Mit nézzünk ma a tévében?

Szerda, szeptember 5.

Nézhetjük például Leonardo di Capriot újra a Hazugságok hálójában (AMC, 19.40). Ridley Scott beszédes című, politikai thriller-műfajú dolgozata a CIA közel-keleti ténykedéseinek témájában játszadozik információkkal és dezinformációkkal, Leo mellett, többek között, Russell Crowe-val. (Bővebben)

Az annak idején a halhatatlan hegylakó történetével magának ‘kult’-státuszt szerzett Russell Mulcahy rendezte Az elveszett zászlóalj (Film Mánia, 20.00) című, valóságban is megtörtént első világháborús történetet. A kissé rejtőien hangzó, s a legendás “piszkos tizenkettőre” hajazó sztori címszereplője egy hétpróbás bűnözőkből álló amerikai zászlóalj, amely a legkilátástalanabb helyzetben is megtanítja kesztyűbe dudálni a bamba német haderőt. Nem láttam még, de szerintem jó lesz.

Bazi nagy görög lagzi (SuperTV2, 21.00) a húszabálók, valamint az esküvő-, és lagzifétisiszták kultuszfilmje. Ráadásul, ez minden idők egyik legnagyobb nyereséget termelő filmje, legalábbis a bekerülési költségek relációjában – viszont már mindenki látta… Egy saját hagyományaikat tisztelő, vallásukat megtartó, húst hússal zabáló, zajos, temperamentumos családban nevelkedett kövér, csúnya, szemüveges görög lány egy nap gondol egyet és változtat életmódján, külsején, és hamarosan össze is szed egy rendes, jól nevelt, fehér, keresztény és amerikai fiút, aki még vegetáriánus is. Ennyi a film konfliktusa, minden ebből fakad – lásd a film címét.

A kérdés persze, lehet az is, hogy Hé, haver, hol a kocsim? (Paramount Channel, 21.00). (Bővebben)

Az Egek ura (SuperTV2, 23.00) viszont maga George“Miszter Szexis Ősz Halánték” Clooney. Pöpec öltönyben sármőrködik (lásd a képen), szabad jeggyel, első osztályon repked ide-oda az Államokban, miközben női szívek facsarodnak utána. Ryan, a Clooney által alakított figura azonban sötét alak: az a dolga, hogy kirúgja a kirúgásra ítélt munkavállalókat a munkahelyükről. Gazdasági válság idején hiányszakma a munkaügyi hóhér… A film viszont inkább romantikus. (Bővebben)

A késő Kádár-korszak budapesti alternatív kultúrájának, vagyis a nem támogatott, de még (általában) be nem tiltott, csupán megtűrt underground rock egyik legfontosabb arcképcsarnoka az Eszkimó asszony fázik (Duna, 23.35), Xantus János filmje. Néhány generációnak alapvető kultuszfilmje ez, amivel viszont nem nagyon tudnak mit kezdeni a tőlünk sokkal fiatalabbak, illetve sokkal öregebbek. Legfeljebb a felszínt sejtik, ha egyáltalán érdemesnek tartják megtekintésre. (Bővebben)

Kedd, szeptember 4.

Igazándiból alig van mit. Bár bűbájjal és romantikával operál A csábítás elmélete (Filmcafe, 21.00) című mézédes, ám helyenként mégis igen csípős humorú komédia – de láttuk már. A film ezzel együtt remek jutalomjáték kitűnő színészeknek, amivel Ashley JuddGreg KinnearEllen Barkin vagy Hugh “Itt még nem annyira Mr. Kockahas” Jackson természetesen él is. (Bővebben)

Nyilván láthattuk már a Néma áldozat (Film Mánia, 21.00) című, igen kemény és igen aktuális témát boncolgató tévéfilmet is, hiszen egy 1993-as alkotásról van szó. Nekem nem rémlik, de ez tulajdonképpen semmit sem jelent… Amiről szó van, az viszont tényleg fontos. Menahem Golan, akinek nevét a nyolcvanas években egész más témájú és más műfajú filmek rendezőjeként és producereként ismertük meg, ez alkalommal komoly témát feszeget. A történet főszereplője egy nő (Michele Greene – a képen középen), aki gyermeket vár erőszakos, ultrakonzervatív elveket valló férjétől, aki azonban olyan elviselhetetlen, mindennapos terrorban tartja “élete párját”, hogy a nő öngyilkosságot kísérel meg – minek következtében elvetél. A férj ekkor tudja meg, hogy apa lehetett volna, és -egy igen agresszív abortuszellenes szekta tagjaként- kegyetlen bosszúhadjáratot indít felesége ellen.

Hétfő, szeptember 3.

Vad vágyak (Filmcafe, 21.00) gyötörnek már jó ideje egy jó film iránt, amit még nem láttam tombolnak ma este (is). Mivel azonban kezdődik az új tanév, talán nem késő szólni arról a messze nem alábecsülendő veszélyforrásról, mely elsősorban a fiatal, jóképű és hímnemű tanerőket fenyegetheti – nem várt irányból. Vad vágyak hajtják ugyanis e filmbeli végzős gimnazista osztály nem szőke bombázóját (Denise Richards), példának okáért, az egyik tanár (Matt Dillon) irányába, aki természetesen a tanári etikának megfelelően ellenáll a kísértésnek. A kielégítetlen vágy azonban nem lankad, sőt bosszúvággyá változik és a tanár hamarosan egy ördögien kitervelt szexuális erőszaktétel-sorozat kellős közepében találja magát – elkövetőként (lásd a képen). Tanulság: SOSE járjunk koszos kocsival, ha jóképű tanárok vagyunk…

Spielberg Pisti monstre Philip K. Dick-adaptációja, a Különvélemény (Paramount Channel, 21.00) részletekben igen alaposnak mondható munka. Ahogy a jövőbeni világ megjelenik, a kütyük, a mindennapi élet mozzanatai (a személyre hangolt köztéri reklámok, a tömegközlekedés, stb.), a történetben felvetett etikai probléma kibontása túlmutat egy szimpla blockbuster keretein, ezek miatt érdemes megnézni a filmet. A hideg, embertelen kékesszürkére, homályosra, de ezzel együtt túlvilágítottra effektelt -így igen modorosnak tűnő- képi világ viszont rendkívülimód idegesít.

Még mindig Denzel Washington a címszereplője A csontember (SuperTV2, 21.00) című, amúgy igen izgalmas thrillernek, melyben ezúttal egy balesetben szerzett sérülés következtében lebénult szuperzsarut alakít, aki azonban még kórházi ágyához kötve is elfogja (illetve, tehetséges tanulójával, Angelina Jolie-val elfogatja) a nagyon veszélyes sorozatgyilkost. Láttuk már.

Nem tudom viszont, milyen az a Tosca (m5, 21.15), mely tavaly ment Szegeden, a Szabadtéri Játékokon. Címszerepben Rost Andrea, az előadást pedig Bocsárdi László rendezte.

Vasárnap, szeptember 2.

Nézhetjük például Alfiet (RTL II, 20.00), vagyis egy New York-i limuzinsofőrt, aki gazdag nőket fuvarozgat, egyebek mellett – közben pedig maliciózus, pikírt megjegyzésekkel illeti őket, már fuvaron kívül, bele a kamerába.  Természetesen, egy idő után ő sem marad ennyire magabiztosan nyeregben, mert jön egy nő. Vagy kettő. Vagy ki tudja. Ez a film egy 1966-os, hasonló című angol film remake-je, abban az akkor még fiatal Michael Caine volt a hímsoviniszta, piperkőc puncibubus sofőr, akit ez alkalommal Jude Law (a képen) alakít. A hölgyek: Susan Sarandon, Sienna Miller, Marisa Tomei, és mások.

A Felkoppintva (Viasat3, 21.00) viszont egy mindenféle szentimentalizmustól mentes, ám már csak másodlagosan friss és szórakoztató romantikus komédia (az akkoriban még függetlennek tűnő) Judd Apatow műhelyéből, melyben egy megesett este válik túlságosan komollyá. (Bővebben)

A meglehetősen jellegtelen című Kísérleti gyilkosság (Duna, 21.05) című krimi-thrillert a jobb sorsra érdemes Barbet Schroeder rendezte.  Annak ellenére, hogy Sandra Bullock játssza benne a címbeli ügyben nyomozó nyomozót, ez egy kevéssé nevetséges, ám kifejezetten izgalmas történet, remek mellékkarakterekkel, akik közül természetesen senki sem az, akinek kezdetben látszik (még Ryan Gosling sem).

A Kormányzóválasztás (m2, 21.10) viszont alapvetően egy politikai thriller, melyben egy fiktív, amerikai választási kampány természetrajzába nyerünk betekintést – a film azonban nem túl érdekes, mert amit itt láthatunk, már jó sokan elmondták előtte és mi is tapasztalhatjuk, nap mint nap. Persze, ismétlés a tudás anyja /egy csecsemőnek minden vicc új… Stb. Amúgy egy kormányzóválasztási kampányfilm forgatása alatt előkerült hulla ügyében folyó, igen messzire vezető nyomozás a film cselekménye, elég érdekes szereposztásban (Richard Dreyfuss, Tim Roth, stb…)

A legendás brit Monthy Python Cirkusz amerikai rajzfilmes idegenlégiósaként világhírűvé vált Terry Gilliam az abszurd angol humor nagyágyúinak besülése után készített néhány fanyar, sötét utópiát, illetve ezek ellenpontjaként pár ragadós édességet, hogy aztán belevágjon kedvenc olvasmányainak filmre adaptálásába. Hunter S. Thompson gonzo-regényéből készült kierkegaardi egotripje minden idők egyik legjobb drogfilmje lett. Az ezután következő Tideland (m5, 22.15) – legalábbis drogügyben – még erre is rátesz. Dr. Gonzóék pszichotikus ámokfutása ártatlan gyerekjáték a bájos Jeliza-Rose mindennapjaihoz képest. (Bővebben)

Éjszaka Amerika fegyverben (Duna, 22.26). Ez a nagyszabású, kosztümös történelmi dráma az amerikai függetlenségi háború idejéből mesél egy el családi történetet, igencsak látványos szereposztásban: Nasstasja Kinski, Al Pacino vagy Donald Sutherland mellett színészként szerepel a filmben Annie Lennox is, akit elsősorban énekesnőként ismerhetünk. A film ennek ellenére (illetve, talán ezért is…) nagyot bukott annak idején, 1985-ben, ma megnézhetjük, mennyire megérdemelten…

Holnap iskola.

Szombat, szeptember 1.

Stanley Kubrick sajnos már nem készíthette el a maga variációját a mesterséges értelem kontra ember egészen biztosan eljövendő (bár inkább már be is következett), igen bonyolult erkölcsi, etikai és filozófiai kérdéseket is felvető problematikájáról, így azt Steven Spielberg forgatta le, a maga “mesés” modorában. Az A.I. – Mesterséges értelem (RTL II, 20.00) végül is nem lett rossz film, de Kubrick verziójára azért sokkal jobban kíváncsi lettem volna…

Shakespeare William ismert drámája nyomán forgatta Michael Ratford az ő Velencei kalmárját (Filmbox, 21.00). A filmben impozáns a szereposztás, Al Pacino Shylock, a címszereplő zsidó uzsorás (lásd a képen), Jeremy Irons Antonio, a látszólag gazdag nemes, Joseph Fiennes pedig Bassanio, a szerelmes ifjú, akinek pénzre van szüksége, hogy megkérhesse a szép Portia (Lynn Collins) kezét. A konfliktus az, hogy  Bassanio kitől kérjen pénzt boldogulásához: barátjától, akinek minden pénze a “tengeren dolgozik”, avagy a lenézett zsidótól, aki viszont szívesen adna, ám a régi sérelmekért felszámított “nem egészen tisztességes” kamatra? A film amúgy veretes, komótos és kissé megúszós is, már a fő kérdést illetően, viszont kiállítása pompázatos, színészileg pedig kifogástalan.

Nyomorgó, rettegő és vacogó beosztottak fognak össze a Förtelmes főnökökben (Cool, 21.00) címbeli elnyomóik (a pszichopata marketingfőnök Kevin Spacey, a nimfomániás fogorvos Jennifer Aniston, valamint a szakmaiatlan, szétkokózott agyú, semmihez sem konyító Colin Farrell) ellen, egy állítólagos bérgyilkos (Jamie Foxx) segítségével. Szerintem adott esetben (például “akut férfinátha” idején) szórakoztató lehet Seth Gordon altesti poénoktól sem ódzkodó filmje, de reálisan nézve, ez azért legfeljebb a bűnös élvezetek kategóriája, amit jobb társaságban nem illik kikotyogni.

Mona Lisa mosolya (Filmcafe, 21.00) tulajdonképpen a Holt költők társaságának leányiskolai megfelelője. Robin Williams renitens irodalomtanára helyett azonban itt Julia Roberts renitens művészettörténet-tanára áll a középpontban. Feladata mindössze annyi lenne, hogy a hallgatókat felkészítse a tökéletes feleség szerepére. 1953 Amerikájában ez a megfelelő sminkelésen, divattanácsokon, és a szokásos háztartás-vezetési ismereteken nemigen terjedt túl, egy feleség ne gondolkodjon és főleg ne érdekeljék olyan bűnös dolgok, mint a művészi szabadság, önkifejezés, stb., ami viszont épp a Julia által alakított tanár szívügye. Szerethető film – de sokat megy mostanában.

A világhírű sztárok világhírű fotósának, Anton Corbijnnak nyilvánvalóan nagyon jó szeme van, amit bizonyít eddigi életműve is. Talán ezért is bízta a deres halántékú, modell alkatú George Clooney-ra első igazi mozifilmjének, a munkáját éppen abbahagyni készülő bérgyilkosnak történetét feldolgozó Az amerikainak (Film Mánia, 21.00) abszolút főszerepét. (Bővebben)

Senki többet (Duna, 22.40Giuseppe Tornatore 2013-ban bemutatott alkotása, melyben egy nap egy idősödő műgyűjtő és auktor (Geoffrey Rush) kap visszautasíthatatlan ajánlatot egy ismeretlen, ifjú hölgytől (Sylvia Hoeks)… (Bővebben)

Vérmesék (RTL Klub, 23.00) viszont egy kissé morbid humorú, ám igen szórakoztató film, egy akciókrimi-vígjáték Luc Besson rendezésében. Egy tanúvédelmi programban résztvevő hajdani maffiózó (Robert de Niro itt is) és családja (Michelle Pfeiffer, valamint Dianna Agron és John D’Leo) -ők a Vérmesék, tehát a Vérmes család, és nem véres mesék…- néhány napját követjük nyomon, amit folyamatos vándorlásukban éppen egy békés normandiai kisvárosban töltenek el, szembesülve a vidéki francia élet kényelmes sebességével és életszemléletével, az őket óvó FBI (Tommy Lee Jones) figyelő szemei által vizslatva minden lépésüket – miközben a maffia is teljes erővel keresi őket. (Bővebben)

Chuck Palachniuk történetei (pl. Harcosok klubja) általában az elfojtott vágyak kiélésének különböző, elképesztő módozatait tárják fel. Fulladás (Prime, 23.50) című történetének filmváltozatának címe utal e központi téma jelen változatára. A történet helyszíne egy szexfüggők kezelésével foglalkozó központ, főszereplő pedig a remek Sam Rockwell. (Bővebben)

Péntek, augusztus 31.

Megnézhetjük például a tegnap is ajánlott Marvin szobáját, Robert de Niróval és Leonardo di Caprióval, ezúttal reklámok nélkül és adott esetben HD-ban (Duna, 20.25). Bobby bácsi ma este duplázik, ugyanis a Joy (SuperTV2, 21.00) című életrajzi drámában is kapott egy mellékszerepet. Én alapvetően bírom az ilyen tipikusan amerikai történeteket, melyekben egy szegény, de megszállottan törekvő kisember száll harcba az igazáért, akár még magával, az ördöggel is, ha kell. Még a tűzön-vízen is keresztülviszi tervét, hogy egyről a kettőre jusson, s ha kell, felmegy a még Fehér Házba is. Alapvető történetek ezek, ebből épült fel a világ (ma már ismét) legnagyobb gazdasága, annak összes mítosza, népmeséje és legendáriuma. David O. Russell (az általam nem szeretett Amerikai botrány után) ezúttal egy megveszekedett feltalálónőt (Jennifer Lawrence –a képen– majdnem Oscart is kapott ezért, bár a végén rettenetes a haja 😉 ) mutat be nekünk, aki egy forradalmi felmosófával (nálunk fókagépnek hívták ezt a seregben) próbálja beteljesíteni az amerikai álmot – nem kevés buktató, csalódás és gáncs után, természetesen sikerrel. Szóval, én bírtam ezt a filmet, mert a lehető legbanálisabb témát is képes volt legendává nemesíteni. Felmosófa… 🙂 Bár, volt régebben egy másik film, amiben Greg Kinnear autó-ablaktörlőkkel akart milliomossá válni, az talán még ennél is jobb volt…

Bobby bácsit éppen nem láthatjuk A tégla (TV4, 21.00) című moziban, van viszont benne Leonardo DiCaprio, valamint egy nagy rakás más kiváló színész (például Jack NicholsonMatt DamonMartin Sheen vagy éppen Vera Farmiga). Azt szokás mondani, hogy ez a film Martin Scorsese egyik leggyengébb filmje, mégis ezért kapta meg az általa már régóta áhított és sokak szerint neki bőven kijáró Oscar-díjat (és még 3 másikat). Nyilvánvaló, hogy messze nem rossz film ez, csupán arról van szó, hogy remake. Nem eredeti mű, hanem másolat, utánzat, vagy finomabban fogalmazva: adaptáció. Mégpedig az itt is sokszor ajánlott, igen kiváló hongkongi krimi-trilógia, a Szigorúan piszkos ügyek(illetve annak első részének) amerikanizált változata, Scorsese irdatlan szakmai rutinjával elővezetve. A “téglán” valamely ellenséges szervezetbe bomlasztó, vagy éppen megfigyelő céllal beépült ügynököt értünk: itt a rendőrség épít be téglát az ír maffiába, miközben az ír maffiának is megvan az embere a rendőrségben. Erről szól a történet.

Steven Spielberg részben Budapesten forgatta München (Paramount Channel, 21.00) című drámáját, ami amellett, hogy sok magyar színész és ismert magyarországi helyszín is feltűnik benne, néha alig, máskor éppen eléggé felismerhetően, azért is érdekes, mert a mester ezúttal nem mesét mond, hanem valós történelmi eseményt, a müncheni olimpián az izraeli sportküldöttség ellen elkövetett véres merénylet körülményeit eleveníti fel. (Bővebben)

Közben (Amerikában) Az ördög Pradát visel (Prime, 21.00), tudjuk jól, és nem Pravdát, ahogyan rendszeresen félreolvasom… Meryl Streep -de hát ezt is tudjuk már jól, hiszen rengetegszer láttuk már- itt egy nagy hatalmú divatmagazin még nagyobb hatalmú főszerkesztője, Stanley Tucci bölcs és meleg divatguru, az egészen elképesztő szemeket és fogsort villantó Anne Hathaway pedig egy szürke, de szorgalmas kezdő, aki nem érti, mit keres ebben az egészben.

Krzysztof Kieślowski rendkívül érdekes filmje, a Véletlen (Duna, 22.40) azt vizsgálja, hogy van-e választása a nyolcvanas évek elejének kilátástalanságában élő embernek, hogy életét a véletlen vagy valamiféle szükségszerűség vezérli-e? A film Witek (Bogusław Linda) nevű főhősének sorsa attól függ, hogy egy hirtelen döntéstől vezérelve eléri-e az éppen induló vonatot, vagy sem – a film ettől kezdve három variációban mutatja meg főszereplője további életét. Witek az első variációban pártfunkcionáriussá válik, majd szamizdatokat terjesztő ellenálló lesz, a harmadik változatban pedig elzárkózik a közélettől, és kizárólag a szakmai előrehaladásának és a családjának szenteli magát. A film a lengyel történelem egyik viharos időszakában -az 1981 december 13-án kihirdetett szükségállapot idején- keletkezett és szinte azonnal dobozba zárta a lengyel kommunista cenzúra, majd többszöri átszerkesztés után csak 1987-ben kerülhetett a közönség elé, de talán még most is átjön a fiatal értelmiség akkori dilemmáit plasztikusan ábrázoló mondanivaló.

Csütörtök, augusztus 30.

Először a Marvin szobája (Paramount Channel, 18.55) című című film kápráztatja el a nézőket, méghozzá nagyon komoly szereposztással: Meryl Streep és Diane Keaton mellett Leonardo Di Caprio játsszák a főszerepet, Robert De Niro asszisztenciájával. A hamisítatlan hollywoodi dráma egy széthullott család történetét meséli el, ahogyan éppen az egyik családtag súlyos betegsége lesz az az alkalom, ami újból eggyé kovácsolja őket.

A legendás holland Paul Verhoeven briliáns rendezése, az Elle (HBO, 20.00) című thrillerje Oscar-jelölést hozott Isabelle Huppertnek (lásd a képen) a címszerepben. Témáját tekintve, lehetne a film akár Elemi ösztön 2. is, hiszen ezúttal is a vágyak, a szexuális kielégülés és az erőszak bonyolult metafizikáját vizsgálja Verhoeven: itt egy megerőszakolt nő és megerőszakolója közötti bizarr kapcsolat van terítéken, azonban olyan társadalomkritikus körítéssel, olyan sablonokat borító fordulatokkal, egyedi karakterekkel és környezetábrázolással, hogy az helyenként már néha kifejezetten bunueli, máskor pedig haneke-i. (Amúgy, ha olvasunk még híreket, a téma is igen aktuális manapság…)

Gondolom, senkit nem lep meg, hogy a jelenkori ex-jugoszláv filmművészet alapanyagát szinte kivétel nélkül a közelmúltbéli délszláv konfliktus szolgáltatja, hiszen a túlélők még ma is élnek és szinte nincs olyan szerb, horvát, bosnyák és albán család, melynek ne lennének háborús mártírjai. Nem meglepő így az sem, hogy ott nem lehet mellébeszélni, hiszen mindenki tudja, a saját családi legendáriumából, sőt, sokszor saját emlékeiből, hogy milyen volt szemben állni a gyerekkori haverral, a szomszéd bácsival, a sarki kocsmárossal, aki csőre húzott Kalasnyikovval célzott az illető mellkasára vagy akár látni ugyanezek szemében a páni rémületet, amikor a te kezedben volt a fegyver… Srđan Golubović szerb-horvát-szlovén és EU koprodukcióban készült Templom a dombon (m5, 21.15) című, igen erős filmje is egy megtörtént eseményt mesél el, melyben megrázó erővel sűrűsödik egyetlen drámai pontba az egész érthetetlen és értelmetlen háború. (Bővebben)

Szerda, augusztus 29.

Remek politikai dráma az Államtrükkök (Filmbox Prémium, 19.15), mely egy amerikai CIA-ügynök-diplomata házaspár (Naomi Watts és Sean Penn) főszereplésével látja le a leplet a politikacsinálás vegykonyhájáról, az amerikai haderő iraki háborújának okán. (Bővebben)

Én szeretem Woody Allen újabb keletű, néha komor, olykor szinte kisrealizmusba hajló, de azért még mindig szellemes drámáit is, ahogyan a legendás, agyonidézett korábbi vígjátékait: a ma esti Füles (Filmcafe, 21.00) című varázslatos darab valahol félúton van a kettő között, ráadásul már domborít benne Scarlett Johansson is (lásd a képen), sajnos, Hugh Jackman oldalán. (Bővebben)

Martin Scorsese egy bizonyos James Conway nevű gengszter életét meséli el a Nagymenők (Sony Movie Channel, 22.55) című, eposzi méretű maffia-elméleti alapvetésében. Ezerszer láttam már ezt a filmet, és nyilván még ezerszer fogom látni benne Robert De Niro egyik emblematikus alakítása mellett a legalább annyira elképesztő Joe Pescit vagy Ray Liottát – így ma este én talán kihagyom. Aki viszont nem látta volna még ezt a lehengerlő alkotást, az ne tartson velem!

Kedd, augusztus 28.

Nem könnyű rendet vágni az ismétlések tengerében. Két filmet találtam mára, az egyik nagyon könnyed, a másik kevésbé. A Kémes hármas (SuperTV2, 21.00) című akciókomédia a könnyedebb opció – remek viszont a szereposztása! Tom Hardy és Chris Pine keveredik két szuper-CIA ügynökként zűrös helyzetekbe, részben Reese Whiterspoon miatt is, ám “fedett akcióban”.

Milos Forman egyik utolsó filmje, a Goya kísértetei (Duna, 23.50) messze nem a mester legjobb alkotása, ez azonban nem jelenti azt, hogy rossz film. Szép kiállítású, tartalmas mozi a híres spanyol festőről (Stellan Skarsgaard), de sokkal inkább az inkvizícióról és egy hajdani inkvizítorról (Javier Bardem), aki józan eszének (vagy csak ostoba kisszerűségének?) köszönhetően -szerencsétlenségére- szembekerül hajdani elveivel és munkaadóival, valamint egy modellről (Natalie Portman – a képen), aki az inkvizíció elé került eretnekség -a zsidó vallás gyakorlásának- vádjával.

Hétfő, augusztus 27.

A mai, amúgy sem túl gazdag, unalomig ismételt filmkínálat helyett egyik legkedvesebb élményemet idézném fel inkább. Sok-sok éve egyszer Somlóhegyen szüreteltem egy azóta már sajnos odafent borozgató haveromnál a juhfarkot és a furmintot. Iszogattuk közben a tavalyi maradékot, a késő szeptemberi, vagy tán már kora októberi nap sárgán aranyló sugarai langyosan simogatták a duzzadó szőlőszemeket és a lelkünket – a munka ennek ellenére jó tempóban haladt. A kis présház ajtajában egy kis kazettás magnóból énekelt nekünk a három tenor, hogy Funiculì, funiculà!, meg Vincerà! Vincerò!, és effélék.

Pavarotti azt hiszem az Addio Fiorito Adilt énekelte a Pillangókisasszonyból. Azonban már ő is csak odafent vágja ki a “magas Cét”, Pinkertont Bryan Hymel énekli abban a Pillangókisasszony-előadásban (m5, 21.15) amit ma este fogok megnézni. Cso-cso-szánt a Scala kitűnő szopránja, Maria José Siri énekli ebben a ma esti felvételen (lásd a képen), mely a híres milánói opera 2016-os évadnyitó előadását konzerválja -vélhetően- örök időkre.

Ez egy ilyen nap.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!