Mit nézzünk ma a tévében?

Ma este a múltkorihoz képest némileg barátságosabb időpontban nézhetjük meg a Merüléseket (Film Mánia, 19.00), ami egy igazi, ízig-vérig, tokkal-vonóval lányregény, még abban az értelemben is, hogy (szinte) kizárólag lányok és asszonyok szerepelnek benne (lásd a képen). Félúton vagyunk valahol Szabó Magda kitűnő Abigélje és a Holt költők társaságának valamiféle leányiskolai verziója között. (Bővebben)

Dany Boon szerintem a franciák Adam Sandlere, és ezzel gyakorlatilag mindent el is mondtam erről a Szuper-Hipochonder (Duna, 22.31) című relatíve új francia komédiáról. Bizonyos embereknek már csak e név említésére is nyílik a bicska a zsebében és hisztérikusan ízlésrendőrért kiáltanak. Néhányan értetlenül bámulnak maguk elé, míg mások rohannak a moziba, hogy végre felszabadultan röhögjenek egy sort… Nem könnyű a komikusok élete. (Bővebben)

Majdnem a 2012 legjobb romantikus komédiája lett (nálam) ez a Bradley Cooperrel, Jennifer Lawrence-szel (utóbbinak jött is érte egy Oscar!), Robert de Niróval és sokan másokkal hódító Napos oldal (SuperTV2, 23.45), ha nincs az a végkifejlete, ami. Félreértés ne essék, azzal sincs különösebb baj, azon kívül, hogy közhelyes, a happy ending pedig amúgy is kötelező műfaji kellék. Szerintem azonban úgy fityeg a film végén ez a happy end, mint bicikliző majmon a bohócsipka. Ennél én többet képzeltem bele az eleje és a közepe alapján… (Bővebben)

Nem én mondom, hanem “az internet népe”: “ Ilyen szar időben végre pihen itthon az ember a 4 nap alatt, eleget gürcölt egész héten a melóban, végre bekockul, család, párkapcsolat, tea, számítógép, tévé, alvás. Menjen akinek 6 anyja van ilyenkor bárhova is.” Ehhez képest egyáltalán nem vagyunk elkényeztetve a tévében nézhető műsorok által. Azokra a bizonyos ’56-os, ködös napokra is alig utal valami, nem mintha lenne ok ünneplésre. Nyilván lesznek stúdióbeszélgetések, háttérműsorok a kormánycsatornákon, csak hát… Csak hát.

Nem hiszem, hogy Goda Krisztina és Vajna András romantikus kalandfilmje, a Szabadság, Szerelem (Duna, 20.20) a legautentikusabb opció a megemlékezésre. Bár valós történetet dolgoz fel ez a mozi, a végeredmény mégis egy erősen hollywoodi ízű, sematikus és didaktikus dolgozat: két olimpiára készülő vízilabdás srác (Fenyő Iván és Csányi Sándor) és egy diáklány (Dobó Kata) gabalyodnak össze a vészterhes forradalmi napokban. Egy történet, ami viszont biztosan nem a legjellemzőbb történet.

Bár ’56-hoz inkább csak áttételesen, kvázi előzményként van köze a Vigyázóknak (m2, 21.35), ez mégis az előbbihez képest egy pontosabb, élesebb darab. Sára Sándor csak jóval a rendszerváltás után tudta elkészíteni ezt az ötvenes évek fojtogató atmoszféráját igen pontosan ábrázoló filmet. Ma nézve ezt a történetet, egyáltalán nem tűnik úgy, hogy elkésett vele, hiszen a szorongás, a mindenre és mindenkire gyanakvó légkör (a képen jelenet a filmből) ma is általános társadalmi kórtünet. E filmben egy értelmiségi társaságot ismerünk meg, akik rendszeresen összejönnek egyikük lakásában egy ártatlan kártyapartira. Egy alkalommal a háziasszony kávéfőzés közben -mintegy véletlenül- egy ÁVÓ-s igazolványt talál az előszobában: valamelyikük kabátjából eshetett ki. De kiéből? Agatha Christie Tíz kicsi néger című krimi-klasszikusának fura, dermesztő parafrázisát látjuk. A régi barátokból, rokonokból álló társaság úgy bomlik fel egy pillanat alatt, ahogy a mi hajdani bandánk szakadt darabjaira, amikor kiderült, hogy azóta egyesek a fideszhez dörgölőznek, mások a szocikkal cimborálnak, a harmadik meg egyenesen a Jobbikra szavazott, míg mi még mindig hiszünk abban, hogy jót akartunk. Majdnem úgy hallgatunk el kínosan, feszengve, ha véletlenül összefutunk, mint e filmbeli társaság, 60 évvel korábban. Szép képek, pontos színészi alakítások.

1956-hoz képest Orwell 1984-e a rémisztő jövő disztópiája (ma viszont sok tekintetben a jelen). Michael Radford még 1984-ben rendezte meg az 1984 (Film Mánia, 21.00) filmváltozatát, melynek főszerepében John Hurt látható, míg a film látványvilágáért a később komoly karriert futó Roger Deakins felel.

Akik azonban a valóság dermesztő ingoványa helyett a rózsaszín álomvilágot választanák, azok nézzék meg újra, amint Julia Roberts ma este is becserkészi, megfőzi, ujjai köré csavarja és amolyan pudlikutyaként a nyakkendőjénél fogva maga után vonszolja Richard Gere-t, aki minderre csak annyit képes kinyögni: Micsoda nő! (Cool, 20.40) Ha van olyan film, amit akkor is szeretünk, ha a könyökünkön jön ki, akkor ez biztosan olyan. Juli tavaly volt ötven éves – itt még nincs annyi.

Mindig -így ma is- ajánlom A messzi dél vadjait (Paramount Channel, 21.00), ami egy sajátos hangulatú, varázslatos világú különleges film a hírhedt Katrina-hurrikán okozta traumáról, de áttételesen a pusztító, pusztuló világban való túlélésről, egy elbűvölő és életrevaló kislány (Quvenzhané Wallis) főszereplésével. (Bővebben)

A Legbelső félelem (Cool, 23.00) című thriller cselekményében van egy komoly csavar, amit Edward Norton (úgymond, színészileg) mindössze egyetlen sátáni szemvillanással old meg – csak ezért a pillanatért is érdemes megnézni ezt a filmet. Persze, amúgy is… A történetben egy sikeres ügyvéd (Richard Gere) elvállalja egy köztiszteletben álló polgár meggyilkolásával gyanúsított utcagyerek védelmét, pusztán szakmai kíváncsiságból, csakis az igazság kiderítésének érdekében. Az így “szárba szökkenő” tárgyalótermi dráma azonban egy félelmetes, logikai macska-egér harccá változik hamarosan… Gregory Hoblit filmje minden idők egyik legizgalmasabb efféle műfajú darabja – ha nem láttuk volna még.

A mai napról, a négynapos hétvége harmadik napjáról, Október 23. előestéjéről mintha minden tévécsatorna elfeledkezett volna… Ritka gyér a kínálat, amely még egy normál hétfőn is karcsú lenne. A dzsungel könyve (RTL Klub, 20.10) 2016-os feldolgozását azért ajánlanám. Jon Favreau valódi, élő kisfiúval (Neel Sethi – a képen jobbra) játszatta el Rudyard Kipling híres figurájának, a farkasok által nevelt emberkölyöknek, Mauglinak történetét, miközben a környezet, Sir Kán és Bagira, Balu és a többi állatszereplő baromi látványos és valósághű komputeranimációban jelenik meg.

Robert De Niro neve mostanában nem túl jó ómen, ha komédiáról van szó, hiszen Bobby bácsi öregkorára már mindent szir-szart elvállal és az említett műfajban már sokkal inkább tekinthető ripacsnak, mint színésznek. Ebben A kezdő (Cool, 20.40) című filmben sem adja olcsón, hogy úgy mondjam, de szerencsére Nancy Meyers rendelkezik azzal a rutinnal, hogy egy édes, kedves, csöppnyi feminista attitűdje ellenére is megható, okos filmvígjátékot rendezzen a barátságról, a szerelemről, az egészséges főnök-beosztott viszonyról, az optimális munkahelyi körülményekről, valamint a nyugdíjaskori munkavállaláshoz való hozzáállásról, hogy valami komolyabbat is említsek…

Richard Curtis kétórás Igazából szerelem (Prime, 21.00) című szerelmi kaleidoszkópja ma már “örök darab”, ahogy mondani szokás, egy kiválóan megírt és ugyanilyen jól megszerkesztett romantikus komédia, szuper karakterekkel, ezekhez méltó színészi alakításokkal (Hugh Grant, Colin Firth, Laura Linney, Liam Neeson, Alan Rickman, Bill Nighy, Emma Thompson, Keira Kinghtley és még sokan mások), minimális mélységgel, de semmiképpen nem felszínességgel, valamint olykor meghökkentően frivol, de azért még bőven vicces szabadszájúsággal. (Bővebben)

Naná, hogy Sok hűhó semmiért (Filmcafe, 21.00). Kenneth Branagh remekbe szabott Shakespeare-adaptációjában eljátssza, hogyan esett szerelembe Emma Thompsonnal, Denzel Washington, Keanu Reevesés Robert Sean Leonard és még sokan mások szeme láttára. Báj, kecs, kellem, szellem és légies könnyedség Itália aranyló napsugarában. Én szerintem tízszer biztosan láttam már… 🙂

Eközben jó kis régimódi háborús kalandfilm A híd túl messze van (Film Mánia, 21.00) Sir Attenboroughtól, Sir Conneryval a főszerepben, és ha belekattintunk az impozáns stáblistába, akkor láthatjuk, hogy még a harmadik vonalban is hemzsegnek a különféle Sir-előtaggal rendelkező színészfejedelmek és egyéb Oscar-díjas sztárok. A szövetségesek nyomulnak előre, a németek hátrálnak, de még oda-odacsapnak. Egy vegyes ejtőernyős csapatot dobnak le a szövetségesek a német harcvonal mögött, hogy foglaljanak el három hidat, ezzel biztosítandó a szövetségesek végső csapását. A hidak azonban ekkor még túl messze vannak, ugyebár. A végén azért mi győzünk.

Egy bizonyos Alzheimer nevű gonosz vénember “hódít” az Egyre távolabb (m5, 21.45) című romantikus történetben. Az időskori szerelem végtelenül megkapó drámájában az egyre súlyosbodó Alzheimer-kór okozza majd a drámai effekteket, ám a parttalanul áradó szeretet a végén mindent legyőz. Igen remek a filmben Julie Christie (a képen Gordon Pinsenttel) a főszerepben.

Huszárik Zoltán Szindbád (Duna, 22.40) című remekműve nemzeti kultúránk egyik abszolútuma, még akkor is, ha a világ filmtörténelme gyakorlatilag nem ismeri. Alapmű, a hozzá elválaszthatatlanul kötődő Latinovits Zoltánnal és az ominózus, gyöngyöző húslevessel (amit maga Majmunka, azaz Dajka Margit főzött), angol és francia mustárokkal, velőspirítóssal, tafelnspiccel, gazdag kocsmárossal és karót nyelt Vendellinnel, a pincérrel, valamint, de főleg nőkkel, nőkkel, nőkkel, részegségekkel, miegyebekkel.

Elsőnek mindenképpen Milos Formant és az Egy szöszi szerelmeit (m3, 20.00) mondanám. Szöszi, a kisvárosi cipőgyári munkáslány (Hana Brejchová) mindenáron szerelmes akar lenni, s ezért meg is tesz mindent. Sajnos, a kisváros pitiáner hősei mindannyian átcsúsznak “sűrű szövetű” rostáján, csak a távoli, fényes nagyvilág illúzióját keltő fővárosi jazzbanda zongoristája akad fenn rajta. A banda azonban továbbáll, ám Szöszi a fiú nyomában felutazik a fővárosba… Elbűvölően bájos, egyben igen keserű szerelmi történet ez a klasszikus film mindenkinek, akiknek nem jutott már “cseh új hullámos” filmklub.

A még régebbi időkben vitorlás hajók szelték a tenger habjait, rajtuk kemény férfiak tették a dolgukat – illetve, fellázadtak, ha az elvégzendő dolgok túl kemények, túl értelmetlenek, s a parancsok túl durvák lettek. Egyikük tán híresebb lett mindnél: Fletcher Christian híres lázadása nemcsak egy közkedvelt csokoládémárkának adott nevet, hanem azt is megmutatja nekünk, hogy mi a teendő olyan esetekben, amikor a sors kegyetlen szeszélye és a pillanatnyi szélviszonyok folytán egy antidemokratikus, autoriter zsarnok telepszik a fejünkre. Ma este egy 1984-ben készült igen látványos filmverzióját láthatjuk a történetnek: A Bounty (Film Mánia, 21.00) legénységét -többek között- Mel Gibson, valamint Sir Anthony Hopkins, Sir Lawrence Olivier, Liam Neeson, Daniel Day-Lewis és Edward Fox adják.

Az emberek azt hiszik, hogy lakóhelyük határain túl gonosz, ártó lények laknak, s ezért nem hagyják el lakhelyüket és szigorú, embertelen törvények szerint sanyargatják magukat. M. Night Shyamalan misztikus, borzongató, de valahol mégis szép és egy picit elgondolkoztató filmjében, A faluban (Duna, 21.15) egy fiatalember (Joaquin Phoenix – a képen) mégis fittyet hány a mendemondáknak, helyi törvényeknek és hiedelmeknek, és elindul a falu határain túlra… Nem, nincsenek áthallások. 😀

Az 1995-ben készült, de azért még bőven fogyasztható Holtidő (RTL Spike, 21.55) című thrillert rendezőjének (John Badham) tapasztalata, valamint két főszereplőjének (Johnny Depp és Christopher Walken) teljesítménye emeli ki az átlagból. A feszült cselekményű, izgalmas film egy lehetetlen helyzetbe került szürke kis könyvelőről szól, akinek unalmas élete egy pillanat alatt vesz teljes fordulatot. Depp itt még azt játssza, hogy színész.

A Kalifornia – A halál nem utazik egyedül (SuperTV2, 23.00) című történetben pályakezdő oknyomozó újságírók (Michelle Forbes és David Duchovny) utaznak autóval LA-be, hogy sorozatgyilkosokról írandó könyvükhöz gyűjtsenek anyagot – a hosszú útra azonban utastársakat keresnek. Találnak is, mint az a film címéből kiderül, méghozzá távlati céljaiknak tökéletesen megfelelőt (Juliette Lewis és Brad Pitt). Csak éppen nem abban az értelemben, ahogy azt szeretnék. Dominic Sena teljesen korrekt road-thrillerje ez a film.

Ezúttal nem vezet félre az igen informatívra sikeredett címmagyarítás, az Élet a birtokon (Duna, 20.25) című film afféle életkép, mely a Skót-felföldön, egy bizonyos Harewood nevű kastélyban lakó Pettigrew-családot ábrázolja (a képen jelenet a filmből), hozzávetőleg egy évnyi időtartamban, az igen élénk szemű, és élénk fantáziájú, tízéves Fraser által leírva – főbb szerepekben Mary Elizabeth Mastrantonióval, Colin Firth-szel, Irene Jacobbal, illetve Tchéky Karyóval. (Bővebben)

Richard Wagner klasszikus operájából is (talán) ismert ógermán saga meglehetősen tisztességes feldolgozása a mozikban nagyot hasaló, ám később, egyéb forgalmazási formákban mégis szép eredményeket elérő Trisztán és Izolda (Filmcafe, 21.00), szolid porfellegekkel, köddel és visszafogott csinnadrattával. Egy korrekt, romantikus kalandtörténet. Ennyi: se több, de nem is kevesebb… (Bővebben)

Paolo Sorrentino Európa-díjas Ifjúság (Paramount Channel, 21.00) című mozija könnyed, de egyáltalán nem felszínes, költői, humoros, ám mégis drámai, fantáziadús, szabad, sőt néha szabados, de sohasem öncélú, mégis minden pillanatában egyedi, karakteres, utánozhatatlan, elképesztő, gondolatébresztő, szórakoztató és megható filmalkotás – az öregségről, a fiatalságról, tehát az emberekről és az életről. Mércéje a mindenség, de legfeljebb a legnagyobb halandók. (Bővebben)

Szeretjük azt hinni, de szeretünk is úgy élni, hogy Sose halunk meg! (m5, 21.15) – aztán a francokat nem. Mint a sicc, ha eljön az ideje… Koltai Róbert hajdani nagy mozisikerében egy karakteres kisember döglik bele -katartikusan- saját ikonikus kisszerűségébe. Az egyszerű, közérthető történet úgy tanít, mint egy középszerű hollywoodi giccs, ennek ellenére mégis szerethető. Ismerős arcok és egy látens világsláger betétdal.

Fogalmam sincs viszont arról, hogy mi ez a Pitypangok (Duna, 22.11). Francia családi drámának néz ki, melyben adott egy anya, egy echte jiddische mame, aki jobb híján rátelepedik 9 éves lányára, aki viszont egyik kis barátnőjéhez menekül, akinek elvált anyukájával az apuka szűri össze a levet. “Családi kör”-előérzetem van.

A Merülések (Film Mánia, 23.00) viszont egy igazi, ízig-vérig, tokkal-vonóval lányregény, még abban az értelemben is, hogy kizárólag lányok és asszonyok szerepelnek benne. Félúton vagyunk valahol Szabó Magda kitűnő Abigélje és a Holt költők társaságának valamiféle leányiskolai verziója között. (Bővebben)

William Monahan, a London Boulevard (Film Mánia, 20.00) című krimi írója, rendezője eléggé otthon van a bűn témájában, hiszen már írt néhány egész jó filmet belőle. Első rendezésében igen sok jó név (például Keira Kinghtley, Colin Farrell vagy Ben Chaplin) játssza el a börtönből frissen szabadult Mitchell (Farrell) történetét, aki szeretne beilleszkedni a társadalomba, azonban régi élete, bűn- és tettestársai ezt másként gondolják… Nem hibátlan, de mindenképpen érdekes film.

Furcsa humorú, szabálytalan eszközökkel dolgozó komédia a Kivonat (Filmcafe, 21.00), melyben egy kisvállalkozó (Jason Bateman) próbál meg felülkerekedni az őt sújtó pechszérián, egyszerre szeretné gatyába rázni vállalkozását és visszahódítani elhidegülőben lévő feleségét (Mila Kunis). Banális, hétköznapi figurák és általunk is jól ismert történések fordulnak abszurdba -és helyükre- Mike Judge “független” hangulatú filmjében.

Komoly darab viszont a Ronin (Mozi+, 21.00), bár láttuk már. De ha mégsem: A régi szamurájtörténeteket (ezekre utal a film címe is) idéző visszafogott, ám kőkemény krimiben (rendezte John Frankenheimer) munkanélküli titkosügynökök próbálnak saját szakállukra dolgozni. Robert De Niro mellett igen jó a filmben Jean Reno és Stellan Skarsgaard is.

Minden idők legszebb és legjobb művészéletrajza az angol Derek Jarman a nagy olasz manierista festőről, Caravaggioról (m5, 21.15), illetve annak zűrös életéről készített filmje. (A képen jelenet a filmből, középen, Jézus alakjában a címszerepet alakító Nigel Terry.) Kötelező penzum. (Bővebben)

Talán Gárdos Péter dolgozta fel hasonlóképpen az ’56-os forradalom témáját okos filmjében, a Szamárköhögésben, mint ahogyan a cseh Jan Hřebejk nyúl 1968 augusztusának a csehek számára sorsfordítónak bizonyuló, számunkra viszont szégyenletesnek nevezhető napjaihoz Kuckók (Duna, 23.25) című, annak idején igen sikeres (1 millió néző a 10 milliós Csehországban) szatírájában. Hasonlóan groteszk, szatirikus a megközelítési mód, hasonlóan egy markánsan körülhatárolható, viszonylag szűk térben, kevés szereplővel. A történet egy kétemeletes prágai villában játszódik, melynek lakói – két család –  a cseh társadalmat képezi le. Kraus (Jiří Kodet), volt második világháborús ellenálló, a konzervatív cseh polgárságot képviseli, s mint ilyen, harcos antikommunista, ebbéli véleményének rendszeresen hangot is ad. Sebek (Miroslav Donutil) vele szemben a szocialista Csehszlovákia hadseregének tisztje, meggyőződéses kommunista. (Bővebben)