ebben is, de már nem szandálban és tunikában, hanem csizmában és hatalmas fehér gallérokban. (A képen Stewart Granger és Liliane Montevecchi.)

Luc Besson szokásosan könnyed, szórakoztató produkciója a Wasabi – Mar, mint a mustár (SuperTV2, 21.00). Jean Reno egy mogorva, ám nagyon kemény öklű rendőrfelügyelő -immár a mában-, aki éppen ez előbbi tulajdonságai miatt kényszerül Japánban tölteni “szabadságát”, ahol viszont egy igen szabados életvitelű leányka keseríti meg amúgy sem édes életét.

Gimnazista koromban jártam Bergman-filmklubba, és mostanában a tévében is vetítették sok filmjét. Láttam tehát az öreg Ingmar összes filmjét, többet többször is, és valóban, magára ma valamit is adó embernek muszáj tudnia ezekről. Nem tehetek azonban róla, de nekem például ez A hetedik pecsét (m5, 21.15) ma már olyan, mint egy vicc. A halál és a lovag sakkozik a világ végén… Amúgy súlyos gondolatok. Csakhogy szép kép Leonardo Mona Lisája is, de ki nem tenném a falamra.

Lakatos Menyhért hitelesen írt a magyarországi szegény cigányságról, hiszen ő maga is közülük származott. Ez az írásából Vitézy László által rendezett Csandra szekere (Duna, 23.10) című (tévé?)film azonban olyan messze van az igazságtól, mint a magyar fociválogatott a világbajnoki címtől… Reviczky Gáborról, Csányi Sándorról, Székely B. Miklósról, de még az amúgy igen sukár Adorjáni Bálintról sem hiszem el ezt az amúgy minden bizonnyal igaz történetet, mert annyira nem néznek ki cigánynak, annyira nem olyanok a gesztusaik, annyira nem cigány szavak jönnek ki a fejükből, miközben igen hangsúlyosan autentikus környezetben, putrisoron, masszív füstben, sárban és mély szegénységben mutat valódi, hús-vér cigányokat is a rendező, hogy kilóg a buliból a sokmilliós lóláb. Az igazi cigányok illő távolságból nézik, ahogyan őket próbálják utánozni a gádzsók… Az a helyzet, hogy ők már a saját életükről szóló filmekben is csak statisztaszerepre vannak kárhoztatva. És akkor még nem szóltam arról, hogy a vályogvető cigányok vajdájának virrasztásán a részeg cigányok az Ej, te bunkócskát éneklik?! Dikk má’, tesó, há’ mit bazsevá’nak azok a gádzsók ottan?

Elsőnek legyen, mondjuk, A visszavonuló (Film Mánia, 21.00) című filmvígjáték, melyben Michael Douglas alakítja a főszerepet, egy nőnemű tanítványai iránt leküzdhetetlen vonzalmat érző egyetemi professzort, akinek egy nap összedől addig szépen felépített élete. Felesége (Susan Sarandon) tudomást szerez permanens nőügyeiről, ráadásul pénzügyei is csehül állnak, és ezt tetézve még az a bizonyos kapuzárási pánik is fenyegeti… A téma manapság igen forró, a szereposztás a továbbiakban is eléggé látványos (Danny DeVito, Jesse Eisenberg, Mary-Louise Parker, stb…) Szolid kis film lehet, én viszont nem láttam még. (A képen Michael és Jesse.)

A kanadai Atom Egoyan thrillerjében, a Chloe – A kísértés iskolájában (Viasat3, 21.00) eközben egy feleség (Julianne Moore) gyanakszik egyetemi oktató férjére (Liam Neeson), hogy csalja őt, ezért felbérel egy luxusprostit (Amanda Seyfried), hogy az buktassa le őt, ha tudja. A kurva azonban túl jó munkát végez és ez olyan események láncolatát indítja el, melyre a feleség legszörnyűbb rémálmai sem fordultak elő…

Biciklik a kocsma előtt, sörök kikérve, Pacsirták cérnaszálon (Duna, 22.40). Egy igazi betiltott filmmel, egy Bohumil Hrabal-Jirí Menzel remekművel van dolgunk. Bár a mű már ’69-ben elkészült, bemutatni csak kiafaszomDeutsch Tomiék prágai bohóckodása ellenére is sikeres “Bársonyos forradalom” után lehetett – meg is nyerte a Berlini Filmfesztivál Nagydíját, 1990-ben. A film természetesen szatíra, mely a csehszlovák ötvenes évek kommunista diktatúráját állítja pellengérre azzal, ahogyan bemutatja az ún. “régi rend” címkéjét magukon viselő értelmiségiek, kereskedők és más polgári személyek átnevelő táboraként szolgáló Prága-környéki, óriási gyár ma már abszurdnak tűnő mindennapjait.

Egy remek cseh sorozatra hívnám fel először az HBO-előfizetéssel rendelkező nézők figyelmét (és azokét is, akiknek még nincs ilyen, vagy olyan, vagy amolyan, de már nagyon unják a silány kereskedelmi tévés kínálatot). A Vladimír Michálek által rendezett hatrészes, Mammon (HBO, 20.00) című sorozat tök úgy néz ki, mint egy hamisítatlan, szürkés-kékre színezett skandináv krimi – ami viszont nem véletlen, mert ennek eredetije Norvégiában lett bemutatva nem sokkal korábban, hasonló címmel. Ez része a tipikus HBO-s sorozatalkotási koncepciónak, és ha a hasonló eredetű magyar példák (pl. Terápia, Aranyélet, Társas játék…) színvonalára gondolunk, akkor ez nem is jelent feltétlenül hibát. Nos, ez a széria sem lett rossz… Itt a hajdani Csehszlovákia befolyásos vezetőinek burokban született fiacskái egy külföldi elitegyetemen (hahaha, a budapesti Corvinuson!) tanulják a gazdaság magas szintű működését és működtetését, ám annyira kreatívak, hogy egy titkos szervezetet alapítva mestertervet eszelnek ki, hogy a diploma megszerzése után hogyan nyúlják le a teljes cseh privatizációt… Nem, dehogyis juthat eszünkbe a mi kis drága Bibó-kollégistáink összeesküvése. Ők nem gazdasági szakembereknek készültek, hanem jogászoknak. (Bővebben)

Ma már abban sincs semmi igazán meghökkentő, hogy az 1984-ben készült Vörös hajnalban (Film Mánia, 21.00) a vörösök, tehát az észak-koreaiak (ráadásul, masszív ruszki segédlettel) foglalják el Amerikát. A történet szerint 2012-t írunk ekkor (tehát akkor már ezt megúsztuk). Semmi cicó, semmi terrorizmus, semmi bűbáj, egyszerűen arról van szó, hogy az elvtársaknak elegük lett az amerikai életérzés világuralmi hegemóniájából és annektálták USA-t. 🙂 Természetesen, ez is csak egy világmegmentős hollywoodi film (világ=Amerika), naiv hősi eposz, a továbbiakban az ezen a téren már megszokott klisékkel és fordulatokkal, egyszerű a film, mint a szög – de ha nem amerikaiakról, hanem az igazi, ’56-os pesti srácokról szólna a történet, akkor most nálunk mindenki sírna. Igazságtalan a világ.

A Pearl Harbor – Égi háború (SuperTV2, 21.00) című 183 perces, Michael Bay által rendezett háborús látványfilm viszont ugyanez a sztori, csak igaziba’. Mutatja azonban valamennyire a film értékeit, hogy csupán annyira emlékszem ebből a filmből, hogy piszok jól nézett ki, amikor az ismert történelmi jelentőségű napon (1941. december 7-én) a japán bombázók lebombázták a hawaii kikötőt, és a film végén biztosan lengett a magasban a csillagsávos lobogó is.

Az anyaság komplex érzelem- és gondolatzuhatagáról egy férfi csak felszínes és közhelyes gondolatokkal bírhat, még akkor is, ha kivételesen érzékeny lélekkel áldotta meg őt a sors. Avatott segítség nélkül hitelesen nem is mesélhetne erről, még a családi témákban igen jártas Rémi Bezançon sem. Hogy A legszebb dolog (Duna, 23.10) mégis igen pontosra (mondom én, a szintén pasi) sikerült, ahhoz a valóságban (is) filozófiaprofesszorként és íróként ténykedő Eliette Abecassis olykor igen sarkosan fogalmazó és metszően őszinte önéletrajzi ihletésű regénye nyújtja a masszív alapot, amiből aztán egy másik nő, Vanessa Portal segítségével kerekedik ki ez a remek kis film (a képen Pio Marmai és Louise Bourgoin). (Bővebben)

Három film, ha nagyon muszáj. Elsőnek Kevin Costner lesz bukott vízimentőből úszóedző a Hullámtörőkben (Film+, 21.00), hogy aztán Ashton Kutcherből csináljon bajnokot… (Nem lesz egyszerű menet, ahogyan ez a képen is látszik.) Sablonos, bevált recept szerint építkező hatásos sportdráma ez az uszodából, Hollywood szája íze (kénye-kedve) szerint.

Sok mindent megváltoztathat Hét év Tibetben (Prime, 21.00). A megtörtént eseményeket elmesélő filmben a jelenlegi Dalai Láma gyermekkorába tekinthetünk bele. A második világháború előestéjén Heinrich Harrer (Brad Pitt) osztrák hegymászó a Himalája egyik legmagasabb csúcsának meghódítására indul, a háború azonban keresztülhúzza számítását. Kalandos körülmények között a tibeti szent városba, Llhászába, az ottani buddhista közösségbe kerül, amely befogadja. Sőt, az ifjú Dalai Láma kifejezett érdeklődéssel fordul az idegen felé. Barátságukról mesél ez a szép film, lélegzetelállító tájakkal, és az itt még ifjú Őszentségétől megszokott bölcs és vicces benyögésekkel.

Az élet egy más természetű rögös oldala nyílik meg a Kényszerleszállás (SuperTV2, 23.10) című filmben, amiből igen sokszor csak az alkoholizmus kínál egyfajta kiutat. Sajnos, legtöbbször csak akkor vesszük észre, hogy ez a kiút valójában zsákutca, amikor már szétcsaptuk a fejünket a tűzfalon. Majdnem kiváló film ez, melyben Denzel Washington adja zseniálisan azt az alkoholgondokkal küzdő pilótát, aki… – lásd a film címét. (Bővebben)

Teljes biztonsággal mondhatjuk szerzői filmnek A grófnő (Film Mánia, 19.05) című 2009-es alkotást, ugyanis Julie Delpy nem csak megrendezte, de meg is írta eme Báthory Erzsébet ellentmondásos alakját megelevenítő történelmi életrajzot, sőt zenét is szerzett hozzá és még a címszerepet is eljátszotta. A filmet nem láttam még, ezért én is kíváncsian várom, hogy a színészként amúgy tehetséges és elbűvölő Julie mit tud kezdeni ezzel a hatalmas feladattal, valamint hogy a véres legendákkal övezett magyar grófnőt, avagy egy lágyabb, érzelmesebb, romantikusabb hölgyet fogunk látni olvasatában. (Állítólag az utóbbit…)

Ízlésesen szép, szikár, karakán és férfias film A régi város (HBO, 20.00). A legjobb férfialakítás Oscar-díját nyerte 2016-ban ezzel a filmmel Casey Affleck, egy olyan alakítással, amit általában észre sem szoktak venni Hollywoodban. Nem arról van szó, hogy rossz lett volna ebben a szerepben, csak éppen Oscart általában valami nagy, látványos alakításért szoktak adni (lásd Leo DiCaprio is mit össze nem szenvedett azért a rohadt szoborért, holott eddig szinte mindegyik alakításáért jobban megérdemelte a díjat, mint A visszatérőért…). Casey Affleck tulajdonképpen fád pofával végigmotyogja ezt a visszafogott, mindvégig eltitkolt, elrejtett érzelmekben tobzódó, csendes és mélyen emberi történetet, és jól teszi, mert ez a figura, akit játszik, ilyen. Egy szélesebb gesztussal, egy látványos kiborulással hiteltelenné, olcsó melodrámává tette volna az önhibájából, illetve saját szerencsétlenségéből bekövetkezett szörnyű tragédiáért vezeklő férfi történetét – így viszont igaz az egész, az elejétől a végéig. Kenneth Lonergan (pl. Margaret) elegánsan alkalmazott flashbackes történetmesélésében feltáruló, valahol banális, de ezzel mégis egyetemes érvényű filmje arra tanít, hogy mindannyiunknak megvan a maga személyes története és soha, semmikor nem szabad megítélni senkit első ránézésre, mert soha nem tudhatjuk, milyen történet miatt olyan és miért éppen azt csinálja akkor, amit.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy: …és akkor a szerelmespár belép egy planetáriumba, a lány bekapcsolja a vetítőt, ami a Tejutat vetíti fel a kupolába, akkor megszólal a zene és táncolni kezdenek, körbe-körbe, egyre feljebb, felszállnak a csillagok közé, végiglejtenek a csillagösvényen, majd elegánsan lecsúsznak a Nagygöncöl rúdján, vissza a földre és puhán egymás mellé huppannak az egyik székbe…, akkor én azt mondom neki, hogy menj a fenébe. Ez egy émelyítően giccses jelenet, amit tán még a harmincas, negyvenes évek rendkívüli módon csicsás hollywoodi revüfilmjeiben sem engedtek meg maguknak azok alkotói. Egy ilyen jelenet ma legfeljebb kínosan nevetséges lehet, de jó s főleg ízléses, semmiképpen nem. A szemtelenül fiatal Damien Chazelle azonban azért ma a világ egyik legfigyelemreméltóbb rendezője, mert ő viszont simán bevállal egy ilyen jelenetet, sőt, még ilyenebbeket is, és láss csudát, nála mégis működik. Példa erre a 2017-ben hat darab Oscar-szobort begyűjtő Kaliforniai álom (La La Land) (Filmbox Prémium, 21.00). (Bővebben és bővebben) Az a gyanúm, hogy ez ma tévépremier.

Stephen Frears 2013-ban négy Oscarra is jelölt életrajzi filmje, a Philomena – Határtalan szeretet (m2, 21.10) tulajdonképpen Judi Dench lenyűgöző jutalomjátéka. A fiatal korában megesett ír lány megható története szól az igaz katolikus hitről, annak értelmes, emberi gyakorlásáról, a hazaszeretetről, valamint az írek jellegzetes mentalitásáról is: zöld fű, fekete sör, határtalan lélek. (Bővebben)

Ha ennyi érzelem sem elég, akkor megnézhetjük a már szinte cseppfolyós állagú Üzenet a palackban (Duna, 21.10) című filmet is. Mándoki Lajos (akit ne keverjünk össze Mándoki “Mit Dschinghis Khan zu NER” Lászlóval!) filmjében Robin Wright Penn válás utáni lelki sebeit nyalogatja, amikor a tengerparton (tán még naplemente is zajlik a háttérben) egy hullámok által partra vetett palackot talál, benne üzenettel, amelynek tartalma úgy szíven üti a nőt, hogy azonnal nyomozni kezd írója (Kevin Costner) után…

Illegális határátlépők, embercsempészek a főszereplői Gárdos Éva 2001-es, önéletrajzi ihletésű filmjének, az Amerikai rapszódiának (m5, 21.15). Egy fiatal magyar pár (Nastassja Kinski és Tony Goldwyn) bérel embercsempészt, hogy átszöktesse őket a nyugati határszélen húzódó kerítésen – még az ötvenes évek elején, Rákosi Mátyás uralkodása alatt járunk. Az életveszélyes terv részben sikerül is, a pár nagyobbik gyerekükkel sikeresen megérkezik a boldog Nyugatra, hovatovább, Amerikába, míg a kisebbik lányukat a veszélyes szökésre való tekintettel itthon hagyják, nevelőszülőknél. Könnyes, valóban megérintő, mély családi dráma rajzolódik ki egy  édesbús, nosztalgikus hazaszeretettől ragacsos emigránsfilmben, feketére mázolt gonoszokkal és színesre pingált pozitív szereplőkkel, amihez a Magyarországon ragadt filmes stábtagok, színészek mély alázattal járultak hozzá, elfogadva mindenben az Amerikába szakadt magyar alkotók (pl. Andy Vajna) egyoldalú elképzeléseit. A film technikailag igényesen összerakott, profi munka, azonban a magyarországi részek részben hiteltelenek, részben viszont szinte már wassalberti méretekben idealizáltak. A magyar valóság, ahogyan az Hollywoodból látszik, tök más, mint amit mi megéltünk, viszont megnézhetjük legalább Scarlett Johanssont is a 2-es villamoson utazni, vagy éppen a nyilván forgatás miatt kiürített Lánchídon sétálni.

A kiváló dán Lone Scherfig első hollywoodi bérmunkája, az Egy nap (Cool, 23.00) egyetlen nap, egy július 15-e, pontosabban július 15-ék története. 1988 eme nyári napján jött össze a két szerelmes (Anne Hathaway és Jim Sturgess), és az ő sorsukat követjük nyomon az összes többi július 15-én húsz éven át, az összes örömön, bánaton, veszekedésen és kibékülésen keresztül, amit ezeken a napokon átéltek.

A maffiaellenes harc egyik első hősének, Cesare Morinak állít emléket Pasquale Squitieri 1977-es filmdrámája, A vasprefektus (Duna, 23.25). A megtörtént eseményeket, alakokat megjelenítő remek dráma címszerepében Giuliano Gemmát láthatjuk, főbb szerepekben pedig Claudia Cardinalet és Rik Battagliat.

Nem igazán ajánlanám mára a tévézést, mert semmi új nem kerül a képernyőre. Csak felsorolásképpen, ha végképp minden kötél szakad:

Megtörtént eseményt dolgoz fel Peter Berg illően realista felfogásban készített katasztrófafilmje, a Mélytengeri pokol (RTL II, 20.00), melyben egy úszó olajfúrótorony legénységének tragédiáját mutatja be (a képen Mark Wahlberg színészi alakítása látható), amit a Mexikói-öböl kellős közepén szenvedtek el a profitéhes, gaz kapitalista olajcég (BP) számító felelőtlenségei miatt. (Na, ezt például én nem láttam, de ti biztosan…)

Hasonló műfajú Christopher Nolan 2014-ben bemutatott filmje, a Csillagok között (Film+, 20.30) is, melyet a rendezőtől korábban már megszokott borongós, negatív jövőkép jellemez. A Földet a globális felmelegedés következtében porviharok sújtják. A megváltozott klímában kritikus mértékben elszaporodtak a penészgombák, melyek megfertőzve a Föld összes haszonnövényét, belátható közelségbe került a végső katasztrófa. Ha nem történik valami, akkor az emberiség kihal. És a többi… (Bővebben)

Néhány perccel később kezdődik a Mona Lisa mosolya (Duna, 20.35), ami tulajdonképpen a Holt költők társaságának leányiskolai megfelelője. Robin Williams renitens irodalomtanára helyett azonban itt Julia Roberts renitens művészettörténet-tanára áll a középpontban. Feladata azonban mindössze annyi lenne, hogy a hallgatókat felkészítse a tökéletes feleség szerepére. 1953 Amerikájában ez a megfelelő sminkelésen, divattanácsokon, és a szokásos háztartás-vezetési ismereteken nemigen terjedt túl, egy feleség ne gondolkodjon és főleg ne érdekeljék olyan bűnös dolgok, mint a művészi szabadság, önkifejezés, stb., ami viszont épp a Julia által alakított tanár szívügye. Szerethető film – amúgy.

Az Anyád napja (Cool, 21.00) című romantikus komédiában később Jennifer Lopez küzd meg (szintén ki tudja, hányadszor) Jane Fondával, vagyis a végre a Nagy Ő-t megtaláló, ifjú és szerelmes ara a sárkányjellemű anyóssal. Ismerve azonban a felek temperamentumát, ez egy kőkemény menet lesz…

A jövő heti Élet menetét előlegezi meg Spielberg Pista bácsi Schindler listája (Paramount Channel, 21.00) című filmje. A történelmi valóság ihlette történet főhőse, egyben címszereplője Oskar Schindler, egy német (mondjuk úgy) vállalkozó (Liam Neeson), aki kezdetben önös érdekéből, később, felismerve a nácik zsidókkal kapcsolatos őrült tervét, már egyre elhivatottabban, a végén pedig már szinte mániákus elszántsággal alkalmazott lágerből kiszervezett zsidókat hadianyaggyártó üzemeiben, így mentve meg több mint ezer embert a biztos haláltól. Schindler kalandos történetét Thomas Keneally írta meg nagy sikerű regényben, s ebből készült ez a 7 Oscar-díjjal jutalmazott, méltóságteljes, ám ízig-vérig hollywoodi tabló.

Mese viszont a Börtönregény (TV2, 21.55), bár annak még mindig eléggé izgalmas börtönregény, melyben Mel Gibson alakítja azt a bűnözőt, aki egy életveszélyes mexikói börtönből akar megszökni egy fiatalkorú kolléga segítségével. A mexikói börtönök viszont tényleg nagyon durvák, főleg egy gringónak.

Utána ismét csak Al Pacinót ajánlhatom a Fedőneve: Donnie Brascóban (Duna, 22.40) -hiába, ha egy nap szar, akkor csakis a legnagyobbakkal múlassuk el a francba-, aki a maffia “nyugdíj” előtt álló bérgyilkosaként egy kinyúlt seggű mackónadrágban nézi otthon a National Geographic Channelt, nem is sejtve, hogy pártfogoltja, a címszereplő (Johnny Depp) rendőrségi fedett ügynökként épült be az amerikai maffiába. A valóságban megtörtént esetet feldolgozó kiváló filmben igen jó Depp is, de Al bácsi egész egyszerűen imádni való (és szívszorító).

Eközben a Fogadom (Prime, 23.10) című romantikus dráma arról szól, hogy van egy szerelmespár, melynek női része (Rachel McAdams) egy autóbaleset következtében kómába esik, s amikor magához tér, olyan amnéziában szenved, hogy nem ismer meg senkit, még szerelmét sem. A férj (Channing Tatum) azonban keményen küzd, hogy újra megismertesse, megszerettesse magát hajdani szerelmével. Jaj nekem. Nekünk.

Bruce Willis néha azért több annál a szakadt atlétatrikós, macsó akciósztárnál, amilyen kép általában él róla fejünkben. Robert Zemeckis remek kis komédiájában például Jól áll neki a halál (Paramount Channel, 21.00), Meryl Streep és Goldie Hawn vérbő, morbid komédiázása közepette.

A következő, kissé közepes ajánlatban, A szerelem útjánban (Film Mánia, 21.00) egy fiatal bostoni nő (Alice Eve) kési le az utolsó vonatot New Yorkban, ami hazavinné. Tanácstalanul ácsorog az állomáson, hogy hol töltse az éjszakát, amikor egy utcazenész (Chris Evans) felajánlja segítségét. Na persze…

A Vén csontok (SuperTV2, 21.00) című, 2009-ben bemutatott komédiáról sem tudok sok jót mondani, azon kívül, hogy két aggasztóan öregedő A-kategóriás hollywoodi sztár kísérli meg benne fenntartani a nézők irányukban meglévő szeretetét. Robin Williams és John Travolta segítéségre ebben elsősorban a mögöttük álló óriási rutin szolgál, továbbá egy profi vígjáték-specialista rendező (Walt Becker) és a Disney-világ családi vígjátékainak tutibiztos sikerreceptje: Végy egy gyereket, az se baj, ha kettőt. Helyezd el őket egy csonka családba, majd vond ki ebből az anyukát. Sózd rá a kissé problémás gyerkőcöket a szerep eljátszására látszólag tökéletesen alkalmatlan apukára, fűszerezd őket egy még alkalmatlanabb, de állandóan alkalmatlankodó jóbaráttal. Körítsd őket sok kalanddal, drámainak tűnő mellékszállal, valamint állatokkal. Sok állattal. Rázd az egészet jól össze, majd a végén add hozzá a végig hűvösön tartott anyukát. (Bővebben)

Robert Zemeckis 2000-ben készült, de tán még mindig izgalmas thrillerében, a Temetetlen múltban (Filmcafe, 21.00) viszont egy jólétben unatkozó háziasszony (Michelle Pfeiffer) kísértetiesen gazdag képzelőereje okoz gondokat a békés, kertvárosi létvalóban, az elfoglalt férj (Harrison Ford) őszinte sajnálatára.

Szerintem Dany Boon (lásd a képen) a franciák Adam Sandlere, és ezzel gyakorlatilag mindent el is mondtam erről a Szuper-Hipochonder (m5, 21.15) című új francia komédiáról. Bizonyos embereknek már csak e név említésére is nyílik a bicska a zsebében és hisztérikusan ízlésrendőrért kiáltanak, néhányan értetlenül bámulnak maguk elé, míg mások rohannak a moziba, hogy végre felszabadultan röhögjenek egy sort… Nem könnyű a komikusok élete. (Bővebben)

Később jöhet esetleg az Amerika kedvencei (Duna, 22.00) című, virtigli hollywoodi, romantikus komédia. Douglasné Catherine Zeta-Jones és John Cusack. Nagy filmsztárok, számtalan filmben játszottak együtt, a nép imádja őket – ők viszont utálják egymást. Annyira, hogy az már legújabb filmjük sikerét veszélyezteti, ezért a producer (Billy Crystal) mindent bevet a látszat megőrzése érdekében. Mindent bevet, még Julia Roberts-et is.

A Mike Nichols rendezte, késő esti Közelebb (SuperTV2, 23.00) című szerelmi négyszög egy tipikus bulvárdarab (játszották nálunk is színpadon), a szó jó, egyszersmind rossz értelmében; egyben óriási ziccer a látványos jutalomjátékra olyan színészeknek, mint Julia Roberts, Natalie Portman, Clive Owen, illetve Jude Law, akik élnek is az adódó lehetőséggel. (Bővebben)

A még később esti Cape Fear – A Rettegés foka (Paramount Channel, 23.10) nem feltétlenül a legjobb, ám messze nem is a legrosszabb darabja a legendás Martin Scorsese-nek. Robert de Niro élete egyik legvérfagyasztóbb alakítását nyújtja a filmben, hasonlóképpen Juliette Lewishoz – jelölték is mindkettejüket egy-egy Oscarra. Játékuk erejét jelzi, hogy mellettük a szintén remek Nick Nolte és Jessica Lange csupán másodhegedűs tud lenni ebben az éles, szúrós és karcos kamara-thrillerben. Nolte egy jóravaló családapa, amúgy ügyvéd, aki hajótúrára indul családjával. Nem tudja, hogy kiszabadult a börtönből egy 12 évvel ezelőtti ügyének főszereplője, a pszichopata gyilkos, aki történetesen nem volt megelégedve az ügyvéd szolgálataival…

A Valahol Európában-nal világhírt elérő Radványi Géza nem sokkal halála előtt, 1980-ban hazatért, hogy itthon búcsúzhasson el egy filmmel közönségétől. A már inkább az éjszakában levetítésre kerülő Circus Maximus (Duna, 23.45) szintén a második világháború végnapjaiban játszódik, ahogyan első nagy sikere is: itt egy vándorcirkuszt követünk nyomon, akik olykor embercsempészetbe is bonyolódnak. Ismét ugyanaz a kontraszt, egy alapvetően békés, vidám, szórakoztató társulat kontra a háború pokla, és újfent magasan lobog a humanizmus zászlaja… Reviczky, Máthé, Páger, Bács, Margitai, Major, stb.