Mit nézzünk ma a tévében?

A gumiarcú Jim Carrey-t elsősorban az igényesebb nézők gyomrát próbáló, vicces(nek szánt) filmekből ismerjük, “komoly” szerepben viszonylag ritkán látjuk (bár azért például a nemrégiben elhunyt Milos Forman Ember a Holdon című filmjét melegen ajánlanám, ha leadná valamelyik tévé…). Ma este egy vérbeli thrillerben tűnik fel a fazon. A 23-as számban (AMC, 20.10) Carrey egy fiatalembert alakít, aki a film címéül szolgáló krimit olvasva arra döbben rá, hogy a történet róla szól. A dolgok azonban még ennél is aggasztóbbak, ugyanis a könyv rá nézve elég szomorú végkifejlettel bír… Joel Schumacher otthon van a thriller műfajában, így ezt a történetet is pontosan abszolválja.

Robert De Nirót is nézhetjük ma este (is), ezúttal az Ébredések (Duna, 20.25) című 28 éves -bár ettől még igen jó- moziban, melyben ő menthetetlenül katatón beteg lesz, akit a renitens pszichiátert játszó Robin Williams gyógyít meg. Vagy mégsem. Papírzsebkendő mindenesetre legyen a kezünk ügyében elegendő mennyiségben…

A mexikói (Paramount Channel, 21.00) című pikk-pakk, perfekt, korrekt akció-komédiáról legyen elég annyi, hogy Brad Pitt alakítja benne Jeffrey-t, az ügyefogyott kis maffiózót, akitől Sam, a barátnője (Julia Roberts – a képen, James Gandolfini társaságában) azt követeli, hogy hagyja már abba a piszlicsáré gengszterkedést, inkább házasodjanak össze és menjenek el Las Vegasba, ahol nekik biztosan jó lesz. De hősünknek még egy utolsó melót meg kell csinálnia, el kell hoznia Margolesi maffiafőnöknek a Mexikóit (egy régi, értékes pisztolyt), természetesen Mexikóból. (Bővebben)

Az idő pénz, mint tudjuk: the time is money. A korábban is igen karakteres filmekkel előálló Andrew Niccol író-rendező e gondolat köré fűzte fel a Lopott idő (Film+, 21.00) című filmjét, melyben az az alapszituáció, hogy bizonyos genetikai hókuszpókuszoknak köszönhetően, a közeli jövőben az emberiség nem öregszik tovább 25 éves koránál, s az ezentúl megélendő perceket, órákat, éveket, optimális esetben akár évmilliókat, a mi általunk ismert pénzhez hasonlóan, egyfajta sajátos technikával adják-veszik. Akinek elfogyott az ideje, annak kampec. Akinek kevés van, az mindenhová rohan, aki pedig időmilliomos, az ráér mindenre. (Bővebben)

Dennis Villeneuve (pl. Felperzselt föld, Fogságban vagy Blade Runner 2049) Sicario – A bérgyilkos (SuperTV2, 21.00) című filmje a mexikói határon játszódik, s bár akciójelenet is akad benne, drogkartellek is és az ellenük harcoló amerikai ügynökök is (Emily Blunt, Josh Brolin), korrupt mexikói zsaruk is, még bérgyilkos is (Benicio Del Toro), a lényeg azonban itt inkább az, ahogyan a kanadai rendező megpróbálja a nézőt belevonni egy közös elmélkedésre a történetben felvázolt szituáció kapcsán. (Bővebben)

A 2008-as gazdasági válság, melynek tetőpontja a neves Lehman-bankház csődje volt, illetve annak vélt/valós körülményei, okai és okozatai azóta is összeesküvés-elméletek termékeny táptalajául szolgálnak bárhol a világon, ahol nem úgy szalad a szekér, ahogy az elvárt, vagy éppen ha szalad, nem azok ülnek rajta, akiknek kéne. A Válság a Wall Streeten (HBO, 20.00) mindennek egyik lehetséges (hihető/hiteles) olvasata. A valós, ma is élő személyiségeket, bankszakembereket és -kontárokat hírneves színészek alakítják, a történetet pedig Curtis Hanson rendezte.

A festőéletrajzok kapcsán szokott szó esni arról, hogy az adott filmek mennyire idézik meg az általuk bemutatandó festő művészetére jellemző, sajátos motívumokat, viszont Tim Burton Margaret Keane-ről készült filmjéről – a Nagy szemekről (Filmbox Prémium, 21.00) – abszolúte elmondható, hogy semennyire sem. Persze, tudvalevő, hogy Burton azok közé a filmesek közé tartozik, akik mindig is nagy figyelmet fordítottak a sajátos, markáns kép világukra, sőt, maga Burton is kiválóan rajzol és fest. A hatalmas szemű, végtelenbe vesző, szomorú tekintetű kisgyermekek nyugtalanító hatású képeivel világhírt és óriási vagyont szerzett Keane-ről (Amy Adams) pedig a mai napig is tart a vita, hogy vajon művészet-e az, amit művelt, vagy egyszerűen csak sorozatban gyártott tömeggiccs. Ahogy a film elején bevágott feliratból megtudjuk, Andy Warhol, a pop pápája tisztelte Keane-t, mert ha valaki egy festményből sokat elad, akkor az csakis jó lehet. (“I think what Keane has done is just terrific. It has to be good. If it were bad, so many people wouldn’t like it.”) (Bővebben)

Megnézhetjük aztán újra azt is, hogyan esett szerelembe annak idején Susan Sarandon Tim Robbinsszal a Baseball bikákban (Film Mánia, 21.00), melynek a valóságban is szerelem lett a vége, ami egészen 2009-es szakításukig tartott és ami két gyermeket gyümölcsözött. A film amúgy egy kisvárosi baseballcsapat két “bikájáról”, a dörzsölt, vén elkapóról (Kevin Costner) és a zabolátlan, új dobóról (Robbins), valamint a csapatot patronáló “tehénről” szól, már elnézést a hasonlatért, de a film címéből ez jön ki logikailag.

Az Aguirre, Isten haragja (m5, 21.15) című Werner Herzog-film fő- és címszereplője egy spanyol konkvisztádor, a hírhedt Pizarró egyik kapitánya, aki Dél-Amerika meghódítása, leigázása és kirablása közben azt tűzte ki célul, hogy bárhogyan is, de megtalálja az Amazonas mélyén El Doradót, a legendák aranyvárosát. A keresés során, az élhetetlen körülmények és az ellenséges bennszülöttek támadásai között csapata felőrlődik, Aguirre, a kapitány pedig egyre mélyebbre süllyed saját, monomániás őrületében. Aguirre szerepében Klaus Kinski lidérces, hátborzongató, egyben zseniális alakításával a minden ellen lázadó, mindenben ellenséget látó, tehát mindennel hadban álló, s e mániájának okán népét, seregét a semmibe, a biztos megsemmisülésbe vezető, pszichopata vezér archetípusát alkotta meg, Herzog szintén zseniális rendezésében.

A Furcsa pár (Duna, 22.20) című -az előbbinél egy teljesen eltérő természetű- legendát viszont már generációk röhögték végig. A Neil Simon világsikerű színdarabjából 1968-ban készült világsikerű filmben két elvált férj költözik össze egy albérletbe, hogy aztán a végtelenül pedáns, mániákus Felixet (Jack Lemmon) a sírba kergesse a végtelenül rendetlen, trehány Oscar (Walter Matthau). (A képen ők.)

Az éjjeli őrök, éjszakás nővérkék, valamint egyéb álmatlanságban szenvedők nézhetik ismét A sebhelyesarcút (Viasat3, 23.15), vagy a Könnyű testi sértést (Duna, 0.10).

Röviden: semmit. Kicsit hosszabban: kamu, érdektelen műsorok, nem különösebben érdekes filmek sokadszori ismétlései. Talán csak A doboz (AMC, 19.50)? E Cameron Diazzal (a képen), James Marsdennel és Anthony Langellával súlyosbított misztikus thriller üzenete annyi lenne, hogy minden tettünknek van következménye, illetve ha valahonnan nem várt módon kapunk valamit, az valahonnan hiányozni fog… A Donnie Darko című filozofikus tinithrillerrel szép reményeket keltett Richard Kelly -csalódást keltő- filmje. (Bővebben)

A Mario Van Peebles által rendezett és főszerepelt A banda (Film Mánia, 19.45) című westernnek is legfeljebb az az érdekessége, hogy a cím egy fekete katonákból verbuválódott kalandorcsapatot jelent, bár (pl.) Tarantino Djangója után már az sem meglepő, ha egy westernben fekete “kóbojok” játszanak egy westernben – még ha ez a film azt meg is előzte majd húsz évvel. Amúgy semmi extra.

Én ma estére nem találtam normális filmet az egy Mansfield Parkon (Paramount Channel, 21.00) kívül. Ebben viszont megvan minden, amiért szeretni szokás Jane Austen történeteit. Szellemes dialógok, decens, angol főúri környezet a dicsőséges viktoriánus korból, intrikák és ballépések… Sokan valamiért utálják a főszerepet alakító Frances O’Connort (a képen), figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy karakterének pont ilyen karcosnak, szúrósnak és dinamikusnak kell lennie, mint amilyet Frances ad a figurában. Szerintem rendben van ez a film. Nem egy Értelem és érzelem, de rendben van.

Főleg, hogy ezen kívül nem marad más, mint a magyar fociválogatott… 😀

Érdekes film a Veszélyes vizeken (Paramount Channel, 18.30), csak éppen többször láthattuk már. Egy látszólag sima, átlagos thrillernek tűnik ez a film, ügyes helyszínválasztása és meghökkentő szereposztása azonban mindenképpen magasan az átlag fölé, figyelemre méltóvá emeli. Nem mintha nem láthattunk volna eddig extrém sportkörülmények között játszódó thrillert, azonban e filmben Curtis Hanson rendező igen sikeresen fokozza az amúgy sem veszélytelen raftingot egy thriller kellően feszült hangulatot keltő dramaturgiai szervezőelemévé. Kevin Bacont is láttuk már thrillerben, az azonban mindenképpen meglepetés, hogy Meryl Streep milyen magabiztosan mozog ebben a számára nyilvánvalóan ismeretlen, rázós és vizes közegben. Mindketten jogosan kaptak e filmben nyújtott alakításukért egy-egy Golden Globe-jelölést, ami szintén tovább fényezi e filmet. Akár meg is kaphatták volna…

Nem véletlenül hajaz David Simon, George Pelecanos, Maggie Gyllenhaal (a képen) és James Franco sorozatának magyar címe Martin Scorsese 1973-as Aljas utcák című alapvető filmjére, hiszen gyakorlatilag ugyanazt a koncepciót, témát, karaktereket és helyszínt látjuk viszont, csak éppen 45 év távlatából -hihetetlen műgonddal- reprodukálva azt. Francóék emellett sokkal jobban kibontják a korabeli Manhattan-külső striciktől, kurváktól, drogosoktól, piti és nem is annyira piti gengszterektől és korrupt rendőröktől hemzsegő éjszakai életét, plasztikus karakterrajzokkal, környezet- és hangulatábrázolással, különös tekintettel a kor jellemző kulturális toposzaira is, mint Bertolucci és Russ Meyer, a mikrofonfrizura, a modern pornó megszületése a Mély torok című film bemutatásával. Gondosan megalkotott életképek erdeje a Fülledt utcák, plasztikus, árnyalt jellemekkel, a jó és a rossz kéz a kézben járásával. Nem törekszik izgalomhajhászásra, de ennek ellenére maradéktalan élményt nyújt az olykor szinte meghökkentően pikáns jelenetekben, sok-sok csúnya szóban, eszméletlen ruhákban és más effélékben bővelkedő remek széria, melynek ma indul a második évada (HBO, 20.00).

Az ördög maga (Filmcafe, 21.00) viszont még mindig Brad Pitt, ezúttal egy veszélyes IRA terroristát alakítva. Magát csendes, szerény és igyekvő ír vendégmunkásnak kiadva húzza meg magát a kissé tutyimutyi New York-i zsaru (Harrison Ford) családjánál, aki sokáig nem fog gyanút… Jó kis film ez amúgy, de már ezt is láttuk egy csomószor.

Ahogyan az Éli könyvét (SuperTV2, 21.00) is, melynek Denzel Washington a cím-, Gary Oldman pedig a negatív főszereplője. A film tulajdonképpen egy apokaliptikus western, nem kevés vallásos tanítással. A történetben egy globális vallásháború pusztította el az emberiség nagy részét. A mai, iszlám (és más) terrorizmus, az újra megjelenő diktátorok réme által fenyegetett, a rohamosan fogyó kőolaj- és ásványi kincskészlet kapcsán zűrzavaros korban nem nehéz valamiféle kulturális/gazdasági világvégére asszociálni, így a film felvetése, problematikája reálisabb, mint szeretnénk. A film ennek ellenére jó. (Bővebben)

Nem lesz egyszerű választani… Háromszor mentem neki például a Brigsby mackó (Cinemax, 20.00) című filmnek, mert mindig elijesztett a kezdő jelenetek nettó infantilizmusa (egy szemmel láthatóan felnőtt férfi gyermeki rajongással imád és rajong körül egy hihetetlenül gagyi, Ed Wood “legendás” Kilences tervének” technikai színvonalát idéző sci-fi sorozatot, melyben egy hatalmas plüssmaci menti meg a világot a gonosztól, a Napot elrabló Holdtól). De örülök neki, hogy harmadszorra sikerült végignéznem Dave McCary rendezői bemutatkozását, mert ahogyan kibomlottak az elején rejtőzködő -meglehetősen riasztó- cselekményszálak, ahogyan választ kaptak a miértek, sőt, a hátezmegmiafasz?-ok, egy egészen különleges, bájos kis film kerekedett ki a végére. Picit thriller ez, de igazából csak olyan emberekről szól, akiket a szeretet hajt (minden patetikus lózung nélkül), akik számára természetes, hogy vagyunk néhányan, akiknek fura hóbortjaik vannak; akik számára teljesen természetes, hogy gondoskodnak egymásról, hiszen számukra a legtermészetesebb dolog, hogy a Gonoszt csak együtt, összefogásban győzhetik le. És le is győzik.

Ugyanekkor egy nagyon romantikus történet lesz a Ház a tónál (RTL II, 20.00), amit így képtelenség is logikai alapon nézni. Hát még értelmezni! Bár az is igaz, hogy logikai alapon még senki nem lett szerelmes… A különböző, szabadon lengedező cselekményszálakat (Konfliktusok a sztárépítész apával? A spenótos tésztás csaj? Stb.) azért talán el kellett volna dolgozni… Sandra Bullock viszont (itt) szép, de Keanu Reeves egy picit püffedt, a ház pedig átlátszó.

A Vadászat a Vörös Októberre (RTL Spike, 20.00) egy tengeralattjárós cucc, legendás, régi darab. Az 1990-ben készült, feszült és klausztrofób akciófilm még a hajdani hidegháború farvizén úszott be a köztudatba. Egy szovjet atomtengeralattjáró litván parancsnoka (Sir Sean Connery) akar disszidálni járművével az USA-ba. (Utánanézni: disszidálás, a Szovjetunió tagköztársaságai, valamint a Szovjetunió létrejötte) A kétségbeesett manővert azonban az amerikai hírszerzés támadásnak minősíti, miközben az oroszok is vissza szeretnék kaparintani tengeralattjárójukat.

Christopher Nolan 2014-ben bemutatott filmjét, a Csillagok közöttet (Film+, 20.30) a rendezőtől korábban már megszokott borongós, negatív jövőkép jellemzi. A Földet a globális felmelegedés következtében porviharok sújtják. A megváltozott klímában kritikus mértékben elszaporodtak a penészgombák, melyek megfertőzve a Föld összes haszonnövényét, belátható közelségbe került a végső katasztrófa. Ha nem történik valami, akkor az emberiség kihal. És a többi… (Bővebben)

Nem fogunk viszont rosszul járni az Egerek és emberekel (Film Mánia, 21.00), hiszen ez a film John Steinbeck művének minden bizonnyal az egyik legjobb filmes feldolgozása, Gary Sinise (az a szúrós tekintetű pasi a hajdani New York-i helyszínelőkből) rendezésében. Lennie-t, a bivalyerős, ám végtelenül szelíd szellemi fogyatékos csavargót John Malkovich, míg az őt féltve óvó barátját, George-ot maga Sinise alakítja (a képen ők).

Az olasz meló (Mozi+, 21.00) eközben “csupán” egy tisztességes, jó szajréfilm, rengeteg sztárral: Mark Wahlberg, Charlize Theron, Edward Norton, Seth Green, Jason Statham, Donald Sutherland. (Bővebben)

A Nanny McPhee és a nagy bumm (Prime, 21.00) a mindig csodás Emma Thompson magánvállalkozása, hiszen ő írta Cristianna Brand híres regényalakjának történetét e filmbe és el is játssza a varázsdadát. A családi mesefilm szereposztása nyugodtan mondható brutálisnak: Emma néni mellett láthatjuk Maggie Smith-t, Maggie Gyllenhaalt, valamint Rhys Ifanst, Ralph Fiennest is, mások mellett.

A Kecskebűvölők (Viasat6, 21.00) még mindig egy érdekes, kissé bizarr háborús abszurd, amiben rengeteg sztárt (George Clooney és Ewan McGregor, illetve Kevin Spacey, Jeff Bridges, stb.) láthatunk egy furcsa, sajnos azonban a valóság mégoly meghökkentő tényeit sem nélkülöző, zavarba ejtő filmben. Nem komoly háborús drámaként, akcióként, hanem inkább pamfletként, vagy ál-dokumentumfilmként érdemes nézni… (Bővebben)

A bűn árfolyama (Duna, 21.05) című nemzetközi mozi még mindig azt példázza tökéletesen, hogy mennyi esélyünk van nekünk, kis porbafingóknak beleszagolni abba az üstbe, ahol az igazán nagy dolgokat főzik ki az igazán nagy fiúk. Azt az utat, amit a szokásos “tiszta tekintetű igazság bajnoka” szerepben Clive Owen bejár, az utolsó néhány lépés kivételével ugyan már láthattuk az eddigi nagyjából kismillió politikai-ügynökös thrillerben, ám az az utolsó néhány lépés tényleg nagyon igazira sikeredett. Mert az csak a buta hollywoodi filmekben van, hogy Bruce Willis, Matt Damon, Nicolas Cage, Tom Cruise vagy maga Jack Bauer sziszifuszi munkával, vértől csatakosan maga alá gyűri a világot éppen agyonsanyargatni kész Gonoszt. Tom Tykwer, a mai legmenőbb német rendező nem tagadja meg identitását, földhöz ragadt európai gyökereit: igazi rosszkedvű, cinikus, ám gyaníthatóan a legreálisabb befejezés elé állítja hősét ebben a jó kis filmben. (Bővebben)

Az Angyali szemekben (m2, 21.10) Jennifer Lopez angyali szemei Jim Caviezelt (ex-Jézus Krisztus) babonázzák meg, aki képtelen ellenállni a kísértésnek és egy rendőri akcióban megmenti a szorult helyzetbe keveredett, Jennifer által játszott rendőrnőt. A film, bár kriminek is tűnhet, valójában inkább egy romantikus történet két “sebzett lelkű ember” nehezen szárba szökkenő szerelméről.

Ryan közlegény mai megmentése (SuperTV2, 22.00) mellett Veszélyes kölykök (RTL II, 22.00) is próbára teszik a hivatástudatukban a kor kihívásai által éppen megbicsakló pedagógus hivatású nézőket. Nem éppen mai darabról van szó, de ez lényegét tekintve semmit nem von le értékéből, ugyanis valóságban megtörtént eseményeket mesél el. Főszereplője egy leszerelt haditengerésznő (Michelle Pfeiffer), aki végre élete valódi céljának szentelheti így idejét: elmegy tanítani. Állást azonban csak egy külvárosi gimiben kap, ahol a diákság számára minden fontosabb, mint a tanulás és akiknek szociális körülményei, az egymással, illetve a külvilággal való kapcsolataik is hagynak maguk után kívánnivalót. Azonban a friss tanerőt természetesen nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja.

A rajzoló szerződése (m5, 22.20) viszont az otthonülő bölcsészek, kékharisnyák, vájtszeműek érdeklődésére tarthat számot. Peter Greenaway karcos filmje (mondhatni, művészi pályájának egyik kulcsdarabja) amúgy a művész és művének áru(vá)válásáról, valamint ennek lehetetlenségéről szól (talán), burjánzó, zakatoló új-barokk képekben és zenében (Michael Nyman).

Harrison Fordot ma este a CIA keretében dolgozó kábítószermaffia-ellenes ügynökeként nézhetjük Végveszélyben (RTL Spike, 22.40), ahogyan a feje fölött fonódnak össze a szálak a főnökei és az ellenségei között. Ez egy korrekt 1994-es thriller, sok sztárral: annyi, amennyi, se több, se kevesebb.

Az Amerikai szépség (Duna, 23.05) is remek film. Sam Mendes méltán Oscar-esőben részesített, erősen savas, provokatív kertvárosi szociográfiája ugyan nem mai darab, de az egyik nagy kedvencem, evör. Tök mindegy, hányszor láttam, akárhányszor újra tudom nézni. Kár, hogy ezen a csatornán adják… Kevin Spacey egy unalmas, lottyadt középkorú fószer, biztos állással, fix családdal, kerttel, kiskapuval, házimamusszal. Egy született lúzer, a kisember. Egy nap azonban kirúgják tutinak hitt állásából, és ugyanaznap a gyerek focimeccsen meglátja élete nőjét is – saját gimnazista lánya egyik barátnőjében. A végzet ezúttal azonban valaminek a kezdete is.

Johnny Depp egyszerre utánozza Chaplint és Buster Keatont a Benny és Joon (Film Mánia, 18.50) című, amúgy igen bájos romantikus komédiában, ami így, önmagában, egyrészt fából vaskarika-gyártás, másrészt viszont mégis elbűvöli vele az egyik címszereplőt (Mary Stuart Masterson), a másik (Aidan Quinn) legnagyobb felháborodására.

Egyik első jelentkezése a Hollywoodban mára megkerülhetetlenné avanzsált Coen-tesóknak, Joelnek és Ethannak az 1987-es Arizonai ördögfióka (RTL Spike, 20.00) című krimikomédia. A sztori azonban már tipikus coeni: egy kiöregedett piti bűnöző (Nicolas Cage) és egy magányos rendőrnő (Holly Hunter) egymásba szeretnek, ám nem lehet gyerekük. Így rabolnak maguknak egyet (lásd a  képen), egy dúsgazdag bútorgyáros ötösikrei közül, hátha nem veszi észre senki az egyik poronty hiányát… A groteszk történet természetesen már ittt is felvonultatja az összes, későbbi Coen-sikerre jellemző dramaturgiai arzenált. E -mindezek ellenére is- kedves film mellékszerepeiben pedig már láthatjuk John Goodmant, és Frances Mcdormandet is.

Grimm testvérek jól ismert Piroska és a farkas című meséjének és a Farkasember kultúrkörökön át ívelő legendájának furcsa szintézise A lány és a farkas (RTL II, 20.00) című tinihorror, mely azért így, ebben a konstellációban, inkább az Alkonyat-sorozat kedvelőinek nyújt nedves és borzongató élményeket ma estére. Gótikusan sötét romantika, bombasztikusan látványos vizualitással. Amanda Seyfried a címszerepben, Gary Oldman fenyegető árnya pedig a háttérben.

A félelem órái (Film Mánia, 21.00) című 1990-ben készült thriller elsősorban a benne szereplők, valamint rendezője miatt lehet érdekes. Michael Cimino A szarvasvadásszal olyat tett le az asztalra, hogy már csak annak jogán is muszáj megemlíteni minden munkáját, így ezt a filmet is. Az ekkoriban még viszonylag sima képű Mickey Rourke játssza azt a veszélyes bűnözőt, aki a börtönből megszökve egy család otthonában keres búvóhelyet üldözői elől, ahol azonban a családfő (Sir Anthony Hopkins) igen határozottan áll ki a vendéglátás hagyományos formulái mellett.

A filmrendezéssel is próbálkozó Robert De Niro második rendezése a CIA megalakulásáról szól, így elsősorban a politikatörténet iránt érdeklődőknek ajánlott Az ügynökség (Duna, 21.30). Nem igazán jó, kissé komótos ritmusú, ám mégis kifejezetten érdekes film ez, igen erős szereposztással (Robert De Niro mellett Angelina Jolie, Joe Pesci, John Turturro, Alec Baldwin, William Hurt és Matt Damon játsszák a főbb szerepeket).

A Coen-tesók ma esti másik moziját, a remekbe szabott, groteszk és morbid Fargót (RTL Spike, 22.00) már sokszor láthattuk, de ha csak egyszer láttuk, Frances McDormand vagy William H. Macy arcait akkor sem felejtjük el – és nem véletlenül nézzük meg újra. (Bővebben)

A Kiképzőtábor (RTL Klub, 23.15) viszont az akciófilm-specialista John  McTiernan tegnapelőtti alkotása, melynek főszereplője Samuel L. Jackson, aki ezúttal egy keménykezű kiképzőt alakít, akinek táborában egy hurrikán után négy kopaszt holtan találnak, ám a brutális trénernek is nyoma vész. Egy hajdani tanítványa (John Travolta) kezd nyomozni az egyre szövevényesebb ügyben… Örülünk, Vincent?

A spagetti-western rajongók sok milliós táborának ajándék mára A Jó, a Rossz és a Csúf (TV2, 23.30). Sergio Leone műfaji klasszikusa büszkélkedik a filmtörténelem egyik legszebb hármas pisztolypárbajával, ehhez azonban végig kell nézni a bő két és félórás filmet (+reklámok), hiszen az csak a legvégén zajlik majd le. A film másik rendkívül érdekes része viszont rögtön az elején van, amikor egy legalább 20 perces némajátékban megismerjük a történet címszereplőit… E két pont között pedig ott van maga a film, mint olyan. (Érdekes lehet, hogy a spagetti-western kifejezés valójában gúnyos cikizés, amit a klasszikus amerikai western kedvelői-művelői akasztották rá a hatvanas években megjelenő olasz gyártású westernekre, utalva azok származására, de hosszára is… Azonban mint ahogy az olasz konyha is sokunknál magasan veri az amerikai kulináriát, a spagetti-westernek is népszerűbbek ma már a hagyományos, amerikai westerneknél: ha megkérdezünk valakit, 10-ből 9-en biztosan a Volt egyszer egy vadnyugatot, vagy éppen ezt A Jó, a Rossz és a Csúfot mondják kedvenc westernüknek, nem pedig a Délidőt, a Hét mesterlövészt, és a többi -amúgy szintén kitűnő- klasszikus filmeket…)

Minden idők egyik legdöbbenetesebb bankrabló-sztoriját meséli el A Newton fiúk (Filmcafe, 21.00). A címbeli négy fivér (Matthew McConaughey, Ethan Hawke, Skeet Ulrich és Vincent D’Onofrio) úgy rabolta végig Amerika bankjait, hogy közben egy csepp vér sem hullott és közülük senkit sem zártak börtönbe. A filmet Richard Linklater rendezte, ami komoly okot ad a bizalomra, hogy nem valami ócska baromság sül ki a dologból végül (nem is sül – ez “csak” egy remek, szórakoztató szajréfilm…).

Gorbacsov glasznosztya által okozott felmelegedés egyik eredménye A cég érdekében (Film Mánia, 21.00) című kémtörténet, melyben egy CIA- és egy KGB-ügynök fog össze, hogy megmeneküljenek – saját cégeik elől. Maga a film egy közepes akciómozi, aminek igazi érdekessége a párost alakító páros: Gene Hackman nagyszerű színész, Mikhail Baryshnikov viszont világhírű balett-táncos. Az előbbit rengeteg filmben láthattuk már, az utóbbit viszont színészként szinte sosem.

A ma esti A mestergyilkos (Film+, 21.00) remake. Az eredeti, hasonló című 1972-es verzióban Charles Bronson játszotta enyhénél jobban mániás, végletekig pipifaxos, professzionális bérgyilkost, itt Jason Statham, a jelenkor egyik legnagyobb akciósztárja alakítja a címszereplőt. A történet laza váza, a karakterek ugyanazok, a cselekmény picit más. A Simon West (pl. Con-Air) által rendezett remake egyszerű, mint a százasszög, ami azonban megtart akár egy akasztott embert is, ha a szöget a mestergerendába vered, az áldozatot pedig felhúzod rá. Hogy stílbe legyünk… (Bővebben)

Ma este nincs biztonságban Az elnök különgépe (Viasat3, 21.00) sem, bár később Hollywood-kapitány mindent szépen meg fog oldani. Szerencsére, itt ezt még elég ügyesen teszi, pedig majd’ húsz éves darabról van szó. Harrison Ford az elnök, Gary Oldman a terrorista, aki fel akarja robbantani a címszereplőt (indokai mindenkinek vannak mindenre), a filmet pedig Wolfgang Petersen rendezte.

Itt az új tanév, és én, sajnos, nyugodtan mondhatom azt, hogy ez A lecke (m5, 21.15) nekünk, magyaroknak már semmi újat nem mond, hiába kaszálta le néhány éve a világ jó néhány filmfesztiválját. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne nézzük meg ezt a filmet; inkább arról van szó, hogy nézzük nyugodtan, mert az általa állított tükörben azt látjuk, amik mi is vagyunk tulajdonképpen (lásd a képen). Kelet-Balkán, Nyugat-Balkán, egyre megy. Mindannyian ama bizonyos szerv csúnyábbik végénél térdepelünk… (Bővebben)

A Café Societyről (Duna, 21.55) viszont csak annyit tudok mondani, hogy Woody Allen 2016-os filmje. Nem láttam.