Egy szögegyenes vidéki srác megkapja a katonai behívóját, aminek jó hazafiként engedelmeskedik is. Bevonulás előtt azonban megnézné még magának a nagyvárost, New Yorkot, ahol sosem járt életében. Várásnézését bohókás hippik (lásd a képen) zavarják össze, akik nem értik a srác szándékait, de a srác se őket – ennek ellenére, mégis igen jól érzi magát köztük. A kaland vége azonban szomorú lesz… De addig is és utána is, legyen napfény, legyen béke, nem kell többé háború és éljen a szabadság: ezúttal azonban sajnos csak Milos Forman remekművében, a Hairben (Film Mánia, 21.00).

A Kingsman: A titkos szolgálat (SuperTV2, 21.00) című kémfilm/kémfilmparódia még mindig egy igen friss (humorú), lendületes, olykor kifejezetten, és pimasz módon szórakoztató alkotás, Matthew Vaughn munkája. Nyilván, “ez a műsor sem jöhetett volna létre” a James Bond-legendárium nélkül, amire nagyban támaszkodik, más részeiben pedig reflektál a mű, úgy, hogy közben a néző mindvégig zavarban is van amiatt, hogy nem tudja, amit lát az paródia-e vagy “igazi” (Colin Firth a címszerepben). Néha szemérmetlenül gagyi megoldásokat látunk, melyek azonban igen profi hommage-ai a korai Bond-filmek primitív trükkjeinek, vagy akár azok didaktikus cselekményszervezésének. A frenetikus head-exploding finálé (Edward Elgar Pomp and Circumstance indulójának dicsőséges dallamaira) viszont egy teljesen új dimenziót nyit a szuperhősös/szuperkémes klisék horizontján. A főhős fiatalember történetének keserű, savanyú sörszagú, mocskosszájú angol társadalmi drámáit és Guy Ritchie hasonló körben játszósó krimikomédiáit egyszerre idéző környezetábrázolása is üdítő erővel hat, a Mátrix, illetve a modern, távol-keleti kungfufilmek akciókoreográfiáira hajazó verekedési jelenetekkel együtt. Jókat röhögtem, na.
A baglyoknak két film: Shakespeare klasszikus komédiáját, az Ahogy tetsziket (Film Mánia, 23.20) Kenneth Branagh, avatott és önjelölt Shakespeare-adaptátorként -szerintem nem kicsit tévedve- a XIX. századi Japánba képzelte el. (Bővebben)
Maestro Federico és Maestro Nino ragyogó filmje a Zenekari próba (Duna, 23.50). Federico Fellini és Nino Rota utolsó közös műve az, ami: egy zenekari próbát megzavaró tévéstáb okozta ribillió “története”. Valójában azonban metsző élű szatíra, egy pontos példázat a művészet és tömegkultúra, a rend és a káosz, a régi és az új, az érték és a gagyi harcában őrlődő emberről.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: