Tegnapra megkaptam egyik gyerekkori kedvencemet, Verne Gyulát (a Sándor Mátyás ma is lesz a harmadik-negyedik résszel), ma jön a másik, a May Károly. A német író állítólag úgy írta meg indiántörténeteit, hogy igazi indiánt csak képről látott, ez azonban nem érdekelt, az indián ünnepi tolldísz minden valamirevaló kissrác szobájában ott díszelgett, alkalomadtán -némi identitászavarral- szegecses cowboyövvel párban. Winnetou történeteit viszonylag ritkábban láthattuk, ugyanis a Pierre Brice-filmek nyugatnémet produkciók voltak, és azokért kemény valutában kellett fizetni, különben is, nekünk volt saját indiánunk, Gojko Mitic, a jugoszláv tornatanár személyében, aki az endékás indiánfilmek vezéralakja volt. Ezek viszont nem May Károly-történetek voltak… Ma este viszont egy zseniálisnak (vagy rettenetesnek, ki tudja?) ígérkező crossoverben feltűnik az immár agg Gojko Mitic is, azonban egy Winnetou-történetben: ő játssza Incsu Csunnát, az öreg törzsfőnököt a Winnetou – Apacsok földjén (RTL Klub, 19.20) című, vadiúj német minisorozatban, akinek fia a címszereplő. A mai történetben Winnetou (Nik Xhelilaj – hát, ezt nem lesz könnyű megjegyezni…) megismerkedik majdani vértestvérével, a fehér Old Shatterhanddal (Wotan Wilke Möhring – na, ez is…).

Sokszor ment mostanában a kanadai Denis Villeneuve Fogságban (RTL II, 20.00) című filmje, az utóbbi évek talán legnyugtalanítóbb, leggyomorszorítóbb, legnyomasztóbb thrillere is… Nem biztos, hogy a legjobb, de hogy a leghatásosabb, az majdnem biztos. Ennek oka részben a rendező igen erős drámai érzéke, részben Roger Deakins Oscar-díjra jelölt delejes, ködös, borongós fényképezése, részben pedig az egész történetet átszövő vallásos őrület illogikus, irreális, rettegéssel telt kiszámíthatatlansága, illetve annak igen hiteles ábrázolása. Egy nap nyomtalanul eltűnik egy békés, átlagcsalád kislánya, az apa azonnal a nyomozni kezd – olykor a rendőrség ellenében is. A nyomok egy elhagyott, ócska lakókocsihoz vezetnek… Főszerepben Hugh Jackman és Jake Gyllenhaal. (Bővebben)
Nagyjából ugyanazt hozta a tavaly hat Oscarra is jelölt Carol (HBO, 20.00), mint amit Ang Lee 2005-ös Brokeback Mountain című mozija: egy szép, hiteles mesét a szerelemről. Főszerepben azonban nem kockás inges, munkában izzadt testű, borostás cowboyokat, hanem finom, visszafogott, illedelmes hölgyeket látunk. A történet írója, Patricia Highsmith (adaptálóját, az apja révén magyar származású Phyllis Nagyot is jelölték az arany szoborra) az igényes amerikai lektűr egyik visszahúzódó életet élt nagyasszonya Hollywood egyik legtöbbet megfilmesített írónője, pszichológiai mélységekben kalandozó krimijeit imádta például Hitchcock is, aki egyet meg is filmesített közülük. A Carol azonban nem krimi, de lelki, illetve érzelmi motivációiban logikusan felépített igaz, valószerű történet, két nő (Rooney Mara és Cate Blanchett) kapcsolatáról. (Bővebben)
Minden merev, kőtáblákba vésett elvek alapján működtetett konzervatív rendszer elébb-utóbb kivívja az ellene való lázadást. Nincs kivétel. Ráadásul a forradalom sokszor a legváratlanabb irányból, a rendszer belsejéből érkezik, így annak romantikus, idealisztikus hevülete, valamint igazságtartalma ilyenkor még kevésbé megkérdőjelezhető. A Holt költők társaságában (Paramount Channel, 21.00) például egy független gondolkodású, lendületes irodalomtanár (Robin Williams – a képen, a helyzet magaslatán) alakítja át a szigorúan hagyománytisztelő angol fiúiskola merev, kőtáblákba vésett rendjét azzal, hogy tanítványaival valóban meg tudja szerettetni az irodalom, a művészetek és ezeken keresztül az élet nagyszerűségét. Kötelező érvényű, katartikus film minden diák, de főleg minden pedagógus számára!
Semmi kétség, korunk társadalmi, politikai, gazdasági válságainak legfőbb okozói a gonosz, nagy hatalmú, gátlástalanul kapzsi oligarchák, akik idejük túlnyomó részében tömpe ujjacskáik között sodorgatják a világ sorsát. Természetesen, ezúttal sem a mieinkről lesz szó, Simicska Lajosról, Mészáros “Orbán Viktor” Lőrincről, Garancsi Gáborról, Demján és Csányi Sándorokról, meg a többi hazai nagyúrról csak a legmegveszekedettebb sorosista-kommunista-balliberális-karvalyfirkászok állítják, hogy oligarchák; tudjuk jól, hogy ők kicsi szívük teljes erejével a magyar emberek sorsának javításán fáradoznak. Naná. Viszont ezek a mai Végzetes hazugságok (Film+2, 21.00) a jól ismert Tel Aviv-Brüsszel-New York-tengely nyugati végén történnek, hiszen hol máshol történhetnének? Nálunk ilyen nincs! Persze. A főbb szerepeket Richard Gere, valamint Susan Sarandon és Tim Roth alakítják. (Bővebben)
A John Grisham regényéből készült Siralomházban (Galaxy, 21.00) viszont két akkora színészt láthatunk, mint Faye Dunaway és Gene Hackman. Ez önmagában is elég sokszor, itt azonban még egy izgalmas családi dráma is kibontakozni látszik, méghozzá thriller-köntösben.
A Fék nélkül (Filmcafe, 21.00) a nagyvárosok utcai gerillái, a fék nélküli fixikkel bemutatott hajmeresztő mutatványokkal járó munkájukat végző biciklis futárok világában játszódik. Az életveszélyes sport/munka/életforma lényege, hogy a kézbesítendő küldemény minél gyorsabban célba érjen a közlekedési dugóban fuldokló nagyvárosban, nem mellesleg azonban a virtus is csábítja ezeket a hiperlaza adrenalin-junkie-kat. Joseph Gordon-Lewitt alakítja az amúgy elég egyszerű történet főszereplőjét, akinek egy alkalommal olyan csomagot kell kézbesítenie, amire olyanoknak is fáj a foguk, akik nincsenek feltüntetve címzettként. Az üldözési jelenetek azonban frenetikusak.
A mai nap -Nagyszombat- szellemiségéhez leginkább talán a Páduai Szent Antal életét feldolgozó A szó, mely éget (Duna, 21.20) című olasz tévédráma kapcsolódik. Azonban mi már régóta tudjuk, hogy a legnagyobb szentek életén nincs semmi ki-, és nevetnivaló, és általában ezek az olasz szent-életrajzok sem szoktak nézhetetlenek lenni. Oké, pátoszban, gondolom, itt sem lesz hiány, de hát ez egy ilyen műfaj… Példákra, példamutatóan áldozatos életek megismerésére márpedig mindig szükség van, főleg a mai dölyfös, önző, kirekesztő világban.
Érdekes film az Éli könyve (AMC, 22.00). A ritkán, de mindig figyelemreméltó filmekkel előálló Hughues-testvérek ezen munkája tulajdonképpen egy apokaliptikus western, nem kevés vallásos tanítással. A történetben vallásháború pusztította el az emberiség nagy részét. A mai, iszlám (és más) terrorizmus, az újra megjelenő globális diktátorok réme által fenyegetett, a rohamosan fogyó kőolaj- és ásványi kincskészlet kapcsán zűrzavaros korban nem nehéz valamiféle kulturális/gazdasági világvégére asszociálni, így a film felvetése, problematikája reálisabb, mint szeretnénk. A film ennek ellenére jó. (Bővebben)
A Híd a Kwai folyón (Duna, 23.10) viszont egy egzotikus helyszínen játszódó, igen jó kis háborúsfilm-klasszikus, híres, jól ismert füttyös kísérőzenével és egyéb érdekességekkel súlyosbítva. (Bővebben)